A DA VINCI-BLÖFF CARL E. OLSON, SANDRA MIESEL A kiadó Gold Book Kiadó Debrecen Info@goldbook.hu A könyv nem más, mint a Vatikán ellentámadása(Kerekes Roadmovie Tamás) kódnak a kiterjedt kutatásokon alapuló, mégis közérthetően megfogalmazott kritikája. A regény a szerző állítása szerint tényeket és tudományosan alátámasztott eredményeket használ fel. A Da Vinci-blöff rácáfol erre az állításra, s bemutatja, hogyan használ Brown kellőképpen alá nem támasztott kutatásokat és erőltetett hipotéziseket azon furcsa elméletének alátámasztására, hogy Jézus és Mária Magdolna házasok voltak és szent vérvonalat alapítottak, illetve hogy a tradicionális kereszténység a történelem folyamán összeesküvést szőtt ennek az igazságnak az elfojtására. Dan Brown szerint amit a legtöbb keresztény és nem keresztény tudni vél Jézusról, az teljes mértékben hamis – annak a katolikus propagandának a terméke, amit azért folytattak, hogy elrejtsék a világ elől az igazságot. Vajon tények-e A Da Vinci-kód állításai, vagy pusztán a képzelet szüleményei? Mi az igazság Jézussal, Mária Magdolnával és a korai egyházzal kapcsolatban? Valóban eltorzította a katolikus egyház a valódi Jézus képét? Miért oly népszerű a regény? Mi a helyzet a cselekmény mögött rejlő katolikus- és keresztényellenes propagandával? A Da Vinci-blöff választ ad ezekre a kérdésekre és sok másikra is, feltárva néhány meglepő igazságot Brown könyvéről. A Da Vinci-blöff, melyhez Francis George bíboros, Chicago érseke írt előszót, illetve James Hitchcock, a St. Louisi Egyetem történésze bevezetést, Dan Brown népszerű regényének végső és kíméletlen kritikája. A SZERZŐ(K)RŐL Carl Olson, a Will Catholics Be „Left Behind”? című sikerkönyv szerzője, az Envoy magazin egykori szerkesztője. Jelenleg is rendszeresen publikál számos katolikus kiadványban, például a National Catholic Registerben, a First Thingsben és a Crisisban. Sandra Miesel az Illinoisi Egyetemen szerzett diplomát középkori történelemből. Katolikus újságíró, több mint húszéves közírói múltja során több száz esszét és cikket írt, főleg a történelem, a művészet és a hagiográfia témáiban. Sokan fogadtak volna rá, hogy a Vatikán Dan Brown A Da Vinci-kód című könyvét1 nem részesíti majd olyan odaadó fogadtatásban, mint Mel Gibson naturalista Passióját: a regény hívő szemmel olvasva blaszfémia. Középpontjában az áll, hogy Mária Magdolna nem pusztán Jézus követője volt, hanem gyermekük anyja, maga a Szent Grál, aki méhébe fogadta be Jézus vérét – e királyi gyermek utódai a Merovingok és leszármazottaik. Másrészt Brown enyhén szólva kedvezőtlen képet rajzol az Opus Deiről, a konzervatív katolicizmus legsikeresebb hadoszlopáról. Ehhez képest a Szentszék mintha meglepő beletörődéssel szemlélné, hogyan veszi birtokba a könyv a világot. A regényt 2 év alatt 44 nyelvre fordították le, mintegy 20 millió példányt adtak el belőle. Tucatnyi „segédkönyv”, illetve „kódtörő leleplező” kötet,2 számtalan honlap és ellenhonlap foglalkozik vele, a fő színhelyekre külön túrákat szerveznek. 2006 nyarán várhatóan ugyanígy tarol majd a film is, Audray Tatou és Tom Hanks főszereplésével. Hivatalos egyházi személy mégsem szólalt meg 2005 márciusáig, amikor Tarcisio Bertone kardinális, a Hittani Kongregáció egykori titkára, Genova érseke (akkor még II. János Pál egyik lehetséges utódja) vitát szervezett Történelem nélküli történet címmel, elmondandó, miért tartja veszélyesnek a könyvet. Ebből az alkalomból nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak és az Il Giornale napilapnak: a könyvet a 19. századi antiklerikális pamfletekhez hasonlította, megvédte az Opus Deit, megrótta a katolikus könyvesboltokat, hogy a haszonért képesek terjeszteni a regényt, és arra biztatott mindenkit, hogy ne olvassák el a könyvet.3 A Vatikán azonban finoman továbbra is elhatárolta magát attól, hogy hozzászóljon az elsősorban róla szóló, világméretűvé vált vitához: két nappal Bertone nyilatkozata után szóvivőjük közölte, hogy a kardinális nem hivatalos véleményt mondott, hanem a sajátját. Nem tudni, hogy ez esetben kisebb pápautódlási kampányról, illetve ellenkampányról volt-e szó, vagy Róma egyszerűen csak nem akarja feladni azt a stratégiát, hogy nem vesz tudomást a könyv létéről és sikeréről, vélhetően, mert ezzel tudja leginkább kifejezni lekicsinylését. Nyilvánvaló, hogy a további viták csak még olvasottabbá tennék a könyvet. Akik Dan Brown regényén a tudományos precizitást kérik számon – azaz nem fikcióként olvassák –, köteteket írtak „tévedéseiről”. A Vatikán álláspontja ennél bölcsebb: nem vitázik nyíltan egy fiktív művel. Igaz, ebben segítségére van, hogy már 2004-ben megjelent A Da Vinci-blöff című munka, amely erősen konzervatív nézőpontból bírálja Brown könyvét és mindazokat a szellemi áramlatokat – a „radikális feminizmust”, az „újgnoszticizmust”, a posztmodern és relativista társadalomtudományi iskolákat stb. –, amelyek „gyanakvóak” a hatalommal szemben, és elvetik a hagyománytiszteletet. Brownra való közvetlen utalás nélkül, de kísértetiesen hasonló érvekkel támadta egy szintén 2004 nyarán, a Vatikán által kiadott, a katolikus egyház püspökeihez szóló levél a feminizmus „bizonyos” irányzatait azzal, hogy elmossák a férfi és nő közti különbséget, ezzel egyrészt veszélyeztetik a családokat, másrészt arra a következtetésre vezetnek, hogy a Bibliát újra kell értelmezni, mert az egy férfidomináns kultúra terméke.4 Mindezzel együtt: az új, passzív rezisztenciába vonuló stratégia mégis meglepő némiképpen, ha fölidézzük, milyen heves felszólamlásokra ösztönözte a katolikus egyházat Scorsese rokon témájú filmje, a Krisztus utolsó megkísértése, amely a regénnyel ellentétben ráadásul nem állítja, hogy Jézusnak volt felesége és utóda – ezt csak mint lehetséges, de meg nem valósult alternatívát mutatja be. Ez a hallgatási taktika mégsem kivételes: újabban hasonló módon viszonyul a Vatikán a nők pappá szentelésének kérdéséhez is. Csak közvetett az összefüggés Dan Brown regénye és annak követelése között, hogy a katolikus egyház is engedélyezze a nőknek a pappá válást, de a regény tovább erősíti a Vatikán férfihegemóniájára igen veszélyes törekvéseket. Bertone kardinális elsőként azt a regényben sokszor ismételt állítást igyekezett cáfolni, hogy az egyház férfidominánssá vált, és elnyomta a nők spirituális szerepét. Azzal érvelt e nézet ellen, hogy a „női elem” mindvégig jelen van az evangéliumokban, mindenekelőtt Szűz Mária személyében. Kézenfekvő, hogy kritikáját ezzel kezdte, hiszen a regény arról szól, hogy a spirituális kiteljesedéshez az eltagadott női princípiumot vissza kell helyezni jogaiba. De itt valószínűleg többről van szó. A Vatikánnak attól önmagában nemigen lenne félnivalója, hogy Brown könyve ügyesen lovagolja meg az erősen terjedő istennőkultuszokat. Az istennőkultusz Mária Magdolnához kapcsolása viszont komolyan nyugtalaníthatja. Mindenekelőtt azért, mert ugyan Brown könyvének sok állítása igazolhatatlan, de azt a vádat nem tudja nagyvonalúan félresöpörni a katolikus egyház, hogy Mária Magdolnáról évszázadokon át torz képet festett. Mária Magdolna a közhiedelem szerint megtért prostituált volt, aki megbocsátást nyert bűneire, miután Jézus követőjévé vált. Később ő volt Jézus feltámadásának szemtanúja, „az apostolok apostola”, aki a jó hírt vitte Péternek és társainak. A Magdolnát ábrázoló műalkotások tömkelege épít erre az értelmezésre.5 Az egyháztörténészek szerint azonban a Mária Magdolna feslett erkölcséről, majd bűnbánatáról szóló tanítás Nagy Szent Gergely nyomán terjedt el 591 után, az Újszövetség három női figurájának egybemosásával. A Vatikán 1969-ben kinyilvánította, hogy a három alak külön-külön személy volt, az összekapcsolás nem állja meg a helyét. Ennek ellenére nemcsak a köztudat, hanem egyes katolikus kalendáriumok, a szentek életrajzának népszerű leírásai máig ragaszkodnak a „bűnbánó Magdolna” figurájához. A szent csaknem negyven évvel ezelőtti rehabilitációjáról tehát nem mindenki vesz tudomást az egyházban. Vannak azonban, akik igen: a magdalai tanítvány kultuszának folyamatos erősödése szoros kapcsolatban van a papnővé szentelés egyre erőteljesebb követelésével. Ez rombolja a jelenlegi egyházi hierarchiát, így érthető, ha a Vatikán nem szeretné – kérdés, meddig tud ellenállni a nyomásnak, anélkül hogy kárt okozna vele saját magának. Dél-Franciaországban évszázadok óta élénken élt az a legenda, hogy Mária Magdolna Jézus halála után Mártával, a feltámasztott Lázárral és a hetvenkét tanítvány egyikével, Maximinnel együtt, egy vitorla és evező nélküli csónakban sodródott partra, közel Marseilles-hez, a mai Les Saintes Maries de la Mer nevű helyen. Jacobus de Voragine a szentek legendáit leíró Legenda Aureában azt írja róla,6 hogy először Maximinnel együtt tanított és térített, majd harminc évig élt remeteként egy barlangban földi étel és ital nélkül, égi táplálékon. Ereklyéit az egyik hagyomány szerint a provence-i Saint Maximin la Sainte Baume-ban őrizték, s annyi zarándok látogatta, hogy a 13. században bazilikát emeltek tiszteletére. Mária Magdolnának Burgundiában is van egy kultuszhelye, a Sainte Madeline templomban, Vézelay-ben, ez a középkor egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. Mária Magdolna kiemelt szerepére tulajdonképpen a kanonizált evangéliumokból is következtethetünk, hiszen elég tekintélyt kell, hogy biztosítson neki, hogy ő az, aki beszél a föltámadt Jézussal. Az igazi áttörést Mária Magdolna szerepének újraértékelésében azonban a gnosztikus iratok napvilágra kerülése jelentette. Az 1945-ben talált Nag Hammad-i Könyvtár iratai, illetve a 19. század végén fölfedezett, de csak 1955-ben publikált apokrif Mária evangéliuma Mária Magdolnát Jézus legközelebbi tanítványának és állandó kísérőjének, a gnosis spirituálisan legfogékonyabb befogadójának, a tanítványok vezetőjének ábrázolják. A gnosztikus kereszténység élesen szemben áll a péteri egyházzal abban, hogy a megváltást nem külső, hanem személyes eseménynek tanítja, s hogy a formális vallási törvények követésénél sokkal fontosabbnak tartja, hogy a tudás, a gnózis segítségével megtaláljuk magunkban az isteni eredetűt.7 Több gnosztikus iratban is szólnak arról, hogy Péter féltékeny Máriára, és kételkedik abban, hogy Jézus egy nővel osztotta volna meg azt a tanítást, amit velük nem. Karen King szerint, aki Mária evangéliumát fordította és magyarázta, az evangélium rávilágít, hogy a korai kereszténységben a nők vezető szerepet játszhattak az egyházban, s egyben aláássa Péter hitelét, akit forrófejűnek és téveszmékben gondolkodónak mutat be. Nemcsak King, hanem a gnosztikus iratok más elismert kutatói is arra a következtetésre jutottak, hogy a Nag Hammad-i Könyvtár és Mária evangéliuma a patriarchális egyház által mélyen elnyomott hagyományt tár föl, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a korai kereszténység nem minden irányzata zárta ki a nőket a papi szolgálattevésből. A kutatók szerint nem meglepő, hogy a Péterre alapított egyházban a nők spirituális szerepvállalását igyekeztek háttérbe szorítani, többek között azzal, hogy a péteri hagyomány Mária Magdolna helyett Szűz Máriát állította a középpontba, aki – szemben „a magdalaival” – maradéktalanul alávetette magát Péter tekintélyének. Többen fölhívják rá a figyelmet, hogy Szűz Mária előtérbe helyezése és kultuszának erősítése azt a célt is szolgálta, hogy a valóságos női alak, Mária Magdolna helyett a hártyavékonnyá szublimált női testiséget állítsák a nők elé példaként. A Vatikánt azért érinthetik fájdalmasan az egyház férfidominanciájának kialakulásáról szóló nézetek, mert bár sokszor próbálják „pusztán női teológusok feminista bírálatának” bélyegezni s ezzel vita nélkül elutasítani őket, hirdetőik nem kontárok. Karen King például a Harvard Divinity School, Elaine Pagels a Princeton professzora. És nem is mind nők: ugyanez a véleménye többek között Richard McBriennek, aki maga is katolikus pap és az indianai Notre Dame Egyetem teológiai karának egyháztörténeti professzora, számos könyvet írt a szentek és a pápák életéről, valamint a vallás és a politika kapcsolatáról;8 Marvin Meyernek, akit a gnosztikus iratok egyik legavatottabb szakértőjének tekintenek, és James Robinsonnak, a Claremont Graduate University vallásprofesszorának, aki a Nag Hammad-i iratok teljes angol kiadását is publikálta. Ő a Mária evangéliumához írt kommentárjában egyenesen azt állítja, hogy jóllehet Péter és András hajlottak arra, amitől Jézus óvta őket: hogy önkényes tanokra építsék a vallást (ebben az esetben ez Péter hímsovinizmusát és András tudatlanságát jelenti, teszi hozzá Robinson), mégis ők formálták az egyház arcát. S hiába volt Mária Magdolna spiritualitása sokkal inkább összhangban Jézus tanításával, ő nem hallgattatott meg. A gnosztikus iratok megismerése és a belőlük kibontakozó új Mária Magdolna-kultusz kulcsszerepet játszott abban az „engedetlenségi hullámban”, amely az utóbbi három évben próbálgatja a Vatikán türelmét. Dacolva az egyértelmű vatikáni elutasítással, és vállalva az esetleges kiközösítést, 2002 nyarán Passau mellett, Ausztria és Németország között, egy Dunán úszó hajón hét teológusnőt szentelt pappá egy férfi püspök (nevét csak halála után hozzák nyilvánosságra, hogy renitenskedéséből ne származzon kára). A helyszínválasztást az indokolta, hogy a határfolyó valamennyi egyházkerület fennhatóságán kívül esik. 2003-ban Spanyolországban, 2005 nyarán Franciaországban és Közép-Európában voltak titkos papnőszentelések. Nemrégiben, hasonlóan a „dunai hetek”-hez, a Kanadát és az Egyesült Államokat elválasztó Szent Lőrinc folyón, Ottawához közel, hét egyesült államokbeli, egy kanadai és egy német nőt szenteltek pappá, nagy médiaérdeklődés mellett. A szertartáson a dunai hetek közül is részt vettek, ketten már püspöki minőségben. A papnőszentelési hullám várhatóan tovább terjed a közeljövőben, mert az egyik nyilatkozó teológusnő szerint jelenleg is több mint hatvanan tanulnak, hogy papnők lehessenek. Érdemes odafigyelni, mennyire másképpen reagált – legalábbis máig – a Vatikán a dunai, illetve a médiában a vezető hírek között szereplő Szent Lőrinc-i eseményre. 2002-ben nagyon rövid időn belül felszólították a résztvevőket, hogy fölszentelésüket tekintsék semmisnek, s mivel ez nem történt meg, mindannyiukat kiközösítették a katolikus egyházból – ezt Joseph Ratzinger hirdette ki, akkor még a Hittani Kongregáció vezetőjeként. A világ kíváncsian várta, hogy XVI. Benedekként is megteszi-e ugyanezt, de úgy tűnik, a Vatikán most inkább azt a stratégiát alkalmazza, amelyet Dan Brown könyvével szemben: egyszerűen nem vesz tudomást az eseményről. Az ottawai érsek például azt kérte alárendeltjeitől, hogy ne beszéljenek, ne nyilatkozzanak a papnőszentelésről, mert az „teljességgel a hiten kívül való”. Rómától legfeljebb annyit lehet hallani, hogy mivel nőket nem lehet pappá szentelni, a ceremónia semmisnek tekinthető, de kiátkozásról egyelőre nincs szó: a Szentszék hallgat. Könnyen megjósolható viszont, hogy ezt a hallgatást nem tudja majd a végtelenségig fenntartani. Nemcsak azért, mert máris hatvan-egynéhányan készülnek fölszentelésükre, hanem mert ennél sokkal többen vannak, akik egyre szervezettebben lépnek föl annak érdekében, hogy a katolikus egyház is engedélyezze végre a nők pappá szentelését. A legjelentősebb talán a Women’s Ordination Conference (WOC) nevű szerveződés, melynek bázisa az Egyesült Államokban van. Előzményét 1974-ben egy alkalmi levelezőlista hozta létre, de már az első összejövetelükre, 1975-ben, csaknem kétezren érkeztek. A helyi szervezetek száma aztán igen gyorsan gyarapodott. A WOC célja, hogy egyenlőséget teremtsen a katolikus egyházban a nők számára, elősegítse tehetségük kibontakoztatását és elhivatottságuk elismerését, s hogy föllépjen minden diszkrimináció ellen, amelyet a katolikus egyházon belül tapasztal. A szervezet 2000-ben nagy szerepet játszott abban, hogy megalakult a Women’s Ordination Worldwide (WOW), a nők pappá szenteléséért dolgozó szervezetek nemzetközi hálózata. Az első nemzetközi konferenciát 2001-ben, Dublinban tartották, a másodikat pedig az idén, Ottawában, csaknem ötszáz, húsz országból érkezett résztvevővel.9 A háromnapos tanácskozás július 22-én, Mária Magdolna emléknapján kezdődött, s a konferenciához kapcsolódott július 25-én a „Szent Lőrinc-i kilencek” fölszentelése. Az előadók jelentős része katolikus egyetemek teológiai karán tanít – ezt hivatalos egyházi személyek rosszallják is. Az egyik főelőadó, Elisabeth Schussler Fiorenza, a Harvard Divinity School professzora szerint az egyházi hierarchia képmutató, és morális csődben van; elítélte, hogy az egyház föllép az óvszerhasználat, a nők reprodukciós szabadsága és a homoszexualitás ellen. Az előadók csaknem mindegyike kifejtette, hogy szeretnék megszabadítani a katolikus egyházat a patriarchális elnyomástól, egyetértettek abban is, hogy ehhez viszont a klerikalizmustól kell először megszabadulnia. Többen fölhívták rá a figyelmet, hogy céljuk nem szétrobbantani, hanem megreformálni, igazságosabbá tenni egyházukat.10 A Vatikán közben kifogyni látszik a nők pappá szentelése ellen fölhozott érvekből. Régebben gyakran hivatkoztak arra, hogy Szent Pál a Timóteushoz írt első levelében megtiltotta a nőknek a tanítást. Ugyanakkor Pál a rómaiakhoz írt levelében több olyan nőt is említ, akik a feltételezések szerint ugyanúgy hirdették az evangéliumot, mint férfi társaik. A gnosztikus iratok pedig azt mutatják, hogy Jézus talán más véleményen volt, mint Pál. John Wijngaardsnak, a londoni Housetop Centre nevű katolikus evangelizátor-központ vezetőjének (aki egyben a „papnő”-mozgalom egyik legelkötelezettebb képviselője) kutatásai szerint görög és szír feljegyzések bizonyítják, hogy a 3. és 9. század között nők is láttak el diakónusi szolgálatot.11 Ma talán a legtöbbet hallható érv az, hogy Jézus az emberi természetet annak férfiúi formájában öltötte magára, következésképpen a nők nem jeleníthetik meg Krisztust. Ezt a nézetet a nők pappá szentelését elutasító, 1976-ban kiadott Inter Isigniores című pápai dokumentum részletesen kifejti. Az irat szól arról is, hogy papnak lenni nem jog, hanem elhivatás kérdése, és ezt az elhivatást nem elég érezni, hanem az egyháznak is jóvá kell hagynia. A nők pappá szenteléséért küzdők szerint viszont Krisztusnak nem férfiúsága, hanem spirituális közvetítő szerepe volt a lényeg, és a krisztusi szeretet megjelenítésére – ezt tekintik a papi hivatás lényegének – a nők is alkalmasak.12 Az utóbbi években kiadott hivatalos vatikáni állásfoglalások továbbra is eltökéltek, de mintha próbálnának új meggyőzési módokat találni. II. János Pál 1994-ben azt nyilvánította ki, hogy az egyháznak nem áll módjában nőket fölszentelni, ezt 1998-ban azzal erősítette meg, hogy a híveknek ebben a kérdésben is el kell fogadniuk az egyház tanítását. 2004 nyarán a Hittani Kongregáció akkori vezetőjének, Ratzinger bíborosnak az aláírásával jelent meg a már említett püspököknek szóló körlevél A férfiak és a nők világi és egyházi együttműködéséről.13 A levelet övező várakozást az is táplálta, hogy a címből sokan arra következtettek, a nők papi szolgálatának ügyét is részletesen tárgyalja majd. Várakozásuk hiábavaló volt, mert bár a dokumentum egésze az erről szóló utolsó mondatokat készíti elő, a kérdésről végül mindössze annyit olvashatunk, hogy a nők, biológiai lényegükből fakadóan, természetesebben és intenzívebben élik meg azokat a „nőies” tulajdonságokat – például az odahallgatást, az önfeláldozást, a másokért élést –, amelyek minden keresztény ember számára követendőek, éppen ezért nincs szükség arra, hogy papi szolgálatot végezzenek, enélkül is eljuthatnak a keresztény élet lényegéig. Kérdés, meddig tartható fenn a kérlelhetetlen elutasítás. Valószínű, hogy a nők pappá szenteléséért küzdő mozgalmak egyre erősebbé válnak majd, és máris szorosan öszszekapcsolódnak más, a katolikus egyház megújítását célzó reformtörekvéssel. Ebben jócskán segít az internet: megszünteti a hivatalos ideológiákkal szemben állók elszigeteltség-érzését, lehetővé teszi, hogy a hatalom által ellenőrzött információkon túl az alternatív véleményeket is megismerje a társadalom. A társadalmi környezet egyébként sem a Vatikánnak kedvez: a 21. századi nyugati civil értékrend és kultúra alapján várhatóan hamarosan ókonzervatívnak és tarthatatlannak minősül majd az a nézet, amely a nőket spirituálisan fogyatékosként kezeli. Az ugyan túlzásnak tűnik, amit Roger Woolger, az évente megrendezett „Magdalene Tours”-t, a dél-franciaországi Mária Magdolna-kegyhelyeket végigjáró kirándulást szervező jungiánus pszichológus állít: hogy társadalmi tudatunk átalakulás előtt áll, s a kereszténység előtti istennői elv újra visszakerül az őt megillető helyre.14 De a társadalmi háttér változásait A Da Vinci-blöff ortodox katolikus szerzői is regisztrálják, csak gyökeresen másként értékelik: szerintük a regény sikere annak a következménye, hogy az emberek tudatlanok, bizalmatlanok a hatalommal szemben, s ehhez hozzáadódik „az individualizmus csábítása és a kísérletezés lelkesedése”. A regényből készülő filmnek azért előlegezik meg a sikert, mert szerintük „könnyed stílusa, szenzációhajhász és posztmodern megközelítése tökéletesen megfelel az amorális, súlytalan vizuális szórakozásra vágyó társadalomnak”. Ennél azért összetettebb a kép. A nemrégiben Közép-Európában lejátszódott titkos papnőszentelés után a BBC riportere megkérdezte a helyi templom hívő közösségét, mit szólnának ahhoz, ha nők is lehetnének katolikus papok – beszámolója szerint kortól és nemtől függetlenül csak helyeslő választ kapott.15 Ha ez nem is minden közösségre érvényes, akkor is igaz, hogy a nyugati társadalmak értékrendszerébe egyre mélyebben ágyazódik be a nemek esélyegyenlőségének igénye. Márpedig a hivatalos katolicizmusra veszélyes lehet, ha a társadalom alapértékei és a Vatikán ortodox tanai látványosan szétszakadnak. Ezt a Vatikán is érzékeli: II. János Pál tanítása és a püspököknek szóló levél a nők és férfiak világi „együttműködését” illetően akár feministának is nevezhető, hiszen hangsúlyozza az azonos jogok fontosságát és a nemek azonos méltóságát, valamint azt, hogy meg kell becsülni a nők otthon végzett munkáját, ugyanakkor lehetővé kell nekik tenni, hogy vezető gazdasági, társadalmi, politikai pozíciókba kerülhessenek. A Da Vinci-kód fogadtatása, az a készség, amellyel az olvasók – A Da Vinci-blöff szerzői szerint megdöbbentően sokan – átértékelik a katolikus egyház hagyományos tanításaihoz való viszonyukat, arra utal, hogy a hívek jelentős része a nemek azonos jogait szívesen venné a nők és férfiak katolikus egyházbeli „együttműködésében” is. Annál is inkább, mert más keresztény felekezetek már megtették a kezdő lépést. A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus dekrétuma pedig nemcsak elismeri „Krisztus gazdagságát és a lélek erőinek működését más egyházak életében”, azt is hozzáfűzi, hogy „épülésünkre is szolgálhat mindaz, amit a Szentlélek kegyelme különvált testvéreinkben megvalósít”. (Sándor Klára)

David Cesarini Eichmann Gold Book Kiadó Debrecen A magyar holocaust és Arthur Koestler alapos ismerője elgondolkodtató könyvet írt Eichmannról, mely szembefordul Gideon Hausner és Hannah Arendt véleményével is. Azzal kezdi, hogy Eichmann nem tartozott mindig a náci gyilkosok panteonjához:neve 1945 novemberében merül fel. Amikor a nünbergi per egyik bírája meglátta a nevét az egyik okmányon, odaírta mellé, hogy „Ki ez?”.Még a nácivadászok sem keresték, hisz nem is tudtak róla.A népirtás jelentéktelen adminisztrátoraként ismerték. Holott évekkel előbb tudott róla az izraeli hírszerzés, hogy Buenos Airesben él, mégcsak kísérletet sem tettek elfogására, a börtöbe kerülést Eichmann a németeknek köszönhette. Gideon Hausner, a vád képviselője, sátáni figurának állitotta be őt, ezzel szemben a megfigyelők túlnyomó része ezt kétségbe vonta. Anna Harendt szerint Eichmann igazat mondott, amikor szenvtelen adminisztrátorként jellemezte önmagt. Ám Arendt jellemábrázolása Eichmannról nagyrészt ugyanolyan elfogult és misztifikált volt, mint azoké az újságíróké, akik kitalálták a tömegfogyasztásra szánt változatot.A kérfédek dzaporodnak. Ha a náci Németországot fegyelmezett, egységes, perverz módon racionalista államnak állítjuk be, amely elbutított íróqasztalbeli gyilkosok irányításával megvalósított egy egyenletesen kibontakozó, centralizált, bürokratikusan irányított fajirtást, akkor hol helyezhetjük el Adolf Eichmannt, Ha nem egy tébolyodott elme volt, aki nehéz gyermekkora után kezdett bele gyalázatos karrierjébe, akkor mitől vált ilyenné? A szerző leszögezi, hogy 1960 óta ez az első tanulmány, amely Eichmann bűneivel foglalkozik. Itt kell hozzáfűznöm, hogy Eichmann új portréja kiválthat egyfajta megdöbbenést, mely párosulhat azzal, hogy a militarizálódó és fasizálódó Németországot is új aspektusból láthatjuk. Nagyon módszeres,szisztematikus könyv. Kerekes Roadmovie Tamás A kiadó: Adolf Eichmann állt a nácik 1941 és 1945 között végrehajtott európai fajirtásának középpontjában, közvetlenül őt lehetett felelőssé tenni több mint kétmillió zsidó elszállításáért Auschwitz-Birkenauba és más haláltáborokba. Mégis sikerült rejtve maradnia egészen addig, amíg az izraeli titkosszolgálat 1960-ban Argentínában el nem fogta, és bíróság elé nem állította. Eichmann pere ragyogó lehetőséget kínált Izrael számára, hogy tájékoztassa a világot a „végső megoldásról” (amelyről az emberek túlnyomó része mit sem tudott), de a bűnvádi eljárás nem készült fel kellőképpen a feladatra. Abban az időszakban, amikor a Harmadik Birodalom belső működéséről csak hiányos információk álltak rendelkezésre, nem volt könnyű tisztázni Eichmann szerepét, s hazugságai és köntörfalazásai csak még tovább fokozták a zűrzavart. A per és az azt követő könyváradat teljesen téves képet adott számunkra arról az emberről, aki egy vállalat vezetőjéhez hasonlóan igazgatta és szervezte meg a fajirtást. Ez a lenyűgöző életrajz az első mű Eichmann életéről a nagy hullámokat vert per elcsitulta óta. Fényt derít arra, hogy az az Eichmann-ábrázolás, mely szerint csak egy tehetetlen ember volt, akit a körülmények sodortak az SS soraiba, hazug, s csak az a célja, hogy elterelje a figyelmet képességeiről, valamint korai politikai előmeneteléről. David Cesarani a nemrégiben napvilágra került dokumentumok alapján mutatja meg, hogyan vált Eichmann a náci Biztonsági Szolgálat zsidóügyi „szakértőjévé”, és hogy mély antiszemitizmusa ellenére kezdetben kiváló munkakapcsolatban állt a németországi cionista zsidókkal. Leírja, hogy a legújabb kutatások szerint az Eichmann által 1939-40-ben Lengyelországban kezdeményezett etnikai tisztogatások jelentették a kulcsfontosságú hidat ahhoz a szerephez, amit később a zsidók deportálásában játszott. Emellett Cesarani amellett érvel, hogy Eichmannhoz nem feltétlenül állt közel a tömeges népirtás gondolata, érvei kifejtése közben bemutatja Eichmann pályafutásának azt az érdekes, és nagyrészt ismeretlen szakaszát, melyben „megtanulta”, hogyan vigyen véghez egy fajirtást. Eichmann a bírósági tárgyaláson a náci éra egyik ikonjává vált. De vajon mennyire lehet őt reprezentatív mintának tekinteni? Cesarani azt sugallja, Jeruzsálemben olyan bűncselekményekkel vádolták meg, amelyeket valójában el sem követett, groteszk módon félrevezetve ezzel az egész világot Eichmann-nal és gyilkos pályafutásával kapcsolatban. Ez az elgondolkodtató tanulmány sorba rendezi a tényeket a „végső megoldás” kivitelezésének egyik kulcsfigurájáról, és új szemszögből enged bepillantást a fajirtásba süllyedt Harmadik Birodalom cselekedeteibe, figyelemreméltó esettanulmányként a morális romlottságról, s arról, hogyan válik valakiből „végrehajtó”. A SZERZŐ David Cesarani a Londoni Egyetem Royal Holloway College-a Modern Történelem Tanszékének professzora. Eddig megjelent művei közül említést érdemel a Justice Delayed: How Britain became a refuge for Nazi war criminals, valamint az Arthur Koestler: The Homeless Mind. A nácik uralmának időszakáról szól a The Final Solution: Origins and Implementation; Genocide and Rescue; Hungary 1944; illetve a Paul Levine-nel együtt írt „Bystanders” to the Holocaust: A Re-Evaluation. info@goldbook.hu

Ítélet Jeruzsálemben Az Európa Kiadó 1984-es kötete után az Oliver Games Könyvkiadó adta ki 2004-ben Eichmann pertörténetét. A filozófiai rangra is számot tartó tárgyalás (Eichmann kapcsán fogalmazta meg Hannah Arendt a „gonosz banalitása” tézisét) nyolc hónapig tartott és maga az ítélethirdetés tizenhat percig, a jeruzsálemi bíróság mind a tizennégy vádpontban bűnösnek tartotta, Eichmann felmentést kért, a végeredmény kötél általi halál lett. A világtörténelemben Eichmann volt az, akit a legtöbb ember haláláért vádoltak, „rekordját” senki nem szárnyalta túl. A jogi, filozófiai kérdéseket is felvető tárgyalás legfontosabb kezdőlépése az volt, hogy bebizonyítsák a világnak, hogy Izrael állama is fölléphet háborús bűnök terén, noha a második világháborúban nem volt hadviselő állam. Eichmann több szempontból megkerülhetetlen figura, hisz emlékiratai alapján, illetve ennek segítségével fogták perbe David Irving holokauszt- tagadót. Magát a népirtást azonban Eichmann elismerte, csak az abban való szerepét próbálta csökkenteni. Külön furcsasága elfogatásának, hogy noha a CIA tudta, hogy hol rejtőzik a háború után Eichmann, semmit nem tett az elfogatásáért. 1961. április 11-én Jeruzsálemben megkezdődött a Adolf Eichmann elleni per, mely során 14 vádpontot hoztak fel ellene. Háborús bűnökkel, a zsidók és az egész emberiség elleni elkövetett rémtettekkel vádolták. A vád mintegy 100 tanút, 2000 bizonyítékul szolgáló iratot és 3500 oldalas kihallgatási jegyzőkönyvet sorakoztatott fel. Eichmann elismerte a második világháború során végbevitt cselekedeteit, azonban bűnösségét tagadta: "Az én bűnöm az engedelmességem. Háborús kötelezettségeim a szolgálati eskümnek voltak alaárendelve. A vezetőréteg - amihez én nem tartoztam - parancsokat adott. Az akkori rendszer kiszolgálói most az áldozatok. Én is egy ilyen áldozat vagyok." Bűnösnek találták és 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélték, amit 1962. június 1-én végre is hajtott. Malkin (az izraeli ügynök, aki elfogta Eichmannt)az izraeli titkosszolgálatnál először robbantási szakértő lett. A párizsi Sorbonne-on folytatott képzőművészeti tanulmányai lehetővé tették lehetővé, hogy új személyazonosságot vegyen fel, s később ez biztosította számára az álcázást a titkosszolgálatnál. A Moszad 1960-ban küldte többedmagával Argentínába azzal a feladattal, hogy kerítse kézre a dél-amerikai országban álnéven élő náci tömeggyilkost. Az ügynököknek négyhavi megfigyelés után Buenos Airesben sikerült elrabolniuk, és Izraelbe csempészniük a zsidók millióinak deportálásáért felelős SS-tisztet.. Malkin, három gyermek apa 1976-ban vonult nyugdíjba. Azóta főként a festészetnek élt. Feleségével Tel-Aviv és New York között osztotta meg idejét. Elfogásának legfőbb akadálya, hogy hogy a nyugatnémet és az amerikai kormányzat két okból kímélte Eichmannt: egyfelől attól féltek, hogy a náci főbűnös bíróság elé kerülve terhelő vallomást tesz a Konrad Adenauer vezette nyugatnémet kormányzat több, náci multú tagjára, elsősorban Hans Globke nemzetbiztonsági tanácsadóra. Az amerikaiak fő ellenfele akkor a Szovjetunió volt, az NSZK kormányát viszont szövetségesüknek tekintették, melyet nem akartak kompromittáló adatokkal meggyengíteni. Másrészt - hasonló meggondolásból - a CIA eszközként, informáci- forásként akarta felhasználni az egykori nácikat, azt remélve tőlük, hogy a szovjetekkel és más kommunistákkal kapcsolatos ismereteiket rendelkezésére bocsátják. Mint Robert Wolfe történész, aki ugyancsak hozzáfért a nyilvánosságra került dokumentumokhoz, elmondta: ebben a dologban az amerikaiaknak csalódniuk kellett: a volt nácik nem szolgáltak értékelhető információkkal. A per értelmezésének máig nincs hivatalos változata, mindenkiből egyéni érzelmeket vált ki, s a főügyész véleményét még zsidó tudósok is megkérdőjelezik: A történelem és a történet szó egy tőről fakad, a történész is történeteket mesél. De ki mondja el a történetet, ha maga a történelem kerül az ítélőszék elé? Izrael állam perére Adolf Eichmann ellen 1961-ben, Jeruzsálemben került sor, és bírósági ítélettel végződött. Az ítéletet egyhangúan mondták ki - a bíróság egy emberként adta meg a hivatalos történetet/történelmet. A tárgyaláson a bírók azonban nem egyedül írják a történelmet, kiveszik belőle részüket az ügyvédek is, akik megszabják a történet keretét, és eldöntik, ki mondja el. Gideon Hausner, az Eichmann-per főügyésze az első számú történetíró szerepét vállalta magára. Hatmillió áldozat, hatmillió vádló nevében beszélt. Hannah Arendt, aki a The New Yorker tudósítójaként érkezett Jeruzsálembe, szintén az Eichmann-pert beszélte el. A jogi drámában azonban nem hivatalos szereplőként lépett fel, tudatosan vállalta, hogy elmondja az ellentörténetet, azt, amelyik a tárgyalóteremben nem hangzott el, pedig el kellett volna mondani. Ha valaha beszélhettünk "történetmondók versenyérôl", itt mindenképpen erről volt szó. Arendt újraírta a főügyész vádiratát, felülbírálta Hausner tanúválasztását, ellenezte azt az irányvonalat, amely alapján Hausner a tárgyalást vezette, újraértelmezte a bűntényt, végül pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek és meghozta saját ítéletét. Eichmann in Jerusalem (Eichmann Jeruzsálemben) című könyvében gyakran kritizálja Hausner döntését. Hausner a maga részéről az Justice in Jerusalem (Igazság Jeruzsálemben) című könyvében csupán egyszer említi meg Arendtet. Hausner Eichmann kapcsán Skorzeny fasiszta banditáiról beszél. Skorzenyt a nürnbergi perben felmentették. Hausner a világhírű ösztöndiagnoszta, Szondi professzorhoz küldte el Eichamann vizsgálati adatait. Szondi nem ismerhette a vádlottat. Az eredmény lesújtó volt, az eljárás azonban inkább emlékeztet arra, amit prejudikációnak nevezünk. Mellesleg megjegyzem, hogy magyar pszichiáter is vizsgálta Eichmannt, akinek beszámíthatósága egyébként nem volt kérdéses.Külön bonyolíthatta az eseményeket az, hogy a jelzett időpontban Izrael államban nem volt halálbüntetés. Azt Eichamann „kedvéért” hozták. A kötet magyar előszavát író Karsai Elek professzor más hibáját rója fel a könyvnek: Hausner azt sugallja, hogy a deportálások terén két egyenlő nagy deportáló volt, Magyarország és a Harmadik Birodalom. Ezt képtelenségnek nevezi Karsai Elek és megemlíti, hogy Románia 800 000 fős zsidólakosságának fele érte meg a háború végét, azaz a zsidónak minősített román állampolgárok személyi vesztesége közel azonos volt a magyar lakosságéval.Fontos volt a könyv újbóli megjelenése: az újra-és újra felbukkanó holokauszt -tagadás miatt. Minden nemzedéknek újra magának kell kialakítania a holokauszt-képét. Eichmann megérdemelte a halált. Az események mélyebb megértéséhez fontos háttérmunka Hausner könyve, aki a per idején Izrael állam főügyésze volt. Kerekes Tamás Gideon Hausner: Ítélet JeruzsálembenOliver Games International Könyvkiadó, Budapest, 2006, kötött, 748 oldalISBN 9 789 632 171449, www.europakiado.hu Arendt: Eichmann JeruzsálembenEichmann: Materiale und KommentarenKaul: az Eichmann-ügyMalkin.Stein:Eichmann a markombanRuddel:The trial of Adolf EichmannSchön: a jeruzsálemi perWiesenthal:A gyilkosok köztünk járnakEichamann: Tárgyalástól ítéletig http://www.historia.hu/archivum/2000/000506sipospe.htmhttp://www.history... Az Eichmann-per a XX. század egyik legdrámaibb és egyben legvitatottabb eseményének a hátterébe ad betekintést. Ez a per a világtörténelem szerves része. Gideon Hausner, aki 1960-ban Izrael állam főügyésze volt, elsőként írja meg a teljesség igényével saját szerepét is a perben. Eichmannt izraeli ügynökök zseniális szervezéssel és titkosszolgálati eszközökkel Argentínából az Erecbe, azaz Izrael állam területére csempészik, hogy elszámoltassák a II. világháborúban betöltött szerepéről. Az Ítélet Jeruzsálemben szerzője részletesen leírja a tárgyalás folyamatát, megfogalmazva szubjektív véleményét is Adolf Eichmannról, a hóhérról, aki a magyarországi deportálások kiagyalója és szervezője volt. Az Eichmann-per a világ teljes odafigyelése és kontrollja mellett zajlott. A könyvben - sajnos - számos magyar vonatkozású tényt találhatunk.

