Addig futott amíg el nem fáradt. Megállt egy bokornál. Arrament Tóbiás a királyi egérpostás. Megkérdezte tőle a postás:
- Miért lihegsz testvérem? - kérdezte.
- Képzeld el, hogy nagy bajban vagyok. Én vagyok az Udvari íródeák és a ceruzám elkopott! Most mit tegyek? -sopánkodott.
- Menj világgá!! - hangzott a válasz.
- Köszönöm szépen kedves testvérem, de ez az én városom. Nem hagyhatom el!
- Te tudod! - s, szó nélkül tovább ment a postás kisegér.
Szegény deák azt sem tudta , hogy mit csináljon. Lepihent és elaludt. Álmában azt álmodta meg, hogy egy tündér kishörcsögleány azt mondta neki, hogy " Hallgass a szívedre, s cselekedj!" Másnap reggel, gyönyörű idő volt. De éhes volt a mi kis deákunk, szerencsére talált egy kis rágcsálnivalót. Eszébe jutott az amiről aznapeste álmodott. Így fogta magát, s előállt őfelsége, Sanci Manci király elé. Ezt mondta neki:
- Őfelségem, ne haragudj rám, de nem tudom folytatni a kalandos kiskönyvünket....
- No, hát miért nem tudod folytatni? - kérdezte a király.
- Mivel elkopott a ceruzám. - hangzott a válasz.
A trónteremben nagy csend lett, még az udvaribolond is csöndben volt.
- Ne szomorkodj kedves, jólelkű deákom. Szerzek én neked olyan ceruzát amivel száz esztendeig tudsz írni.
- Tehát nem bántasz engem? - iedve kérdezte.
- Miért bántanálak téged? Hiszen te vagy a leghűségesebb dolgozóm.
Végül 3 nap múlva a mi kis deákunk megkapta az új ceruzáját, s tavaszra kész is lett a könyv. Együtt, boldogan olvasgatták az első bekezdéstől az utolsó pontig. S, BOLDOGAN ÉLTEK AMIG MEGNEM HALTAK!

Qinan Záher 13 éves e-mail: denis11@citromail.hu

Futott, futott, ahogy a lába bírta. Egyszercsak egy erdőbe ért. Letelepedett egy nagy tölgyfához: kopott ceruzáját kihegyezte, krónikás könyvét elővette. És elkezdett írni. A történet persze 1. Sanci Manci király első hadjáratáról szólt, amikor még az első csatákat vívták, és Sanci Manci még nem volt király.

Hideg tél volt, olyannyira, hogy már a Tisza is befagyott. A folyó egyik oldalán állt a macskák tábora, a másikon az egereké. A cirmosok nagy túlerőben voltak: erős kardjuk és páncélzatuk segítette (volna) őket a másnapi ütközetben. (De akkor még nem tudták mi vár rájuk!) Az egerek érezték: ha nem találnak ki valamit rögtön, másnap nekik végük! Egyszercsak egy bátor ifjú lépett elő (akit mellesleg Sanci Mancinak hívtak.) - és így szólt:

- Barátaim! Menjük az éj leple alatt át a túloldalra, lopjuk el a fegyvereiket, és hajnalban támadjuk meg őket!

Az ötlet mindenkinek nagyon tetszett: Úgy is lett ahogy a bátor egér mondta. És bizony másnap hajnalban a macskák úgy el húzták onnan a csíkot, a felfegyverkezett, vérszomjas egereket látva, hogy abba hiba nincs. Persze az ifjú, bátor egeret (akit Sanci Mancinak hívtak) még aznap királlyá koronázták.

András deák becsukta a könvet, és nagyot sóhajtott:

- Talán mégsem fog haragudni annyira mint gondoltam. Azzal útra kelt a palota felé. Hamar odaért a király színe elé. A könyvet átadva meghajolt, és várt.

- Bár históriád balladai homály fedi, nekem nagyon tetszik! - szólt Sanci Manci. András deák többet soha nem szaladt el az udvartól.

Driesz Annamária,13 éves,Szolnok,Ságvári krt.47 2/5