Guy de Pourtales: Három zarándok Chartres-ba tart Tartalom: Guy de Pourtales legendája nyomán rímelő magyar ballada formába átköltötte Ignácz Rózsa 1953-ban. A szöveget átdolgozta és az utószót írta Makkai Ádám 2007-ben. Kötés: bársony / velúr Oldalszám: 61 oldal Kiadó: Tinta Könyvkiadó, 2008 ISBN: 9789637094880 Bűbájos mese, a ferences gondolatkörből, beszélő állatokkal, vándorúttal, akadályokkal, többször megjelenik maga a Sátán, de aztán célba jut a három főszereplő. A szöveg fordítása és ennek története szintén egy kész regény. Bűbájos, mély, és izgalmas olvasmány. „A helyes cél képzetét már a fiatalokban kell megszilárdítani. Életleckéket találhatunk például Kindelmann Győző Gyémánt a tűzben című izgalmas ifjúsági regényében is, amely olvasmányosan, romantikus ihlettel idézi a keresztényüldözések hitvallóit, közöttük Tarziciust, aki valóban a mennyben gyűjtött kincseket. De utalhatok egy másik olvasmányomra is, Guy de Purtalè legendájának Ignácz Rózsa átköltésében megjelent balladás változatára, amelyet az írónő fia, Makkai Ádám gondozott, s Három zarándok Chartres-ba tart címmel adott ki. Ignácz Rózsa jövőre lenne százéves, alkotóereje teljében hallgattatták el. Ez a naiv legenda talán vigaszául szolgált, esetleg még el is mosolyodott átdolgozása közben. Nevenincs, Gergő és Bálint leprás, gennyes sebekkel megpróbáltatások sorát élik át, végül „székesegyházhoz érnek, s a bejáratnál lévő Krisztus-szobor engedélyt ad, hogy belépjenek. Lemennek a kriptába, és örökre ott maradnak. „Krisztus Anyja nagy Szent Árnya - mint egy órjás világfátyol, - három árva kis árnyékra - védelmezőn ráborul." Három sírba fektették őket az ég angyalai, s Bálint sírkövére a SZERETET szót vésték: Mi Urunk, a Jézus Krisztus Üdvözültek seregébe, fönt a mennybe három lelket, zarándokot beeresztett. Bűnökkel sebezve haladunk zarándokutunkon. Életünk leckéjét napról napra elvégezve reménykedhetünk, hogy egykor a mi arcunkon is „földöntúli tiszta szépség s örök béke tündököl". Rónay László

A szerzőhöz régi ismeretség fűz: nyelvápoló múltunk és játékszenvedélyünk köt össze bennünket. Az elmúlt évek során sok vetélkedőben játszottunk és dolgoztunk együtt, és a Duna Televízió Nyelvőrző című műsorában is nyomon követtem anyanyelvi furfangjait. A sok-sok feladványból végül összeállt ennek a könyvnek az anyaga, amelyet jó szívvel ajánlok minden rejtvénykedvelő, „anyanyelvcsavaros" eszű olvasónak. A könyv gazdag anyagát használhatják kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, diákok és tanárok egyaránt. Baráti társaságban vagy családi körben is bátran lehet próbálkozni ezekkel a játékokkal, csak fel kell ütni valamelyik oldalt, és már indulhat is a vetélkedés. Persze, az sem kizárt, hogy az olvasó egymaga áll neki a kérdések megfejtésének. A sokfajta feladatból biztosan akad legalább egy olyan, amelynek megoldásához kedvet kap valaki, és aztán nincs megállás, jöhet a következő... A könyvet szellemes rajzok illusztrálják, melyek még hangulatosabbá teszik a közös játékot. Hiánypótló mű az Anya-nyelv-csavar. Most itt a lehetőség tehát, hogy félretegyük mindennapos gondjainkat, és végre felszabadultan, felhőtlenül játsszunk egy jót anyanyelvünk segítségével! Vágó István "Bélának sanyi lett" A közmondásokat, szólásokat, új szavainkat összegyűjtő és a retorika alapjait ismertető kötetek után anyanyelvünk változásait követő, szellemes, tanulságos darabokkal jelentkezett a hazai szótárkiadás éllovasa, a Tinta Kiadó Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatában betűméret növelésebetűméret csökkentésecikk nyomtatásamegosztás e-mailenmegosztás facebookonmegosztás twitterenmegosztás iwiwenMár a címe is figyelemfelkeltő Hajdu Endre Szómúzeumának, aki olyan gyűjtemény összeállítására vállalkozott, amely a köznyelvben és az irodalmi nyelvben meg nem honosodott, de nyelvileg vagy érzelmileg figyelemre méltó szavakat, neveket, "a nyelv tengerének olykor meglepő hordalékait" tartalmazza. Az élet különböző területeiről származó, nagyrészt régi, ám mára értékké vált szavak megmosolyogtatnak, máskor álmélkodásra késztetnek, vagy egyszerre mindkét hatást elérik (például: "rothasztó hideg - Kazinczy szerint ebben a betegségben halt meg atyja"; "kulturnyik - kulturális területen dolgozó kommunista csinovnyik"). Bár Hajdu 39 osztályba csoportosította a szócikkeket, osztályozása nem tudományos, miként maga a kötet sem az. A mulattatás az elsődleges cél, de szerző és kiadó is joggal remélheti, hogy a könyv "orvosságot jelenthet a napjainkban tapasztalható nyelvszegényedés ellen". Szlengszótárt szerkeszteni ma azért nagy merészség, mert a szerző közel sem lehet biztos abban, hogy mire műve megjelenik, a benne közölt szavak még mindig "élnek", és ugyanazt jelentik, mint a gyűjtés idején. Ezért nem csodálkozunk, hogy ez a kötet sem vállalkozik a magyar nyelv minden szlengjének közlésére, hanem mindössze 2000 olyan kifejezést tartalmaz, amelyekkel bármikor, bárhol találkozhatunk. Az anyag jelentős része saját gyűjtés - a szerző három éve foglalkozik a témával -, a kötet különlegessége pedig, hogy a szlengszavak után a vonzataikat is felsorakoztatja, egyértelművé téve a használatukat. (Például: "sándor: negatív jelentéstartalomra való reagálás - Petit elütötte egy kocsi, és majdnem meghalt. - Hát ez sándor!", vagy "sanyi: 1. negatív jelentéstartalomra való reagálás - Az új tanárunk kéthetente röpdolgozatot írat. - Az sanyi! 2. meghal - Hallottad, hogy Bélának sanyi lett?") Parapatics Andrea munkája remek olvasmány azoknak, akik érdeklődnek a magyar nyelv legfrissebb jelenségei iránt, de haszonnal forgathatják azok is, akik a nyelvet használó és alakító emberekkel foglalkoznak, érintkeznek nap mint nap: szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok, igazgatók és beosztottak, alvilágiak és rendőrök, ellenőrök, pincérek, pszichológusok, zenészek, művészek, vagyis mindenki. Bár a Szinonimák "dióhéjszótár" elsősorban a tanulóifjúság számára készült, mindenkinek jól jöhet, aki változatosan, igényesen és szemléletesen szeretné kifejezni magát. A kötetben 4200 címszó szerepel, 20 ezer különböző rokon értelmű szóval, de mivel egy-egy rokon értelmű szó több címszó mögött is előfordul, összesen 33 ezer szó található a szótárban, amely ezzel együtt is világos felépítésű és könnyen használható. Tréfás és agyafúrt nyelvi játékokat ad közre Forgács Róbert az Anya-nyelvcsavar című, ötletesen illusztrált könyvecskében, melynek nagy előnye, hogy nem hagyja magára az olvasót, ugyanis a fejtörők után a megoldások is fellapozhatók. Kitűnően illeszkedik a sorba az Újvidéki Egyetemen hangtant és mondattant tanító Molnár Csikós László Divatszavak című munkája, amelyben 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata szerepel az adathalászattól a zsírégetőig. A szerző azokat a nyelvi törvényszerűségeket igyekszik feltárni, amelyek új szavak keletkezéséhez, idegen szavak meghonosodásához, vagy éppen régiek megújulásához vezethetne. HAJDU ENDRE: SZÓMÚZEUM; PARAPATICS ANDREA: SZLENGSZÓTÁR; KISS GÁBOR-BÁRDOSI VILMOS: SZINONIMÁK; FORGÁCS RÓBERT: ANYANYELV-CSAVAR; MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ: DIVATSZAVAK TINTA KIADÓ, BUDAPEST, 2009; ÁRAK: 990 ÉS 1490 FT

A tanulás szabadsága EDGE 2000 Kiadó Carl R. Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Forradalmi újításai közül a kliensközpontú pszchoterápia a legismertebb, de talán még nagyobb a jelentőségé annak a felismerésének, hogy az emberekben lévő hatalmas pozitív energiákban bízó személyközpontú megközelítés az élet minden területen csodálatos eredményekre vezethet. EDGE 2000 Kiadó Carl R. Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Forradalmi újításai közül a kliensközpontú pszchoterápia a legismertebb, de talán még nagyobb a jelentőségé annak a felismerésének, hogy az emberekben lévő hatalmas pozitív energiákban bízó személyközpontú megközelítés az élet minden területen csodálatos eredményekre vezethet. A pedagógia - az óvodától az egyetemig - talán a legfontosabb eszköze lehet annak, hogy a jövő nemzedéke egy igazságosabb és emberibb társadalomban boldogabb életet élhessen. Ez a könyv konkrét példákon keresztül mutatja be, mit tehetünk mi - szülők, tanárok, iskolaigazgatók - azért, hogy gyerekeink öntudatos, saját életüket irányítani tudó, érző és felelősségvállaló felnőttekké nőjenek fel. a valóban fontos tanulás nagyobb valószínűséggel játszódik le olyan helyzetekben, amelyek valódi problémának tűnnek, - ekkor a tanulók valódi élményként élik meg a tanultakat, s az ezt követő felszabadultság érzés lenyűgöző, - a tanár akkor képes segíteni (facilitálni) a tanulást, ha ő maga hiteles (kongruens), azaz tisztában van attitűdjeivel és érzéseivel (ezügyben is tudatos), - a valóban fontos tanulás érdekében a tanár képes a diákjait olyannak elfogadni, amilyenek ők, önmagukért, - az elméleteket, a tényeket, a technikákat olyan nyersanyagként használja a tanár, melyet nem ráerőszakolni kell a tanulókta, hanem a rendelkezésükre bocsátani, - annak érdekében, hogy a tanuló "növekedjen", belső tendenciáit meg tudja valósítani, alkotni tudjon, - ehhez olyan légkört teremt, amelyben ezek a belső tendenciák meg tudjanak valósulni. Carl Ransom Rogers (Oak Park, Illinois, 1902. január 8. – San Diego, Kalifornia, 1987. február 4.) amerikai pszichológus. Hatgyerekes családban nőtt fel: szülei vallásos, puritán emberekként erősen kontrollálták a viselkedésüket. A főiskolát Wisconsinban kezdte mezőgazdasági szakon, később történelmet tanult. A főiskola befejezése után a másoddiplomát a Union Teológiai Szemináriumban kezdte el, közben gyakorlati klinikai munkát végzett gyerekeken. 20 évesen egy féléves hivatalos kínai tartózkodás hozta létre benne azt a változást, amelynek hatására otthagyta a teológiát – „nem tudok olyan területen dolgozni, ahol előre meghatározott vallási doktrínákban kell hinni” –, pszichológiát tanult, ezen a pályán is helyezkedett el. 1931-ben szerezte meg a doktori címet a Teachers College, Columbia Universityn. Dolgozatának címe Society for the Prevention of Cruelty to Children („Mit tegyen a társadalom a gyerekekkel szembeni kegyetlenségek megelőzéséért”). A humanisztikus pszichológia kiemelkedő alakja és egyik alapítója. Pszichológia és pszichiátria professzor volt az Ohio State Universityn, az University of Chicagón és a University of Wisconsinon. Elnöke volt az Amerikai Pszichológiai Társaságnak – APA és az Amerikai Pszichoterapeuták Akadémiájának. Az egyetlen pszichológus, aki az APA mindkét legnagyobb elismerését megkapta (Award for Distinguished Scientific Contributions - 1956, Award for Distinguished Professional Contributions to Psychology - 1972). A személyiségközpontú megközelítés és az Ő egyedülálló személyisége, ahogyan az embereket és az emberi kapcsolatokat megközelítette és megértette számos területen alkalmazást nyert. Ilyen területek a pszichoterápia és tanácsadás (kliens központú terápia/ humanisztikus pszichológia), oktatás (diákközpontú tanulás), és a Rogers-féle Encounter csoportok. Rogers szerint a segítő beszélgetés szükséges és elégséges alapelvei (Rogers-i hármas) az empátia (együttérzés), a pozitív, feltétel nélküli elfogadás és a kongruencia (hitelesség). A terápiás hatás a terapeuta és a kliens kapcsolatán keresztül jön létre. A dél-afrikai és az észak-írországi konfliktusok rendezésében való segítségéért béke Nobel-díjra jelölték. Haggbloom elkészítette a 20. század kiemelkedő pszichológusainak a listáját, ahol Rogers a hatodik helyet kapta. (Skinner, B.F., Piaget, Jean, Freud, Sigmund, Bandura, Albert, Festinger, Leon, Rogers, Carl R.) edge.hu http://carlrogers.lap.hu/ Carl R. Rogers a humanisztikus pszichológia megalapítója, a XX. század egyik legnagyobb hatású pszichológusa. Ő fejlesztette ki a tanácsadásban és a pszichoterápiában használt személyközpontú megközelítést. Rogers ebben a könyvben az elméleti ismertetésen kívül gyakorlati útmutatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az általa kialakított személyközpontú megközelítés hogyan alkalmazható az iskolai nevelésben és oktatásban. Jerome Freiberg, Rogers volt munkatársa számos, Amerikából hozott gyakorlati példával egészítette ki az eredeti munkát. a pedagógia csődje hozzájárul a társadalmi betegségekhez, és a beteg társadalom olyan gyakorlatot kényszerít rá a pedagógiára, amely éles ellentétben áll azzal, amit az emberiség szolgálatában tennie kellene. A könyv egyik célkitűzése, hogy reményt nyújtson a pedagógiai gyakorlat megújítói számára. Rogers szerint "a pedagógia csődje hozzájárul a társadalmi betegségekhez, és a beteg társadalom olyan gyakorlatot kényszerít rá a pedagógiára, amely éles ellentétben áll azzal, amit az emberiség szolgálatában tennie kellene". A könyv másik célja, hogy elősegítse a gyerekek gondolkodásának és érzelmeinek fejlődését. Ennek a fejlődésnek a színtere lehet - a család mellett - a jó iskolai környezet. Rogers véleménye szerint az emberek személyes fejlődéséhez elsősorban elfogadó kapcsolatokra van szükség. A tanárok akkor tudják a leginkább elősegíteni a gyerekek fejlődését, ha őszintén önmagukat adják ("valódivá válnak"), feltétel nélkül elfogadják a tanulókat, empatikusan viszonyulnak hozzájuk és megbíznak bennük. Bíznak abban, hogy a gyerekek képesek kiválasztani azokat a tevékenységeket, amelyek saját személyiségük gazdagodását szolgálják. Az igazi tanulás belülről motivált, ezért a tanárnak elsősorban facilitátor (serkentő) szerepet kell betöltenie a diákok életében. A gyerekeket bevonják a döntésekbe, megosztják velük a saját életükre vonatkozó felelősséget. Így az iskola Rogers szerint az értelmes és izgalmas tanulás színhelyévé válhat. A könyv számunkra azáltal válik teljessé, hogy a Magyarországon létező tanulóközpontú iskolák - amelyek a rogersi gyermekközpontú szemlélettel azonosulni tudnak - jeles képviselőinek beszámolóit is tartalmazza. a világ jövője a gyerekekben rejlő kreatív erő kibontakoztatásán és fejlesztésén múlik Kiknek ajánljuk a könyvet? Annak, aki valamilyen formában a tanító, nevelő fél szerepébe kerül, legyen az pedagógus vagy szülő. Általános elveket, valamint számos gyakorlati vonatkozású gondolatot, sok konkrét példát tartalmaz, amelyek alapvető fontosságúak a tanár-diák kapcsolatban. A könyvet haszonnal forgathatják a tanári pályára készülő hallgatók, a pályakezdő pedagógusok, akik még saját útjukat keresik a szakmában. Azok a tanárok akik valamilyen oknál fogva csalódtak a meglévő iskolarendszerben, tanítási gyakorlatban, akik kudarcokkal a hátuk mögött pályaelhagyáson gondolkodnak. Számukra új lehetőséget jelenthet ez a könyv. Ajánlom továbbá azoknak a szülőknek, akik gyermekük számára keresnek megfelelő iskolát. Ez a könyv részletesen tájékoztatja az olvasót a Rogers személyközpontú iskolák elméleti hátteréről, értékrendszeréről, szemléletéről és a mindennapi működéséről is. Mindezeket leginkább a magyar tapasztalatok teszik számunkra meggyőzővé és hitelessé. Végül ajánlom mindazoknak, akiknek lehetőségük van személyes döntéseikkel ma jobbá tenni a magyar iskolarendszert, hiszen "a világ jövője a gyerekekben rejlő kreatív erő kibontakoztatásán és fejlesztésén múlik". http://pszichologia.com/konyvismertetok/edge-2000/carl-r.-rogers-es-h.-j... Carl Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Ez a könyve sokmillió példányban kelt el világszerte, és sok-sok ember életét változtatta meg. Forradalmi újításai közül a legismertebb a kliensközpontú pszichoterápia és az élet minden területén - a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában - alkalmazható személyközpontú megközelítés. Rogers üzenete egyszerű: mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé, ezzel elősegíthetjük, hogy felszabaduljanak ezek az erőforrásaik, bölcsebbek, egészségesebbek, konstruktívabbak legyenek a döntéseik. Ez a könyv nem „népszerű pszichológia”, nem is könnyű olvasmány. Mégis több mint 60 nyelven megtalálta az utat az emberekhez. Carl Rogers a 80-as években kétszer járt Magyarországon: 300 embernek "vezetett" csoportos foglalkozást. Reméljük, hogy ezzel a könyvvel a hangja minden magyar emberhez eljut, aki szabadabb, teljesebb életet akar élni. http://carlrogers.lap.hu/http://carlrogers.lap.hu/http://carlrogers.lap.... http://carlrogers.lap.hu/ Wikipédia kapcsolatok [szerkesztés] Alexander Sutherland Neill humanisztikus pszichológia Külső hivatkozások [szerkesztés] • http://www.andi.hu/dl/igen.pdf • http://edtech.tph.wku.edu/~shaggblo/table4.PDF Irodalom [szerkesztés] • Gádor Anna: Neill és Rogers • Carl Ransom Rogers: Valakivé válni – A személyiség születése - Edge 2000 Kft.Budapest, 2004

Összett épület. Apátság, katedrális, társkáptalani templom, és egyúttal királyi fennhatóság alá tartozó templom. Koronázótemplom, Walhalla a nagyok sírjai számára, nemzeti katedrális, és itt található az ismeretlen katona sírkja is, ezzel ellentétben Franciaországban ezek a funkciók öt templom közt oszlanak meg. Az apátság az anglikéán egyház egyik székhelye, de megtalálható benne a római egyház egyik szentjének oltára, és a falai közt dolgozták ki a presbiterianizmus alapelveit is. A káptalani gyűlésteremben tartotta az alsóház az üléseit, majd később átköltöztek a refektóriumba, és a kincstár a káptalani gyűlésterem kriptájában kapott heylet. Egyszerre volt az épület tehát Fort Knox és Capitólium. Az aátság sok különös esemény színtere volt: Blake viziójában anygalokat látott benne, Pepys pedig légyottjai helyszínéül használta. Ez a hely a világ első számú temetője: több nagy embert-mérjék bár a nagyságot, rang, hivatal vagy tehetség szerint-temettek ide, és hosszabb időszakokon kereztül, mint bárhová máshová. Nagy-britannia-sőt Európa- legnagyszerűbb szoborgalériájának nevezték. Valóban, nyolc évszázadból találhatók benne szobrok, és legalább négy, s ezek a szobrok a világ legnagyszerűbb szobrai közé tartoznak. Az apátság figyelemre méltó kifejeződése a folytonosságnak; de olyan folytonosságnak, mely teret enged a változásnak és fejlődésnek. Az angol, illetve a brit nemet szent helyének nevezik; de olyan értelemben nemzeti, amennyiben képviseli egy közösség értékeit és emlékeit, kevés vagy szinte semmilyen eszközt nem használ a hazafias büszkeség szokásos készletéből. Valóban, számos tekintetben nemzetközi templom. Spirituális kiterjedése az elmúlt néhány évszázad alatt folyamatosan bővült, és magában foglalja a briteket, az angolul beszélő világ egészét, minden keresztényt és más vallást hívő embereket is. Egészen különleges mértékben az apátságot szavak alkotják. „Ebben a könyvben az olvasást az építészet méltatásának metafórájaként akarom használni-„mondja a szerző. Az emlékműveken mindenhol szavakat találunk. Pope, Johnson, Scott, és teenyson azok közé tartoztak, akik sírfeliratokat írtak kifejezettten az apátság számára. Az apátság létezik, mint eszme, mint épület, emlékek. Az apátság a létező templomok legbonyultabbika – talán a legösszetettebb épület az egész világon.” Az apátságot tehát szavak építik fel, noha nem csekély mértékben a templom a zene otthona, a hangok tárháza is. Az orgonistái közé tartozott Orlando, Gibbons és Purcell is. „Nemzeti katedrális”, koronázási templom, királyi mauzóleum, költők temetkezési helye, nagyságok és az ismeretlen katona nyugvóhelye, a parlament egykori otthona, háttér Diana walesi hercegnő temetéséhez – számos funkciót egyesít ez a gazdag és rendkívüli épület. A Westminster-apátság egyszerre egy építészeti remekmű méltatása és az épület változó jelentéseinek feltárása: halljuk mindazok hangját, akik leírták alakjait, hangulatait és eseményeit, Shakespeare-től és Voltaire-tól Dickensig és Henry Jamesig; látjuk, hogyan használták az uralkodók, a középkori királyoktól kezdve a modern miniszterelnökökig. Richard Jenkyns klasszika-filológus és kultúrtörténész igen eredeti könyvében megtanít minket arra, hogy új szemmel nézzünk a történelem eme mikrokozmo¬szára. A SZERZŐ Richard Jenkyns az Oxford Egyetemen a klasszika-filológia professzora, a Lady Margaret Hall tagja. Korábbi könyvei: A vik¬toriánusok és az ókori görögök; Méltóság és dekadencia; A vik¬toriánus festészet és a klasszikus örökség és Vergilius tapasztalata.

A Galaktika magazin júliusi számában folytatódik Lino Aldani olasz szerző kisregénye. A hónap központi témája a világűr gyarmatosítása. A kisregényen kívül ehhez kapcsolódnak még John Park „Szoftverpestis”, illetve Antal József „Vénuszlakók – Egyedül” című novellái. Thomas R. P. Mielke egy, a világűrben elkövetett gyilkosság után nyomoz, Kij Johnson Nebula-díjas írása pedig egy ember és egy idegen bizarr kapcsolatát boncolja. Chad Oliver elbeszélésének jövőbeli világában a fogyasztói társadalom extrém változata már a szociális berendezkedési formákat is árucikként kínálja. A havi retróban Mihail Gresnov a barlangkutatók amúgy is kalandos életébe csempész egy csipetnyi fantasztikumot. A játékrovat az „Alien Breed Impact”-et ismerteti, a filmajánló egy profi színvonalú finn amatőr produkciót. Olvasható továbbá cikk a zselici égbolt-rezervátumról, a kijelzővel és billentyűzettel ellátott, újfajta bankkártyákról, egy reptéri mobil pihenőhelyről, SF-témájú szappanokról, valamint a Hello Kitty és a Star Wars világának meghökkentő egyesítéséről. A könyvrovat egy új orosz SF-regényt mutat be, exkluzív interjúnk pedig Cory Doctorow-ot, a Creative Commons prófétáját, a KIS TESTVÉR szerzőjét szólaltatja meg. A Galaktika 244. számát keresd az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban! Az e havi szám 2 féle melléklettel is megvásárolható 1290 Ft-ért a Relay és Inmedio üzletekben (illetve korlátozott számban a Galaktika szerkesztőségében). Az egyik a Shinobi című, természetfölötti harctudást csillogtató nindzsák háborújáról szóló japán produkció, a másik pedig a Krrish, egy indiai szuperhős film látványos trükkökkel és az elmaradhatatlan énekes-táncos jelenetekkel. szerkesztoseg@galaktika.hu kuba@galaktika.hu kommunikacio@galaktika.hu Az 1972-ben antológiának induló kiadvány 1985-re kultikus jelentőségű magazinná vált, és mára a magyar irodalom meghatározó szereplőivé lett szerzők, alkotók műveit publikálta rendszeresen. A lap hasábjain megjelentek többek között Göncz Árpád, Nemere István, Lőrincz L. László, Földeák Iván, Karig Sára, Szentmihályi Szabó Péter, Urbán László, Gálvölgyi Judit írásai, fordításai. A magazin illusztrátorai voltak pl.: Korga György, Jantner János, és a fiatalon elhúnyt Ámon László is.A magazin számos borítótervét, illusztrációját - a 2006-ban a Nemzetközi Sci-fi és Fantasy Művészek Szövetségének Chesley díjával kitüntetett - Boros-Szikszai alkotópáros készítette. A lap körül irodalmi műhely alakult ki, amely könyvkiadással is foglalkozott. A 1995-2004 között szünetelő magazin 2004 novemberében indult újra: ma már 22.000 példányban jelenik havonta, és ország-szerte mintegy 45.000 olvasót üdvözölhet rajongói sorában. A száz oldalas, országos terjesztésű Galaktika tartalmainak gerincét továbbra is a világ élvonalába tartozó tudományos-fantasztikus irodalom alkotja, de megkezdődött a magazin-jellegű profil finomítása is; az új Galaktika bevezet a tudomány aktualitásaiba, a jövőkutatás érdekességeibe. A lap minden egyes számában egy-egy nemzetközi sci-fi művész illusztrációi jelennek meg. 2005-ben ismét elindult a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat. A kiadó műhelyei, klubjai is új életre keltek. Rendezvények egész sorát szervezi a Galaktika Klub, és különlegességeket produkál a közelmúltban létrehozott Galaktika Filmklub is: ez utóbbi az Uránia Nemzeti Filmszínházzal tart közös vetítéseket, amelyeken sci-fi filmtörténeti érdekességeket mutatnak be. A Galaktika Magazin tervezi a sci-fi világ alkotóinak és a jövő meghatározó személyiségeinek a megszólaltatását, valamint hogy a lap eljusson a határon túli magyar közösségekhez, valamint hogy „hungarikumként” elinduljon világhódító útjára, és bebizonyítsa, hogy más nemzetek nyelvén hasonló sikereket tud elkönyvelni, mint Magyarországon. A magazin kiemelkedő tartalmi minősége felett a Galaktika Tanácsadó Testület őrködik, amelynek tagja dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója, dr. Grandpierre Attila csillagász, kandidátus, a MTA Csillagászati Kutatóintézetének főmunkatársa, Réz András esztéta, valamint S. Sárdi Margit irodalomtörténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnöke. Díjak 2005-ben elnyerte Európa legjobb sci-fi folyóiratának a címét. szerkesztés Korábbi szerkesztők Kuczka Péter alapító-főszerkesztő Trethon Judit szerkesztő Fazekas László szerkesztő Szentmihályi Szabó Péter Jelenlegi szerkesztők Burger István főszerkesztő Németh Attila irodalmi szerkesztő Kovács T. Mihály tudományos szerkesztő Burger István Újságíró vagyok már több mint 20 éve. Napilaposként kezdtem a szakmát a miskolci Déli Hírlapnál. Azt gondolom, hogy az újságírás legjobb iskolája, ha valaki napilapnál dolgozik. Miután eljöttem onnan, elkezdtem szerkesztéssel foglalkozni. Először egy ifjúsági lapot szerkesztettem középiskolai diákoknak. Városi szinten összefogtam az irodalmat kedvelő középiskolásokat, és egy Mi Újság nevű lapot készítettünk közösen. Ezzel a lappal aztán megkerestem egy pesti kiadót, hogy esetleg országosan is érdemes volna elindítani. A kiadó ugyan látott benne fantáziát, de egyéb okok miatt a magazin soha nem jelenhetett meg országos szinten. Ezután a Harmadik Szem című magazin szerkesztője lettem, ami egy határtudományos ismeretterjesztő magazin volt. ekultura.hu Hogyan ismerkedett meg a sci-fivel? Burger István Gyermekkoromban, természetesen a Galaktika által. Akkoriban divat volt még szünetekben és délután is könyvtárazni. Az iskolai könyvtárban akadtam rá a képregények között a Galaktikára, és szépen sorban kikölcsönöztem az összes példányt. ekultura.hu Mióta vezeti a Galaktikát? Burger István Amióta újraindult a magazin, vagyis öt éve. A Galaktikát 1972-ben alapították, de 1995-től 2004-ig volt közel egy évtized, amikor nem jelent meg. A magazin megszűnésekor ismerkedtem meg Kuczka Péterrel, az akkori főszerkesztővel, együtt zsűriztünk egy sci-fi kiállításon Debrecenben. Felvetettem az ötletet, hogy a Harmadik Szemben legyen egy Galaktika rovat. Csakhogy a Móra Kiadó nem volt hajlandó lemondani a jogokról. Nem akarta folytatni a Galaktikát semmilyen módon, de azt sem engedte, hogy más használja a nevet. Kuczka Péter 1999-ben meghalt, a Harmadik Szem 2001-ben megszűnt, engem pedig felkértek az Interpress Magazin (IPM) szerkesztésére. Én restauráltam a lapot, szerintem elég komoly sikerrel. Ott egy évig dolgoztunk az általam verbuvált stábbal, aztán eljöttünk, mert a kiadóval nem voltunk igazán rózsás viszonyban. Akkor jöttem rá, hogy engem nagyon érdekel a retró lapok újraélesztése. Gondolkodtam, mi lehetne még az IPM-en kívül, és az elsők között jutott eszembe a Galaktika. Egy könyvfesztiválon összehoztak engem a Móra Kiadó akkori vezérigazgatójával, Cs. Tóth Jánossal, aki már nem a régi káder volt, hanem az új menedzser-típusú vezérigazgató. Őt nem érdekelte a lapkiadás. Arra törekedett, hogy letisztítsa a kiadó profilját, és csak gyerekkönyvekkel akart foglalkozni. Megállapodtunk tehát az egész brand eladásáról, így került hozzám a Galaktika és az összes hozzá tartozó jog. ekultura.hu Miben különbözik az új Galaktika a régitől? Burger István Formailag mindenképpen szerettem volna megváltoztatni a magazint, és egyik fontos tartalmi elemét is. Én azt gondolom, hogy a Galaktika az ifjabb generációhoz szól, hiszen ők azok, akik szeretik, ha megmozgatják a fantáziájukat. A 21. században a fiatalokat már nem lehet egy fekete-fehér kiadvánnyal bombázni, mert a kezükbe sem veszik. Kinyitják és már be is csukják, mert nem kapnak elég indíttatást ahhoz, hogy beleolvassanak. Ezért én mindenképpen azt szerettem volna, hogy a Galaktika kívül-belül színes legyen. A fontos tartalmi változás pedig az, hogy a magazinban szerepelnek ismeretterjesztő cikkek is. Szervesen integráltunk a magazinba tudományos érdekességekről és új kutatási területekről szóló írásokat. Ilyen struktúrájú science-fiction magazint eddig még sehol a világon nem láttam. A tudomány és a fantázia egymáshoz közel álló területek. Eddig valahogy még egyetlen lap sem vette észre ezt a kapcsolatot. ekultura.hu Milyen más kiadványok kapcsolódnak még a Galaktikához? Burger István A magazin után egy évvel elindítottuk a régi Galaktika Fantasztikus Könyveket, majd a MetaGalaktikát is. A brand új tagja a HiperGalaktika, ami valamilyen tudományágat vagy közéleti témát jár körbe, mind irodalmi, mind tudományos-szakmai szempontból. A MetaGalaktika mindig egy-egy nemzet irodalmát mutatja be. A 10. szám témája a kínai sci-fi irodalom volt, a 11. számé pedig a magyar. ekultura.hu Újraindult a Galaktika Baráti Kör is, amelynek a rendszerváltás előtt rengeteg tagja volt… Burger István A közösségi élet nem éledt újra azzal, hogy a klubot megalapítottuk. Ebben mi is hibásak vagyunk, mert úgy indítottuk el, hogy nem volt meg a működtetéshez szükséges megfelelő háttér. Egyszerűen nem volt időnk rá. Annyi mindent indítottunk újra, hogy egyik kollégának sem volt energiája megszervezni ezt a mozgalmat. Tartottunk beszélgetős könyvbemutató-délutánokat az Alexandra Könyváruházban, de ez nem volt annyira látogatott. A klub jelenleg arra szorítkozik, hogy aki ennek tagja, az olcsóbban tud könyvhöz, magazinhoz, előfizetéshez jutni. Az Intergalaktika körül létrejött egy alternatív szerveződés, a Galaktika közösségi portálja. Ott viszont van élet. A keretrendszert mi biztosítjuk hozzá, de egyébként teljesen önműködő. Olyannyira, hogy tavaly már tábort is szerveztek maguknak. ekultura.hu Hogyan mozog a Galaktika a virtuális térben? Burger István A virtuális tér nekünk egy fontos lételemünk, több projektünk is kapcsolódik hozzá. Örülünk neki, hogy egyáltalán már létezik, hiszen húsz évvel ezelőtt még csak álmodozni lehetett róla. Ott van például an Enciklopédia Galaktika, ami egy magyar nyelvű, bárki számára elérhető science fiction lexikon. Ezt mi is építjük, de bárki hozzáteheti a saját szellemi tőkéjét. A kereskedelmi funkciót is megtaláltuk az interneten, a galaktikabolt.hu portálon meg lehet vásárolni az összes kiadványunkat. A kiadónak van egy saját blogja, ahol háttér-információkat és érdekességeket szoktunk közzétenni. A legújabb internetes tevékenységünk, hogy az Index egyik külső rovatát szerkesztjük, ez az sf.blog.hu. Egy hónapja indult, és ma már napi 3-4000 látogatóval büszkélkedhet. ekultura.hu Úgy látom, egyfajta alkotóműhelyt próbálnak létrehozni, ami összefogja a hazai írókat. Hogyan támogatják a most felnövő írónemzedéket? Burger István Remélem, még sokan látják így. Amikor én szerkesztőként megjelentem a hazai sci-fi világban, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy ez a világ sok kis klikkre darabolódik. Ezt már akkor sem voltam hajlandó elfogadni. Azt gondolom, hogy science fiction egy van, és teljesen mindegy, hogy azt ki írja, vagy ki szerkeszti. Közös ügyünk, hogy a 90-es években a sárba taposott műfaj végre ismét a kortárs irodalom szerves része legyen. Ezért is indítottuk útjára a magyar írószövetségen belül az SF szakosztályt. Folyamatosan próbáljuk felkarolni azokat a magyar szerzőket, akik szerintünk világszínvonalon alkotnak. A fiatal generációban van néhány alkotó – például Markovics Botond és László Zoltán - akik nálunk publikálnak és világviszonylatban is megállják a helyüket. Talán nekünk is van némi részünk abban, hogy Magyarországon, mint ahogy a világ többi részén is, újra virágzásnak indult a sci-fi. ------------------------------------------------------------------------------------------------- ekultura.hu Minek köszönhető a sci-fi reneszánsza? Burger István A technikai fejlettség elért egy szintet, amivel már úgy lehet filmeket készíteni, ahogy az régen csak a fantáziánkban volt lehetséges. Az Avatar, a Transformers vagy az Iron Man képileg is megvalósítják a fantázia szüleményeit. ekultura.hu Ön szerint a látványos technikai megoldások nem fogják elcsábítani a közönséget a papíralapú médiumoktól? Burger István Azon dolgozunk, hogy ez ne így történjen. A fiatalok már egy olyan kultúrába nőttek bele, ahol minden színes és minden mozog. Internet, videojátékok, 3D-filmek – számukra egy fekete-fehér, nyomtatott kiadvány tényleg nem jelent semmit. Viszont a Galaktikának nagy fegyverténye, hogy olvasásra szoktat. A fantáziánk mindenféle képi megvalósításnál sokkal színesebb. Bízom benne, hogy ha valaki egyszer elolvas egy novellát a Galaktikában, akkor rá fog érezni az ízére. Valami olyat ad, amit semmi más médium nem képes, mert az ember saját képzeletét mozgatja meg. ekultura.hu Említette, hogy a 90-es években az emberek elvesztették érdeklődésüket a sci-fi iránt. Ön szerint mi volt ennek az oka? Burger István Arról van egy elképzelésem, hogy Magyarországon ez miért történt. A rendszerváltást követően mindenki könyvet akart kiadni. Nagyon sok kiadó jött létre, amik borzasztóan alulfinanszírozottak voltak. Ezért csak olyan köteteket tudtak kiadni, ahol a jogdíjakra és a fordításra nem kellett nagy összeget szánni. Mivel régen százezres példányszámban adták el az Asimov és Clarke-köteteket, ezért azt gondolták, hogy ez egy komoly bevételi forrás lehet, és válogatás nélkül kiadtak mindenféle vacakot. Az emberek pedig ezt jóhiszeműen meg is vették. Az első, második, sokadik csalódás után arra jutottak, hogy ők már kinőttek a sci-fiből. Pedig nem erről volt szó, csak rossz könyveket adtak a kezükbe. Mi most megpróbálunk jó könyveket adni. ekultura.hu Ebben a hónapban megújul a Galaktika borítója. Burger István A borító megújítása már időszerű volt, hiszen az elmúlt öt év alatt alig változattunk rajta. Igazából itt csak hangsúly-áthelyezésekről van szó. Például a Galaktika logó ezentúl fehér helyett színes lesz, így egyszerűen meg lehet majd különböztetni egymástól a lapszámokat. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a hűséges Galaktika olvasók idegenkedni fognak az új külsőtől, ha nagyon más lesz, mint a régi. Az új borítóval azokat az olvasókat szeretnénk megszólítani, akik még nem ismerik a Galaktikát. ekultura.hu Együtt jár-e ez valamilyen tartalmi változatással? Burger István A címoldalon és a tartalomban is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az interjúkra. Ezek olyan exkluzív interjúk, amikben rengeteg munkánk fekszik. Van olyan író, akinél fél évig is előszobázunk, míg végre hajlandó interjút adni nekünk. Általában írókról van szó, de az interjúalanyok körét szeretnénk kiterjeszteni tudósokra és közéleti személyiségekre is. A designváltáshoz éppen kapóra jött a Bëlga együttes új albuma, amit a júniusi számunkhoz csatoltunk. ekultura.hu Honnan jött az ötlet? Burger István Már az újrakezdéskor szerettünk volna egy olyan változatot is készíteni a Galaktikából, amelyhez van valamilyen melléklet, például egy film. A mellékletes változatnak persze magasabb lett volna az ára. Ez végül nem jött létre, mert rögtön az elején csökkentenünk kellett a költségeket, és a jogokat illetően sem tudtunk megegyezni. A Bëlga zenekar tagjai nagyon szeretik a Galaktikát. Ők ajánlkoztak, hogy az új albumukat szívesen adnák valamelyik számhoz mellékletnek. ekultura.hu Nemrégiben hirdették meg a Galaktika Steampunk Comix pályázatot. Ez annak a jele, hogy a képregény kiadás iránt is érdeklődik a kiadó? Burger István Pontosan. Három éve is indítottunk egy képregény-pályázatot azért, hogy felmérjük az ezen a területen rejlő szellemi tőkét. Azt tapasztaltam, hogy van jó néhány igazán tehetséges rajzoló Magyarországon, akik a sci-fi íróinkhoz hasonlóan világszínvonalon tudnak alkotni. Egy ideig a magazinban is szerepeltek rövid képregények, de ezeknek nem igazán volt visszhangja, ezért kivettük őket. Ennek ellenére én látok fantáziát a képregényben, és azt tervezem, hogy egy komoly képregény-antológiát jelentetünk meg idén novemberben. ekultura.hu Miért éppen a steampunk? Hazánkban ez egy szinte ismeretlen műfaj. Burger István Sok steampunk filmet láthattunk már, amiről sokan nem is tudják, hogy az. Ott van például a Szövetség, a Wild wild west vagy a Szikraváros. Ez a Verne Gyula-féle képi világ, az ipari forradalom idejében játszódó alternatív múlt. A kakastaréjos srácokhoz semmi köze. Amerikában ez egy igen népszerű műfaj, ott hatalmas steampunk fesztiválokat rendeznek. Vannak úgynevezett steampunk zenekarok is, köztük valaki klasszikus zenét játszik, valaki trip-hopot. Valójában csak a külsőségek jelentik a steampunkot, nincsen mögötte semmiféle egységes eszmerendszer. ekultura.hu Térjünk át a könyvekre. Milyen céllal jött létre a Metropolis Media? Burger István Kezdetben a Galaktika magazin kiadására hoztuk létre a Metropolis Mediát. Mi sem gondoltuk volna annak idején, hogy ekkora szeletet sikerül kihasítanunk magunknak a könyvkiadásból. Időközben kinőttük a Galaktika Fantasztikus Könyvek tematikát. Egy évben húsznál több sci-fi regényt nem érdemes megjelentetni, hiszen akkor magunknak csinálunk konkurenciát. A kemény rajongókon kívül más nem olvas évi három-négy kötetnél többet. Metropolis Könyvek néven egy új márkanevet vezettünk be a piacra, ami műfajilag nehezen behatárolható. Ezek a könyvek azokhoz szólnak, akik kedvelik a sci-fit, de időnként olvasnának valami mást is. Kortárs irodalomról van szó, aminek azért mégis van egy kevés köze a fantázia világához. ekultura.hu Melyik volt eddig a legsikeresebb könyvük? Burger István A legsikeresebb szériánk mindenképpen Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata, de népszerűek a Clarke-könyveink is. Két elég különböző sorozatról van szó. Az egyik egy urban fantasy, ami napjaink Moszkvájában játszódik, a másik pedig klasszikus science fiction. Ha egy könyv jó, akkor mindegy, hogy melyik irányzathoz tartozik, mert az emberek el fogják olvasni. Akadnak még más ígéretes könyvek, mint például Jack McDevitt regényei. Ő egyébként nemrégiben Budapestre látogatott, és dedikált az Ünnepi Könyvhéten is. ekultura.hu És melyik könyvre a legbüszkébb? Burger István Az egyik első kötetünkre, a Snow Crash című könyvre Neal Stephensontól. Annak idején ez hatalmas bukás volt, a közönség egyáltalán nem értékelte. Pár év alatt azért csak beérett, és én nagyon szeretném kiadni a folytatását is, a Gyémántkort. ekultura.hu Hogyan tudja ilyenkor egyeztetni a személyes véleményét az üzleti szempontokkal? Burger István Én tényleg arra számítottam, hogy a Snow Crash sikeres lesz. A második részét azért nem adtuk ki eddig, mert meg akartam várni, hogy egy bizonyos mennyiségű olvasóhoz eljusson a könyv. Ez valamilyen szinten predesztinálja a következő kötet sikerét. Amikor a megélhetésünk múlik rajta, nem szabad figyelmen kívül hagyni az üzleti szempontokat. Én sem szeretek fejjel a falnak rohanni: hiába tetszik valami nekem, hogyha nem képes magát eltartani, akkor az sajnos nem jelenhet meg. Van azért egy határ, amit még elviselünk. Ha a kiadó összességében sikeres, akkor az esetleg veszteséges kiadványokat kompenzálják a nyereségesek. ekultura.hu Divatos kérdés: mennyire hatott a kiadóra a válság? Burger István Én úgy gondolom, hogy a válság most ért ide. A tavalyi év még nem volt válság, csak egy pánik. A pánik következtében csökkent a fogyasztás, de az igazi válság csak most gyűrűzik be. Én már januárban láttam, hogy az idei kőkemény év lesz. Ráadásul azok a források, ahonnan támogatást tudtunk szerezni – külföldi és magyar kulturális alapok – sajnos elapadtak. Ennek ellenére tavaly tudtunk növekedni, és remélem, idén is fogunk. ekultura.hu Melyik kiadóval olvasna szívesen hasonló interjút? Burger István Az Agave Kiadóval. Péter Nóra Burger István Újságíró vagyok már több mint 20 éve. Napilaposként kezdtem a szakmát a miskolci Déli Hírlapnál. Azt gondolom, hogy az újságírás legjobb iskolája, ha valaki napilapnál dolgozik. Miután eljöttem onnan, elkezdtem szerkesztéssel foglalkozni. Először egy ifjúsági lapot szerkesztettem középiskolai diákoknak. Városi szinten összefogtam az irodalmat kedvelő középiskolásokat, és egy Mi Újság nevű lapot készítettünk közösen. Ezzel a lappal aztán megkerestem egy pesti kiadót, hogy esetleg országosan is érdemes volna elindítani. A kiadó ugyan látott benne fantáziát, de egyéb okok miatt a magazin soha nem jelenhetett meg országos szinten. Ezután a Harmadik Szem című magazin szerkesztője lettem, ami egy határtudományos ismeretterjesztő magazin volt. ekultura.hu Hogyan ismerkedett meg a sci-fivel? Burger István Gyermekkoromban, természetesen a Galaktika által. Akkoriban divat volt még szünetekben és délután is könyvtárazni. Az iskolai könyvtárban akadtam rá a képregények között a Galaktikára, és szépen sorban kikölcsönöztem az összes példányt. ekultura.hu Mióta vezeti a Galaktikát? Burger István Amióta újraindult a magazin, vagyis öt éve. A Galaktikát 1972-ben alapították, de 1995-től 2004-ig volt közel egy évtized, amikor nem jelent meg. A magazin megszűnésekor ismerkedtem meg Kuczka Péterrel, az akkori főszerkesztővel, együtt zsűriztünk egy sci-fi kiállításon Debrecenben. Felvetettem az ötletet, hogy a Harmadik Szemben legyen egy Galaktika rovat. Csakhogy a Móra Kiadó nem volt hajlandó lemondani a jogokról. Nem akarta folytatni a Galaktikát semmilyen módon, de azt sem engedte, hogy más használja a nevet. Kuczka Péter 1999-ben meghalt, a Harmadik Szem 2001-ben megszűnt, engem pedig felkértek az Interpress Magazin (IPM) szerkesztésére. Én restauráltam a lapot, szerintem elég komoly sikerrel. Ott egy évig dolgoztunk az általam verbuvált stábbal, aztán eljöttünk, mert a kiadóval nem voltunk igazán rózsás viszonyban. Akkor jöttem rá, hogy engem nagyon érdekel a retró lapok újraélesztése. Gondolkodtam, mi lehetne még az IPM-en kívül, és az elsők között jutott eszembe a Galaktika. Egy könyvfesztiválon összehoztak engem a Móra Kiadó akkori vezérigazgatójával, Cs. Tóth Jánossal, aki már nem a régi káder volt, hanem az új menedzser-típusú vezérigazgató. Őt nem érdekelte a lapkiadás. Arra törekedett, hogy letisztítsa a kiadó profilját, és csak gyerekkönyvekkel akart foglalkozni. Megállapodtunk tehát az egész brand eladásáról, így került hozzám a Galaktika és az összes hozzá tartozó jog. ekultura.hu Miben különbözik az új Galaktika a régitől? Burger István Formailag mindenképpen szerettem volna megváltoztatni a magazint, és egyik fontos tartalmi elemét is. Én azt gondolom, hogy a Galaktika az ifjabb generációhoz szól, hiszen ők azok, akik szeretik, ha megmozgatják a fantáziájukat. A 21. században a fiatalokat már nem lehet egy fekete-fehér kiadvánnyal bombázni, mert a kezükbe sem veszik. Kinyitják és már be is csukják, mert nem kapnak elég indíttatást ahhoz, hogy beleolvassanak. Ezért én mindenképpen azt szerettem volna, hogy a Galaktika kívül-belül színes legyen. A fontos tartalmi változás pedig az, hogy a magazinban szerepelnek ismeretterjesztő cikkek is. Szervesen integráltunk a magazinba tudományos érdekességekről és új kutatási területekről szóló írásokat. Ilyen struktúrájú science-fiction magazint eddig még sehol a világon nem láttam. A tudomány és a fantázia egymáshoz közel álló területek. Eddig valahogy még egyetlen lap sem vette észre ezt a kapcsolatot. ekultura.hu Milyen más kiadványok kapcsolódnak még a Galaktikához? Burger István A magazin után egy évvel elindítottuk a régi Galaktika Fantasztikus Könyveket, majd a MetaGalaktikát is. A brand új tagja a HiperGalaktika, ami valamilyen tudományágat vagy közéleti témát jár körbe, mind irodalmi, mind tudományos-szakmai szempontból. A MetaGalaktika mindig egy-egy nemzet irodalmát mutatja be. A 10. szám témája a kínai sci-fi irodalom volt, a 11. számé pedig a magyar. ekultura.hu Újraindult a Galaktika Baráti Kör is, amelynek a rendszerváltás előtt rengeteg tagja volt… Burger István A közösségi élet nem éledt újra azzal, hogy a klubot megalapítottuk. Ebben mi is hibásak vagyunk, mert úgy indítottuk el, hogy nem volt meg a működtetéshez szükséges megfelelő háttér. Egyszerűen nem volt időnk rá. Annyi mindent indítottunk újra, hogy egyik kollégának sem volt energiája megszervezni ezt a mozgalmat. Tartottunk beszélgetős könyvbemutató-délutánokat az Alexandra Könyváruházban, de ez nem volt annyira látogatott. A klub jelenleg arra szorítkozik, hogy aki ennek tagja, az olcsóbban tud könyvhöz, magazinhoz, előfizetéshez jutni. Az Intergalaktika körül létrejött egy alternatív szerveződés, a Galaktika közösségi portálja. Ott viszont van élet. A keretrendszert mi biztosítjuk hozzá, de egyébként teljesen önműködő. Olyannyira, hogy tavaly már tábort is szerveztek maguknak. ekultura.hu Hogyan mozog a Galaktika a virtuális térben? Burger István A virtuális tér nekünk egy fontos lételemünk, több projektünk is kapcsolódik hozzá. Örülünk neki, hogy egyáltalán már létezik, hiszen húsz évvel ezelőtt még csak álmodozni lehetett róla. Ott van például an Enciklopédia Galaktika, ami egy magyar nyelvű, bárki számára elérhető science fiction lexikon. Ezt mi is építjük, de bárki hozzáteheti a saját szellemi tőkéjét. A kereskedelmi funkciót is megtaláltuk az interneten, a galaktikabolt.hu portálon meg lehet vásárolni az összes kiadványunkat. A kiadónak van egy saját blogja, ahol háttér-információkat és érdekességeket szoktunk közzétenni. A legújabb internetes tevékenységünk, hogy az Index egyik külső rovatát szerkesztjük, ez az sf.blog.hu. Egy hónapja indult, és ma már napi 3-4000 látogatóval büszkélkedhet. ekultura.hu Úgy látom, egyfajta alkotóműhelyt próbálnak létrehozni, ami összefogja a hazai írókat. Hogyan támogatják a most felnövő írónemzedéket? Burger István Remélem, még sokan látják így. Amikor én szerkesztőként megjelentem a hazai sci-fi világban, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy ez a világ sok kis klikkre darabolódik. Ezt már akkor sem voltam hajlandó elfogadni. Azt gondolom, hogy science fiction egy van, és teljesen mindegy, hogy azt ki írja, vagy ki szerkeszti. Közös ügyünk, hogy a 90-es években a sárba taposott műfaj végre ismét a kortárs irodalom szerves része legyen. Ezért is indítottuk útjára a magyar írószövetségen belül az SF szakosztályt. Folyamatosan próbáljuk felkarolni azokat a magyar szerzőket, akik szerintünk világszínvonalon alkotnak. A fiatal generációban van néhány alkotó – például Markovics Botond és László Zoltán - akik nálunk publikálnak és világviszonylatban is megállják a helyüket. Talán nekünk is van némi részünk abban, hogy Magyarországon, mint ahogy a világ többi részén is, újra virágzásnak indult a sci-fi. ekultura.hu Minek köszönhető a sci-fi reneszánsza? Burger István A technikai fejlettség elért egy szintet, amivel már úgy lehet filmeket készíteni, ahogy az régen csak a fantáziánkban volt lehetséges. Az Avatar, a Transformers vagy az Iron Man képileg is megvalósítják a fantázia szüleményeit. ekultura.hu Ön szerint a látványos technikai megoldások nem fogják elcsábítani a közönséget a papíralapú médiumoktól? Burger István Azon dolgozunk, hogy ez ne így történjen. A fiatalok már egy olyan kultúrába nőttek bele, ahol minden színes és minden mozog. Internet, videojátékok, 3D-filmek – számukra egy fekete-fehér, nyomtatott kiadvány tényleg nem jelent semmit. Viszont a Galaktikának nagy fegyverténye, hogy olvasásra szoktat. A fantáziánk mindenféle képi megvalósításnál sokkal színesebb. Bízom benne, hogy ha valaki egyszer elolvas egy novellát a Galaktikában, akkor rá fog érezni az ízére. Valami olyat ad, amit semmi más médium nem képes, mert az ember saját képzeletét mozgatja meg. ekultura.hu Említette, hogy a 90-es években az emberek elvesztették érdeklődésüket a sci-fi iránt. Ön szerint mi volt ennek az oka? Burger István Arról van egy elképzelésem, hogy Magyarországon ez miért történt. A rendszerváltást követően mindenki könyvet akart kiadni. Nagyon sok kiadó jött létre, amik borzasztóan alulfinanszírozottak voltak. Ezért csak olyan köteteket tudtak kiadni, ahol a jogdíjakra és a fordításra nem kellett nagy összeget szánni. Mivel régen százezres példányszámban adták el az Asimov és Clarke-köteteket, ezért azt gondolták, hogy ez egy komoly bevételi forrás lehet, és válogatás nélkül kiadtak mindenféle vacakot. Az emberek pedig ezt jóhiszeműen meg is vették. Az első, második, sokadik csalódás után arra jutottak, hogy ők már kinőttek a sci-fiből. Pedig nem erről volt szó, csak rossz könyveket adtak a kezükbe. Mi most megpróbálunk jó könyveket adni. ekultura.hu Ebben a hónapban megújul a Galaktika borítója. Burger István A borító megújítása már időszerű volt, hiszen az elmúlt öt év alatt alig változattunk rajta. Igazából itt csak hangsúly-áthelyezésekről van szó. Például a Galaktika logó ezentúl fehér helyett színes lesz, így egyszerűen meg lehet majd különböztetni egymástól a lapszámokat. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a hűséges Galaktika olvasók idegenkedni fognak az új külsőtől, ha nagyon más lesz, mint a régi. Az új borítóval azokat az olvasókat szeretnénk megszólítani, akik még nem ismerik a Galaktikát. ekultura.hu Együtt jár-e ez valamilyen tartalmi változatással? Burger István A címoldalon és a tartalomban is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az interjúkra. Ezek olyan exkluzív interjúk, amikben rengeteg munkánk fekszik. Van olyan író, akinél fél évig is előszobázunk, míg végre hajlandó interjút adni nekünk. Általában írókról van szó, de az interjúalanyok körét szeretnénk kiterjeszteni tudósokra és közéleti személyiségekre is. A designváltáshoz éppen kapóra jött a Bëlga együttes új albuma, amit a júniusi számunkhoz csatoltunk. ekultura.hu Honnan jött az ötlet? Burger István Már az újrakezdéskor szerettünk volna egy olyan változatot is készíteni a Galaktikából, amelyhez van valamilyen melléklet, például egy film. A mellékletes változatnak persze magasabb lett volna az ára. Ez végül nem jött létre, mert rögtön az elején csökkentenünk kellett a költségeket, és a jogokat illetően sem tudtunk megegyezni. A Bëlga zenekar tagjai nagyon szeretik a Galaktikát. Ők ajánlkoztak, hogy az új albumukat szívesen adnák valamelyik számhoz mellékletnek. ekultura.hu Nemrégiben hirdették meg a Galaktika Steampunk Comix pályázatot. Ez annak a jele, hogy a képregény kiadás iránt is érdeklődik a kiadó? Burger István Pontosan. Három éve is indítottunk egy képregény-pályázatot azért, hogy felmérjük az ezen a területen rejlő szellemi tőkét. Azt tapasztaltam, hogy van jó néhány igazán tehetséges rajzoló Magyarországon, akik a sci-fi íróinkhoz hasonlóan világszínvonalon tudnak alkotni. Egy ideig a magazinban is szerepeltek rövid képregények, de ezeknek nem igazán volt visszhangja, ezért kivettük őket. Ennek ellenére én látok fantáziát a képregényben, és azt tervezem, hogy egy komoly képregény-antológiát jelentetünk meg idén novemberben. ekultura.hu Miért éppen a steampunk? Hazánkban ez egy szinte ismeretlen műfaj. Burger István Sok steampunk filmet láthattunk már, amiről sokan nem is tudják, hogy az. Ott van például a Szövetség, a Wild wild west vagy a Szikraváros. Ez a Verne Gyula-féle képi világ, az ipari forradalom idejében játszódó alternatív múlt. A kakastaréjos srácokhoz semmi köze. Amerikában ez egy igen népszerű műfaj, ott hatalmas steampunk fesztiválokat rendeznek. Vannak úgynevezett steampunk zenekarok is, köztük valaki klasszikus zenét játszik, valaki trip-hopot. Valójában csak a külsőségek jelentik a steampunkot, nincsen mögötte semmiféle egységes eszmerendszer. ekultura.hu Térjünk át a könyvekre. Milyen céllal jött létre a Metropolis Media? Burger István Kezdetben a Galaktika magazin kiadására hoztuk létre a Metropolis Mediát. Mi sem gondoltuk volna annak idején, hogy ekkora szeletet sikerül kihasítanunk magunknak a könyvkiadásból. Időközben kinőttük a Galaktika Fantasztikus Könyvek tematikát. Egy évben húsznál több sci-fi regényt nem érdemes megjelentetni, hiszen akkor magunknak csinálunk konkurenciát. A kemény rajongókon kívül más nem olvas évi három-négy kötetnél többet. Metropolis Könyvek néven egy új márkanevet vezettünk be a piacra, ami műfajilag nehezen behatárolható. Ezek a könyvek azokhoz szólnak, akik kedvelik a sci-fit, de időnként olvasnának valami mást is. Kortárs irodalomról van szó, aminek azért mégis van egy kevés köze a fantázia világához. ekultura.hu Melyik volt eddig a legsikeresebb könyvük? Burger István A legsikeresebb szériánk mindenképpen Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata, de népszerűek a Clarke-könyveink is. Két elég különböző sorozatról van szó. Az egyik egy urban fantasy, ami napjaink Moszkvájában játszódik, a másik pedig klasszikus science fiction. Ha egy könyv jó, akkor mindegy, hogy melyik irányzathoz tartozik, mert az emberek el fogják olvasni. Akadnak még más ígéretes könyvek, mint például Jack McDevitt regényei. Ő egyébként nemrégiben Budapestre látogatott, és dedikált az Ünnepi Könyvhéten is. ekultura.hu És melyik könyvre a legbüszkébb? Burger István Az egyik első kötetünkre, a Snow Crash című könyvre Neal Stephensontól. Annak idején ez hatalmas bukás volt, a közönség egyáltalán nem értékelte. Pár év alatt azért csak beérett, és én nagyon szeretném kiadni a folytatását is, a Gyémántkort. ekultura.hu Hogyan tudja ilyenkor egyeztetni a személyes véleményét az üzleti szempontokkal? Burger István Én tényleg arra számítottam, hogy a Snow Crash sikeres lesz. A második részét azért nem adtuk ki eddig, mert meg akartam várni, hogy egy bizonyos mennyiségű olvasóhoz eljusson a könyv. Ez valamilyen szinten predesztinálja a következő kötet sikerét. Amikor a megélhetésünk múlik rajta, nem szabad figyelmen kívül hagyni az üzleti szempontokat. Én sem szeretek fejjel a falnak rohanni: hiába tetszik valami nekem, hogyha nem képes magát eltartani, akkor az sajnos nem jelenhet meg. Van azért egy határ, amit még elviselünk. Ha a kiadó összességében sikeres, akkor az esetleg veszteséges kiadványokat kompenzálják a nyereségesek. ekultura.hu Divatos kérdés: mennyire hatott a kiadóra a válság? Burger István Én úgy gondolom, hogy a válság most ért ide. A tavalyi év még nem volt válság, csak egy pánik. A pánik következtében csökkent a fogyasztás, de az igazi válság csak most gyűrűzik be. Én már januárban láttam, hogy az idei kőkemény év lesz. Ráadásul azok a források, ahonnan támogatást tudtunk szerezni – külföldi és magyar kulturális alapok – sajnos elapadtak. Ennek ellenére tavaly tudtunk növekedni, és remélem, idén is fogunk. ekultura.hu Melyik kiadóval olvasna szívesen hasonló interjút? Burger István Az Agave Kiadóval. Péter Nóra

A mű nem Zola legkiválóbb regénye. Az első kísérlet bizonytalankodása és a védekezés merevsége jellemzi, nem pedig a remekmű, a nagyszabású Germinal magabiztossága. Mégis éppen ez a habozó, túlzó szertelenség teszi jelentékennyé. A naturalizmus bontakozó alapelveivel összhangban Zola két „mintapéldányt” választ ki, hogy szemléltethesse a nemi vágyról és a lelkiismeretfurdalásról vallott nézeteit. Csakhogy Raquin és szeretője, Laurent alakját olyannyira megterheli az írói szándék-ők Zola mechanikus determinizmusának megtestesítői-hogy különös, elgyötört teremtményekké torzulnak. Az eredmény egy önmagával ellentmondásba kerülő regény: a vad erotika és a kínos távolságtartás csodás ötvözete. A harmadik személyű narrátor személytelenségét Zola a végletekig fokozza, amikor reménybeli „tudományos” megfigyelőként egyre bonyolultabb magyarázatokat kénytelen kitalálni a két szerető viselkedésére. therese lenyűgöző karakter: mint egy szabad akaratától megfosztott „emberállat” jelenik meg, akit saját testiségének ellenállhattlan törvényei irányítanak, miközben lelkét elfojtott vágyak és félelmek uralják. Aztán addigi életének fokozatosan felgyülemlett hozadéka végül robbanásszerű kitöréssel kerül felszínre, a test megszólal és megelevenedik, a nő öntudatra ébred-fenséges élmény lesz számára nőisége és az ezzel együtt járó érzékiség.

Szinte mindenki ismeri Lewis Caroll meséjét a Nyuszi odújába vezető utazásról, de az Alice Csodaországban a bizarr szatíra, a szójátékok és a humoros jelenetek miatt a felnőttek számára is izgalmas olvasmány. A szürrealista André Breton szerint „abszurd nyelvezete újra megengedi a felnőtteknek, hogy bepillantsanak a gyermekek lakta rejtelmes világba. A könyv korántsem leereszkedő, nem kezeli le a gyermekeket, viszont az eltompult felnőttek szempontjából kifejezetten nevelő célzatú. A mű 1865-ben jelent meg, mint a MALDOROR ÉNEKEI, vagy Rimbaud Egy évad a pokolban című kötete, s noha minden ízében előkelő angol utazást ír le egy álombeli tájban, nem kerüli meg annak árnyoldalait sem.A kis folyó partján szundikáló hétéves Alice kilesi, ahogyan a mellényt viselő fehér Nyuszi aggodalmasan nézegeti az óráját, majd hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy követi őt földalatti odújába. A szertartáskodó Nyuszi nyomát követve Alice különféle kellemetlen helyzetekbe kerül. Egy üvegcséből kortyintva, majd egy gombából csipegetve hol egérméretűvé zsugorodik ,hol akkorára nő, mint egy ház, vagy éppen kígyószerűen megnyúlik a nyaka. Közben megkapó figurákkal találkozik: a „Könnytóban” fel-alá úszkáló Egérrel, akinek története a könyvben kunkorodó farkincát formáz, a pipázó Hernyóval, a malacot dajkáló csúf Hercegnővel, az eltűnő vigyorú Fakutyával, a teát kortyoló Április Bolondjával és Kalaposal, akik Mormotát belegyömöszölik a teáskannába, a mindenki fejét leütő Szív Királynővel, aki élő flamingókkal krokettezik, a bánatos Ál-Teknőccel, aki megtanítja a kislánynak, mi a homár-humor. A mindig takaros, ám tapasztalatlan lány az őrült helyzetekre logikusan igyekszik válaszolni, miközben a történet finom szatírával a Viktória korabeli nevelési gyakorlatokra világít rá.Szinte mindenki ismeri Lewis Caroll meséjét a Nyuszi odújába vezető utazásról, de az Alice Csodaországban a bizarr szatíra, a szójátékok és a humoros jelenetek miatt a felnőttek számára is izgalmas olvasmány. A szürrealista André Breton szerint „abszurd nyelvezete újra megengedi a felnőtteknek, hogy bepillantsanak a gyermekek lakta rejtelmes világba. A könyv korántsem leereszkedő, nem kezeli le a gyermekeket, viszont az eltompult felnőttek szempontjából kifejezetten nevelő célzatú. A mű 1865-ben jelent meg, mint a MALDOROR ÉNEKEI, vagy Rimbaud Egy évad a pokolban című kötete, s noha minden ízében előkelő angol utazást ír le egy álombeli tájban, nem kerüli meg annak árnyoldalait sem.A kis folyó partján szundikáló hétéves Alice kilesi, ahogyan a mellényt viselő fehér Nyuszi aggodalmasan nézegeti az óráját, majd hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy követi őt földalatti odújába. A szertartáskodó Nyuszi nyomát követve Alice különféle kellemetlen helyzetekbe kerül. Egy üvegcséből kortyintva, majd egy gombából csipegetve hol egérméretűvé zsugorodik ,hol akkorára nő, mint egy ház, vagy éppen kígyószerűen megnyúlik a nyaka. Közben megkapó figurákkal találkozik: a „Könnytóban” fel-alá úszkáló Egérrel, akinek története a könyvben kunkorodó farkincát formáz, a pipázó Hernyóval, a malacot dajkáló csúf Hercegnővel, az eltűnő vigyorú Fakutyával, a teát kortyoló Április Bolondjával és Kalaposal, akik Mormotát belegyömöszölik a teáskannába, a mindenki fejét leütő Szív Királynővel, aki élő flamingókkal krokettezik, a bánatos Ál-Teknőccel, aki megtanítja a kislánynak, mi a homár-humor. A mindig takaros, ám tapasztalatlan lány az őrült helyzetekre logikusan igyekszik válaszolni, miközben a történet finom szatírával a Viktória korabeli nevelési gyakorlatokra világít rá.

Nietzsche, Friedrich Az értékek átértékelése Hátrahagyott töredékekből Holnap Kiadó Iszonyatos vendég a lábtörlőnknél, kezében gyásztávirat: „ Hiányzik az osztály, az ember, az igazoló.” A roppant gondolatgazdag mű az ismeretlen és ijesztő vendég fogalmának meghatározásával kezdődik. Ugyan ki szeretné, ha a nihilizmus csöngetne, sietősen, az ajtó előtt? Az értékek eme dichotómiájában a kereszténység helyett a morál szkepszise lett döntő. Ebben óhatatlanul az játszott szerepet, hogy a morális világértelmezésnek elmaradt a szankciója. Nietzsche vádlóan a buddhizmusra mutat. A fragmentumokból az is kibontakozik, hogyha a tudomány a morál ellen fordul, akkor a természettudomány önmagával fordul szembe. A becsületesség is szembefordult a morállal, ráadásul kialakult az állapot, hogy amit ismerünk, azt sem becsüljük. A bagóért eltékozolt érték neve nihilizmus lett. S a poggyászból hiányzik a jó öreg magánvaló; mint ezt Hegel híres Trendelenburg kritikájából is kitűnt már. S maga a méltóság. A mámor és az örök lét misztikája közti légüres térben, afféle kontrasztban élünk. Az erkölcsbíróság vádpadján maga az élet ül, hisz megrágalmazták, ezért, még ha fel is mentik, reá átok nehezedik. Hiányzik a civilizáció áttekinthetősége, ez valami elidegenedés-kritika. Gyönyör és fájdalom: ami összetartozik, az összeér. Amikor a pesszimizmus nihilizmusba torkollik, beköszönt a tragikus korszak. Az ész fordítva akarja, hogy neki legyen igaza. A bevált intézmények már nem semlegesítenek semmit. Ahol már nem lehet alkudni: a levés világán kívülre kerül a létező (seiende) világa.(mert jön a keresztény nemi üzem: a házasság)-(ezt nem tudtam kihagyni- Kerekes Tamás) S nyakunkon az altruizmus, mint az egoizmus leghazugabb formája. Végzet lett a hagyomány, de olyan, amiből nem kérnek. A modern kort a dezorganizáló alapelvek jellemzik. Egy újság a napi ima helyett. A nietzschei vádirat summája: nihilizmus a -természettudományokban -a politikában -a népgazdaságban -a történelemben -a művészetekben -a spontaneitás meggyöngülésében Ám legjobban csak az ember nevet. mert egyedül ő szenved olyan erősen, hogy fel kellett találnia a nevetést. A boldogtalan és melankolikus állat a legvidámabb. Kerekes Tamás Friedrich Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító – Romhányi Török Gábor – két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett – meglehetősen önkényesen – sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató – Giorgio Colli és Mazzino Montinari – műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. . Az átértékelés kifejezés pontosan visszaadja Nietzsche finom szándékát, a fennálló értékeket nem egyszerűen kritizálni vagy megsemmisíteni kell, hanem átfordítani ellentétükbe, ezzel új értékeket támasztani, a régieket pedig hagyni kiüresedni. Alapvető nézete szerint ugyanis a kereszténység értékei, mindenek előtt a keresztény morál, életellenesek: amit értéknek tartunk, az nem lehet érték (nihilizmus). Ennek magyarázatához Nietzschének egyébként tőle távolálló metafizikai spekulációkba kell bocsátkoznia. Eszerint a létezés végső elemi adottsága nem valamilyen statikus entitás (szubsztancia), hanem az erő. Minden entitás, így az ember is, megsűrűsödött erő, erőgóc. Az erő legfőbb jellemzője, hogy érvényesülni akar, vagyis önmagát meg akarja sokszorozni, ezt azonban csak más erők rovására teheti. A kozmosz tehát eredendően a hatalomra törő erők küzdelmének terepe. Az élet, az élő, egy különös erő-megnyilvánulás. Amennyiben az erő gyarapodni akar, minden olyan elv, vagy érték, mely ezt a gyarapodást, illetve a mások rovására történő önérvényesülést támogatja, összhangban van a kozmosz eme alaptörvényével, az ellentétes értékek pedig tagadják ezt, vagyis lét- és életellenesek. A keresztény morál az engedelmesség, az alázat, az elesettek iránti részvét erényeivel a hatalmasok, erősek számára hatalmuk önkénes visszametszését és korlátozást írja elő; azzal, hogy minden jó forrásának a lelket, és minden bűn eredőjének a testet teszi meg, arra kényszeríti az embert, hogy lemondjon egyik alkotó szubsztanciájáról, és mindarról, ami belőle fakad: a testiségről, az érzékiségről. S végső soron, amikor az igazi életnek a túlvilági életet nevezi, üdvösségnek nem egyszerűen a tökéletesedést tartja, hanem egyik realitásból egy másikba való átjutást, akkor nemet mond a földi létezésre, az életre. „Ám ne tévesszük el a cím értelmét, amelyet e jövendő-evangéliumak akarunk adni. ”A hatalom akarása. Minden értékek átértékelésének kísérlete” – e formulával egy ellentétes irányú mozgást juttattunk kifejezésre a feladat és az alapelv tekintetében: azt a mozgalmat, amely a bizonytalan jövőben ezt a bizonyos tökéletes nihilizmust leváltja majd; amely azonban fel is tételezi logikailag és lélektanilag a nihilizmust és csak rajta alapulhat, csak belőle származhat. Mert ugyan miért is szükségszerű a nihilizmus térhódítása? Mert pontosan a mi eddigi értékeink találják meg benne végső következtetésük; mert a nihilizmus nagy értékeink és eszményein végiggondolt logikája – mert előbb át kell élnünk a nihilizmust, hogy rájöjjünk, mi is volt ezen „értékek” értéke… Valamikor, majd egyszer, új értékekre lesz szükségünk.” (Nietzsche: A hatalom akarása, Elöljáró beszéd, 4.) K. L. www.holnapkiado.hu holnapkiado@holnapkiado.hu rtorok@t-online.hu A tradicionális értékek átértékelése a nemek inherens szimbolikus reprezentációjában is szükségszerűen átértékelést jelent: Nietzsche. a dichotómiák másik oldalára helyezi át az értéket, amely az eddig leértékelt, hagyományosan női oldalra. Azt is mondhatnánk, hogy Nietzsche a női értékek filozófusa. Ez a perspektíva az Igazság Nőként való ábrázolásában testesül meg, máshol az Élet nőalakjában (Vita- femina). Az eljövendő filozófiát meghirdető, megalapozó Nietzsche. ebben az értelemben is jó jósnak bizonyult: a ’nővé váló filozófia’ gondolata Derridánál és Deleuze-nél elő is fordul. (Derrida "Nietzsche. stílusai" c. tanulmánya külön figyelmet érdemel, különös tekintettel a dekonstrukció elmélete és a feminista elméletnek a közös gyökerek ellenére ambivalens viszonyára, erről már magyarul is olvashatunk E. Grosztól egy kiváló elemzést a Feminizmus. találkozása a posztmodernnel c. kötetben, Debrecen, Csokonai 2006.) A szerző születésének 150. évfordulójára jelent meg ez, a töredékeket tartalmazó, kötet, mely olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a ` nihilizmus `, ` Isten halála `, ` a hatalom akarása `, az ` örök visszatérés `; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom - állam - egyén, művész és művészet, a filozófia. Nietzsche. fordulópontot jelentett az európai filozófia történetében, radikális újító volt ”minden érték átértékelése, célját tűzte ki maga elé. , szerette magát egy eljövendő filozófia előfutárának tekinteni. Ez bizonyos értelemben igazzá is vált, hiszen a mai filozófia egyes áramlatai őt tekintik elődjüknek, a dekonstrukció, posztstrukturalizmus képviselői közül sokan (főleg mai francia gondolkodók, mint Derrida, Foucault), és a hermeneutikai tradíció is gyakran hivatkozik egyes alapeszméire pl. Heidegger két kötetet is szentelt neki. Az Ember, az ember lényege kérdése nem érdekelte, csak az egyedi ember élete, nem törekedett szisztematikus, ellentmondásmentes gondolkodásra és kerülte a papír ízű akadémikus nyelvet, vagyis művészi módon filozofált. De filozófus volt, mégis van rendszer gondolatai között. Szinte minden művében találhatunk az életről, az emberi sorsról, jelentős gondolatokat, az görög ember apollói és egyben dionüszoszi voltáról az Übermensch-ig, az örök visszatérés gondolatától az erkölcs eredetének sajátos felfogásáig. Tőle származik a posztmodern emberkép híres megfogalmazása az ember meghatározatlan voltáról.

Halotti beszéd - prózában "Névjegyet akarok csináltatni: két nyomdában járok, de mindenütt elutasítanak, mert a nyomdásznak nincs Ékezete. De ez a két ékezet, nevemnek ez a két ékezete, ez én vagyok, ez az enyém. Azért nem mondok le az ékezetről, s tovább keresek New Yorkban egy kézinyomdát, mely elvállalja, hogy a nevem ékezetes legyen. Ezt a két ékezetet meg kell mentenem, mert a személyiségemet meg kell itt mentenem. Ékezet nélkül nem vagyok én." Márai Sándor A szovjet csapatokat követő vörös diktatúra Magyarország elhagyására készteti Márai Sándort, aki számára a búcsúra való felkészülés teremt alkalmat, hogy Oroszországról, kommunizmusról, a polgári világot felváltó új éráról, a spengleri világtörténelmi ciklusról megírja érzékletes, hiteles összegzését. Egyben kiváló alkalom arra is, hogy a megszálló csapatok árnyékában megfogalmazza nézeteit a magyar irodalomról, olvasókról, az irodalom szabadságáról. Az 1972 -ben Torontóban megjelent visszaemlékezés meglehetően modern, Márai már ír a hosszú hajú hippikról, és időtálló, amikor arról meditál, hogy rovásírással nem lehetett volna megírni a Himnuszt. Mint látnivaló, Márai a fragmentumot arra használta fel, hogy pontos portrét adjon a polgári, a kávéházi Kosztolányiról, aki mégis megírta az egyetlen, nem létező szocialista realizmus magyar regényét: az Édes Anná-t. Márai Ezra Pound-ot idézi, amikor arról beszél, hogy a Költészetben kap igazolást minden, amit a népek akarnak. Virág Benedek Márai budai szomszédságában körmöl a Viziváros egyik odvas odújában lúdtollal virágéneket. Kosztolányi pontosan tudta azt, amit Virág Benedek, hogy szlávok és germánok közt egyetlen igazi hazája van a magyar nyelv. A történelem során a magyar lovas nemzet megosztotta szerepeket, volt aki ülte a lovat, volt aki ette. Az utóbbiak voltak Márai és Kosztolányi korában már többen. Frakkos zsebtolvaj az úri társaságban (homo aestheticus) Kosztolányi, aki besurran a világirodalomba, ez volt az úri társaság)-és olvasás közben állandóan elcsent valamit a magyar nyelv számára, hisz képírással lehetetlen láttatni : óh, lassan szállj és hosszasan énekelj, haldokló hattyú, képzelet. Írni kell Ezért sürgősen írni kellett, betűkkel. Ezért írt a bajuszos Berzsenyi, a Don Quijote szerű Kazinczy, s az álruhás forradalomként láttatott Arany. A pipázó, hasas, bájos Heltai, a légszomjas Babits, a gügyögő Szép Ernő. Írtak, olvastak, fordítottak. Minden műveltek, mert tudták, hogy fel kell tölteni a magyar nyelvet szükséges és felesleges szavakkal, mert a felesleggel kezdődik az Irodalom. Az Irodalommal kezdődik a nemzet. Munkácsi Miklós magyar író édesanyja átélte az orosz ostromot. Egy kirgiz kiskatona számára a wc -csészébe vizébe rakta a Duna vizéből származó halat. A hal megszökött, a kirgiz elismerően csettintett az általa nem ismert wc kagyló felé, mert nekik ilyen nem volt: zabratykaja masina(tolvajló-gép). Szláv bánat.Márai azonban a magyar irodalomról és a megmaradásról vall. marlonbrandy Kolosszális tartalomjegyzék A kiadó: A könyv címe a magyar nyelvújítás vezéralakjától, Kazinczy Ferenctől származik. A mi nyelvünk Kazinczy egyik, anyanyelvünkről szóló, szép versének címe. A magyar nyelv dicsérete, méltatása, középppontba állítása szemelvénygyűjteményünk fő tárgya. Költők és írók mondják el gondolataikat, érzéseiket legfőbb munkaeszközükről, a magyar nyelvről. Kétszázhatvan magyar költőnek és írónak négyszázhatvanöt olyan versét (olykor versrészletét) vagy prózai műből vett szemelvényét, részletét adjuk közre, amely anyanyelvünkről szól, nyelvünk kifejezőerejét, gazdagságát, sajátosságait ecseteli, méltatja. A kötet fő célja, hogy államiságunk millenniuma alkalmából jelenjen meg egy könyv a magyar nyelv tiszteletére. Egy másik, sokkal gyakorlatibb célja még a kötetnek, hogy iskolai és iskolán kívüli versmondó és kiejtési versenyek, anyanyelvi vetélkedők, szónok versenyek szervezőinek és résztvevőinek olyan gazdag gyűjteményt nyújthassunk át, amelynek darabjai szinte mind alkalmasak előadásra, a versenyeken, rendezvényeken való felhasználásra. www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Mátyás bolond diákja »Diák, írj magyar éneket, Diák, a Földön Dante is élt.« Kacagott, kacagott a diák. Latin ütemben szállt a dal, Nem magyarul, sohse magyarul. Vergõdött, vergõdött a diák. Lelkében Petrarca dalolt S keltek újféle magyar zenék. Álmodott, álmodott a diák. De néha, titkos éjeken Írt s eltépte, ha magyarul írt. Zokogott, zokogott a diák. (1906) Ady Endre Kétszázhatvan magyar írónak, költőnek majd ötszáz versét, valamint vers- és prózarészletét gyűjtötte kötetbe a millennium alkalmából Grétsy László nyelvészprofesszor. A válogatás címe, A mi nyelvünk, Kazinczy egyik szép, a magyar nyelvről írott versét idézi fel, egyben meghatározza a szándékot, amely a könyv születését vezérelte. Minden írás arról vall, mit jelent az írónak az a határtalan gazdagság, szépség és lehetőség, amelyet „munkaeszköze”, a nyelv biztosít számára.A szerkesztő a legegyszerűbb formát választotta könyve összeállításakor. Betűrendbe szedte az írókat, mégpedig úgy, hogy először röviden bemutatja az alkotót – közölve legfontosabb adatait –, majd következnek a kiválasztott versek, műrészletek a forrás megadásával. Külön érdeme a könyvnek, hogy közli azoknak a közelmúltban elhunyt íróknak a halálozási dátumát is, akiknek e szomorú adata még nem kerülhetett be a lexikonokba az eltelt idő rövidsége miatt. Ilyenformán tehát nemcsak szöveggyűjtemény e könyv, hanem irodalmi adattárul is szolgál.Ábrányi Emillel indul az összeállítás és Zilahy Lajossal végződik. A névsor igen gazdag és változatos, a szerzők között csak egyetlen közös pontot találhatunk: mindannyian legfontosabb munkaeszközükről, az anyanyelvről vallanak, értekeznek, akár féltő, akár dicsérő, akár méltató szavakkal, tudományos igénnyel vagy költői ihletettséggel. Nemcsak szép, hasznos olvasmány A mi nyelvünk, hanem igen szórakoztató is. Hisz a benne megszólaló minden alkotónak más a viszonya az anyanyelvéhez. Ki az igekötőkkel vívódik, ki a hazától messzi élő költő keserveiről számol be, kiből pedig az aggodalom beszél. Nem nyugtathatja meg a nyelvet féltőket az sem, hogy már Petőfi is így bosszankodott A régi jó Gvadányi című versében: „Sok számos poéta vagyon mostanában, / Fogyasztják a tintát nagy Magyarországban / Sokan, de nem írnak úgy, mint hajdanában / A kegyelmetek jó, régi világában. / Ember azt sem tudja, hol tanultak nyelvet? / Beszédjek, nem tudni, magyar-e vagy német?” Hasonló kérdések (írjuk át az utolsót így: magyar-e vagy angol?) mostanság is felvetődnek.Grétsy László hatalmas munkával gyűjtötte egybe a rengeteg művet. Munkájához – ne feledjük el megemlíteni! – az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége is támogatást nyújtott. Hogy hiába tette volna? Talán nem. Hisz nemcsak olvasmányt, különleges tematikájú szöveggyűjteményt készített, hanem hasznos kézikönyvet is. Ma, amikor alkalmi és hivatalos szónokok hada tolong a közéletben, kis és nagy ünnepekre kell beszédekkel előrukkolniuk polgármestereknek, helyi notabilitásoknak, minisztereknek, bizony jól jön egy ilyen súgó. Csak fel kell lapozni, s máris válogatni lehet a jobbnál jobb idézetekből.(A mi nyelvünk. Válogatta, szerkesztette és a kötetet az írók életrajzi adataival kiegészítette Grétsy László. Tinta, Budapest, 2000. Ára: 3950 forint) h.k. www.mno.hu A különféle mozgalmak mindig éltek az ékesszólás, a retorika eszközeivel. Az egyén és a társadalom mozgósításának egyik leghatásosabb eszköze a metafora, legjellemzőbb műfaja pedig a nyelvtanilag szállóigének, szemiotikailag inkább jelszónak nevezhető tömör, idézetszerű szöveg, többnyire mondatszöveg. A kettő közötti kapcsolat az, hogy metaforák gyakran bukkannak föl jelszó gyanánt. Könyvcímek is sokszor tartalmaznak metaforát, s válnak jelszóvá (pl. egy mozgalom jelszavává: Beszélni nehéz!), jelképpé. Mivel a nyelv ügyéhez sokszor kapcsolódik valamilyen társadalmi megmozdulás, a nyelvművelő jelszavak különféle törekvéseket, valamint a nyelvhez fűződő viszonyt, érzelmeket mutatják. A metaforizálás (jelentésátvitel, képszerűsítés) a nyelv egyik legalapvetőbb, ha nem a legalapvetőbb tulajdonsága. Már ebben is, megragadható a hagyománymozzanat: egy megszokott jelentés helyébe másik állítása – s ekkor gyakran a másik, átvitt jelentés önálló életre kel; önálló jelentéskört, sőt kognitív sémát alkot. Ilyen például az "út" metafora: a konkrét út mellett, amelyet taposunk, amelyen járunk, van az embernek, az életnek és pl. a nyelvnek az útja... A metaforizálás örök: a korábbi metaforák beépültek gondolkodásunkba, sőt akad olyan nyelvész (Szilágyi N. 1996.), aki úgy gondolja, hogy bizonyos kognitív sémákat öröklünk, tehát a nyelvelsajátítás szabályaival együtt hozzuk magunkkal erre a világra az alapvető gondolkodási sémákat is. A nyelvi hagyomány mozzanata ennél is világosabban ragadható meg a szállóige, jelszó esetében. Ezeket a szövegtípusokat a tanulás, az ismertség jellemzi és rendszerint a szövegköziség, az intertextualitás élteti. Jellemző metaforáink és jelszóink sokat elárulnak egy jelenséghez fűződő viszonyunkról. Tekintsük most át a nyelvhez fűződő viszonyt a metaforák, majd a jelszók tükrében. A sorrend azért fontos, mert a metafora antropológiailag "beépültebb", spontán módon is élő, azután természetesen társadalmitörténeti metaforává is válhat, míg a jelszó rendszerint tudatosan alkotott, sűrített közlemény. Természetesen a jelszó nem mindig metafora! A nyelvről szólva, illetve nyelvművelésben sokszor megjelenik a lírai és az esszéisztikus hajlam. Ennek oka a nyelvkérdés érzelmi fontossága, részben politizáltsága. Az éles tollcsatákban a különféle felfogások szóképekben, különösen metaforákban bukkannak fel. George Thomas (1991. 19-23.) szerint a purista legfőbb metaforái: molnár, kertész, kohász, köszörűs (csiszoló), fizikus, genetikus, pap. Ezeknek a metaforáknak egy részét a magyar nyelvműveléssel kapcsolatban is fölfedezhetjük, de további metaforatípusokra is bukkanhatunk. A metaforák szövegekbe ágyazva, de jelszókba és könyvcímekbe sűrítve jelennek meg. Áttekintésem elkészítéséhez főleg két gyűjtemény nyújtott segítséget: Hernádi Sándor és Grétsy László válogatása, a Nyelvédesanyánk (1980.) című kötet, valamint Grétsy László monumentális gyűjteménye: csaknem 300 magyar költő és író majdnem ötszáz szövege a nyelvről (A mi nyelvünk, 2000.). A nyelvről, különösen a magyar nyelvről (anyanyelvről) szóló jellemző idézeteket, címeket a jelentések alapján a következő lehetséges szemiotikai rendszerben helyeztem el: a) természeti b) emberi (kulturális) értékek (nem természeti) c) jövőkép (nem természeti és nem jelen) jövő emberi természeti emberi jövő A nagyobb kategóriákon belül kisebb tematikai egységek vannak. a) természeti természeti: "A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A nyelv azonban a tenger, a tenger" (Kosztolányi Dezső, Nyelvédesanyánk, 118.), madárlátta nyelv (Ratkó József, A mi nyelvünk, 383.), "A nyelv ősi fája nemzedékről nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit az ősi múlt mély termőföldjébe bocsájtja, de gazdag ékű koronája a tiszta magasságok felé növekedik" (Halász é. n. 5.), "A nyelv – szerintük – szűzi ősrengeteg. Érintetlenül nőtt, hatalmasodott és sűrűsödött. A hasonlat szép s még sem igaz. Bármilyen mélyre bocsátja is gyökereit a nyelv az évezredek talajába: az ember formálta, nevelte, nyesegette azzá, ami ma." (Halász é. n. 7.). Ez a hasonlat már átvezet bennünket a következő, az emberinek nevezett kategóriába. biológiai: a nemzet érzékszerve: "Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere. Sokszor és sokan betegítik... Eltömik, megfertőzik... Ám a nyelvnek többezeréves immunitása van. Beoltódott az okoskodók ellen is." (Ratkó József, Nyelvédesanyánk, 234.) Az egyes érzékszervek ugyancsak alkalmasak a metaforizálásra. A hangzás közvetlenül, értelemszerűen kapcsolódik a nyelvhez: "Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük." (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 336.) A másik fontos érzékelés mód, a látás. Ezen belül különösen a színészlelés hozható rokonságba a nyelvvel, szinesztéziás hatást keltően: a nyelv színe. Az íráshoz kapcsolódik: gyöngybetűs írás (köznyelvi). A tapintás és a szaglás nyelvi érzékelésmódjáról nem történik említés, az ízről azonban igen: ide tartozik a nyelv íze. József Attila is szól a nyelv ízeiről, amelyek "gazdagon kiforrtak" (Nyelvédesanyánk, 338.). Az édes anyanyelv (amennyiben az édes szót alapjelentésében értjük) ugyancsak ízérzékelésre utal, bár eredetét tekintve még sincs ezzel összefüggésben. Az édes anyanyelv igen régi metafora. A nyelvújítás korában már megvolt, pl. Jókai Mór Útleírások című munkájában említi: "És most – mindenhol és mindenha hallani: 'Margit királyleány ezüst harangjának szavát: az édes anyanyelvet'". Az édes anyanyelv szószerkezetet Halász Gyula (é. n.) emelte az 1940-es években rádióműsorának, később könyvének címéül, 1952-től pedig Lőrincze Lajos rádióműsorai és könyvei nyomán lett általánosan ismertté. 1979-től létezik Édes Anyanyelvünk címmel folyóirat is. Még egy fontos "biológiai" jegy, az anyajegy: "Anyajegyem a nyelv" (Kovács József, A mi nyelvünk, 281.) b) emberi kertészeti: nyelvünk virágai, elgazosodott nyelv, (nyelv)művelés, ápolás, gondozás (művel, ápol, gondoz), a vadhajtások nyesegetése, gyomlálás, gyomlálgatni kell a nyelvi hibákat; illetve létezik ennek ellenmetaforája is: virágozzék minden virág orvosi: anyanyelvi védőoltás (Sütő András, Nyelvédesanyánk, 208.), (negatív értelemben) mondatfertőtlenítés: "Elképzelhetetlen, hogy az író, mikor dolgozik, nyelvtanokkal, stilisztikákkal és nyelvhelyességi kézikönyvekkel rakja körül magát s minden mondatot fertőtlenítsen, mielőtt az agyából a papírra ereszti." (Móra Ferencet idézi Halász Gyula, é. n. 7.).édesanya: a mai édes anyanyelv korábban föltehetőleg: édesanyanyelv, illetve ennek játékos, metaforikus megfordítása: Nyelvédesanyám (Kiss Dénes versének címe, amelyet többes számba téve kötetcímként is felhasználtak: Nyelvédesanyánk, 325). Anyád nyelvét bízták rád a századok (Füst Milán: A magyarokhoz: Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened." Anya és nyelv kapcsolatára régi nyelvtörténeti vonatkozások vannak. A magyar nyelvművelés leggyakoribb metaforája: édes anyanyelvünk, édesanyanyelvünk. P. Balázs János kutatásai szerint az anyanyelv először Apáczai Csere Jánosnál fordul elő (föltehetőleg a latin materna lingua) mintájára: "anyjok tejével szopott nyelv" (P. Balázs 1960., idézi: Lőrincze 1972. 14). Az anyanyelv kifejezés később teljesen általánossá, közismertté vált. Bessenyei György Holmi című röpiratában például: "azt tapasztollyuk, hogy tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett." szülőföld, nemzet: pl. hazai nyelv. Ugyancsak P. Balázs János írja, hogy az anyanyelvet korábban honi nyelvnek, nemzeti nyelvnek, született nyelvnek, szülőnyelvnek, hazanyelvnek nevezték (P. Balázs 1960., idézi Lőrincze 1972. 13). A Nyelvében él a nemzet a magyar nyelvművelés talán leggyakrabban emlegetett szállóigéje, jelszava. Alig akad közéleti író, politikus, aki ne idézte volna. Több hasonló előzmény után első felbukkanását Arany János: Egressy Gábornak című költeményéből (1850) származtatták (vö. Békés 1977. 742.), de ottani formája nem a mai jelszótömörségű: Félre, kishitűek, félre! nem veszett el – Élni fog nyelvében, élni művészettel, Még soká a nemzet! Grétsy László korábbi, s már szállóige mivoltát is jobban mutató adatot talált rá: Kőváry László Erdélyországnak statistikája című munkájában: "Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet." (Előadás az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 2000. május 27.). A szállóigét nagyon sokféleképpen torzították, változtatták: Nyelvében él az író (Bertók László, A mi nyelvünk, 65.), Nyelvében is él a nemzet (Herman-Imre 1987. 194.), Nyelvekben él a nemzet (Glatz Ferenc, 1997. szeptember 26. Duna Televízió). szakrális érték: "Minden szó ereklye... A szenvedés szentelte meg, s a szenvedély torzította el" (Kosztolányi, Nyelvédesanyánk, 64). Jelszók is utalnak a nyelv szakrális jellegére: Erős várunk a nyelv – Illyés Gyula adta Kosztolányi hátrahagyott műveinek első kötetcíméül, mint írja "jobb meggyőződésem ellenére" (Békési 1977. 684.). A lutheri Erős vár a mi Istenünk zsoltárkezdet mintájára alkotott, igen hatásos szállóige. Változata: Erős várunk az anyanyelvünk (pl. A mi nyelvünk, 85, 351.). építészeti: pallérozni kell a nyelvet, "Szavak pillérein ível át a gondolat a mélységek fölött" (Halász é. n. 8.). tisztasági: nyelvtisztaság, tisztítani kell a nyelvet, nyelvi szemét, mosdatlan (mocskos) beszéd; ép, tiszta nyelv, "Ha valamely állam a jövőjét meg akarja erősíteni, szilárdítani s a népét homogénná tenni, akkor gondolnia kell arra, hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen" (Móricz Zsigmond, Nyelvédesanyánk, 221). gondozó-nevelő: őriz, véd, félt, csiszolni kell a nyelvet. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a másik leggyakoribb metaforát: Romlik a (magyar) nyelv. Korábban már leírtam (Balázs 1998. 153.) hogy alapja az ún. antropológiai életérzés, félelem, a fiatalság, a múlt értékeinek elveszítése (vö. Balázs 1998.) A görög aranykor óta igen kedvelt metafora, pl. Romlásnak indult hajdan erős magyar... (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). Ide sorolhatjuk az egyik tévéműsor címét is: Nyelvőrző (Duna Televízió). tanulás: Ebben a csoportba kevésbé metaforák, mint inkább jelszószerű imperatívuszok tartoznak: Beszélni nehéz! (Péchy Blanka, Beszélni nehéz! Magvető, Budapest, 1980. Harmadik, bővített kiadás. "Persze az út hosszú lesz, mert beszélni nehéz! A magam bőrén tanultam meg, milyen irgalmatlanul nehéz..." i. m. 10.), A magyart is tanulni kell (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 189.), Tanulnunk kell magyarul a sírig (Nagy László, A mi nyelvünk, 338.), Anyanyelv a bölcsőtől a koporsóig (Dupka György, szóbeli közlés), Gyakorlat teszi a nyelvet (Kántor Lajos, A mi nyelvünk, 237.), Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól (Panek Zoltán, szóbeli közlés). Műsoroknak, rovatoknak ugyancsak szívesen adnak e csoportba sorolható címeket: Ki ne mondja!, Magyarán szólva. katonai-militáris: Ha valami romlásnak indult, akkor védeni kell, ez pedig a nyelvvédelem. Korai formája: A védelmeztetett magyar nyelv (Báróczi Sándor, 1790. Új kiadás: 1984.). Ugyancsak nagyhatású kifejezés a nyelvőr. 1872-től folyóirat is viseli nevét: Magyar Nyelvőr. Illetve Lőrincze Lajos könyve: Nyelvőrségen (Akadémiai, Budapest, 1986. "Aki ma nyelvőrségen áll, nem öldöklő szerszámokkal fegyverkezik fel. Nem fegyveres őr, inkább talán olyan toronyőr, aki helyzeténél fogva messzebb lát, s a magaslatról beszámol tapasztalatairól azoknak, akiknek a szemhatára szűkebb." Lőrincze Lajos ezután kibontja a metaforát: (a nyelvőr) "Elmondja, mit lát a tájban, merre vannak szépen rendben tartott gazdaságok vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Térképezi a tájat: merre vezetnek a jó utak, hol téved az utazó nehezen járható helyre, veszedelmes szakadékba. Beszámol a táj életéről, változásairól. De nem kerüli el figyelmét a bomladozó épület s a viruló vetéseket fenyegető kártevő sem... Talán nem is kellene kibontanom a hasonlatot, magyaráznom, hogy a 'táj': a magyar nyelv, a 'gazos földek': a gondatlan, hanyag beszédírás, a 'táj élete': a nyelv élete, változásai stb." i. m. 6-7.). A nyelvőr szó azért is különleges, mert első előfordulása a nyelvújítás erőszakoltságaival szembenálló 1872-es folyóirat címében található. Talán Szarvas Gábor szóalkotása (Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. 1902. 240). Már az első számban támadták németessége miatt, Szarvas Gábor védelmezte, de nem tudta a régi nyelvből vett analóg példákkal támogatni. További hasonló jellegű cím: Védekező anyanyelv (Beke György, Nyelv és lélek könyvek, Anyanyelvi konferencia, Budapest, 1997., Anyanyelvi őrjárat (Grétsy László, Szabad Föld Kiskönyvtár, 16. Budapest, 1999). bűnügyi: Tetten ért szavak (Pléh Csaba fordításában Austinnak, a beszédaktusokról szóló könyve, s ennek nyomán Balázs Géza rádiós nyelvi műsorának is a címe 1992-től) illemtani (pl. öltözködési): a nyelvet fel kell öltöztetni, a nyelv ünnepi ruha, pongyola/választékos beszéd (stílus), a nyelvművelők mindig szmokingot kínálnak környezetvédelmi: elposványosodás, nyelvi környezetszennyezés, a nyelv tenger, rovarirtóval a szavak erdejében (Nádasdy Ádám, A mi nyelvünk, 33). piedesztál: fentebb nem/stíl, emelkedett nyelvhasználat kincs: kincs, pl. már legelső nyelvészünknél, Sylvester Jánosnál: "A mi kincsünk – hazai nyelvünk – mind a mai napig véka alá volt rejtve, most azonban, mihelyt rátaláltunk, felfedeztük és a napvilág fényességére hoztuk..." (Nyelvédesanyánk, 275.), illetve Kazinczynál: "A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője." (Nyelvédesanyánk, 278). Előmintája az édes anyanyelv, de jelentése folytán a "kincsszerűségét" mutatja Kiss Dénes következő jelzős metaforája: "Ékes anyanyelv" (A mi nyelvünk, 264). Egy tévéműsor címében így jelent meg: Gyöngyök. Elrejtett kincsekre utal: Rejtelmes anyanyelvünk (Benkóczy György, Miskolc, 1996.) kötetcíme. a megértés nehézségeire utaló: "Értsd is a szót" (É. Kiss Sándor: "Értsd is a szót...!" Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. – Sebestyén Árpád bevezetőjében írja, hogy É. Kiss Sándor legkedvesebb költőjét, nyelvművelő példaképét, Arany Jánost idézi: "Oh értsd is a szót és könynyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon". Valamint ezt teszi hozzá: "Egyszerre utalnak ezek a szavak Arany és Vörösmarty – meg a többi klasszikus nagy írónk, költőnk – rendületlen hazaszeretetére, példájuk követésére, illetőleg arra, hogy a nyelv szeretete a haza szeretetétől eltéphetetlen érzés. Vagy... arra, hogy anyanyelvünk élő és múltbeli sajátságainak, szavainak, kifejezéseinek pontos ismerete nélkül sem az írásos nyelvben évszázadok során felhalmozódott gondolati értékek nem válhatnak örökségünkké, sem a mindennapos nyelvi gondolatcsere során nem számíthatunk teljes és kölcsönös megértésre." i. m. 18.). További, ide sorolható címek: Értsünk szót! (Sebestyén Árpád, KLTE, Debrecen, 1994., 1999-től rádióműsor címében is), Értsünk szót egymással! (Jakab István, Kalligram, Pozsony, 1995). Az egyik legnagyobb hatású, legnépszerűbb televíziós műsor címe is ide tartozik: Álljunk meg egy szóra! (könyvalakban is: Grétsy László-Vágó István, Ikva, Budapest, 1991). hagyomány: Minden szó egy regény (Németh László nyomán mint előszóíró, Balázs Géza adta ezt a címet Holczer József és Kozma László kötetéhez (Minden szó egy regény, Korda, Kecskemét, 2000.). A hagyomány sok eleme szimbólummá növekszik. Ide sorolhatjuk a tulajdonnevekhez kapcsolódó idézeteket, felszólításokat, pl. Széphalom kötelez (Szakonyi Károly, A mi nyelvünk, 414). c) jövő a megmaradás záloga: Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. (Reményik Sándor: Az ige – minden sora szállóigévé vált. Az idézet többszörös metaforája révén több csoportba is besorolható lenne: tanítás, kincs, érték, hagyomány stb.) ökológiai: fenntartható nyelv, nyelvi diverzitás (kulturális diverzitás – a kulturális környezet védelme). A magyar nyelvre vonatkozó metaforák és jelszók szemiotikai rendszere: természeti emberi jövő természeti kertészeti a megmaradás záloga biológiai orvosi ökológiai édesanya szülőföld szakrális építészet tisztaság gondozás, nevelés katonai bűnügyi illemtani környezetvédelmi piedesztál KINCS megértés hagyomány Jellemző grammatikai forma a kollokviális megfogalmazásmód. Ez különösen jelzi a jelenség érzelmi árnyaltságát: Édes anyanyelvünk, A mi nyelvünk (Kazinczy, Nyelvédesanyánk, 331.), Nyelvünk és múltunk (Krúdy Gyula, Nyelvédesanyánk, 33.), maga ez: Nyelvédesanyánk (kötetcím), Nyelvünk és Kultúránk (folyóiratcím). Amikor modern nyelvstratégiáról beszélünk, különösen fontos, hogy a nyelvi cselekvéssel kapcsolatos, tudományosan alátámasztott törekvéseinket tömör kulcsszavakban, kulcsmondatokban, jelszókban juttassuk el az emberekhez. Válogathatunk a rendelkezésünkre álló, már eddig is igen gazdag nyelvi, pontosabban nyelvvel kapcsolatos frazeológiából, s megfogalmazhatunk újakat is. Mint például ilyet: A magyar nyelv nem csak önmagától ilyen jó..., Ha a nyelv a kultúra legfontosabb jele, akkor az igényes nyelvhasználat az igényes kultúra jele (Balázs Géza). Korántsem merítettem ki a magyar nyelvművelés, nyelvstratégia egyéb cím-, illetve jelszavait: pl. emberközpontú nyelvművelés, pozitív nyelvművelés (Lőrincze Lajos), nemzetközpontú nyelvművelés (Grétsy László). Ezek azonban inkább a tudományos életben és munkákban elterjedt kifejezések, amelyek ily módon némiképpen különböznek a lírai, esszéisztikus, mozgósító műfajoktól. Irodalom A mi nyelvünk. Íróink és költőink a magyar nyelvről, 2000. Vál. és szerk.: Grétsy László. Tinta, Budapest Balázs Géza 1998. Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest P. Balázs János 1960. Mióta beszél az ember anyanyelven? Magyar Nyelvőr, 467-471. Békés István 1977. Napjaink szállóigéi. 1-2. 2. jav. bőv. kiadás. Gondolat, Budapest Halász Gyula é. n. Édes anyanyelvünk. Második kiadás. Nyugat, Budapest Lőrincze Lajos 1972. Édes anyanyelvünk. Akadémiai, Budapest Nyelvédesanyánk, 1980. Vál. és szerk.: Hernádi Sándor és Grétsy László. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest Szilágyi N. Sándor 1996. Hogyan teremtsünk világot? Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár Thomas, George 1991. Linguistic Purism. Longman, London & New York B.Klári összeállította Kerekes Tamás

Joachim Köhler: Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner Holnap Kiadó A szerző történelmi regényhez hasonlító műve Nietzsche és Cosima Wagner ellentmondásokban bővelkedő kapcsolatát tárja az olvasó elé, és a megbomlott elméjű Nietzsche ragaszkodását és heroikus küzdelmét pszichéjével, hogy az asszonyt, akit szeret, e világi dolgok fölé emelje. A szerző a Dionüszosz és Ariadné-mítoszra fűzi fel gondolatait, és bontja ki a filozófus és a zeneszerző özvegye közötti bonyolult szerelmi kapcsolatrendszer szálait. Nietzsche barátnője, Lou von Salomé "vérbeli szadomazochistának" nevezi Nietzschét, ami lelki téren is megmutatkozik Cosimával való kapcsolatában. Cosimát számos művében misztifikálja idős korában, és örömét leli az asszony lelki gyötrésében, Ariadnéhoz hasonlítva őt. Utolsó torinói levelei - pár nappal a bázeli elmegyógyintézetbe való bevonulása előtt - is Cosima kapcsolatairól és vele való viszonyáról szólnak Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner - két összetéveszthetetlen személyiség a 19. század színpadán. Az ő találkozásuk Richard Wagnerről szólt. Wagner iránt érzett rajongásuk alapozta meg kapcsolatukat, melyet a történetírók mindeddig elhallgattak holnapkiado@axelero.hu www.holnapkiado.hu Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33. aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá. XIII. Leó szerint tehát korszakváltás állt küszöbön. Ezt az új korszakot egy szintén kortárs író, a francia Gustave Flaubert (1821-1880) így írja le miközben az 1870-es porosz-francia háború alatt croisset-i otthonában, majd unokahúga roueni házába menekülve éli át a barbár hadak vonulását, s a fenyegető világvége, amelynek – mint mondja – a kezdetét kell végignéznie, határtalan kétségbeeséssel tölti el: “Ó, vajon milyen világba lépünk? Pogányság, kereszténység, hitványság; íme, az emberiség fejlődésének három nagy korszaka. Milyen szomorú ott állni a harmadiknak a küszöbén!” Valahol a közelben az általa barbár hadaknak nevezett porosz seregben pedig ott vonul egy önkéntes - Friedrich Nietzsche, a későbbi filozófus. A bátorság, úgy látszik a legritkább erény a modern filozófusok közt. Én azonban mindig kívül jártam a filozófia övezetén, s ez bátorsággal tölt el." Lin Yutang az a kínai filozófus, aki úgy álmodik, hogy egyik szeme nyitva van. Hangsúlyozza, hogy míg Nyugaton annyi az őrült, hogy elmegyógyintézetekbe rakják őket, Kínában olyan szokatlan az őrült ember, hogy már-már szentként tisztelik, s ezért van Kínának könnyed, szinte vidám filozófiája. Ám Yutang más, mint a megbotozott ló látványától elborult elméjű vidám filozófus: Friedrich Wilhelm Nietzsche. A Tericum Kiadó kötetében Yutang egy humorista szerepét játssza, akit megbíztak azzal, hogy egy haldokló beteggel közölje a szomorú hírt, ám ez a figyelmeztetés megmentheti a haldokló életet. Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33.aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá, mondatában egy egész korszakismer magára.De valóban olyan jól ismerjük-e ezt a mondatot? Értjük-e? Zene, tévedés, élet: Nietzsche számára mindhárom különös fontossággal bír. Vajonmilyen érzékenységgócra tapint rá, amikor a három között ilyen egyszerűenmegfogalmazható szoros kapcsolatot mond ki? És milyen tévedés az, amitől a zene védi meg a modern érzékenységet és a modern életet? És mia zene? Mi a köze a zenei érzékenységnek más érzékenységekhez, a szó, akép, a tánc, a szám vagy a spekulatív gondolkodás iránti érzékenységhez? A kortárs Nietzsche-kutató történeti munkájában a szerző a kiváló filozófus és Richard Wagner zeneköltő bonyolult kapcsolatát, mint mester-tanítvány viszonyt rajzolja meg. A háttérben katalizátorként ott van minden pillanatban a zeneszerző-feleség, Cosima Wagner, kinek diplomatikus, de valójában elutasító magatartását a filozófus talán sosem dolgozta fel igazán. Izgalmas, múltbéli nyomozás részesei az olvasók, melyhez az érdekes, nem mindennapi személyiségek levelei, naplói és muvei szolgáltatják az alapanyagot. Ha egy híres férfi és egy híres asszony neve áll a címlapon, akkor rögvest titkos liezonokra, netán mezalianszokra asszociál a szemérmetlen olvasó. Ha két olyan kolosszális név olvasható a borítón, mint Nietzschéé és Wagneré, akkor még inkább izgalmasnak ígérkezik a kötet. Ha Köhler azt a címet adta volna könyvének, ami valójában: Nietzsche és Wagner életrajzi kalauza, akkor nem számíthatott volna semmilyen revelációra. De ha főhősnőnek Cosima Wagnert teszi meg, rögtön izgalmasabb a kép. Joachim Köhler a pletykarekonstrukció mestere. Összeszedi az utolsó mosócédulát is annak érdekében, hogy tisztába tegye a Wagner-ház viselt dolgait, noha nem kívánja tisztára mosni a ház urának és asszonyának szenynyesét. Mind a filozófia-, mind a zenetörténet egyik kedvelt témája Wagner és Nietzsche tízéves barátsága: Nietzsche kezdeti lelkesedése Wagnerért, majd a lángolás átfordulása gyűlöletbe, valamint e pálfordulást jelző nagy jelentőségű alkotásai a korai művektől (A tragédia születése, Richard Wagner Bayreuthban) a két utolsó, a szellemi öszszeomlás küszöbén keletkezett pamfletig (A Wagner-ügy, illetve a Nietzsche contra Wagner). A szerző elsősorban Wagnernek és feleségének, Cosimának feljegyzései közt, illetve Nietzsche levelezésében kurkászva találja meg kötetének alapanyagát. Az élethelyzeteket rekonstruálja, és mindezek tanulságaiból értelmezi a Nietzsche-műveket. Célja ezen túlmenően egy erősen szexuálpszichológiai Nietzsche-olvasat létrehozása, amelynek főbb tételei a filozófus anyakomplexusa, pótapa-keresési kísérlete, majd sorozatos apagyilkos rémtettek végrehajtása (ez utóbbiak együtt természetesen Ödipusz-komplexussá állnak össze). A listához tartozik még a csalódások filozófiai-esztétikai művekben való feldolgozása, az antiszemitizmushoz való viszonyulásának ambivalenciája, Cosima Wagnerhez fűződő titkos szerelme és félig-meddig takargatott homoszexualitása. Ennek a nem túl bizalomgerjesztő pszeudo-filozófiatörténeti munkának minden ízét átjárja a leleplezés szándéka, és az e tény fölött érzett alig titkolt öröm. Mintha bizony bármilyen titkot is sikerült volna kilesnünk! Wagner gyakorta valóban gonoszan viselkedett a hozzá közel állókkal, ezért pedig gyakorta meg is kapta a magáét. Annak a kinyomozására vállalkozni, hogy ezek a történetek milyen díszletek között zajlottak, érdekes adalékok, de túl sok figyelmet nem érdemelnek. Köhler azonban, az érdekesség eme regiszterében érthető módon, valamiféle metafizikai borzongással fűszerezi kötetét. Kiinduló és végpontja Nietzsche Dionüszosz-ditirambusai, amelyek közül az Ariadné panasza válik egyfajta transzszexuális szerelmi költeménnyé, ahol valójában Nietzsche lenne Ariadné, Cosima pedig Dionüszosz. A mitológiai apparátust - Köhler szerint - Nietzsche a húgától veszi át, aki így ír: “Cosima volt Ariadné, Thészeusz [Hans von] Bülow, Wagner pedig Dionüszosz”. Azaz az egész pszichohorror minótauroszi méreteket ölt, de hogy kinek kit kellett volna legyőznie és miszlikbe aprítania, az már más kérdés. (Fordította Romhányi Török Gábor. Holnap Kiadó, Budapest, 2005. 208 oldal, 2100 Ft) Forrás: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0529&article=2005-0725-18... Erotikus ambivalencia Nietzschére állandó szenvedést rótt – állítja Joachim Koch pszichiáter – a keresztény-polgári társadalomban érvényes szexuális modell, amelyet nem tudott követni. Koch azonban nem a házasságon kívüli viszonyokra gondol, hanem az egyneműek szerelmére, amely a görög világban szabad volt, a keresztény érában bűn. – Nietzsche, antik filológusként, még fiatalon boldogan fordít hátat a Megfeszítettnek, és üdvözli Dionysost, ki erotikus kétértelműségével feloldja a morális gátakat: hisz a nők e tombolva ünnepelt kedvence olykor maga is női szerepet játszik, például az Ampelos nevű fiúval való esetekor. Dionysos áll a középpontjában A tragédia születésének; ezt az extatikus művet, melyben Nietzsche szakított a száraz filologizálással, Wagner-imádata jegyében írta. A kéziratot Wagner hitvese, Cosima kapta ajándékba a karácsonyfa alá. Az életrajzírók sokat találgatták, kit is szeretett valójában Nietzsche. Cosimát, Liszt Ferenc törvénytelen leányát, aki körül válása, majd a Wagnerrel sokáig nem hitelesített kapcsolata miatt enyhe botrányillat lengett, mégis előkelő és tiszteletet parancsoló volt? Aki mindenek felett szuverénnek tartotta magát – mégis egész életét alárendelte férjének, a zseninek, elnézve annak minden önzését és kicsapongását? Vagy a pszichiáter Wilhelm Stekelnek van igaza, ki ezt írja: „A Cosima-szerelemben én csupán a Wagner iránti szerelem áttételét látom az általa szeretett lényre… Mert a Wagner iránti szerelem volt Nietzsche életében a legnagyobb erő… Végtére is a serleget szeretjük, amelyből a másik iszik”. Joachim Koch pedig párhuzamot lát Nietzsche és II. Lajos, a szerencsétlen, homoerotikus bajor király Wagner-bálványimádása között. Még inkább homoszexualitást hangsúlyozó Joachim Köhler Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner című munkája. Köhler olyan dokumentumokat ás elő, amelyek szerinte egyértelműen bizonyítják: Wagner tudott Nietzsche titkolt hajlamáról, és ez vezetett köztük szakításhoz. A kritikusok szerint azonban egyik irat sem bizonyít semmit. Az igazság az, hogy bajban van, aki Nietzschéről véglegeset szeretne tudni. Ahogy Jovica Aćin esszéista írja: „nem tudjuk, ki Nietzsche. Mindig valami fátyol takarja. Ő maga talán a hazugság legnagyobb hatalmasa szeretne lenni. Egyik híres töredéke szerint, mely értelmezésnek nehéz ellenállni, a művészi hamisító figurája ő…” – Nem beszélve húgáról, aki a legutolsó kompromittáló sajtcédulát is igyekezett tűzre vetni, majd a bátyjának tulajdonítani a fiatalkori novellák „nagy nevetések közepette” történt elégetését. Egy töredék mégis fennmaradt ebből a korszakból, tanúsítva az ifjú Nietzsche erotikus palettájának sokszínűségét: ebben a novellában az élettől megcsömörlött Euphorion (vagyis Byron, akit Goethe nevez így Faustjában) orvos, és éppen egy apáca általa kórosan lefogyasztott fivérének halálát várja, hogy azután kéjesen felboncolhassa. Maga az apáca erkölcseiben könnyűnek találtatik, mikor kiderül, hogy elcsábítható, s hogy fivérével is vérfertőző viszonyt folytatott… Talán nem is erotikus ambivalenciáról, hanem erotikus polivalenciáról kellene beszélnünk? Pater Seraphico, Mater Gloriosa Polivalenciáról, amelyben éppúgy helyük van a legalantasabb ösztönöknek, mint az esztétikaivá szublimált erotikus elragadtatásnak. Utóbbira példa az a gerjedelem, amelyet Wagner zenéje keltett Nietzschében: „Nem visz rá a lélek, hogy ezzel a zenével hűvösen és kritikusan viselkedjem; minden idegszálam összerándul a gyönyörtől…” – írja barátjának, Erwin Rohde-nak, még a Wagnerrel való személyes ismeretséget megelőzően. Még katartikusabb volt a találkozás, melyről szintén Erwinnek vall: „Ó, Te biztos igazán meg tudod érteni, milyen gyönyörűség volt nekem, egészen közelről hallani őt, leírhatatlan forróság ömlött el rajtam beszéde hallatán…” Ha pedig ennél is többet akarunk, tudván, a szerelem kritériuma a folytonos másikra gondolás, Nietzsche ezt is buzgón teljesíti: „Pater Seraphice… gondolataim mindig Ön körül keringenek”. Mégis. Nem lehet, hogy Nietzsche a kétszer annyi idős Wagnerben idealizált apját véli feltámadni, s odaadása inkább a fiúé, mintsem a szerelmesé? A viszony apa-fiú jellegére vall Nietzsche későbbi lázadása, és az, hogy a Wagnertől való elfordulásban tud igazán önmagára találni. Ekkor kristályosodik ki sajátos filozófiai karaktere, kereszténység-kritikája; ekkor fordítja ki sarkaiból a Wagner által is dicsőített Schopenhauer akarat-tanát – ekkor lesz a minden élőben benne lévő akarat igenlője. – Mindez homoerotikus motívumok nélkül is érthető. A különös azonban az, hogy Nietzsche állandóan vissza-visszatér Wagnerhez, a vele való polemizálásban nem jut nyugvópontra; Wagner-megszállottsága erősebb, mint bármely elárult szerelmesé; erősebb, mint az apa ellen lázadó fiúé. Misztikus egyezést lát abban, hogy a Zarathustra I. befejező része „pontosan abban a szent órában készült el, amelyben Richard Wagner meghalt Velencében”. De miért ennyire megszállottja a másiknak, ha egyszer sikerült önmagára találnia? Nem lehet, hogy azért, mert önmagára találását nem követte olyan, számára érzékelhető siker, mint Wagnernek a Parsifallal történő, „áruló” megtérését? Ezek szerint nem másról van szó, mint – irigységről? Nietzsche rögeszméjévé vált, hogy a növekvő Wagner-kultusz épp tőle hódítja el a potenciális rajongókat. Sőt még Cosimát sem tudta elhódítani Wagnertől. Még a halott Wagnertől sem. A Mater Gloriosa továbbra is annak ügyét szolgálta (és így tett egészen 91 éves korában bekövetkezett haláláig). Hiába írta Nietzsche: „Te Ariadné vagy, mivel elhagyott a hős, most már az emberfölötti hősre van szükséged.” Vagy: „Így még senki sem költött, érzett és szenvedett: egy isten, egy Dionysos szenved így. Ariadné felelhetne a fény beragyogta nap-elmagányosodás e ditirambusára… de vajon ki tudja rajtam kívül, kicsoda Ariadné!...” A gaz kommentátorok még ezzel kapcsolatban is felvetették, hogy nem Cosimáról, hanem Wagnerről van szó (Wagner, mint Ariadné…); míg meg nem került az a levél, amelyet Nietzsche 1889. januárjában – tehát közvetlenül elborulása után – írt. Ez mindössze egyetlen mondat, merített papiroson: „Ariadne, ich liebe Dich – Dionysos”; a címzett: Cosima Wagner. A „normális” Nietzsche nem akarta felfedni Ariadné kilétét, az „őrült” Nietzsche nem tudta nem felfedni azt. Már nem működött a neveltetés diktálta öncenzúra. Ha Ariadné azonos nemű lett volna – okoskodhatunk –, úgy bizonnyal ez is kiderül. Újabb „pythagorasi” kapcsolatok Másik oldalon a kétségtelen tény, hogy Nietzsche soha, vagy szinte soha nem realizálta nők iránti vonzalmait. Eleinte úgy választott, hogy a „távolság varázsa” biztosítva legyen: Hedwig Raabe színésznőért, Cosima Wagnerért rajongott. Később annyit változott a helyzet, hogy egyre többen rebesgették: meg kellene házasodnia. Például anyja, akinek számára kínossá vált a Nietzsche és húga hosszú együttélései kapcsán lábra kelt szóbeszéd. Vagy maga Wagner, aki arra célozgatott, hogy a házasság kigyógyítaná Nietzschét állandó fejfájásaiból. – Nietzsche tudatos énje megpróbált eleget tenni mindennek, vagyis megkérni egy lány kezét; tudattalan énje pedig, melynek célja az volt, hogy lánykérését visszautasítsák, segített kiválasztani ehhez a „megfelelő” – vagyis elérhetetlen – személyt. Ő Mathilde Trampedach volt, akit egy zenész barátja mutatott be neki, s akinek néhány órai ismeretség után, vaktában meg is kérte a kezét, nem tudva, vagy nem véve figyelembe, hogy a hölgy a barátjához tartozik. A felszínen tehát eleget tett az elvárásnak: ő próbálkozott. Hasonló koreográfia tért vissza néhány évvel később az orosz írónő, Lou von Salomé esetében is. Itt azonban Nietzsche távoltartása komolyabb veszélybe került. Kezdve attól, hogy igen ügyes kerítő ajánlotta be őt: Malwida von Meysenburg, aki Nietzsche életében egyfajta „anyai jóbarát” szerepet töltött be, s aki egyébként a negyvennyolcas forradalmároktól, Kossuthtól, Mazzinitől, Louis Blanctól és Herzentől kezdve Wagnerig és Ibsenig korának majd minden kiválóságával személyes kapcsolatot tartott fenn. Nietzschének így kommendálta Salomét: „Úgy tűnik, hogy ő a bölcseleti gondolkodásban ugyanazokra az eredményekre jutott, mint Ön... Rée és én megegyezünk abban, hogy egyszer együtt akarjuk látni Önt ezzel a rendkívüli lénnyel.” Nietzsche tüzet fogott s a szükséges harmadik is adva volt a Nietzsche által „pythagorasinak” nevezett felálláshoz, Paul Rée pszichológus személyében. Rée akkoriban Nietzsche legközelebbi barátja, akiről Cosima Wagner így nyilatkozik: „Végül megérkezett Izrael is, bizonyos dr. Rée személyében, aki roppant sima, roppant hűvös és látszólag teljesen Nietzsche hatása alatt áll, ám valójában ő van fölényben, kicsiben tehát Judea és Germánia viszonyáról van szó”. Mindebből az erőviszonyok stimmelnek annyiban, hogy bár később Lou, Rée és Nietzsche „Hármas szövetséget” alakítottak, Lou inkább Rée-hez húzott, és később együtt is éltek; bár állítólag ez sem jelentett túl sokat… Mely csillagról hullottunk ide egymásnak? Szólt Nietzsche első mondata a csillagszemeiről híres Lou-hoz. Hogy e „jelenség” azután az ő nyelvén szólalt meg, sőt Rée-nél és nála is tájékozottabb volt a filozófiatörténetben, sokkoló hatást gyakorolt Nietzschére. – Lou a magányt látta meg először a filozófusban. Önéletrajza e ponton egyébként Nietzschéhez méltóan enigmatikus – valóban rokon szellemek voltak. Rövid barátságuk leghosszabb beszélgetései során, amelyek Tautenburgban – egy kis, thüringiai üdülőhelyen – zajlottak, s amelyekben a legfőbb téma Isten halála és a vallásos vágy volt, felfedezték, hogy még egymást nem ismerve, ugyanarra jutottak. Továbbá, Salomé már ekkor megsejtette, hogy a vallásellenes Nietzschében egy új vallás hirdetője lakozik; ez szolgált alapmotívumként Nietzsche-monográfiájához. Valószínű azonban, hogy ez a barátság mindkettejük gondosan őrzött „énhatáraira” veszélyes volt: túl sok tudattalan energiát mozgósított. „Beszélgetéseink során – írja Lou – legszemélyesebb, a kitörölhetetlen gyermekkorból felbukkanó emlékeim is felmerültek. Azonban éppen ez volt az, amitől soha nem válhattam volna tanítványává, követőjévé: mindig bizalmatlan lettem volna a félelemtől, hogy pontosan abba az irányba lépkedek, amelytől el kellett szakadnom ahhoz, hogy tisztaságra leljek. Ugyanaz nyűgözött le benne, mint ami belső elfordulásra kényszerített.” – A külső elfordulást Lou azonban Nietzsche anyjának féltékenységére hárítja. Azok a bizonyos „korai emlékek” viszont nem hagyhatták őt nyugodni; később intenzíven érdeklődött az ezeket feltáró pszichoanalízis iránt, és Freuddal is mély szellemi közösségbe került. Ördög és pokol De maradjunk még egy pillanatra a Nietzschével való szellemi közösségnél. Lou éppúgy nem tisztelte a morált és a konvenciókat, mint Nietzsche: „ha valaki belehallgatott volna beszélgetéseinkbe, azt hihette volna, hogy két ördög társalog”. – A két ördögöt azonban szétválasztotta a „pokolgép”, ahogy Nietzsche saját anyjának és húgának vele szembeni működését aposztrofálta. Ebben Nietzsche naivitása – vagy félelme – is vétkes volt, vagyis, hogy Lou-val együtt gardedámot is hívott Tautenburgba, méghozzá Elisabeth személyében. Elisabeth identitásában nagy szerepet játszott zseniális bátyja, akinek jövendő hírnevéből szeretett volna részesülni. Természetesen ő is írt róla monográfiát. Hogy Lou jóval közelebb kerülhet bátyjához, mint ő, ez a lehetőség beindította fantáziáját. Anyjuknak érzékletes beszámolókat küldött Naumburgba az „idegen” nőről, akit rendetlen, romlott erkölcsű „mérges féregnek” aposztrofált. Rossz szellemként egyes kommentárok szerint ott állt már mögötte későbbi férje, a vezető antiszemita Bernhard Förster is. Förstert jellemzi az az állítása, hogy Jézus azért jelent meg a zsidók, egy velejéig romlott nép körében, mert itt tűnhetett ki legjobban megváltói szerepe. Később Förster zsidókat ütlegelt, és a büntetés elől Paraguayba menekülve egy „teuton kolóniát” alapított Nueva Germania néven. Elisabeth csatlakozott hozzá, majd – miután Förster a csalásai miatti eljárásoktól való félelmében megmérgezte magát – visszatért Németországba. Nietzsche érzéseit testvéréhez írt levele mutatja: „A legnagyobb ostobaság, amit valaha is elkövettél, egy antiszemita főemberrel létrejött kapcsolatod. Ez a kapcsolat olyan idegen egész életfelfogásommal szemben, hogy melankóliával tölt el…” Elisabeth működése megtette hatását az anyánál. Amikor Nietzsche következő alkalommal hazalátogatott, óriási veszekedés tört ki, mely az „apád sírjának szégyene vagy” mondatban csúcsosodott. Nietzsche elhatározta, hogy örökre szakít anyjával – de nem tudta megtenni, hamarosan újra leveleztek. Elisabeth ugyanis elhitette Nietzschével, hogy Lou róla a háta mögött becsmérlő kijelentéseket tesz. – Hogy volt-e ennek valós alapja? Nem lehet tudni. Talán az, hogy Lou bepillantást nyert a filozófus erotikus fantáziáinak jellegébe? Hisz később Freudnak ezt írta, a szadomazochizmus és biszexualitás összefüggéséről: „ezt először egy vérbeli szadomazochistával, Nietzschével beszéltem meg, s emlékszem, közben nem mertünk egymás szemébe nézni.” Freud, Nietzsche: ami a nőket illeti, volt hasonlóság elképzelésükben, leginkább az, hogy a nő csökkentebb értékű a férfinál, és ezt egyedül az anyaság oldhatja fel. A nő hivatása… …kiváló utódokat világra hozni. Például a Nietzsche által idealizált görögöknél „a nőknek nem volt egyéb feladatuk, mint szép, erőteljes testet fejleszteni ki maguknak, amelyben az apa karaktere szakadatlanul tovább él, hogy ekképp ellensúlyozzák e roppant fejlett kultúra egyre jobban elharapózó, túlzott idegi ingerlékenységét. Ez őrzi meg a görög kultúrát viszonylag olyan sokáig fiatalnak; mert a görög anyákban újra meg újra visszatért a természet görög géniusza.” Hogy a nők gimnáziumba járjanak, Nietzsche számára a lehetőség is elborzasztó. „Tán egészen az újságolvasásig és a politizálásig szeretnék zülleszteni a nőt, szabadszellemet és irodalmárt faragnának belőle”, veszélyeztetve „a nő első és legfontosabb hivatását, erőteljes gyermekek szülését.” Tudósnő, írónő, s akik a nőről fel akarnak világosítani, elfajzott ösztönűek; Mulier taceat de muliere (A nő hallgasson a nőről). Mindez nem hangzik olyan különösen Nietzsche idejében, amikor a nők a szüleiktől való függésből amint csak tehették, újabb függőségbe kerültek, s feleségként, anyaként határozták meg önmagukat. Ritka tünemények voltak az első „emancipált” nők. Óriási érdeklődés övezte a férfiruhás, szivarozó George Sand szerelmi ügyeinek sorát – melyeknek regényeiben is emléket állított –; leghíresebb szeretői Mousset és Chopin voltak. Az „írótehén” – ahogy Nietzsche nevezte – jó ürügyet adott neki minden női írói tevékenység ösztönproblémákra való visszavezetéséhez – Sand esetében ez a kielégíthetetlenség volt. Nietzsche „keleti” bánásmódban részesítette volna a nőket: „Ha nőhöz indulsz, ne felejtsd magaddal vinni a korbácsot”. Ám ő az ostort kora egyik legemancipáltabb nőjének, Lou-nak kezébe adta, ki a Nietzsche által beállított fotográfián egy szekéren ülve hajtja őket, Réevel együtt, lovakként. Lou nem játszott férfiszerepeket, de egyetemre járt és filozófiai műveket írt, s ez nem tartozott az akkori nőkre jellemző tevékenységek közé. Ő azonban éppen ebben vált nővé, vagyis múzsává olyan férfiak számára, mint Nietzsche és Freud, akik azért soha nem szűntek meg a nő egyedüli hivatását a gyermekszülésben látni. – Ebből is kitűnik, mennyire foglyai még e forradalmár szabadgondolkodók is a tradícióknak. Másrészt, a független nő szorongást is kelt: mi lesz akkor a családokkal, a következő nemzedékkel, és mi lesz a férfival? Ezért tartják a tanulást, politikát, tudományt, írást, és mindent, ami a nőt függetlenebbé teszi, nőietlennek; s ezért feltételezik, hogy ha egy nő ilyesmit művel, ösztönei hibádzanak. Példát pedig könnyű találni: Sand kétségtelenül hiperszexuális; az egyik első magyar feminista-filozófus-táncosnő, Dienes Valéria bevallottan aszexuális; Lou Salomé pedig az erotikusnak az esztétikaiba való átmenetét írja meg, és nagyrészt eszerint is él. Mintha Nietzsche jó helyen kereste volna minden női intellektuális aktivitás eredetét? Hisz valójában „mit bánja a nő az igazságot…az ő nagy művészete a hazugság”. „Vita – femina… ez az élet legerősebb varázsa: szép lehetőségek arannyal átszőtt fátyla borul rá, ígéretesen, vonakodón, szemérmesen, gunyorosan, résztvevően, csábítóan. Igen, az élet – asszony!” De hogy zavarba jöjjünk, a filozófus másutt magát az igazságot azonosítja a nővel. Persze lehet analizálni, hogyan gyúrta össze nőképét Nietzsche megvetett női családtagjaiból, magasztalt szerelmeiből, történelmi vagy „keleti” nőfelfogásokból és korának feminista nőiből. És azt is, hogy ez az összegyúrt nőkép hogyan esik szét darabjaira. – Lehet derülni azon, hogy az ő tapasztalati hátterével így nyilatkozik: „Vajon megkockáztathatom-e a kijelentést, hogy hála dionysosi hozományomnak, ismerem a nőket? s talán én vagyok az »örök Asszonyi« első pszichológusa. Engem minden asszony szeret – régi história ez…” Fel lehet háborodni: hol marad a nő, mint alany, mint szubjektum, s miért már megint egy férfi mondja meg, mi legyen a nő? Lehet kínlódni az ellentmondásokkal, megpróbálni logikai rendet teremteni ott, ahol ilyen nincs; vagy egy hanyatló szellem találkozását látni olyan veszélyes irányokkal, mint eugenika, rasszizmus; és kiemelni, hogyan szorítja vissza a nő hivatását jófajú, erős, egészséges utódok szülésére… Mégsem lehet mondani, hogy a nőt pusztán ennyinek akarta. Hiszen miért írta volna a Zarathustrában: „Házasság: így hívom én a kettős akaratot, mely megteremti az Egyet; azt, ami több teremtőinél…/ Ámde azt, amit házasságnak mond a fölös-sokaság… azt hogy is nevezem vajon? / Ó, lelkeknek e kettős szegénysége! Ó, lelkeknek e kettős mocska! Ó, a megelégedés e kettős nyomorultsága! / Ezt mondják házasságnak azok; és állítják, hogy mindőjük házassága a mennyben köttetik. / …Nem és nem; semmi közöm ezekhez a mennyei hálókba gabalyodott vadállatokhoz!… / Méltónak tetszett nékem ez a férfi és érettnek a föld értelmére: ám midőn megláttam asszonyát, bolondok lakhelyének tűnt nékem a föld. / Bizony, azt kívántam, bárcsak rándulna görcsbe a föld, midőn libával párzik egy szent.” (Jakabffy Éva) Valahányszor elképzelem a tökéletes olvasót, minduntalan egy bátor és kíváncsi, hajlékony, furfangos és óvatos szörnyeteg – egy született kalandor és fölfedező – képe lebeg előttem.”2 Nietzsche olvasáslélektani hallucinációjában a kalandor és a céltudatos felfedező alakja egy olyan tökéletes olvasóvá sűrűsödik, aki szövegdarabok és aforizmák között ide-oda csapongva kíméletlenül kisajátít; önző módon megszerzi, ami neki kell, és nem veszi számításba, például az életmű kronologikus rendjét. Ezt a szereplehetőséget teszi próbára ez az írás, amikor céltudatosan, a felfedezők szigorával azt vizsgálja, hogy milyen viszony van Nietzsche és „a nő” között. Mítoszértelmezésekre hagyatkozik, az életrajzi vonatkozásokat de- és remisztifikálja, az életművet szereplehetőségek sorozataként tekinti, és arra kérdez rá, hogy mi rejlik Nietzsche explicit nőgyűlölete mögött3, mit leplez ez a mindenki számára nyilvánvalóvá tett indulat?4 Kinek az indulata ez, és mit céloz? Az őrjöngő Dionüszosz ravaszkodásai vagy pedig az intellektualizáló Orpheusz-Apollón dörgedelmei? A nőgyűlöletére általában példaként felhozott passzusai olvashatók-e ironikusan, vagy pedig az ostorozó szavak kizárnak minden effajta próbálkozást? Egy mitológiai történet allegorikus értelmezése során merülnek fel azok az ironikus jelentéslehetőségek, amelyeket a jelen interpretáció a továbbiakban működtetni kíván. Robert Graves A görög mítoszok-ban Dionüszosz cselekedetei között említi azt az esetet, amikor Dionüszosz Trákiába érkezvén el akarta terjeszteni saját misztériumait. Trákia akkori királya, Orpheusz azonban nem volt hajlandó őt istenként tisztelni, hanem másféle szent misztériumokat (elsősorban a napistenét, Apollónét) tanított alattvalóinak. Attól tartott ugyanis, hogy Dionüszosz és szenvedélyes követői megbontják az ésszerű alapokon megteremtett rendet. „Mondják, hogy Orpheusz helytelenítette a bakkhánsnők erkölcstelenségét, és a homoszexualitást dicsőítette. Ezért Aphrodité éppúgy megharagudott rá, mint Dionüszosz”5, aki mérgében felingerelte az őt mindenhova követő, és orgiasztikus misztériumaiban résztvevő bakkhánsnőket. A felbőszített menádok megvárták, míg férjeik bemennek Apollón templomába, ahol Orpheusz papként szolgált, majd berontottak, és saját fegyvereikkel ölték meg férjeiket, Orpheusz fejét pedig levágták, és bedobták a Hebrosz folyóba (kiemelés tőlem D.E.). Ha a fenti mitologéma figuráit a Nietzsche-életmű ambivalenciáját fenntartó kettős princípium – az ésszerűség és a szenvedély – allegóriájaként értelmezzük, Nietzsche állítólagos nőgyűlölete más megvilágításba kerülhet. Egy ilyen allegorikus alapokon futtatott ironikus olvasat azt a hipotézist veti fel, hogy Nietzsche „nőgyűlölete” Dionüszosz dühének allegóriájaként értelmezhető: szenvedélyes bőszítés az önnön nem-üket imádó dogmatikusok racionalizált rendszerével szemben. Ez egy olyan (akár feministának is nevezhető) alternatíva állításában létrejövő olvasat, amely szerint Nietzsche-Dionüszosz vérlázító és provokatív szövegeivel felhergeli a harcias menádokat, hogy saját fegyvereiket ellenük fordítva, a szenvedély nevében szegüljenek szembe az ésszerűség képviselőivel. Ami az ésszerűség és szenvedély nietzschei dinamikájában azt feltételezi, hogy az ésszerűség stratégiáit is alkalmazniuk kell. Milyen erőviszonyok jellemzik az ésszerűség és szenvedély effajta dinamikáját? Amikor Nietzsche a megismerés szenvedélyéről ír, és az erre vonatkozó programját fejti ki, hangsúlyozza, hogy egy effajta „létértelmező” stratégia az élet célját az élvező megismerésben6 látja, vagyis abban, hogy „fönntartsa a megismerés forrásait és hatalmait, a tévedéseket és szenved[élyeket] is, és azok küzdelméből nyerje megtartó erejét”.7 A megismerés szenvedélye nem a két erő összebékíthetetlenségére alapoz, nem a kettő oppozíciójáról van szó, hanem differenciális egységbe való beíródásukról. Ez azt (is) jelenti, hogy konfrontációjuk bármely tetszőleges pillanatában előálló differenciális egységnek a megbontása, azaz ésszerűség vagy szenvedély stratégiai kisajátítása, fejetlenséghez vezet. Legyen erre példa a mítoszbeli menádok sorsa, akik elvakultságukban, az ésszerűség fegyvereit magukra öltve, fejét vették Orpheusznak, és ettől a bűnüktől megmerítkezéssel sem tudtak megtisztulni( Darabos Enikő) összeállította: Kerekes Tamás

Makkai Ádám (szerkesztő): A csodaszarvas nyomában A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából . 1008 oldal, B/5, keménytáblás „S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.” – így meséli el a Csodaszarvas mondáját Kézai Simon Gesta Hungaroruma. A Képes Krónikában szintén megtalálható a hun-magyar mondakör egyik legszebb története: „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok. Történt pedig, hogy miután sokáig laktak a meotisi mocsarak között, kezdtek hatalmas néppé növekedni, s ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem volt képes őket.” "Örömmel teszek eleget Kiss Gábor felkérésének, hogy az angol nyelvű magyar költészeti antológiának szerkesszem meg a magyar párját. Létezik egy nyelvészeti körökben jól ismert szabály, mely szerint a kivándorló csoportok jobban megőrzik egy adott nyelv régiségeit, mint az otthon maradottak. Magyar és angol nyelvű irodalmi tevékenységem ismeretében, talán ez a tény ösztönözhette Kiss Gábort, amikor egy amerikai magyarhoz fordult a számtalan hazai kiválóság helyett. Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké.(...) Jelen kötetünk egyik fő célja annak a klasszikus magyar vershagyománynak a felidézése, mely költészetünket fejlődésében mutatja be a kezdetektől. Elsősorban a lezárt életművek előtt tisztelgünk a Szent István-i millenium alkalmából. Az élő klasszikusok közül azok előtt hajtunk fejet. akiknek életműve ugyan még befejezetlen, de túlnyomó része már irodalmi kánonunk szerves része, s mint ilyen legalábbis részben befejezettnek tekinthető. Kötetünk ezért tankönyvnek is beillik. Másik fő célunk egy helyütt elérhetővé tenni azt a magyar versanyagot, amelyet csodálatra méltó műfordítás-kötetében Szabó Lőrinc "örök barátainknak" nevezett, kétkötetes munkáját a világlírára alkalmazván. A jelen esetben "örök barátunk" az olyan magyarul írott vers, amely a kórházi betegágyon eszünkbe jutva megvigasztal, és enyhülést vagy reményt ad a felépülésre, vagy az olyan, amely az ezeréves magyar történelem valamely jelentős eseményére emlékeztet. Esetleg első szerelmünket juttatja eszünkbe vagy a mindenki életében fel-felmerülő Isten-élményt, még akkor is, ha az illető ateista és az "Istenem" felkiáltás csak nagy veszedelem pillanatában hagyja el az ajkát." Makkai Ádám előszavából Kutatók szerint a Csodaszarvas feltehetően az újjászületés, a megújulás, valamint a Nap, vagyis az isteni gondviselés jelképe. A szarvas egyébként a magyar és a lengyel krónikákban is visszatérő motívum. Szent Gellértnek szarvas mutatja meg a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat, a lengyel krónikások szerint szarvas mutatja meg a magyar Szent Imrének, hová építsenek a lengyelek kolostort. A néphagyományban pedig többféleképpen is ábrázolják: a Vas megyei Bucsun a századfordulón feljegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; a Dozmaton fennmaradt történetben homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok láthatók. Más dunántúli változatok szerint szarvának ezer ága-boga van, rajta ezer misegyertya, „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. A csodaszarvas kis kerek pázsiton legelészik, vagy fekete felhőben tűnik fel. A monda egyik legismertebb feldolgozása Arany János „Rege a csodaszarvasról” című költeménye. „. (forrás: wikipedia.hu) A történet racionális felszíne alatt megbúvó mondai szálak csak alaposabb szemügyre vétel után sejlenek fel. Elsőként egy árulkodó nyom: a Hunor-Magor testvérpár anyjának neve: Eneth/Enee, az „ünő" szavunk régies alakja, tehát mindenképp egy szarvastehén-ősanya mítoszra utal. Gyanúnk még erősebbé válik annak fényében, hogy az obi-ugor eredetmondában, mely az új hazát mutató csodaszarvas-mondának minden bizonnyal legkorábbi formáját őrzi, minden szereplő állat: az ünőt két mitikus, totemisztikus törzsalapító szereppel bíró ragadozó, egy menyétfajta s egy madár üldözi s termékenyíti meg. A mítosz „humanizálása" nem Kézai Simon találmánya volt: az idők során fokozatosan halványult el a történetben a közösség őseinek tartott totemállatokra való utalás, s vették át helyüket emberi szereplők. Ebben az átalakulási folyamatban képez átmenetet a fentebb már említett, az Ezeregynap című perzsa mesegyűjteményben ránk maradt, A kék szarvas című történet, mely Kína ifjú királyának, Ruszvansadnak és Sahrisztani hercegnőnek egymásra találását beszéli el. Az ifjú király vadászat közben egy fehér, kék és fekete foltokkal pettyezett szarvasünőre akad, üldözőbe veszi, s végre egy forrás mellett észreveszi. Azonban az állat a vízbe ugrik s nyoma vész. Ruszvansad ezért a vezérjével a forrás mellett marad éjszakára. Reggel gyönyörű dallamra ébrednek, s egy palotát látnak maguk előtt, melybe belépve megtalálják a hercegnőt, aki levetette szarvas alakját s a király felesége lesz. Nyilvánvaló hát, hogy a magyar csodaszarvas-monda egy közös ázsiai eredetre visszanyúló, ősi totemisztikus eredetmonda teljesen humanizált, valószerű elbeszéléssé alakított formája, melyhez eredetileg szorosan kapcsolódott a lányszerzés később különválasztott története. A monda további motívumai, a két üldöző és a vízen való átkelés szintén mélyebb jelentést hordoznak. A vízen túlra vezető szarvas a halhatatlanság ismerője, az élet-halál határfolyóján átlépni és átvezetni tudó isteni lény. A két vadász alakját illetően pedig valószínű, hogy a nomád társadalmakban gyakori, az egész népet megosztó, kétosztályú exogám házassági rendszer mitikus őseiről lehet szó, kapcsolatban állva a későbbi kettős fejedelmi államrendszerrel és a kettős királyság intézményével. Hová is jutottunk tehát? Láthattuk, hogy bár a szarvas, mint csodatévő állat sok történetben megjelenik, a magyar csodaszarvas-monda eredtét Keleten kell keresnünk, a nomád népek totemisztikus eredetmondáiban. A középkori nyugat-európai mesék és keresztény legendák utat mutató, és/vagy lánnyá változni képes szarvasa - a szarvas-kultusz széles elterjedtsége folytán a helyi népek ősi mondakincséből is származhatott (a mítoszok szarvassá változó tündérlányainak neve: Helené, Elain, Tündér Ilona a szarvas indoeurópai nevéből - jeleni, elu, elain - származik), de a keresztes háborúk idején, iszlám közvetítéssel Ázsiából is érkezhetett. Utolértük hát az űzött vadat. És meg is csodálhatjuk! Hogy hol? Csak a téli égboltra kell emelnünk a tekintetünket. Lapp legendákra támaszkodva tartja magát az az elképzelés is, hogy a csodaszarvas története ősi időkben egy konkrét égi jelenségre lett írva. A szarvasűzés történetének csillagképmása ugyanis minden ősztől minden tavaszig a fejünk fölött ragyog. A Cassiopeia-Perseus-Auriga csillagkép-hármas formálta szarvast ott űzik szakadatlanul a vadásztestvérek, az Ikrek, nyomukban egy vadászebbel (Canis minor). A szarvas lábainál a leányborjak (Pleiades), fent-mögötte a lapp mondákban Tiermesznek nevezett Ökörhajcsár nyilazza. A lapp hiedelem szerint addig áll fenn a világ, míg Tiermesz nyila le nem teríti a jávorszarvast. Hisz az égi szarvas agancsán hordozza az ég zárókövét, a Sarkcsillagot, s ha a nyíltól összerogy, az égbolt is a földre omlik. Még szerencse, hogy a Tejút egy keskeny gázlóján átszökellő, hátsó lábait hasa alá húzó szarvas utolérhetetlennek tűnik. Hisz mióta világ a világ, a téli esti égbolton mindig a menekülő szarvas tűnik fel s bukik alá elsőként - üldözőit pedig a nyomában, de lemaradva mögötte, örökkön-örökké. Kulin Borbála A TINTA Könyvkiadó reprezentatív kötete a csodálatos magyar költészetet mutatja be 1000 kiemelkedő alkotáson keresztül az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig. A népdalok és a kurucnóták mellett a szerkesztő 110 költőtől közöl verseket. A költők egy része mindenki által ismert, az irodalomtanításban tananyagként szerepel, mint például Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Ady Endre. A szerzők másik része (Nyéky Vörös Mátyás, Kannás Alajos stb.) csak kevéssé van jelen köztudatunkban annak ellenére, hogy verseik közül jó néhány a magyar költészet kiemelkedő alkotása. A versgyűjteményben a költők rövid életrajza is megtalálható, ezért könyvünk tankönyvnek is használható. Egyetlen családi könyvtárból sem hiányozhat. A legbecsesebbi ajándék! A kötetet Buday György által készített 25 költőportré illusztrálja. szerkesztő nem kispályás: http://makkai.org/index/index-hu.php a szerkesztő élete is kész regény „Egyke vagyok, akit nyelvekre fogtak három éves korától kezdve, az első 2 elemit németül kellett végeznem. Budapest ostroma után 1945 nyarán gyermekparalízis járvány áldozata lettem, ez felmentett a katonaságtól és a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomtól valamint a gimnáziumi tornaórák alól. A budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdtem 1946 őszén az 5. általánost, a gimnázium államosítása után (1951-52)-ben átkerültem a Vörömarty Mihály állami általános gimnáziumba, ahol 1954-ben kitünően érettségiztem. "Rossz káder" lévén nem vettek fel latin-görög szakra, és eltanácsoltak a pécsi állatorvosi karra, amihez semmi kedves, tehetségem nem lévén nagy nehezen betornáztam magam a budapesti jogi karra. Itt 3 hónap után éhségsztrájkba kezdtem, mert nem bírtam elviselni Vas professzor állítását, miszerint "minden erkölcsös, ami a Párt érdekében történik, és minden erkölcstelen, ami a Párt ellen irányul.." Nagybátyám Makkai László segítségével Tamás Lajos Rektor kicserélt az egy évvel felettem járó Vázsonyi Vilmossal, aki francia magyar szakosból így lett joghallgató, én meg még a karácsonyi szünet előtt bekerültem a francia-magyar szakra. Itt Eckhardt Sándor, Győri János, és Kelemenné Balogh Jolán tanítványaként elég jól megtanultam franciául, műfordításaim mentek a Magyar Rádióban és jelentek meg nyomtatásban az Irodalmi Ujságban. 1956 októberében lettem harmadéves. Négy nevemmel aláírt cikket hagytam a Szabad Nép székházban, ami több évi börtönbüntetést vont volna maga után. Kétszeri nekifutással átjutottunk a határon 1956 Nov. 19-én, s két heti láger élet után Bécsben elvettem első feleségemet, Kemény Zsuzsát, Szabó Lőrinc unokahúgát. 1957 jan. 1-én érkeztünk Camp Kilmer, New Jersey-be, ahol apám és amerikai felesége Dr. Elizabeth Smith Makkay (apám visszaváltoztatta a családi -i-t y-ra) értünk jöttek. Bostonban laktunk, ahol január havát átdolgoztam a Ritz szálló konyháján 89 cent minimális órabérért mint konyhai kisegítő és szolgálati kisliftes étel berakodó. Közben apám elvitt "az egyetemre" - nem tudtam hol vagyok - egyik helyen franciául, másikon németül, harmadikon oroszul kellett beszélnem. Később tudtam csak meg hogy a Harvard University-n voltunk, ahová fel is vettek mint az első 1956-os menekültet 1957 február 8-i kezdettel, harmadévesnek, orosz-francia szakra. Az 1958-as évfolyammal végeztem egy nyári szemeszter ráadással, itt kaptam a B.A. "cum laude" alapfokozatot. 1958 szept. 2-n álltam munkába a Hawaii szigeteken mint német-francia és latin tanár az Iolani School nevű magániskolában, melyet 1853-ban alapított Emma kiorálynő. Az első orosz szputnyik fellövése után felkértek, hogy tanítsak oroszt is: így lett az Iolaniból az első gimnázium a Csendes Óceán közepén, ahol oroszul lehetett tanulni. 1960-ban felmondtam az Iolani-nak, mivel a Ford Alapítvány ösztöndíjasaként felvettek a Harvarddal 300 éve rivalizáló Yale egyetemre, ahol mint általános nyelvész szereztem az M.A. (Magister Artium) fokozatot 1963-ban, valamint a Ph.D. (Philosophiae Doctor) 1965-ben. Disszertációm az Angol nyelv idióma-szerkezete (ld. A könyvek jegyzékét angolul) könyv formájában is megjelent 1972-ben a Hága-i Mouton kiadónál. 1966 nyarán 3 évi válás után elvettem Valerie June Becker-t, akit a Yale-en ismertem meg. Két lányunk van, Sylvia (szül. 1968) és Rebecca (szül 1978), mindkettő férjezett, három fiu unokám van, Gabriel, Noah és Jonah, ezek Sylvia gyermekei, férje evangélikus lelkész, The Rev. Mark Harder. 1967-ben kerültünk Chicago-ba, ahol az újonan alakult Illinois-i állami egyetemen lettünk mindketten "assistant proferssor"-ok, majd 1968-69 től véglegesített docensek. Engem 1974-75-ben neveztek ki Ny. R. Egyetemi tanárrá, azaz "full professor of Linguistics"-szé. 2004 június 1-vel vonulok nyugalomba, mint "professor emeritus". 1988-ban elváltunk amerikai nejemmel, és elvettem Arany Ágnest, akivel 1985-86-ban ismerkedtem meg Szingapurban, ahol én voltam az első Fulbright ösztöndíjas látogató professzor egy teljes éven át. 1989-2002-ig Hong Kongban tanítottunk, én angolt, Ági németet, először a Hong Kong Baptist College-ban, majd a Hong Kong-i egyetemen. 2002-ben visszajöttünk Chicagoba ahol 1995-ben megalapítottuk az ATLANTIS-CENTAUR kiadót. „ http://makkai.org/makkai/cv-hu.php Öröm kézbe fogni ezt az ezer oldalas kötetet. Arany János verse az előhang, amelyet mondák és népballadák követnek, de differenciáltan. Külön a köszöntők, külön az egyházi ünnepeket megverselő szövegek.(pünkösdölők) .Fájdalom, de az ismerősnek tűnő szövegekből is kimaradt gyarló emlékezetem miatt egy-egy rész, mint pl. „Elment a hal lefelé, Törökkanizsa felé. Nem is jön többé vissza Mert arra van az útja.” (Hej halászok, halászok) Tehát a kötet csupa rácsodálkozás- számomra-a magyar költészet értékeire. És gyarapodás is, mert a Káka tövén kelt a ruca verssorral induló verset nem is ismertem, noha két diplomát is szereztem magyar irodalomból: egy főiskolait, és egy egyetemit. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az Egy asszonynak kilenc fia c. versezetben olyan szót találtam, amit eddigelé soha nem láttam leírva(humáj) „Csak eljöve egy nagy humáj, Felemelé az ő lányát.” A szerkesztőnek igen erősen kellett arra ügyelnie, hogy ne parttalan szövegfolyam legyen a kötet. Ezt nevezik meghittebb berkekben „biztos kezű szerkesztésnek”), de külön egy rácsodálkozás volt a számomra, hogy a kötet záró darabja egy József Attila vers volt,(amit megint elfeledtem), a címe már nem is lehet kétséges: Rege a csodaszarvasról.) Annak is örültem, hogy nem áhítatba dermedve kell olvasnom e szövegeket, kicsillan néha a derű a komoly hangvételű balladákból is : -Elmenek, elmenek Király őfelsége -Kellesz a fenének Annak is a vénnek.” Hogy valamiféle tagolás segítse az olvasót, hogy el ne tévedjen, a szerző történelmi korszakokban gondolkodott, így a korai népköltészet kincsei után a középkori költészetből megtörtént válogatás következik.(Kegyes Szűz Máriáról, Szent Lászlóról) Amikor újraolvastam a Siralomének a tatárdúlta Magyarországról c.. versezetet, arra gondoltam, hogy ez nem lógna ki a Prédikátor könyvé-ből sem. Janus Pannonius nyitja meg azoknak a költőknek a sorát, melyekhez életrajzi jegyzék is tartozik. Gyarló lévén, már el is feledtem, hogy melyik helységnél érte a halál, menekülés közben. Álpátosz helyett súlyos és kellemetlen kérdéssel szembesülhetünk a nagyváradi kanonokká kinevezett Janus Pannonius lírájában: „Miért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?” Erős a középkori, s a reformációval egybekötött korszak: Vásárhelyi András, Batizi András, Apáthi Ferenc, Erdősi Sylvester János) Antológiákat évek óta azon mérek, hogy szerepel-e benne Dsida Jenő, vagy Szittya Attila Bendegúz) Dsida szerepel,de Tompa László nem. Ne legyünk telhetetlenek. Szerepel benne a nagy klasszikusok mellett Czuczor Gergely,Kiss József, Reviczky Gyula, Gyóni Géza, Sík Sándor, Sinka István, Mikes Margit( őt már nem is emlegetik),Palasovszky György Szemlér Ferenc, Képes Géza,Hajnal Anna és Kányádi Sándor. Sejtem, hogy 100 szerkesztő, ha megbízást kapna, százféle módon válogatná össze ezt az antológiát, de abban is biztos vagyok, hogy a tankönyvként is használható kötetben a magyar költészet derékhada mind bennefoglaltatik. Legyen ez a kötet hétszeri főhajtás az előtt az egyszeri csoda előtt, melynek magyar költészet a neve. Kerekes Tamás

Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság Animus Kiadó www.animus.hu info@animus.hu Tehetséges gyermek vagy, és különleges lehetőséget keresel? Reynie, ahogy sok más tizenéves, felfigyel erre az újsághirdetésre, és csakhamar különös, sőt egyenesen furcsa megmérettetések hosszú sorával találja szembe magát. A fiú remekül megállja a helyét, de kitesz magáért a hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldott Ragacs, a lehetetlent nem ismerő Kate és az aprócska, mogorva Constance is. Az agyafúrt próbákon sikeresen túljutó kis csapatot egy bizonyos Mr. Benedict (narkoleptikus) veszélyes küldetésre kéri fel: meg kell állítaniuk a világuralomra törő Lex Kampetset, mielőtt még késő lenne. A különleges képességű gyerekekre megpróbáltatások és kibogozandó rejtélyek hosszú sora vár. Az év legjobb könyve: School Library Journal A történet azzal kezdődik, hogy Reynie Muldoon nevű fiú, külön útbaigazítás nélkül ,eljut a Harmadik utcában lévő Monk-épületbe. Reynie különös fiú, egy árvaházban él, s külön nevelőnő foglalkozik vele, aki tamilul tanítja a tehetséges srácot. A regényben szereplő hírek kísértetiesen hasonlóak a mi híreinkhez: Válság és változtatás - harsogják a főcímek.(A kisfiú fejjel lefelé is tud újságot olvasni) Aztán jön a teszt, ezzel a kérdéssel: „Mi a baj ezzel az állítással?”- mire Reynie azt írja , hogy „Ez nem is állítás, hanem kérdés.” Tulajdonképp krativitást mérő kérdések ezek, vagy inkább az érzelmi intelligenciát feltérképező kérdések. Aztán, mint a Hét mesterlövész- ben összeáll a sikercsapat. Addig is történik egy s más., különlegesen nagy szükség van a lélekjelenlétre. Aztán, mint Stephen King metafizikai horror-regényeiben feltárul egy szörnyű dimenzió, gonosz erők akarják manipulálni az emberiséget, és csak ez a sikercsapat, ez a gyerekekből összeverbuvált csapat lesz képes megállítani őket. ha, és itt át kell, hogy adjam a szót. Tessék végigolvasni az év legjobb könyvének kikiáltott sikerkötetet. Izgalmakban nem lesz hiány.hisz adott egy összeesküvés-elméletekre elevenen reagáló olvasóréteg, és az együttérzés kialakulása sem lesz nehéz ezekkel a csodagyermekekkel, hisz már itthon ois nagy divat indigó-gyerekekről beszélni. Kerekes Tamás

100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod Hahner Péter Animus Kiadó, 2010 www.animus.hu info@animus.hu • 320 oldal • Kötés: kemény kötés • ISBN: 9789639884953 ________________________________________ Más megközelítés: egy történelmi dolgozatban egyszer megkérdeztem, hogy ki volt Luther. Erre azt a választ kaptam, hogy Árpádházi Szent Margit. Több sem kellett, elgondolkodtam, s rájöttem, hogy Savanarola Beatrix királynő volt, Nagybotú Mészáros Lőrinc pedig Kun Béla. Aztán rájöttem, hogy ez még mindig nem az igazi. Ellenben most jön a java Bevallom, 25 évig rosszul tanítottam a történelmet, csak mentség, hogy ezt a pécsi egyetemen tanultam, ahol a szerző forrásvidéke is található. A könyv meghökkentő módon történelmi téveszméinkről rántja le a leplet, olyan téveszmékről, amik túlélnek még egy rendszerváltást is. Már csak óriásgyíkok élnek majd a földön, amikor még mindig azt hiszik a varánuszok, hogy Néró felgyújtotta Rómát. A könyv egészen szenzációs. Azt tartom kisebbik bajnak, hogy a történelemtanár óhatatlanul egyszerűsíti a dolgot, köti a tanterv stb. De mit mondjak én, aki a felsorolt 100 tételből durván 80-at hibásan tanítottam. most teszem jóvá összes tanítványom előtt:tehát olvassák el a könyvet Kerekes Tamás A színvonalas és érdekfeszítő kötet a következő téveszmék bizonyításáról szól: teljes felsorolás teljessége nélkül. - Az ember a majomtól származik - Az őskorban ősközösségben éltek az emberek - Az őskor egyik szakaszában matriarchátusban éltek az emberek -Spartacus az egyetemes szabadságért harcolt -A vikingek fedezték fel Amerikát -Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányégetést -A középkorban azt hitték, hogy lapos a Föld - A kiadó Miért is kérdőjeleznénk meg egy történelmi esemény leírását, egy hadvezér vagy király jellemzését, amikor iskolában is tanultunk, filmet láttunk, olvastunk róla? Néró felgyújtotta Rómát, a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak, a mohácsi vereségért a magyar nemesség a felelős, Jaltában osztották fel a világot. – Kívülről fújjuk mindannyian. Csakhogy sok esetben a biztosnak vélt tudás cáfolható. Mégpedig nem egy másik hiedelemmel, hanem tényekkel. E könyv szerzője 100 történelmi tévhitet oszlat el, s állít velük szembe hiteles forrásokat és történészi következtetéseket. 100 állítás – 100 cáfolat – 100 talány a régmúlttól napjainkig. Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a tizenkettedik önálló kötete. Korábbi munkái Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok történelmével foglalkoztak. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival. A szájhagyomány útján terjedő illúzió sokszor erősebb az írott forrásoknál. De ha az utóbbi a különböző hivatalokban dolgozó tisztviselők alkudozását követően válik információforrássá (körülbelül ez a magyar történelemkönyv-írás), az ember elhiszi például azt, hogy az erényöv a középkorból származik, holott az újkor találmánya. De Karthágó helyét sem hintette be senki sóval. Történelmi tévhitekről szóló könyv bemutatóján jártunk a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A szerző, Hahner Péter egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszék vezetője a fenti, optimizmusra okot nem adó állításait azzal ellentételezte, hogy az Akadémiai Kiadó magyar történelemről szóló kötetét a szakma legjobbjai írták, így az kiváló, hiteles munka. Igaz, világirodalmi párjáról már nem lehet ugyanezt elmondani. De ha valaki képes németül, franciául, angolul olvasni, az új megvilágításba helyezve tanulmányozhatja a történelmet. A megyei könyvtárban tegnap délután 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről és mind rosszul tudod című könyvét bemutató "történelemórán" Hahner elmondta, a kötet gondolata először akkor merült fel benne, amikor egy protokolláris rendezvényen azt hallotta, hogy Mária Terézia az a királynő volt, aki nagyon szerette a huszárokat. Holott nála vallásosabb, férjét és családját szerető asszony kevés volt. Majd nem sokkal később újra eljátszott a gondolattal: Ormos Mária akadémikus - aki számos könyvet írt a magyar történelemről és Trianonról - mesélte neki, hogy a taxisofőre felvilágosította, a trianoni békekötésre azért került sor, mert Clemenceaunak tizenhat szüzet ígértek a románok. A francia miniszterelnök 1920-ban majdnem nyolcvan éves volt. A végső lökést az adta meg, amikor egykori osztálytársa, akiből időközben művelt nő vált, elmesélte, Clemenceau fia szerelmes lett egy magyar nőbe, de az cserbenhagyta, a fiú öngyilkos lett, a miniszterelnök pedig megorrolt a magyarokra, ez az oka a trianoni eseményeknek. Tudni kell, a politikus fia valóban elvált egy magyar származású asszonytól, de 1964-ig élt. Így hát megszületett a könyv, ami egyaránt tartalmaz tévhiteket, pletykákat, legendákat, marxista tételeket. Összesen százat, de a szerző véleménye szerint több kötetet meg lehetne tölteni ezekkel. Az egyetemi docens kifejtette, a marxista-leninista történetírás alaptételei húsz évvel a rendszerváltás után is számtalan tankönyvben megtalálhatók. A rabszolgatartó társadalom például nem csupán az ókorban volt jellemző, hanem a középkorban és az újkorban is. Sőt, a rómainál vagy a görögországinál sokkal jelentősebb volt a rabszolgatartás a 19. század közepéig az USA déli államaiban és a jobbágytartó Oroszországban. Az ókori társadalmak a szabad parasztok munkáján alapultak. Ugyancsak a marxista világszemlélet jellemzője, hogy minden történelmi korszakot egy termelési móddal ír le. A magyar középkortörténészek soha nem használják a feudalizmus kifejezést a középkor vonatkozásában. Ennek ellenére a reformkorral foglalkozó szakemberek úgy fogalmaznak, hogy ebben az időszakban számolták fel a feudalizmust - nyilván valóan ők mást értenek feudalizmus alatt: jobbágyrendszert, rendi társadalmat, földesúri jogokat. A szerző rámutatott, a győri csatában elszenvedett csúfos vereség korántsem volt csúfos. Vesztes csata volt, a Habsburg Birodalom hadserege és a magyar nemesi felkelők alul maradtak Napóleonnal szemben. De a francia akkoriban szinte mindenkit legyőzött Európában, köztük egyszer a magyarokat is. A bécsi udvar persze szívesen áthárította a felelősséget a magyar nemesi felkelőkre, hogy saját hibáit leplezze. Később pedig többek között a baloldali történészek sem tettek másképp, amikor minél több negatívumot akartak írni a magyar nemességről. A mohácsi vereséget a magyar nemesség bűneként emlegetik. Tekintve, hogy Szulejmán százezres sereggel érkezett egy olyan országban, amely Mátyás fénykorában is csak húszezer fős hadsereggel rendelkezett, a magyaroknak esélyük sem volt az erős haderővel rendelkező törökök ellen. A Hahner Péter szerint a nemzet valamikori nagyságát és jelenlegi nyomorúságát hangsúlyozó legendák a legragadósabbak. Nem csak mi, magyarok hisszük, hogy nagyjainkat Mátyástól Bocskain, Telekin, Zrínyin át Széchenyiig megölték. A franciák is hisznek Napóleon megmérgezésében. Ahogy az előbbieknek, az utóbbinak sincs alapja. Napóleon hajfürtjét elemezve a szakemberek kimutatták, a császár szervezetében sok volt az arzén. De sok volt a fia és a felesége szervezetében is. Azt viszont még senki sem vizsgálta, hogy a korbeli emberek mekkora arzénterhelésnek voltak kitéve. Napóleon egyébként leghűebb követőivel ment Szent Ilona szigetére - ezért is kizárható a gyilkosság -, s valószínűleg gyomorrák végzett vele. A tévhittel ellentétben nem volt alacsony ember: halála után 168 centiméteres testmagasságot mért az orvosa, ami akkoriban átlagos magasságnak számított; a cári hadseregbe történő belépéshez legalább 172 centiméteres termet kellett. A téli palota elleni ostrom nem ostrom volt, hanem beszivárgás. Forradalmaknál mindig szükség van jelképekre - hívta fel a figyelmet a történész. Ilyen, hogy Petőfi - nem ott és nem akkor! -elszavalta a nemzeti dalt, vagy hogy a Bastille a zsarnokság börtöne volt. A börtönben egyébként mindössze négy foglyot őriztek: két hamisítót, egy őrültet és egy perverz nemest, akit családja kérésére vettek őrizetbe. Azért vált a zsarnokság szimbólumává, mert elfoglalták a felkelők, akik mellesleg lőport kerestek, ezért támadták meg. Téves az a nézet is, miszerint a bolsevikok az orosz szociáldemokrácia többségi csoportja volt. A bolsevik szó ugyan többséget jelent, de Leninék egy alkalmat kivéve 1907-ig kisebbségben voltak. Egy "pillanatra" csupán akkor kerültek többsége, amikor 1903-ban a szociáldemokrata párt második kongresszusán a zsidó szocialista szövetség tagjai megsértődtek és kivonultak a teremből. Lenin ekkor használta először a bolsevik nevet. Ezt az ellenfelei elfogadták és mensevikeknek, kisebbségnek kezdték nevezni magukat. A szabadkőművesség ősi jellegét erőltető nézetek is megkérdőjelezhetők: a szabadkőműveseknek semmi közük nem volt a templomos lovagokhoz, a jeruzsálemi nagytemplom építőihez vagy Noé fiaihoz. Az 1720-as évek óta működnek. Az első éjszaka joga - bár írók, költők, karikaturisták, operettrendezők fantáziáját ragadta meg a 18. századtól - nem létezett a középkorban. Az alacsony sorból származó szép nők kiszolgáltatottsága (rablás, zsarolás, csábítás áldozatául eshettek) a korabeli mindennapok része volt. A legenda eredete abból fakad, hogy ha az egyik uradalom a másiktól vásárolt feleséget, az előbbi földesurának fizetnie kellett azért, mert a frigy révén egy elveszített egy munkaerőt. Léteznek mondások, amelyeket gyakran mondunk, de az alapjuk nem valós. Az állam én vagyok - ha valaki tud valamit XIV. Lajosról, akkor ez a mondás biztosan az ismeretei között szerepel. Holott a napkirály soha nem mondott ilyet, a mondást a 19. század elején alkotta meg valaki. Ami nem tévhit, hogy XIV. Lajos száját a halálos ágyán hagyta el hasonló, de az ennek az ellenkezője volt: azt mondta, ő elmegy, de az állam örökre itt marad. http://www.alon.hu/tortenelmi-tevhitek-sok-minden-tankonyvekben-rosszul-... Kerekes Tamás

Kedves Könyvtár!

Nem rég kezdtem el olvasni Stephen King hét kötetes Setét Torony ciklusát, de sajnos a sorozatból nem minden kötet elérhető.
A 4. kötetet hiába kerestem többször is, az olvasó szolgálat szerint "kallódik" valahol.
Az 5. kötet példányait pedig vagy törölték vagy vidéken vannak letétben.

Örömmel láttam, hogy a 2. és 3. kötet viharvert példányai nem rég újabb kiadásban is beszerezték. Lehetséges lenne, hogy a méltán népszerű sorozat hiányzó köteteit is ily módon pótolják?

Köszönettel

Honti László : A nyelvrokonságról Tinta Kiadó www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu A szerző darázsfészekbe nyúlt. Badiny József forog maga körül, könnyek hullanak, mert azt hallják, hogy nem sumérok, nem mezopotámiaiak, és nem vizigótók, nem alemannok, nem palóczok, de még nem is alánok vagyunk, vagy tetszik a halbőrős atyafiság, vagy sem. Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek” ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László. A tudománytalan őstörténeti elméletekről készített tanulmánykötetet Honti László nyelvész. Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek" ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László. A nemzetközi szerzőgárda által írt tanulmányokból kiderül az is, hogy a dilettáns nyelvészetet nem csak Magyarországon művelik. Nyolc külföldi (finn, német, olasz, török, holland) szakember, valamint hat magyar nyelvész írását tartalmazza a kötet, amely az első nagyobb lélegzetű mű a témában 1943 óta, amikor Ligeti Lajos szerkesztésében megjelent A magyarság őstörténete című könyv. Ugyanebben a kötetben közölték Zsirai Miklós máig gyakran idézett Őstörténeti csodabogarak című tanulmányát. - Elszomorító, hogy Ligeti Lajos és Zsirai Miklós mondatai ma is ugyanúgy érvényesek, mint csaknem 70 évvel ezelőtt, a tudománytalan elképzelések száma azóta sem csökkent. Sőt az utóbbi években az internetnek köszönhetően még nagyobb nyilvánosságot kaphattak az „alternatív történettudósok" - mondta az mta.hu-nak Honti László nyelvész, az MTA levelező tagja. Elmondta: nem véletlen, hogy a nyelvészek nem szívesen szállnak vitába a turáni, sumér, hun rokonságot, és sok egyebet hirdető szerzőkkel, hiszen azok általában nem is értik az alapvető nyelvészeti fogalmakat. Honti László szerint a legtöbb őstörténeti művet olyanok írják, akik ugyan rendelkeznek valamilyen diplomával, de a nyelvészettel tudományos szinten soha nem foglalkoztak. - Egy orvos sem szívesen áll le tárgyalni azokkal, akik kézrátétellel gyógyítanak, az érdeklődő, művelt magyar közönségnek azonban szüksége van olyan művekre, amelyek cáfolják az egyre nagyobb teret nyerő tévedéseket és csúsztatásokat. Az összes ilyen vádra világos és egyszerű válaszunk van - hangsúlyozta Honti László. Sokan állítják például azt, hogy Finnországban már nem tanítják a finnugor elméletet. Az egyik finn szerző, aki a Bécsi Egyetem professzora, maga írt egy fejezetet a finnugor rokonságról egy iskolai tankönyvbe. Hasonlóképpen több „őstörténész" is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" nem tünteti fel a törökségi eredetű szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytől egyig" - mondta Honti László. Kifejtette, hogy a Budenz Jószefet és Hunfalvy Pált ért vádak, miszerint a Habsburg Birodalom érdekeinek kiszolgálói voltak, szintén minden alapot nélkülöznek, a témát részletesen tárgyalja Bereczki Gábor tanulmánya. A nyelvészprofesszor a tudománytalan módszerek közül is megemlített néhányat. Elmondta, hogy a dilettáns művekben hivatkozott szövegeknek gyakran a címük is hiányzik a bibliográfiából, vagy épp maga a bibliográfia marad ki a kötetből. Honti László elmondta: előfordult olyan is, hogy nagy munkával kikeresett egy gyanús idézetet, és kiderült, hogy a szerző valójában egészen mást állított a művében. Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan műveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése előtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentősége, hogy eszerint a balti-finnek előbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik. - Néha még élvezni is lehet az ilyen „elméletekkel" való munkát, hiszen némelyik annyira mulatságos, hogy az ember el-elneveti magát. Legtöbbször azonban arra gondoltam, hogy mennyi, tudományos szempontból is izgalmas témával foglalkozhattam volna ennyi idő alatt - tette hozzá Honti László. A nyelvészprofesszor több mint másfél évet töltött az általa írt tanulmányok összeállításával, fordítással és a könyv szerkesztésével. a szerző vitapartnere sem matyóhimzés A finnugor boszorkánykonyha módszereiről _Marácz László cikke Honti Lászlóval szemben „Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami előadásában. 1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerű kétkötetes munkájára. 2. Honti amszterdami előadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipőben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség előtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb. 3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami előadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsőbbség már bizonyított. 4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétől ténynek tekinthető" (NRC Handelsblad). Először is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minősül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Erről azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjéből: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlő jelentésű szavak hangalaki hasonlóságát…". Ebből következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század első felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Őt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem győzték meg. Sőt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott. 5. Honti amszterdami előadásán azt mondta, hogy a nyelvekről nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes? 6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévő magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti.” (Marácz László) A kiadó Régóta nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távoltartó lelkes őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelőtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzői a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását. Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az uráli–finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé „előkelő” atyafiság ellen. E kötet szerzői főleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedő dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sőt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvből keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzők igyekeztek tudománynépszerűsítő módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban előforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza. www.mta.hu összeállította Kerekes Tamás

Thomas B. Runner Magánbűnök Budapest Bristol Kiadó www.bpbristol.hu "A biztonság a veszélynek az a foka, amelyet nem érzékelünk." Új írónk született Ádámnál, Évánál kezdve, a magyar bűnügyi irodalom sosem volt erős. Petőfi Sándor művét, a Hóhér kötelé-t nem azért tiltotta be a censor, mert szerzőjük demokratikus elveit hangoztatta, hanem mert igazán rossz regény volt. Sajnos nem sikerült jó bűnügyi regényt alkotnia sem Móricznak, se Babitsnak, pedig ők igazán szorgalmasak voltak. No, most ugorjunk egy nagyot, mert nem is lesz nehéz eltekinteni ennek a műfajnak magyar történetétől. (pl, En Passant felügyelő kalandjai) Azért nézzük meg a jelent. Nemere István, Lőrinc László és Wywian Fable (jól írom?) jelentik a csúcsot, s mellette természetesen Kántor nyomoz, s kiderült, hogy nekünk is volt James Bond-unk, igaz Láng Vincének hívják. köszönöm Uraim és Hölgyeim, ezzel megvolnánk. A tévében meg az eszelős Usztics Mátyást látjuk bakaruhában, és a sűrűn kijózanodó Stohl Buci küzd a tűzvonalban. És most letehetjük a tollat, s megpihenhetünk. Munkácsi Miklós kihívása óta (melyet Dögkeselyű címmel filmesítettek meg) nem olvastam igazi, hiteles magyar bűnügyi regényt. Szegény Tar Sándor is írt ilyet (azt hiszem Galambok volt a címe), de sajnos az is meglehetőst felejthető volt. Bűn a lábtörlő alatt És most Thomas B. Rrunner megszólalt a maga hangján, s ez jó. Vitathatatlan noire stílusban alkotott Magánbűnök c. prózaválogatása sikeresen találta el a kényes egyensúlyt. Míg Stephen King, Clive Barker, K. P. Dick világában a metafizika rémei egy másik világontológiát tételeznek fel, itt a saját rémképeink bennünket várnak a lábtörlő alatt. A főszereplőt alighanem Philiph Marlowe ihlette meg (Raymond Chandler), van is egy olyan története, ahol az írás elején megismert hölgyalakot átír a narratíva, amivel (mármint ezzel az írói fogással) korábban már találkozhattunk az Elkéstél Terry! c. Chandler regényben. Bűnügyi történetet írtam. Noha nem szerepel benne láncfűrészes sorozatgyilkos, és az igényes szadomazochizmus, meg kell tapasztalnunk, hogy míg Chandler világában, és a jó Dashiell Hamett-nél a bűn összefonódott a korrupcióval és az erőszakkal, itt a bűn belesimul a mindennapokba, akár egy drágán kivitelezett padlófűtés. És ez a világ T. B. Runner írásai óta már korántsem lesz olyan barátságos, mint volt, akár Ózdon járjon az ember, akár Szegeden. Ezt azzal éri el az író, hogy alteregója mintegy véletlenül kerül elő. Sohasem ő mozgatja a történet szálait, inkább csak megfigyel, időről-időre összefoglalja nekünk, hogy mit is tudhatunk az elkövetett bűnről./Ez a szerkesztésmód uralja a Körjárat és a Jött egy spanyol c. írást). A történetek főhőse egy ügyészből bártulajdonossá felküzdött Kántor András nevű alak, kit mindezideig Chandler "istállójában" edzettek. Főhőse változatos magánéletű, de a bajban mindig csak magára számítható, rezignált és szarkasztikus csapos, aki különböző bonyodalmakba keveredik, melyből azt érthetjük meg alaposan, hogy a bűn világa máris közelebb van hozzánk, mint azt gondoltuk volna. Aki előbb ügyész volt, s aztán csapos, az igazán jól értheti mindezt. De a többiek is. Az író jól szerkeszt. Írásaiban a kohézió a fejezetzárás eszköze: minden fejezet végén van egy horog, amely már át is ránt bennünket a következő fejezetbe. Írásaiban még sok mindent a véletlenre bíz (ilyen a gitárba dugott lakáscím), de az viszont olvasó és a főhős egyszerre tölt ki a linearitás mentén. És mindent kárpótol a csendes, fanyar humor, rezignáltság, mely át meg átszövi a kötetet. és ott van nekünk epizodistának az egyébként is színes egyéniségű Krepp, aki az egyik szereplő tervezett házasságáról azt mondja, hogy az a börtönlelkésztől is függ, de mivel a börtönkórus énekli a gyászindulót, az már olyan, mint amit Mandula írt, helyesebben Mendelssohn- igazítja ki a narrátor. Ilyenkor hiszem, hogy a boldogult Rejtő Jenő kacsint egyet az égből. És sose árulja ki időnek előtte, hogy ki is a gyilkos Kerekes Tamás

FEKETE István ŐSZI VÁSÁR Fekete István világa A vásárok ősszel megöntözik a dombok aranyos lángolását, a kabát rgadós holmit vonz, és a lónak az a sorsa, hogy eladják kivétel ezalól Fergeteg, a kiszolgált katonaló, aki, ha huszárok gyakorlatoznak a falu mellett, a trombitaszóra felkapja a fejét és szabolyosan lejelentkezik. Ilyenkor a lótartó kedélyvilágában csak bizonyos szivatrok jelenthetnek enyhülést. A kocsmákat is könnyen megiosmeri az elegáns, hosszú léptű katonaló a hosszúra vágott gyalogforgácsról, melyet könnyen lóbál a gyenge szél. Ilyen törkölypálinkát, melyet itt mérnek, nem isznak még püspökök sem. Persze a cigánykupec számára Fergeteg, a katonaló, csak öreg bőregérnek szólittatik.A ló aztán megmarad, s az örömben fogant nóta elszáll, mint tűnő uszálya az útnak Kerekes Tamás Hová sorolható tehát Fekete István prózája? Láttuk, hogy e kérdés megválaszolásában nemcsak a népies irányzat felvetése nem vezetett megnyugtató eredményhez, de az sem, ha általánosságban előbb az Új Idők, később pedig a Vigilia és az Új Ember szerzőinek egyikeként vizsgáltuk. Fekete Istvánnak, mint ezt a fentiekben már idéztem, minderről az volt a határozott véleménye, hogy könyveinek általános jellemzője a „konstruktív istenhit és konzervált múlttisztelet”. Mindez pedig illeszkedik mindahhoz, amit az ún. „tündéri realizmusról” mondott, melyről határozottan kijelentette, hogy „nekem is irodalmi eszményem”. Az „építő” vallásosság és a hagyományőrzés, illetve az elkomoruló idill és a lírává oldott tragikum éppen úgy ismérve ezen irányzat Fekete István-i változatának, mint mindaz, amit a skandináv és orosz szerzőktől, valamint a francia Jean Gionótól ellesett. E számos világirodalmi forrásból táplálkozó, sajátos szemléletmód és stílusirányzat Fekete István bukolikus hangulatú, stilizált és folklorizált életművében már a kezdetektől kiegészül a természetábrázolás animizmussal és panteizmussal gazdagított változatával, illetve mindazzal, amit 1953 táján egy levelében általánosságban úgy fogalmazott meg, hogy „az én irodalmi célom világos: béke és szeretet az élet minden rezdülése iránt”.31 Ez az az „örök humánum”, amelyet oly sokszor hangoztatott. Elgondolása a – részben Bársony Istvántól, de mindenekelőtt – Tömörkénytől, Gárdonyitól és Mórától örökölt népiesség modernizált változatát jelenti a huszadik század második harmadának magyar irodalmában. S egyúttal sajátos „leágazása” is Krúdy prózájának, amennyiben döntő szerepet tulajdonít a metaforikus nyelvhasználatnak. A tündéri realizmus mint szemléletmód és stílusirányzat figyelembevétele azzal a reménnyel kecsegtet, hogy jellemzőinek segítségével felderíthetővé válik a Öreg utakon-tól és a Tíz szál gyertyától, a Kelén, a Lutrán és a Téli bereken át egészen a Ködig és a Csendig Fekete István világa.(Sánta Gábor) "Vannak távoli emlékek, amelyek úgy bukkannak fel a múlt óceánjából, mint magányos sziklák, amelyek az idő sűrű ködében aludtak hosszú ideig...". Gyermekkora forrás-vidékére megy vissza az írói emlékezet, a felnőttkort meghatározó emlékeket vallatja, megidézi a kisgyermek életének emlékezetes szereplőit, a szülőket, a mezítlábas pajtásokat. Az Őszi vásár első ciklusa, a Gölle gyöngyfűzére - negyvenegy rövid elbeszélés -, amely a magyar novellairodalom legjobb hagyományainak jegyében fogant, s Móra Ferenc varázsos írásainak nyomdokán haladva vall a szív kincseiről - a szeretetről, a barátságról (Aprószentek; Kalapky bácsi; Jancsi; Karácsonykor; Valódi). Az Erdő-mező közel egy tucat írásában élni, lélegezni kezd a természet, s az erdőknek, réteknek, az évszakoknak, s az állatoknak a párbeszéde érvényes üzenetet tolmácsolhat az olvasó számára. - A kötet a fiatal és a felnőtt olvasók figyelmére egyaránt érdemes. (Legeza Ilona) A novellás kötetekkel mindig bajban vagyok, főleg akkor ha egyszerre több történet is van, amit ki szeretnék emelni. Melyik is tetszett jobban, melyikről meséljek többet? Csupa-csupa gondot jelent ez nekem. :) Így hát úgy döntöttem, hogy most egy összefoglalót fogtok kapni, így egyik történet sem fog az előtérbe kerülni. :) Fekete István novellás kötetében maga az író válogatta össze a történeteket. A könyvet összesen két nagyobb fejezetre bontotta, melyeket az alábbi címmel látta el: Gölle és Erdő-mező. A Gölle című fejezet nagyobb lélegzetvételű, pontosan negyvenegy rövid elbeszélés található benne. Ebben részben elsősorban gyermekkorára emlékezik vissza, melyben megjelenik a szeretet és a barátság. Mindemellett előtérbe kerül a fiatalkori szerelmek első mozzanatai és annak csalódásai is. A második fejezetben, - melyben közel egy tucat elbeszélés szerepel, - szerepet kap a természet, így hangulatos és varázslatos párbeszédekben érvényesülnek az erdők, az állatok és a növények, melybe szívesen elmerül az olvasó. Biztos vagyok benne, hogy azon olvasók akik szeretik a természet hangulatát és Fekete István történeteit, remekül fognak szórakozni. Ajánlom minden korosztálynak. :) http://olvasoszoba.blogspot.com/2010/03/fekete-istvan-oszi-vasar.html Fekete István válogatott elbeszéléseinek újabb szerzői összeállítása éppen úgy árnyalja az író vadászelbeszéléseinek két évvel korábban megjelent gyűjteményét, a Ködöt, mint ahogyan az Öreg utakont az Egy szem kukorica követte. A szándék ezúttal is nyilvánvaló: első, elkötelezett rajongói mellett a szülőföld és a gyermekkor nosztalgikus hangulatai iránt vonzódóknak is kedvezni kívánt. A skatulyáit feszegető Fekete István mindemellett remélte, hogy a vaskos kötet nyomán nemcsak az olvasók száma gyarapszik, de a kortárs kritika "ifjúsági" és "vadászírói" címkéit is elhomályosíthatja. A kötet Gölle című nagyobbik fele az író saját gyermekkorát eleveníti meg a költői realizmus módszerével, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot. Elsősorban három érzelemről van szó: a hozzátartozók, a pajtások és a természet iránti vonzódásról. Megható mozzanatokban emlékezik vissza a gyermeki szerelem éledezésére, fájdalmaira. Úgyszólván valamennyi elbeszélésben a cselekedetek erkölcsi megítéléséből, a szereplők vívódásaiból keletkezik a feszültség. Az Erdő-mező című második részben az író színes és hangulatos elbeszélésekben lehel lelket az állatok, a növények, a természet csodás világába. Az Őszi vásár ciklusait Fekete István állította össze, jobbára az előző tizenöt esztendő elbeszéléseiből. Apróbb stilisztikai simítások mellett esetenként módosított is a szövegeken: főleg a csattanókon változtatott úgy, ahogyan a hatvanas évek elején helyesnek vélte. Ráadásként néhány új, illetve addig csak rádióban elhangzott történet is helyet kapott a kötetben. A kortárs közönség kedvező viszonyulását jelzi, hogy egyetlen könyvét sem követte annyi elismerő visszajelzés, mint ezt a kötetet. Életének hetedik évtizedében Fekete István figyelmét nyilvánvalóan a számvetés kötötte le. Önéletrajzi és lírai elbeszéléseinek e gazdag gyűjteménye így végül az lett, aminek szánta: a biografikus Cönde, Csend és Ballagó idő hatásos bevezetője.(Lazi Kiadó) Kerekes Tamás

Kittenberger Kálmán Első elefántom Lazi Könyvkiadó 2010, Szeged Szerkesztő: Horváth József Kittenberger Kálmán nagy mesélő. nemcsak az oroszlánvadászatról ír izgalmasan, de fontos útmutatásokat ad, hogy körültekintően készülhessünk egy szafarira, Így pl. feltétlenül vigyünk magunkkkal felfújható gumiágyat a krokodílusok ellen. Az útleírásban is mester, szavai nyomán megelevenedik a mesés Kelet, színes tengeri kikötőivel. Fanyar humor lengi be a könyvet. Így pl. mesél az arab kereskedőkről, akik eredeti egyiptomi régiségekkel házalnak, de portékájukon gyakran megtaláljuk a a „Made in Germany” jelzést.Mondatai elevenek és élők, minden közgazdasági kísérletnél többet mond az a kijelentés, hogy Arikának két nagy kincse van. Az egyik a fehér elefántcsont, a másik a fekete, azaz az afrikai származású rabszolga. Az ördög a részletekben van: nemcsak az oroszlánok veszélyesek, de sok ember életét megkeseríti a homoki bolha, melynek kioperálását is szakszerűen ecseteli az író. Noha a helyszínek néhol kimondottan békések, de egy-egy friss sírhely emlékeztet arra, hogy veszélyes helyen járunk.Mint a kötetből kiderült, n emcsak a vadállatok jelentenek veszélyt a szafari számára, de a vadcsapdák is, ezért elengedhetetlen a csoprt számára egy jól képzett afrikai vezető.mivel a karaván emberi rendszerint mohamedán vallásúak, ezért nem ehetnek meg mindent. Elvileg pl. a viziló húsa megengedhetetlen csemege számukra, így aztán könnyedéán ráfogják, hogy hal, és előszeretettel fogyasztják. Aztán kiderül, hogy a baobabfa törzse vödörnyi vizet nyújt az elcsigázott utazaónak, s hogy a benszülött törzsek leányainál a kézitükör ajándékozása már fél siker. Aztán jön a kőpőkígyó, melynek marását szintén köpettel gyógyítják. Olvasás klözben rendkívül sok etnográfiai adatot, leírást kapunk, amik tovább színesítik a könyvet. Megtudható az is, hoögy az elefánzsír főzésre kiváló, és hogy a leopárd igen kétes erkölcsű állat. Sokat ír a maszáj törzsről, kiknek vallása az ótestamentumi zsidókéhoz áll a legközelebb. A legfélelmetesebb vadállatok mellett is a lehgnagyobb veszélyt az álomkór és a különböző ragályos betegségek jelentik Afrikában.De annál a néptörzsnél, mely narkotikum nélkül is kiállja a komolyabb operációt, az már igen ellenállónak tekinthető. A következő állatról pedig mégcsak nem is hallottam, sőt el sem hiszem, ha nem Kittenberger Kálmán írta volna. „ A Victoria-Nyanza déli részén kiszáradt a papíruszmocsár. Az ottani feketék csoportokba verődve szorgalmasan kapáltak. Én azt hittem, hogy cukornád alá kapálnak, de mikor embereimet kérdeztem, azok nevetve felelték, hogy a kapáló emberek halásznak. „Halásznak?” Igen, halásznak, erősítették meg embereim: „ mambákat” fognak. Mambának az ottani tődőshalakat nevezik. Ezek a kétlélegzésű halak. Amikor a trópusi nap fölszívja fölöttük a vizet, beássák magukat az agyagos mocsártalajba, ott koporsójuk alát nyálkájukkal „kicementezik”, és aztán állva várják, míg az első trópusi esők újra vízzel töltik meg a mocsarat és az időszakos folyamok medrét.” Orrszarvú,gepárd,leopárd, elefánt,oroszlán sűrűn szerepel a könyvben, de az is igaz, hogy a vadászszerencsét mi sem alapozza meg jobban, mint az algíri b orral kevert mézser. Varázslatos volt a kertje Nagymaroson, ahol nyaralás közben a szomszédok átvittek hozzá. Akkor Kittenberger Kálmán már nem élt, de a szobájához nem nyúltak. Könyvek tornyosultak mindenütt, mert nem fértek el a polcokon, minden összevissza kuszaságban volt, a preparátumok és kellékek. A legjobban azonban a papírkosárnak használt, kivájt és tartósított elefántlábra emlékszem. Olyan vastag volt, mint egy régi fatörzs. Kittenberger Kálmán (Léva, 1881 – Nagymaros, 1958) világhírű magyar Afrika-vadász és természettudós. Első expedíciójára 1902 karácsonyán indul el, és utoljára 1929-ben vadászott vágyai földjén. A köztes időben összesen hat alkalommal járt a fekete kontinensen. A világháború miatt a negyedik útja hosszabbra nyúlt, mint ahogyan tervezte, mert az angolok hadifogolyként Kelet-Indiába internálták, ahonnét csak 1919 szilveszterén került haza. De így is közel tíz évet vadászott, és több tízezernyi preparátumot gyűjtött a Magyar Nemzeti Múzeum számára, ahol azonban az 1956-os forradalom idején szinte minden tárgyi anyaga a tűz martalékává vált. Bármennyire is hihetetlen, mindössze két nagyobb kötete jelent meg: 1927-ben a Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában, 1930-ban pedig A megváltozott Afrika címmel. Harmadik kötetének kézirata, A Kilimandzsárótól Nagymarosig Budapest ostroma alatt elégett. Azonos címmel még életében, 1956-ban megjelent ugyan egy könyve, de ezt a szerkesztő erősen cenzúrázta. Halála után kiadott könyvei gyakorlatilag a két első kötetének válogatásai. A Kalandor vadászok – vadászó kalandorok (2003) című kötet gyűjtötte össze ismét olyan írásait, amelyek zömében új megjelenések és cenzúrázatlanok. A mostani válogatás – egy készülő bibliográfia segítségével – csupa olyan írását tartalmazza, amelyek csak régi újságokban vagy kéziratban voltak fellelhetők, és könyv alakban még nem jelentek meg. Első részében afrikai vadászélményeiről, a bennszülött törzsek világáról, a másodikban magyarországi vadászatairól, az apróvadak életéről ír, és olvashatjuk bölcs vadászintelmeit is. A kötet végén pedig a kéziratban maradt önéletrajza olvasható. Kortársai szerint írásaiban mindig tényszerűségre törekedett, egyszerűen csak elmesélte vadászkalandjait, ahogyan átélte őket. A háttérben maradva nem hangsúlyozza még az életveszélyes helyzeteket és a felmerült nehézségeket sem. Ez a végtelen szerénység Kittenberger Kálmán színes és megnyerő előadásának varázsereje. Kittenberger Kálmán (Léva, 1881. október 10. – Nagymaros, 1958. január 4.) magyar Afrika-kutató, zoológus, vadász és író. A magyar vadászirodalom klasszikusa, a Nimród vadászújság főszerkesztője. Ifjúkora Szegény iparos családban született. Természetrajz tanára, Kriek Ernő tanította meg az állatok preparálására, az ő ajánlására kapott később segédpreparátori állást a Magyar Nemzeti Múzeumban. A családnak nem volt pénze a taníttatásra, mégis elvégezte a tanítóképzőt, miközben a nélkülözés többször az öngyilkosság szélére sodorta. Önképzéssel szerzett tudást a trópusok élővilágáról, megismerkedett többek közt Herman Ottóval és Bíró Lajossal. A tanulmányai közben végzett segédpreparátori munkáját nem fizették, nem tudta fenntartani magát, ezért félbe kellett szakítania tanulmányait, és tanítói állást vállalt a hétfalusi csángók közt. Első afrikai útja Először 1903-ban Damaszkin Arzénnal járt Afrikában. Anyagi körülményei miatt utazásra reménye sem lehetett, Madarász Gyula ornitológus azonban beajánlotta az Afrikába készülő bácskai földbirtokos Damaszkinnak, akinek szüksége volt preparátorra. Damaszkin azonban csak az ott tartózkodás költségeit fedezte, az útét nem. Szalai Imre közbenjárására a Nemzeti Múzeum biztosította számára a szükséges eszközöket és egy esztendei fizetést, cserébe Kittenberger gyűjteményeket ígért a Múzeumnak. 1903-ban érkeztek Mombasza kikötőjébe, innen az új Uganda vasúton utaztak a szárazföld belseje felé, majd fáradalmas gyalogút következett. Kittenberger a maláriától szenvedve gyalogolt 140 kilométert, Moshiba már súlyos állapotban érkezett, de túlélte a kórt és már lábadozás heteiben állatminták gyűjtésébe kezdett. Ezután bennszülött vezetőkkel hosszú vadászatokat tett Tanganyika, a mai Kenya és Uganda vadonjaiba. Gyakran napokig követte az elefántcsordákat, hogy megfigyelje őket. Többször került életveszélybe, egy ízben például oroszlán döntötte földre és csak nagy szerencsével szabadult. Kötszereit az előző napon kénytelen volt elcserélni. Lecsüngő ujjpercét levágta és elküldte a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy a rajta lévő arzénnyomokat látva az megbizonyosodjék róla: Kittenberger folytatja a gyűjtést és preparálást. Ekkor több hónapos ápolás után tudta csak munkáját folytatni. Későbbi útjai Ezzel együtt 6 alkalommal összesen 16 évet töltött ott. Több, mint 60 ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Nemzeti Múzeum állattani gyűjteményeit. Ez a gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmazott, amiből közel negyvenet Kittenbergerről neveztek el. Járt Tanzániában, Etiópiában, a Viktória-tónál, Ugandában és Belga Kongóban. Az első világháború idején, mint ellenséges állam polgárát, az angolok hadifogságba ejtették, emiatt öt évet töltött Indiában hadifogolytáborban. Innen hazatérve lett újabb nélkülözések után a Nimród szerkesztője, majd tulajdonosa. 28 évig, 1948-ig vezette a folyóiratot. Kezdetben Abesszíniában tragikus körülmények közt elhunyt vadásztársa, Kovács Ödön családja adott neki szállást Nagymaroson. Tizenkét esztendő után utazott újra Afrikába, 1926-ban. 1948-ban a politikai hatalom félreállította, ezután Nagymaroson dolgozott. Még vadászfegyverét is elvették. 1956 után rehabilitálták, könyvei is jelenhettek meg, de a hivatásának tartott munkához, a Nimródhoz nem tért vissza. Mivel itthonról nem kapott segítséget, Kittenberger gyakran került olyan helyzetbe, hogy bőröket és trófeákat kellett eladnia. Gyűjtésének egy része 1956-ban megsemmisült, amikor Széchenyi Zsigmonddal közös trófeagyűjteményét egy tűz elpusztította. Ezt óriási szerencsétlenségként érte meg. Emlékezete Kittenberger Kálmán sírja Budapesten. Farkasréti temető: 30/1-3-1. Szabó Iván alkotása.vKittenberger Kálmánnak Nagymaroson volt egy nyaralója, amit Sylvia Lak-nak hívnak ma. A ház mögötti hegyoldalba van eltemetve kedvenc vadászkutyája, Szikra, melynek sírköve máig olvasható. A Sylvia Lak a Kittenberger Kálmán utca 20-as száma alatt található, jelenleg lakóház. Mögötte egy meghagyott 3-4 méter magas fatönk látható, a tetején fából készült mellszobor Kittenberger Kálmánról. Az önkormányzat tervei közt van a ház múzeummá való átalakítása. A nagymarosi Fő téren áll egy az 1970-es években készült Kittenberger Kálmán-mellszobor is. Kittenberger Kálmán a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lévai csapatának névadója és róla neveztek el a lévai vár közelében egy utcát is. Művei Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (1927, Budapest) A megváltozott Afrika (1930, Budapest) Kelet-Afrika vadonjaiban (1955, Budapest) A Kilimandzsárótól Nagymarosig (1956, Budapest) ----------

Cicero: Az istenek természete Az istenek esetében… nincs mentség a tudatlanságra. Milyen kitűnően próbáljátok meg mégis védelmetekbe venni őket, amikor azt állítjátok: olyan az istenek ereje, hogy ha valaki elkerüli is vétkéért a büntetést, a gyerekeken, az unokákon és az utódokon teljesedik be a bűnhődés. Ó, az istenek csodálatos igazságossága! Eltűrne-e egyetlen város is afféle törvényhozót, aki a gyermeket vagy az unokát ítélné el, ha az apa vagy a nagyapa követte el a bűnt?" [Marcus Tullius Cicero: Az istenek természete] Lazi Kiadó Szeged Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Azonban ettől eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekvő asianizmus szónoki irányzatának követője volt, mások inkább az egyszerűségre és világosságra törekvő attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt. „Őszintén hiszem, hogy Romulus a madárjóslatok révén, Numa pedig a szent cselekmények elrendezésével vetette meg Városunk alapjait, amely az istenek tökéletes kiengesztelése nélkül sohasem lett volna ilyen hatalmas." -- Cicero "Az istenek természete Annyi bizonyos, hogy a rómaiak közt sokan akadtak, akik hittek az égitestek isteni mivoltában. Cicero, a nagy szónok és filozófus a "De natura deorum", azaz "Az istenek természetéről" című dialógusában ezt adja az egyik beszélgető szájába: "A (bolygó) csillagoknak ezt az állhatatosságát, az oly különböző pályájuk befutásához szükséges idők örök harmóniáját csakis értelmükkel, okos megfontolásukkal tudom magyarázni . . . Az állócsillagoknak . . . állandó és örök pályája hihetetlen és csodás állhatatosságával hirdeti, hogy bennük isteni erő és értelem lakik . . . Maga is értelem nélkül való tehát, aki azt hiszi, hogy az égitestek csodálatos rendje és állhatatossága, mely nek minden létező létét s fennmaradását köszönheti, értelem nélkül való." (Szerző fordítása.)1 Cicero mindazonáltal nem hitt benne, hogy az égitestek istenek; nem hitt a csillagjóslás lehetőségében sem. Plinius, Tacitus szintén az asztrológusok ellen foglalt állást, Seneca ingadozott. Julius Caesar és még sok más fontos személy viszont a csillagjóslás híve volt.A kereszténység kezdetben erélyesen elítélte a jóslás minden fajtáját. A Codex lustinianeus a csillagjóslást a méregkeveréssel egy sorba helyezi. Augustinus (Szt. Ágoston), a keresztény filozófia egyik megalapozója eleinte hitt az asztrológusoknak, de később így írt "Confessiones" (Vallomások) című művében: "A szélhámosoktól, akiket asztrológusoknak hívnak, továbbra is kértem tanácsot . . . Pedig a keresztényi és igazi vallásosság ezt is következetesen visszautasítja és elítéli.... A mi egész üdvösségünknek kegyelemdöfést akarnak adni, akik így beszélnek: Az égből jő vétkes cselekedeteinknek elkerülhetetlen oka; vagy: Venus, vagy Saturnus, vagy Mars tette ezt vagy azt így. Ami annyit tesz, hogy az ember vétek híján való, . . , vádolnunk csakis az égboltnak s a csillagoknak teremtőjét és intézőjét kell."2 Ágoston nagyon világosan fogalmazott. Csakhogy a misztikus tanok terjedését ekkor már nem lehetett megállítani. Végül az egyház is csendesen beletörődött a változtathatatlanba. Az emberi szellem alkotásainak friss virágai közt azóta ís vígan tenyészik az asztrológia mérges dudvája. Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken szembetűnő (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függően). A formai elemek mellett tartalmilag szónoki műveit a világos, rendkívül erőteljes (ellenfelei szerint túlzó és demagóg) fogalmazás, és a tartalmilag telített, sokszor a köznapi élethez kapcsolódó, de nem közhelyes szóképek, hasonlatok, kifejezések jellemzik (s ezért az egyszerűbb emberek számára nem csak gondolatokat, hanem inkább érzéseket közvetít és indulatokat vált ki). Szónoklatai, illetve ezek írásban kiadott formái a csúsztatásoktól sem mentesek. Egyes filológusok szerint olyan részletek is szerepelnek bennük, melyek az élőbeszédben nem hangozhattak el (mivel jóval később történtek). Az tény, hogy a Verrinákat, és valószínűleg a Catilina elleni beszédeket is, különféle okokból, átszerkesztve adta ki. De az élőbeszédben is annyira erőteljesen képes fogalmazni. Amikor Catilina gyilkos szándékairól beszél, nem felejti el a gladiátorok által használt rövid tőrt, a sicát említeni az általa használt fegyverként, utalva arra a gyanúra, hogy fel akarja lázítani a rabszolgákat (ez egy római politikus ellen a lehető legsúlyosabb vád volt, súlyosabb, mint egy „szimpla” hazaárulás). Akár igaz volt ez, akár nem, egy kimondott vád ellen lehet védekezni, de az ilyen, kiváló helyzetfelismerő képességgel alkalmazott szóképek ellen természetesen nem: a megvádolt személy vagy elsiklik a vád felett, ami nyilván nem jó, vagy pedig védekezni kényszerül (ami szintén már egy hátrányos pozíció). Cicero egyébként is bevallottan az érzelmekre alapozó szónoklatok híve volt (ezt a véleményét a modern pszichológia teljes mértékben igazolta): egyik ismerősének azt ajánlotta, ha egy anyát vagy gyermekes apát véd a bíróságon, ne habozzon annak gyermekével a karján megjelenni a bírák és a közönség előtt, mert az ilyesminek nagy hatása van. Az effajta fogások, melyeket ma demagógiának minősítenénk, egyébként akkor teljesen szokásosak és elfogadottak voltak: a szónoklatokat illett erőteljes hangulati elemekkel (hanghordozásváltoztatás, latinosan széles, temperamentumos gesztikuláció) tarkítva előadni. Marcus Tullius Cicero Az istenek természete (De natura deorum) (részlet) "Sok olyan dolog van a filozófiában, amit eddig egyáltalán nem magyaráztak meg eléggé, s - miként te is nagyon jól tudod, Brutusom - az istenek természete roppant nehéz és igen homályos kérdés, azonban rendkívüli jelentősége van a lélek megismerése szempontjából, és a vallás előírásait is szükségképpen érinti. E tárgykörben nagyon különböznek és szerfölött eltérnek egymástól a legkiemelkedőbb tudósok nézetei. A megvitatás részletes okfejtést igényel, leszögezve, hogy a filozófia kiinduló pontja mind a mai napig a tudomány, és hogy az Academia hívei bölcsen nem értenek egyet a bizonytalan föltevésekkel..." Havas László Filozófiai munkássága Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i.e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére Cicero különösen sokat tett a filozófia népszerűsítése érdekében. Jól ismerte a régi nagy iskolák tanításait (Platónt, Arisztotelészt), a Szókratész és Platón módszereit felújító újakadémikusok, valamint a sztoikus és epikureus mesterek tanítását, s azok alapelveit - eredetiségre alig törekedve - érthető formában, gyakran népszerűsítő céllal, latin nyelven fejtette ki. Anélkül, hogy egyetlen iskola mellett kötelezte volna el magát – mint korának legtöbb gondolkodója -, válogatva alakította ki a maga filozófiai nézetét, ezért eklektikusnak nevezzük. Írásaiban nagymértékben függ a görög mintáitól, de filozófiai témái többségükben a kor Rómájának kérdéseihez kapcsolódnak. Rómában előtte nem is volt latin nyelvű filozófia, kortársával, az epikuroszi filozófia tanait verses formában – tankölteményben – megfogalmazó Lucretiusszal egyidejűleg teremtette meg a latin filozófiai próza műnyelvét. Nem vallotta magát filozófusnak, jószerivel csak élete otiumaiban, kényszerű pihenőiben vigasztalta magát filozófiával. („Fordítások ezek, nem kerülnek különös fáradságomba, csak a szavakat adom, abból pedig van bőven” – írja Atticusnak filozófiai írásairól.) Filozófiai műveihez soroljuk Cicero államelméleti műveit (például: De re publica, De legibus), erkölcstani műveit (például: Tusculanae disputationes, De finibus bonorum et malorum, Cato maior de senectute, Laelius de amicitia és De officiis), valamint teológiai műveit (például: De natura deorum, De fato, De divinatione)

-----------------------------------------------------------------74-----------------------------------------Francis Mackay: A normandiai partraszállás előzményei • Az Overlord hadművelet ismeretlen előzményei Hiánypótló szakmunka, melyben a romantika keveredik az átfogó hadászati ismeretekkel, és vérbő katonai szlenggel, rengeteg apró, de hasznos, és eleddig teljesen ismeretmorzsákkal. Hja, még mindig nem tudunk mindent, de a kötet kicsit többet mond el a világtörténelem LEGNAGYOBB hadműveleti vállalkozásáról az egyetemes emberi történelem keretében. A szerző családfája is önálló fejezet lehetne: Ifjúkorom távoli napjaiban apám és bácsikám, mindketten hajógépész mérnökök, a régi, mozgalmas Sanghajról beszélgettek, és felidézték a Városi Rendőrség eligazítását a kereskedelmi tengerészeknek. Néhány évvel később az argylli és sutherlandi felföldiek két tisztje, Sir Freddy Graham vezérőrnagy és Jimmy Robertson százados hasonló témákról társalogtak, valamint az önvédelmi képzésről, amely megacélozta a katonákat a szombat éjszaka veszedelmei ellen a töltés mögötti mulatókban. Egy másik bácsikám három évet vészelt át beosztott tisztként a nyugati fronton és az ír függetlenségi háborúban, majd később a Honi Gárda "Fort William" zászlóaljában szolgát. Segített átkutatni az ingoványos dombvidéket "ellenséges ejtőernyősök" után kutatva, akik valójában az achnacarry kommandós kiképzőközpont különféle nemzetiségű férfi és női ügynökei és katonái voltak, és őrizte a Nyugat-felföldi Vasúttársaság alagútjait és hídjait a szabotőröktől. A családi feeling után jönnek a nemzetvédelmi titkok. Kezdjük egy bohózattal, hisz a kiadó (Szoba Van Kiadó) munkatársai egyetértenek abban, hogy a 22-es csapdája harcászatilag is időtálló. Ezerkilencszáznegyvenben Németország kis híján halálra sebezte Franciaországot, s ezt még megtetőzte azzal, hogy a sebekbe sót hintett. A híres vasúti kocsit, ahol a fegyverszüneti szerződést aláírták (idáig az alapozó fakultás hallgatói a Szoba Van Kiadó Repülőegyetemén elsőévesek) eljutottak, de azt is tudnunk kell, hogy a kocsit, utóéletében Berlinben állították ki a németek nagy örömére, töprengésre késztetve ezzel a semleges államok Németországban tartózkodó polgárait. Bohózat a hegyen A fegyverszünetnek volt egy bohózatba illő pillanata is. Az olasz hadsereg megtámadta a Maginot-vonal déli részét, de előrenyomulásukat megállították még a fegyverszüneti megállapodás aláírása előtt. Az illetékes azonnal a helyszínre utazott, hogy csatlakozzon a fasiszta légióhoz, de amikor megközelítette a Mont Cenis hágóját, látta, hogy a hegyi erőd ormán még ott lóg a trikolór. Fort la Turra, amelyet két altiszt és mintegy ötven katona és tartalékos védett, továbbra is tartotta magát. Az illetékes, aki besorozása után a szörnyű isonzói frontra irányítottak, és ott meg is sebesült, elismerte a bátorságot, így a maroknyi helyőrség teljes díszben vonulhatott ki az erődből. A talpnyaló olasz sajtó-nem túl bölcsen-ezt a lovagiasnak szánt gesztust a világ elé tárta, nevetség tárgyává tette ezzel az olasz hadsereget, amelyet túlkoros katonák és néhány tapasztalatlan újonc világított meg. (Akik eltalálják az illető nevét és rendfokozatát, azok közt értékes Szoba Van Kiadó pólót kapnak, melyeket a professzor saját kezűleg kézzel dedikál.) A puskaporszagú recenzens elhűlve tapasztalta, hogy a 240 oldalas könyvhöz egy négy oldalas "katonai szótárt" csatoltak, melynek 226 kifejezéséből mintegy 11-et vélt felismerni, azt is határozatlanul. (Ízelítő: ASD, CEFN, CID, LG, ISSB, STC) A kötet minden eddigi könyvnél alaposabban tárgyalja az emberi történelem legnagyobb hadműveletének a történetét, mely a dunkerquei evakulációnál kezdődik és 1944 augusztus 19-ig tart, amikor Eisenhower tábornok a Németország elleni támadás főparancsnoka lett. Ha az Overlord kudarcot vall, nem lehetett volna ismét kísérletet tenni végrehajtására. Minden eldőlt az invázió első néhány órájában, és az előkészületek minden mozzanata egyformán fontos volt, Idetartozott a titkos hadseregek létrehozása is, amelynek egyetlen célja volt, hogy elősegítsék Németország vereségét a nyugati fronton. Ez a könyv a kevéssé ismert, a partraszállás előtt végrehajtott hadműveleteket írja le, amelyeknek gyökerei-talán meglepő módon-az első világháborúig nyúlnak vissza. Akik eltalálják, hogy ki tisztelgett Fort la Turra ötven védője előtt, annak a Szoba Van Kiadó azt is elárulja, hogy mit figyelt a második világháború előtt a fiatal Montgomery. A kiadó: Ez a könyv nem jött volna létre, ha hosszú idővel ezelőtt John Farrell őrnagy (Territoriális Érdemrend) nem beszél a Hopkinson-különítményről, és a néhai Bob Bennett szakaszvezető törzsőrmester (Hadi Érdemérem, Brit Birodalmi Érdemérem), David Stirling egyik legelső embere nem említi meg a 6. SAS-ezredet. És akkor sem született volna meg, ha nem olvasom el a régi katonai hátizsákomban talált jegyzetfüzetet. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért ismerhettem az eredeti tagok némelyikét, így ez a könyv valójában az övék. A könyv a több mint ötven év alatt összeszedett feljegyzéseken és visszaemlékezéseken alapul, melyeket szinte attól a pillanattól fogva gyűjtögettem, hogy kapcsolatba kerültem a fegyveres erőkkel. Az évek során sokan láttak el információkkal a különleges műveletek és különleges erők számos aspektusával kapcsolatban, és ezeknek egy kis része most megjelenik ennek a műnek az oldalain. A segítséget nyújtó emberek közül némelyek már nincsenek köztünk, mások élnek és virulnak, ám a legtöbben jobban szeretnének névtelenségben maradni, nekem pedig semmi okom rá, hogy ezen változtassak. Mindvégig megpróbáltam olyan pontos lenni, amennyire az idő és a feljegyzésekhez való hozzáférés megengedte, ám időnként így is használnom kellett a valószínűleg és vélhetően kifejezéseket. Szasa Kolesznyikov Szoba Van Kiadó tagja Francis Mackay: A normandiai partraszállás előzményei Gold Book Kiadó info@goldbook.hu www.goldbook.hu

Kerekes Tamás: Ilja Sztogoff: Kamikaze Gabo Kiadó „Az objektív realitás-lázálom, amit a vér alkoholszintjének elégtelensége okoz”- népi bölcsesség Kultuszregény a lázadásról, egy íróról, a mai orosz újburzsoázia életmódjáról és az orosz nemzetbiztonsági szolgálatról, meg egy bődületesen nagy szerelmi csalódásról. Avagy Pétervárott nem fehérek az éjszakák. népi bölcsesség Pityerben – így becézik Pétervárt az oroszok – az ír kocsmákban Guiness-t isznak, aminek feketekávé illata van, s hajnali kettő körül térnek át a sörre. Még lehet választani a nyitva tartó Dostoevsky bár és a Bronx közt, ahol egy korsó sör kevesebb, mint fél dollár és amatőr sztriptíz is van. Aki akar, levetkőzik. A söröző körül újság fecniket és üres kólás dobozokat forgat a szél. A szemét között mocsokréteg borította kéregető gyerekek, hajléktalanok és bolond ősz öregasszonyok. A járda közepén irreálisan hatalmas ürülék-kupac. Sehol egy lélek, a holt világon elborzadt emberek már rég elköltöztek. Egy ajtón, ahol egy kihalt civilizáció idején az alsó zár volt, most egy kartonlappal elfedett rés van. A nők fele frigid. A bár előtt koldus, szatyornyi staniclivel, rajtuk felirat: „Édesanyám utolsó lehelete”. Az egyik bódén nagyon hosszú felirat volt: Sör-Cigaretta-Hús-Vodka-Sajt-Chips-Coca-Cola. Taréj azt mondta erre, hogy ha még hozzátennék, hogy lányok, akkor politikai menedékjogot kérne a bódéban. Ide jár Répa, Taréj és Artyom. Taréj palesztin kendőt hord, Artyom megkövesedett zoknit, s a teremtés harmadnapján már harmadik napja változnak állatokká, noha a lakásban megszámlálhatatlan a csótány is. A másnapos reggeleken az ember felébred és felfedezi, hogy a gondolatok és a szavak között megszűnt a kapcsolat. Az ember kinyitja a száját és rájön, hogy fogalma sincs, hogyan fog végződni a mondat, amit elkezdett. A reggeli első üveg sör meleg és ragacsos, lányok alkarjára gyík van tetoválva, sárga farokkal. De pont ilyenkor jön rá az ember, hogy száz évvel ezelőtt a muzsik hazatért a gyárból, megszámolta a lóvéját és kész volt puszta kézzel megfojtani a gyárost. Mert az rabló és gazember. Ma viszont a muzsik maga akar ilyen gazemberré válni. A mérges gomba főzetének fogyasztása összvárosi divat, hallucinogén hatását úgy fogják fel, mint ami hidat ver a tiszta tudat és a realitás között, zöldhajú rave-lányokkal illik fogyasztani, de ez csak kikapcsolódás a hétvégéig, amikor is alaposan kiüti az ember magát hasissal. Ilja Sztogoff Kamikaze című regényének anarchista szereplője, Gustav, a Vörös Brigádok orosz leszármazottja, a következőképp elemzi a helyzetet, mielőtt rájön, hogy ő az a nyúl, aki eldöntötte, hogy elefánttal fog csókolózni. „Ki jár manapság tüntetésekre? A diákok és a nyugdíjasok azok, akiknek nincs mit csinálniuk. A többiek – keresnek! Az emberek nézik a tévét, és azt látják: mindenkinek megvan mindene! Egy kicsit neki kell feszülni, és mi is tudunk mosógépet venni, utazást az aquaparkba meg művesét! És akkor nem lesz semmi bajunk! Senki nem néz körül, mindenki csak a tévét bámulja. Ma a kormánypuccsok nem a tereken zajlanak, hanem a képernyőkön. Ahhoz, hogy az ember forradalmat csináljon, többé nem a Téli Palotát kell elfoglalnia – le kell forgatnia egy klipet, ami arról szól, hogy a Téli Palotát már elfoglalták.” Gustav sajátos felfogása az információs forradalomról nagyban hasonlít Pelevin Generation X című regényére, mely az orosz underground olyan alkotása, melyben az orosz katasztrojka epikus esszenciája maradéktalanul érvényesül, ám ott már a politikát is csak virtuális figurák képviselik, magas megahertzen. Hasonló kultuszregénye ez Ilja Sztogoffnak, egy íróról, egy, a környezet ellen lázadó felforgatóról, a mai orosz újburzsoázia életmódjáról és az orosz nemzetbiztonsági szolgálatról, meg egy bődületesen nagy szerelmi csalódásról. Csak azoknak ajánlom, akik elfelejtették megnézni a Keselyű három napját, és még ezután akarják elolvasni Chatterton alapművét: Az ember, aki csütörtök volt címűt. A könyv elsősorban Pétervárott kelt el gyorsan, mondja Ilja Sztogoff: „A kritikusok viszont nem vették észre. Személy szerint én két recenziót láttam. Az egyiknek a szerzője úgy vélte, hogy a regényben őt figuráztam ki és megígérte, hogy hátba szúr. A másiknak a szerzője állította, hogy az Ilja Sztogoff nem valódi személy, hanem a márkanév, amely mögött egy titokzatos írótársaság rejtőzik.” A harmadik recenzió szerzője pedig én vagyok (Kerekes Tamás).

Jane Austen:Büszkeség és balítélet Gabo Kiadó Lazi Kiadó Austen, Jane Büszkeség és balítélet Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged Fordító: Szenczi Miklós A regény a második a négy regény közt, amelyek az írónő életében megjelentek. Az angol irodalom kétségkívül nagy klasszikusát ma is rengetegen olvassák. A metsző éleslátással és kitűnő jellemábrázolással megírt mű a Bennett család- a műveletlen anya, a felületes apa és az öt igen különböző lánytestvér, akiket anyjuk mihamarabb a házasság révébe akar juttatni- történetét meséli el. A XIX. század elején a vidéki Angliában játszódó regény központjában a második legidősebb lánynak, Elizabethnek a jóképű, gazdag, de visszatetszően gőgös Mr. Darcyhoz fűződő viharos kapcsolata áll. Első találkozásunknál Darcy méltatlanul lekezelő módon bánik a leánnyal, akiben azonnal ellenszenv ébred, a férfi azonban jobb meggyőződése ellenére, egyre inkább beleszeret. Darcy szerencsétlen házassági ajánlatát Elisabeth visszautasítja, ám végül mindketten megtanulnak felülemelkedni hibáikon -ki a büszkeségen, ki az előítéleten. Bár a regényt gyakran bírálják a történelmi beágyazottság hiánya miatt, a külső események hatásától szinte teljesen érintetlen társadalmi zárványban létező szereplők pontos és kíméletlen szatirikus ábrázolása mégis tökéletesen szemlélteti azt a zárt társsági világot-minden szűk látókörű ítéletével és gőgjével együtt- amelyben Austen élt. Ugyanakkor a történet középpontjába olyan szereplőt állít, aki egyszerre fő mozgatója és érzékeny kritikusa az eseményeknek, így az olvasót magával ragadja a hősnő sorsa, és szívből kívánja neki a boldogságot. Austen regényének mindenkori népszerűségét egyrészt Elisabeth alakjának, másrészt a remekül megszerkesztett és elmondott, boldog befejezés felé haladó szerelmi történetnek köszönheti, amely férfiakat és nőket egyaránt lebilincsel. Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok - egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá. A regény szűk társadalmi körben mozog, de pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. A jómódú Mr. Bennetnek falusi földbirtoka, buta és fecsegő felesége, valamint öt lánya van. Jane, a legidősebb szép és kedves, bele is szeret Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője. De barátja, Mr. Darcy, aki gőgös, kellemetlen alak, nemcsak hogy kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, de barátját is lebeszéli a hozzá nem illő házasságról. Eliza rosszul ítéli meg Darcyt, s amikor az váratlanul megkéri a kezét, fejére olvassa gőgösségét és kikosarazza. A regény végére mindkét főszereplő leküzdi hibáját: egyik a büszkeségét, másik az előítéleteket, s boldogan egymáséi lesznek, mire természetesen a másik pár boldogságának sincs többé akadálya. Kritikák és vélemények Jane Austen (1775. december 16. - 1817. július 18.) - egy hétgyermekes vidéki pap legkisebb lánya - egész életében vidéken élt, és soha nem ment férjhez. Londonba csak nagyon ritkán járt, és akkor is csak egészen rövid ideig tartózkodott ott. Ideje nagy részében a háztartási munkákat végezte, és írt. Művei meg is jelentek, de igazi rangjukat csak jóval szerzőjük halála után érték el. Első írásait, melyekben a korabeli érzelmes és romantikus irodalmat figurázta ki, még csupán családja szórakoztatására írta. Akkoriban, amikor a rémregények és a történelmi regények divatja hódított, ő nem engedett a biztos siker csábításának, inkább a bizonytalan jövőt választotta - új műfajként megteremtette a modern lélektani regényt. Regényeiben minden esetben egy zárt, nyugodt, szinte már belterjesnek tűnő világot mutat be, melynek főszereplői földbirtokos középnemesek, katonatisztek és lelkészek. Bár nem túl széles a skála, annál mélyebb a mondanivaló. Az akkoriban újszerű, kíméletlenül őszinte lélek- és jellemábrázolás segítségével a karakterek sokkal plasztikusabbak, hitelesebbek lettek, mint korábban. Ezzel együtt (akarva akaratlanul) rengeteget elárulnak a korról is, melyben élnek. Természetesen sem a mondanivaló, sem a megformált alakok nem voltak mentesek az iróniától. Ennek a nagyszerű eszköznek köszönhető, hogy még a legellenszenvesebb figurákat sem tudjuk utálni, nem tudunk rájuk igazából haragudni sem, sokkal inkább sajnáljuk őket. Jane Austen mind a hat teljes regényében egy-egy fiatal lány a főszereplő, aki megszabadulva az illúzióktól, eloszlatva a különböző félreértéseket és megoldva a hozományproblémákat végül az általa választott férfi oldalán elnyeri méltó boldogságát. Az életmű talán legismertebb, egyes kritikusok szerint legjelentősebb darabja az 1796 októbere és 1797 augusztusa között, először First Impressions címmel íródott ,,Büszkeség és balítélet" (Pride and Prejudice), amelynek főhőse, az intelligens és szellemes Elizabeth Bennet volt Jane Austen személyes kedvence. A jómódú, ám nem túlságosan gazdag vidéki földbirtokos, Mr. Bennet a maga nemében boldogan él buta és pletykás felesége, valamint öt lánya társaságában mindaddig, amíg a szomszéd birtokra be nem költözik a fiatal, kedves és szerencsére nőtlen Mr. Bingley, aki magával hozta meglehetősen gőgös és kellemetlen természetű, arisztokrata családból származó barátját, Mr. Darcyt. Mi sem kiszámíthatóbb, mint hogy Mr. Bennet legidősebb lánya, a szelíd természetű Jane beleszeret az új bérlőbe, legidősebb húga, Elizabeth pedig heves szócsatákba keveredik az első látásra ellenszenves és kellemetlen Mr. Darcyval. Természetesen a szerelmesek - rajtuk kívülálló okok miatt - nem lehetnek egymáséi, a civakodók viszont szép lassan belátják tévedéseiket, és mély vonzalommal kezdenek viseltetni egymás iránt. Ettől kezdve már csak idő kérdése, mikor és hogyan következik be a boldog végkifejlet. A ráérősen hömpölygő, néha kicsit körülményes részletekkel tarkított történet egészen érdekes megvilágításba helyezi az 1700-as évek végének angol arisztokráciáját, ahol az úri társaság idősebb nőtagjai minden igyekezetükkel megpróbálták befolyásolni az ifjú hölgyeket abban, hogy melyik férfit válasszák maguknak. Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1700-as évek végén íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri, hiszen klasszikus stílusa, feszes szerkezete, szellemes párbeszédei igazán szórakoztató olvasmánnyá teszik, pszichológiája pedig mindannyiunk tanulságára szolgálhat.

Minthogy a család iránti barátságból - amelynek a birtokán, hála a Mennybélieknek! Én és az enyéim emberemlékezet óta adófizetés nélkül éltünk - úgy döntöttem, hogy magamszántából közlöm A Rackrent család emlékiratai-t, kötelességemnek tartom, hogy néhány szót szóljak először is rólam magamról. Igazi nevem Thady Quirk, ámbár a családban máshogy, mint a "derék Thady"-nek sohasem hívtak, később pedig, Istenben megboldogult Sir Murtagh idejében, "Öreg Thady" lett belőlem, most meg aztán már csak "Szegény Thady"-nek szólítanak, mert ugyanabban a nagykabátban járok télen-nyáron; ez a nagykabát igen alkalmatos jószág: egy gomb fogja csak össze a nyakamon körgallér módra, a kezemet sohasem dugom ki az ujján, s így olyan, mintha új lenne, pedig most lesz hetedik éve, Mindszentkor, hogy hordom. Aki engem lát, nemigen gondolná, hogy "Szegény Thady" volna Quirk ügyvéd apja; Quirk ügyvéd nagy úr, bizony nem sokat bánja, mit beszél szegény Thady, s lévén hogy jövedelme évi ezerötszáz fontnál is több, és kastélyos birtoka vagyon, a derék Thadyt nem sokba veszi; de én ártatlan vagyok az ő dolgában, és ahogyan éltem, úgy is akarok meghalni, állhatatos híven a Rackrent családhoz. A Rackrentek nemzetsége, büszkén mondhatom, egyike a legősibbeknek az egész királyságban. Tudni való, hogy nem ez a régi családi nevük, régi nevük O'Shaughlin volt, az ír királyokéval rokon - de ez még az én időm előtt volt. Nagyapám a nagy Sir Patrick O'Shaughlinnak volt adószedője, az ő szájából hallottam, még gyerekkoromban, hogyan jutott a Rackrent birtok Sir Patrick kezére; Sir Tallyhoo Rackrent első unokatestvére volt neki, és szép nagy birtok fölött uraskodott, de kaput nem csináltatott soha, mert azt tartotta: a vendég szekere a legjobb kapu. Szegény jó úr! Elvesztette egyik jó vadászát, s végül a maga életét is, s mindezt egyszerre, egy egynapos vadászaton. De úgy kellene, hogy áldjam azt a napot, mert a birtok egyenest a családé lett, ám olyan feltétellel, amelyet Sir Patrick O'Shaughlin akkortájt, úgy mondják, igen a szívére vett, de amikor a tét nagyságát belátta, már kedvezőbbnek gondolt: eszerint parlamenti határozat útján fel kellett vennie és viselnie kellett a Rackrentek nevét és címerét. Most azután megláthatta akárki, mi lakik Sir Patrickban. Ahogy a kastélyba érkezett, olyan vendégséget csapott, hogy soha nagyobbról nem hallottak azon a környéken; senki sem tudott felállni a vacsora után, egyedül Sir Patrick, aki asztal alá itta a legkülönbet is egész Írországban, nem is szólva a három királyságról. Házában egész évben annyi volt a vendég, amennyi csak elfért benne, sőt még annál is több, mert sok környékbeli úr, tekintélyükre, birtokukra nézvést az elsők - mint a ballynagrottyi O'Neillek és a Mount Juliet's Townból való Moneygawlok, vagy az O'Shannonok New-Town Tullyhogból -, semhogy kimaradjanak a Rackrent kastélybeli mulatságokból, inkább választották, gyakran, igen gyakran, ha szobához sem pénzért, sem barátságból nem jutottak már, hosszú téli éjszakákon, hogy a pajtában aludjanak, amelyet Sir Patrick időlegesen berendezett arra a célra, hogy szállást nyújtson barátainak s mindenkinek, aki váratlanul tisztelte meg társaságával a Rackrent kastélyban; és így folyt ez, én nem is tudom, meddig. Az egész környék versengett az úr dicséretében! - Éljen soká! - Bizony, szívesen elnézném a képét, amely most is itt van velem szemben; bár én sohasem láttam, jól megtermett úr lehetett, kicsit rövid nyakú, és emlékezetes az orrán levő nagy bibircsókról, amely, külön kívánságára, arcképén most is látható, és sokak szerint feltűnően hasonlít az eredetijéhez, bár a kép akkor készült róla, mikor még ifjú volt. Azt is beszélik, hogy ő találta volna fel a málnawhiskyt, ami igencsak úgy lehet, mivel e dicsőséget senki sem vitatta el tőle, és még most is megtalálható egy törött puncsostál a Rackrent kastély padlásán az esetet tanúsító felirattal - felette értékes ritkaság. A halála előtti napokban igen vígan volt; és névnapja lévén őméltóságának, magához hívatta a nagyapámat - áldás emlékére! -, hogy a vendégek egészségére igyon egyet, s magának is színültig töltött egy kelyhet, de nem tudta a szájához emelni, kezének nagy reszketése miatt; tréfálkozott is ezen, mondván: - Mit szólna szegény apám, ha sírjából most kikukkantana, és így látna engem? Emlékszem, mikor még kicsi voltam, és az első kehely vörös bordóit adta ebéd után, hogy megdicsért, amiért olyan biztos kézzel emeltem a számhoz. Íme köszönetem: egy kehely bor az egészségére! - Azután - szegény úr, akkor utoljára - rágyújtott kedvenc nótájára, amelyet még apjától tanult, és akkor éjjel olyan hangosan és jókedvűen dalolt, mint még soha; így szólt a nóta refrénje: Ha lefekszel, lefekszel, s az ágyad kőnél keményebb, Elszáradsz a lombbal, elszáradsz a lombbal, a novembert meg sem éred; De ha lefekszel, lefekszel, és selyemes, puha az ágyad, Élsz, ahogy illik, élsz, ahogy illik, s férfihalál a halálod. A Rackent kastély Maria Edgeworth Gabo Kiadó Bár kevesen olvassák, a mű igazi gyöngyszem: a Rackent család négy egymást követő nemzedékének és családi birtokuknak sorsát meséli el négy történetben, amelyeket az elbeszélő Thady Quirk, az utolsó generációt híven szolgáló jószágigazgató személye kapcsol össze. A regény címe a mű hangvételére utal: ”Irlandi mese az 1872 előtti időkből, az ír földesurak tettei és szokásai nyomán.” Sir Patrick féktelen és kicsapongó él, az eladósodott Sir Murtag a törvény szolgálatában áll. Sir Kit megrögzött szerencsejátékos, az utolsó Rackent ,Sir Condy pedig féktelenül költekező, szoknyabolond politikus. A gondtalanul kezelt, eltékozolt birtok végül annak az ifjú, ravasz ügyvédnek, Jason Quirknek a kezébe kerül, aki nem más, mint az öreg Thady fia. Amint az olvasó ráhangolódik Thady Quirk sajátos nyelvezetére, egyre élvezetesebbnek találja az írástudatlan öreg szolga ironikus-komikus meséjét, mely az élőbeszéd minden szokatlan, ám eleven stílusfordulatával él. AZ ELSŐ IGAZ TÖRTÉNELMI REGÉNY KEREKES TAMÁS 42

Médiapolitika Gondolat Kiadó gondolatkiado.blog.hu • A médiatudomány egyik legkevésbé körüljárt területe a médiapolitika. A médiapolitika fogalmának, rendszerének, céljainak tisztázása nemcsak elméleti oldalról szükséges; hiánya azt is megakadályozza, hogy a napi (párt)politikai, szabályozói gyakorlatban születő, médiapolitikainak szánt döntéseket objektív szempontok alapján értékeljük. A kötetben összegyűjtött tanulmányok – abból a feltevésből kiindulva, hogy a médiapolitika nem azonos a (párt)politikai érdekeknek a média működésében való érvényesítésével (a „médiapolitizálással”) – kísérletet tesznek a médiapolitika fogalmának elméletileg is megalapozott meghatározására, a médiapolitikai fejlődési irányok bemutatására, valamint az alapvető médiapolitikai célok azonosítására. E tanulmányok a kommunikációs és médiatudományi képzéseket lényeges új ismeretekkel bővítik, de az oktatók és a hallgatók mellett a médiapolitikai döntés hozók is útmutatást kaphatnak belőlük a médiarendszert érintő alapvető kérdésekben. A könyvet a médiatudomány, a szociológia és a politikatudomány, valamint a közéleti kérdések iránt érdeklődőknek egyaránt ajánljuk. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Gondolat Kiadó közös kiadványa Dr. Polyák Gábor: Senkiföldje - Médiapolitika a választási programokban Hogy médiapolitikával nem lehet választást nyerni, az nyilvánvaló. Az azonban mégis különös, hogy az országos listát állító pártok hosszabb-rövidebb választási programjai két kivétellel egyáltalán nem foglalkoznak a média kérdéseivel. Persze lehet, hogy a média ügyei rendben vannak, médiarendszerünk pedig minden médiarendszerek legjobbika. A médiapolitika nemcsak önmagáért fontos. Önmagáért is, persze. Van egy haldokló médiapiacunk, egy szétzilált közszolgálati tévénk, egy sokszorosan alkotmánysértő és közösségi jogot sértő médiatörvényünk, a médiahatóságot országos pályázati ügyekben első fokon jogsértőnek találó bírósági ítéleteink, szóval van itt mit tenni. De a médiáról alkotott elképzelések egyúttal nagyon közvetlenül érintik a demokráciára vonatkozó elképzeléseket. Ha titkolnivaló van az egyikben, az gyanúra ad okot a másikkal kapcsoltban is. Ha pedig egyszerűen csak nem tűnik elég fontosnak a médiapolitika, akkor nem biztos, hogy a programalkotók jól értik a demokrácia működését. Az MSZP-nek lett volna nyolc éve médiapolitikát csinálni, de ezt a lehetőséget (is) elpasszolta. A digitális átállást az abban érintettek próbálják – egyre halkabban – sikerként feltüntetni, de az is csak egy jellegzetesen magyar, kicsinyes, szakmaiatlan és túlpolitizált történet lett. Ezen kívül viszont tényleg semmit nem tud felmutatni a leköszönő kormánypárt. Mármint médiapolitikában. De azért búcsúzóul még hadd említsem meg az RTL Klub és a TV2 díjfelezési kérelmével kapcsolatos koalíciós nyomulást az ORTT-ben, és persze a rádiós pályázatokat, amik sajnos a jövőbeli médiapolitikáról is sejteni engednek ezt-azt. Az MSZP nagyjából ugyanazt tudja program-szinten, amit a gyakorlatban: nem foglalkozik médiapolitikával. A „média” szó kétszer szerepel a programban, ebből az érdemi megjelenés a következő mondat: „Támogatni érdemes, hogy a távközlési, hírközlési, informatikai és médiavállalatok egységes infokommunikációs szolgáltatási platformot hozzanak létre és használjanak.” Egészen őszintén halvány sejtésem sincs, hogy ez a mondat mit jelent. És nem, nem segít a szövegkörnyezet sem. A programban a nyilvánosság több helyen szerephez jut: úgy, mint a korrupció elleni harc eszköze (ezt most tapasztalatok is alátámasztják), vagy éppen a közbeszerzésekkel kapcsolatos visszásságok leküzdésének eszköze. Sőt az MSZP fontos ígérete, hogy „megvédjük az állami működés ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és nyilvánosságát garantáló jogintézményeket és törvényi feltételeket.” Ellenzékben ez a törekvés mindig egészen őszinte. Az MSZP nem sokat kockáztat a programjával, de a Fidesztől volna okunk mást várni. Annyi biztos, hogy a médiapolitika az ő programjukban sem kulcselem. Bár ez önmagában tényleg nem mérce, de a „média”-szó előfordulási gyakoriságában sikerült alulmúlni az MSZP-t, merthogy ez a szó egyszer sem szerepel a programban. Van viszont „társadalmi nyilvánosság”, némileg meglepő, bár korántsem indokolatlan szövegkörnyezetben: „A szocialisták elszámoltatásának fontos eszköze a társadalmi nyilvánosság.” Szó esik a továbbá a közérdekű adatok nyilvánosságáról is: „azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, (…) hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve”. Nagyjából ez az egyetlen gondolatkör, amiben a sajtó és a nyilvánosság a programban megjelenik. Némileg egyoldalú szemlélet, sőt kissé paranoiás is, de kétségtelenül a nyilvánosság erős ellenőrző szerepébe vetett bizalmat tükröz. Ezek alapján nyilván bízhatunk abban, hogy a Fidesz önmagával szemben is ilyen szigorú mércét alkalmaz, és nem tér vissza például ahhoz a gyakorlathoz, hogy semmilyen feljegyzés nem készül a kormányülésekről, és a jövőben az állami rendezvények költségeiről is többet fogunk megtudni, mint annak idején az Országimázs Központ körüli ügyekről. Médiapolitika tehát nincs, de egyfajta szerepértelmezés a médiával kapcsolatban azért látható. Pedig a Fidesztől mégiscsak jó lenne több információt kapni a médiarendszerrel kapcsolatos elképzeléseikről, mert azok a követő időszak médiapolitikáját valóban befolyásolni fogják. Az persze, hogy mennyire, alapvetően függ a kétharmados többség megszerzésétől. Kétharmad birtokában a médiával kapcsolatban is a legfontosabb garancia az önmérséklet lehet: bízzunk benne, hogy a Fidesz a médiairányításban nem törekszik az alkotmányos kereteket feszegető hatalomkoncen¬trációra, a tartalomszabá¬lyozásban és a piacszabályozásban felismeri a túlzott szigor haszontalanságát és ártalmasságát, a médiaszabályozást nem saját médiabirodalom építésére használja, a közszolgálatiság rendbetételéért pedig nem kér túl nagy árat a függetlenség és az elfogulatlanság oldalán. Gyakran úgy tűnik, a párt legfelsőbb vezetése átengedte a médiapolitika alakítását egy jól körülhatárolható érdekcsoportnak. Pedig a médiapolitika a politika szimbolikus területének, az értelmiségi támogatás megszerzésének/fen-ntartásának, és nyilván a médiapiac és az egész infokommunikációs szektor szereplőivel való párbeszéd alakításának meghatározó eleme lesz. A Fidesz kétharmadnál egy kockázatosabb médiapolitikai helyzet állhat elő: ha a Fidesz a Jobbikkal próbál szót érteni médiaügyekben. A Jobbik a biztosan a parlamentbe kerülő pártok közül az egyetlen, amelynek programjában találunk önálló kultúr- és médiapolitikai fejezetet, hovatovább Vona Gábor kampánytémává is emelte a médiát. Ez a program azonban elég jól illusztrálja azt a kiinduló feltételezést, hogy a médiával kapcsolatos elképzelések egyúttal a demokráciáról vallott elképzeléseket is tükrözik. Mondhatjuk, hogy a Jobbik elképzelései a leginkább kiérleltek, de ezek az elképzelések olyan média- és demokrácia-értelmezést sugallnak, aminek a jelenlegi alkotmányos, jogállami keretek között nincs helye. Persze, ha merünk nagyot álmodni, e keretek sem érinthetetlenek. A médiapolitikai alaphangot a Jobbik azzal adja meg, hogy programjában megállapítja, a média „a XXI. században a legerősebb hatalmi ággá vált.” Ebből pedig az következik, hogy „ma már nem csupán az a fontos kérdés, hogy hogyan teremtsünk sajtószabadságot, hanem az is, hogy hogyan óvjuk meg a társadalmat a média túlburjánzó és fékeveszett ámokfutásától.” Bármit írnék ehhez, az szükségszerűen liberális fanyalgásnak tűnne. Nagyon határozott elképzelése van a Jobbiknak a média társadalmi szerepéről. „Mivel a média működése nem lehet öncél, ezért meg kell jelölni a média felelősségét a társadalom egészséges működésében. A Jobbik szerint a média hármas feladata a hiteles tájékoztatás, az értékőrzés- és teremtés, valamint a nemzeti összetartozás erősítése.” Utoljára az 1986-os sajtótörvényben olvashattunk ilyen határozott feladatleosztást. Azóta számos tapasztalat támasztja alá azt, hogy a kereskedelmi média ezekkel a feladatokkal nem akar és nem tud azonosulni, sőt maga a társadalom is némileg máshova helyezi a hangsúlyt a média szerepével kapcsolatban. Az a média, amire a Jobbik vágyik, nem kereskedelmi. Az még rendben is van, hogy „az értékelvű valódi közszolgálatiság” elvégzi a rárótt feladatokat – ha hagyják, és megteremtik ennek pénzügyi, szakmai, irányítási feltételeit –, de a médiarendszer más szereplőire olyan funkciót rákényszeríteni, ami a véleményszabadság keretei között nem igazolható, kevéssé jogállami megoldás. A média szerep-meghatározásán túl vannak konkrét elemei is a programnak. Felismeri például, hogy „hazánkban az egyik legnagyobb probléma a médiatörvény hasznavehetetlen¬sége”. Sőt említést tesz még az önszabályozásról is, igaz, gyorsan rögzíti, hogy azzal szemben kiáll „a hatósági szabályozás politikája mellett” (akármit is jelentsen az). De nyugalom: a Jobbik „a műsorszámokat nem szándékozik politikai mozgalmak szolgálatába állítani”. Mindezeken túl a szerzők ígéretet tesznek arra, hogy „fellépünk a – különösen a kereskedelmi – médiában tapasztalható, társadalmi szempontból káros és veszélyes megnyilvánulások ellen.” Itt a szerzők nyilván a délutáni talk-showk egyoldalú, torz és súlyosan romboló roma-ábrázolására gondoltak. Aztán szó esik egy bizonyos, közelebbről meg nem határozott reklámadóról, ami ráadásul fő garanciája a „hatékony, modern médiaszabályo¬zásnak”. Mintha jelenleg is nem messze a legdrágább médiapiac lennénk a hungarikumnak is tekinthető műsorszolgáltatási díjakkal és közszolgálati terhekkel, és mintha ez eddig is nem oda vezetett volna, hogy a szolgáltatók többsége más országba tette át a működését. A programot olyan képzavaros fordulatok is színesítik, mint például „az utóbbi 15 év pluralizált médiarendszerének káosza”. Ha jól értem, a szerzők a pluralizmust kevésbé tartják értékesnek, mint az Alkotmánybíróság. Magában a programban kevésbé szembetűnő, mint Vona Gábor beszédében, de mégiscsak szerepel: „A jelenlegi kereskedelmi tévécsatornák koncessziós jogának megszüntetése”. A világért sem akarnám lebecsülni a Jobbik-szavazók tudatosságát és ízlését a médiafogyasztással kapcsolatban, de statisztikailag kizárt, hogy közülük senki nem nézi a Barátok közt-öt vagy éppen Joshit. Szóval jól hangzik ez a harcos kiállás, de a megvalósítása garantáltan népszerűségves¬ztéssel járna. Persze arra sem terjedt ki a programírók figyelme, hogy jövőre, a digitális átállás lezárultával már egyébként sem lesz jelentősége a „koncessziós jognak”. És sokadszor is megemlíteném, hogy még a két nagy kereskedelmi csatorna is folytathatja a tevékenységét Romániából, Csehországból, az Egyesült Királyságból, vagy ahonnan tetszik, és ezt a Jobbik csak akkor tudja megakadályozni, ha kilépteti az országot az EU-ból. No lám, milyen messzire vezet a médiapolitika. A többi párt, illetve elsősorban a Fidesz és az MSZP a médiapolitikában is átengedte a Jobbiknak a terepet. A Jobbik pedig él a lehetőséggel, kritizál és javasol. A jelenlegi médiarendszer működését lehet és kell kritizálni, de fölösleges ezt a valóságtól elrugaszkodva tenni. A Jobbik teljesen rosszul méri fel a médiapolitikai mozgásteret, és láthatóan nem érzékeli azt a helyzetet, hogy az Európai Unióban az agyonszabályozott és a kereskedelmi logikával össze nem egyeztethető kötelezettségekkel terhelt műsorszolgáltatók napok alatt kitelepülhetnek egy másik tagállamba, ahol gyakorlatilag érinthetetlenek a hazai szabályozó által. A keménykedés ezen a területen látványosan kontraproduktív. A politikaalko¬tásnál pedig illik valamivel alaposabban felmérni az érintett terület adottságait. Mindezt röviden összefoglalva: a Jobbik médiapolitikai programja veszélyes tévképzeteken és a médiapolitikai mozgástérre vonatkozó ismeretek teljes hiányán alapul. Ugyanakkor pusztán azzal a ténnyel, hogy van médiapolitikája, annyit máris sikerült elérnie, hogy a bejegyzés nagy részében vele foglalkozom. Az MDF választási programját ne a médiapolitikai tervek alapján akarjuk megítélni (hangsúlyoznám, ez az elemzés egyetlen szempontot követ, és ebből az egy szempontból általános következtetésekre jutni nem lehet). E témakörben, úgy tűnik, az MDF teljesít a leggyengébben. Sem a médiarendszerrel, sem egyébként a nyilvánosság működésével nem foglalkozik. Az LMP programjában a média többnyire eszközként jelenik meg, más, például a roma-integrációval, a bevándorlással (a külföldiek elfogadásával) vagy az egészségneveléssel kapcsolatos programok végrehajtásának egyik eszközeként. A média szerepének ilyen, a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó értelmezésével nem esik nehezemre egyetérteni. Annak továbbgondolása azonban nem haszontalan, hogy akár maga a médiarendszer, akár az annak alapját megteremtő jelenlegi szabályozás alkalmas-e a társadalmi felelősségvállalás érvényesítésére. Ez olyan médiapolitikai alapkérdésekhez vezet el, mint a közszolgálatiság újragondolása vagy éppen a médiahatóság eszközrendszerének felülvizsgálata, az érdemi önszabályozás és a társszabályozás feltételeinek megteremtése. Ezek az alapkérdések viszont említés szintjén sem fértek bele a 228 oldalba. Az LMP programjának része viszont egy új titoktörvény elfogadása, amely kizárja a tényfeltáró újságírók büntethetőségét. Szomorú, hogy ez a többi párt számára nem evidencia. Mindezek után váratlan és üdítő fordulat a Civil Mozgalom választási programja. Van médiapolitikai fejezete, amiben van egy alapos helyzetértékelés, és kapunk megoldási javaslatokat is. Amolyan program. Az alaphang itt sem túl barátságos: „A média, mint jelentékeny modern hatalmi ág a politikai patronálás rendszerének tipikus példája. Jelenleg terjed a médiadiktatúra: a politikai propaganda, az erőszak, az agresszió, vagy a bulvár diktatúrája. A média, mint hatalmi ág korlátok nélkül, politikai alkuk mentén szabályozott világa csak a politikai elitet szolgálja.” Azt, hogy a programírók némileg leegyszerűsítő és naiv megközelítést alkalmaznak, jól mutatja a követező megállapítás: „A [média]törvény életbe lépése felfokozta a kereskedelmi oldal étvágyát, a ’reklám-torta’ egyre nagyobb szelete került birtokukba.” Igen. De ez már csak így megy. A Civil Mozgalom sem tudja elfogadni, hogy a kereskedelmi média az kereskedelmi média, vállalkozás, ami abból él, hogy tartalmakat ad el a nézőnek, és nézőket ad el a finanszírozóknak (reklámozóknak, műsorterjesztőknek). Az pedig, hogy a „hazai közszolgálati média versenyhátrányba került”, és „nehezen mozduló, ólomlábú Gólemként cammog”, nem a kereskedelmi műsorszolgáltatók bűne, hanem a közszolgálati médiát működtetőké. Azzal viszont egyet lehet érteni, hogy a jelenlegi helyzetben nincs indoka a közmédiát szigorúbb gazdasági feltételek közé szorító szabályozásnak. Ugyancsak nehezen vitatható, hogy „elsikkadt az irodalmi értékű vagy az oknyomozó újságírás”, de azért azt ismerjük el, hogy még így is számosan vannak, akik ezeket a nehéz műfajokat művelik. Viszont a nyomtatott sajtó jelentőségének csökkenése az elektronikus és az online médiával szemben nem hazai sajátosság, a folyamat megfordítása minden bizonnyal meghaladja a médiapolitika lehetőségeit. A program elkeseredett összegzése szerint „a jelenlegi csonka sajtószabadság maradékának kivégzése folyik, azaz a visszaállamosítás és a sajtónak a mindenkori parlamentet megtöltő – négyévenként vészesen fogyatkozó számú – pártok általi direkt irányításának visszaállítása”. Tapasztalatom szerint az állítás nagyjából igaz. De attól mégsem félnék, hogy mindezek következtében „majdnem felesleges lesz tüntetgetni, sztrájkolgatni, nyilatkozatokat, petíciókat, megfogalmazni, mert azokról csak a résztvevők fognak tudni”. Ne becsüljük le általában se a médiát, és főleg ne feledkezzünk meg az online médiáról. Azt azért merem gondolni, hogy szándék sincs a nyilvánosság elfojtására (ide nem értve a Jobbikot), de abban egészen biztos vagyok, hogy ehhez nincs alkalmas eszköz. A program javaslat-része új – a „közérdeknek megfelelő” – sajtó- és médiatörvény megalkotását sürgeti. Ennek tartalmáról is megtudunk néhány dolgot, szerencsére valamivel többet annál, hogy „Támogatjuk a közszolgálati sajtó, és egyéb médiák működését. Szükség van a kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatásra.” Megtudhatjuk például, hogy az ORTT és a közszolgálati kuratóriumok helyett „a nézőket, hallgatókat valóban reprezentatívan képviselő szervezetek, egyházak, szakszervezetek stb. küldötteiből hívunk életre a tulajdonosi jogokat képviselő irányító szervezeteket”, és általában is „megteremtjük a valódi civil kontrollt a média felett”. A magam részéről azért óvatos lennék a korporatív bölcsesség túlértékelésében. Egyáltalán nem lennék boldog attól, ha az egyházak és a szakszervezetek felügyelnék a médiát, és nagyon nehezen találnék ehhez legitimációt. A jelenlegi, kétségkívül nem „valódi” civil kontroll tapasztalatai alapján pedig sokadszor is megjegyezném, hogy a valódi civil kontrollhoz valódi civil társadalom kell; ebben persze maga a Civil Mozgalom adhat okot némi bizakodásra, de önmagában nem jelent alapvető fordulatot. A program alapvetően két kérdéssel foglalkozik, az irányítási, felügyeleti rendszerrel, és persze azzal, hogy a Civil Mozgalom szerint mit is kellene csinálnia a médiának. Kevesebb és hatékonyabb közszolgálati műsorszolgáltatót vizionál, ezek vezetőivel szemben pedig határozott követelményeket fogalmaz meg. „A közszolgálati média egyszemélyi vezetői az alkotmányos célnak megfelelően, az elvárt szellemiséget tekintve az államfőhöz hasonló elvek szerinti (de nem a pártok által közvetetten megválasztott), határozott egyéniségű, a pártokhoz vagy bármilyen csoportosulásukhoz nem kötődő személyek legyenek.” A program szerint ez a vezető rendelkezzen megfelelő szakmai előélettel, ne legyen szoros kapcsolódása egyetlen párthoz sem, legyen képes az egyenlő távolságtartásra és a kulturált kapcsolattartásra a pártokkal és a civilekkel, és legyen képes „nem csak médiaszempontok alapján, hanem kívülről – az utca emberének szemével – kritikusan” is látni „a média viszonyait”. Ehhez már csak annyit kellene hozzátenni, hogy vállalja el ezt a hálátlan pozíciót, és legyen, aki meg is választja rá. A Civil Mozgalom is úgy véli, hogy a kereskedelmi médiát lehet és kell tovább terhelni: szigorúan meg kell követelni a kereskedelmi médiumok jelentős részvételét a közszolgálati média közvetett finanszírozásában. Pedig ez sem európainak (nincs példa rá az EU-ban), sem hatékonynak (kiszolgáltatottá teszi a közmédiát a mindenkori piaci helyzetnek) nem mondható megoldás. És persze a Civil Mozgalom is tudni véli, mire való a média: arra, hogy olyan tartalmakat adjon a közönségnek, „amelyek a kultúrát újra hordozni képesek, hasznosak, élvezhetők és szellemi épülésüket szolgálják.” A Civil Mozgalom „elvárja” a „külföldön komoly eredményeket elért magyarok érdemeinek közzétételét”, „az iskolákból gyakorlatilag száműzött egészségtan oktatását pótló ismeretterjes¬ztéssel, illetve a közegészségügyi helyzetünket veszélyeztető tényezők, körülmények tényszerű, független ismertetésével” kapcsolatos műsorok bemutatását. Szerencsére ezek az elvárások inkább a közszolgálatisággal szemben fogalmazódnak meg. A Civil Mozgalom programja hozza azt, amit egy civil mozgalomtól várni lehet: helyenként bájosan amatőr és naiv, kellően kritikus és forradalmi, politikaellenes és antikapitalista, de az alkotmányos kereteket feltétlenül tiszteletben tartó. Nyugodtabb lennék, ha a Jobbik programja helyett ez a program kapna esélyt a jövőbeli médiapolitika alakítására. A pártok programjaiból összességében igen furcsa kép rajzolódik ki a médiáról alkotott elképzelésekről. A média és a nyilvánosság alapvetően eszköze, kiszolgálója más célok megvalósításának. A programok mindegyike adottságként kezeli azt, hogy a média képes és hajlandó részt venni e nemes küldetések megvalósításában. Mindeközben magát a médiarendszert érintő alapkérdések vagy nem kerülnek napirendre – ami önmagában is kétségessé teszi a médiától elvárt teljesítmények megvalósítható¬ságát –, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodott feltételezések és elvárások formálják a kapcsolódó elképzeléseket. Egyik párt sem érti az összeeurópai médiapiac jelentőségét, viszont hajlamosak démonizálni a kereskedelmi médiát. Nem nagyon néznek szembe a közszolgálatiság átalakításának szükségességével, illetve ez ezzel járó terhekkel és konfliktusokkal. Azok is, akik egyáltalán foglalkoznak médiapolitikával, rosszul mérik fel a médiapolitikai mozgásteret. A Fidesz pedig feltehetően inkább a nyilvánosság kerülésével, az elképzeléseknek még a vázlatos, program-szintű megismerését is kizáró rejtegetésével, de minden bizonnyal határozottan készül a médiarendszer újraalakítására. Mindez nem túl bíztató a jövőre nézve. by©Rajkó Félix Kerekes Tamás

’Camilla’ Fanny Burney 1840 Anglia 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A szerző harmadik regénye pontosan azt nyújtja, amit a teljes címe- Camilla, avagy az ifjúság portréja- ígér. Burney elbeszéli, hogy lépett ki a nagybetűs életbe egy lelkes, eleven fiatal leány. Camilla és nővérei-a gyönyörű Lavinia és az angyali lelkű, de torz és sebhelyes Eugenia- története a gyermek és felnőtt kor közötti átmenet egyszerre érlelő, és felzaklató ideáljait, kísértéseit, szerelmeit, kétségbeeséseit, kétségeit és féltékenységeit mutatja be. A szereplők, kivált a nőalakok, realista ábrázolásának köszönhetően az olvasó könnyedén átélheti örömeiket, bánataikat és gondjaikat. Burney regénye pazar leírásokkal szolgál a XVIII. század végi Anglia szórakozási formáiról, időtöltéseiről s a társasági életet szabályozó szokásokról és divatokról- különösen azon társadalmi korlátokról, sötét fenyegetésekről, amelyekkel a fiatalnők szembesülnek. A szerző a népszerű gótikus irodalom érzelmi túlzásaival festi le az otthon küszöbe előtt ólálkodó veszélyeket. A klastrom titka c. regényében JaneAusten megemlíti Burney regényeit, olyan művekként jellemezve őket, amelyekben a szellem legnagyobb erőit vonultatják fel, s a világ legcsiszoltabb nyelvén közvetítik az emberi természet legalaposabb ismeretét, változatainak legszerencsésebb foglalatát, a szellem és a humor leggazdagabb áradását. ”Austen megérdemelt dicséreténél nem is kell nyomósabb érv a regény elolvasásához. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Wilhelm Meister tanulóévei Európa Kiadó J. Goethe 1795, Berlin 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk A nagy formátumú szerző riasztóan tiszteletet parancsoló neve ellenére a Bildungsroman eme klasszikusa igazán élvezetes olvasmány. Goethe lebilincselően világi humorral, fanyarsággal meséli el hőse szellemi fejlődésének és nevelődésének történetét- A viszonzatlan szerelmében csalódott Wilheim Meister kezdetben változatos kalandokba veti magát, és egy vándor színésztársulattal utazgatva szerez élet- tapasztalatokat. Megfestve a színházi világ csoportképét, amelyben fontos szerepet kap Shakespeare, a regény előbb dicsőíti, majd kételyekkel illeti a színház küldetését. Az első fejezetek humánus realizmusa később elmélyül és szokatlanabb hangnemre vált, amikor áthatolunk a színpadiasság és a társadalmi szerepek felszínén, s rejtélyes figurák egy másfajta irodalmi szimbolikát ls szellemi horizontot adnak a műnek. Goethe sokértelműen ironikus beszámolót nyújt az ember önfejlődéséről a vállaltan szikár cselekmény keretében, miközben filozófiát kever Fielding Tom Jones-ának ízes, jókedélyű humorához. A regény különösen ajánlott kiábrándult színházi embereknek és reményteljes esztétáknak. Alig lépett ki a kamaszkorból, már zajos és botrányos sikerei vannak. Korábban egyszerre szidják és lelkesednek érte. Majd egész élete sikerek szakadatlan láncolata. Idősebb korában már világtekintély. Öregen a félistenek fényköre veszi körül csapodár szerelmes diákkorától késő aggastyán éveiig. De hűtlenségeinek lelkifurdalásaiból remekművek keletkeztek. Az epekedő szerelem halhatatlan lírai alkotását, a „Marienbadi elégiá"-t hetvennégy éves korában írta. És közel volt nyolcvanadik születésnapjához, amikor a Faust végső soraival hitet tett a testet-lelket felemelő örök nőiség mellett. Életművében tökéletes egységre talált a franciáktól tanult felvilágosodás, az ókortól tanult klasszicizmus, a német múltból és az akkori német jelenből megértett történelmi haladás - a feudalizmusból a polgáriságba és a bontakozó természettudományos gondolkodásba. Személyében testesíti meg a világhatású német klasszicizmust, de úgy, hogy előkészíti a romantikát. Főszerepe van a líra világtörténetében is, miközben a drámatörténet egyik legfontosabb alakja, hiszen egyéb remekművek mellett ő írta a „Faust"-ot. A regényirodalmat ezekhez mérve csekély számú művel gazdagította, de ez a néhány - a „Werther", a „Wilhelm Meister" regények, a „Lélekrokonság" (újabb fordításában „Vonzások és választások") és az ezekhez kapcsolódó önéletrajz, a „Költészet és valóság" a széppróza legfontosabb klasszikusai közt biztosítja a helyét (litera.hu) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Justine De Sade 1791, Párizs 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó „ A híresen hirhedt de Sade márki könyve... De Sade márki és szolgája, Latour, "kérjenek nyilvánosan bocsánatot a katedrális kapujában, mielőtt a Saint-Louis térre szállíttatnak, ahol is nevezett de Sade feje nyaktilón vétessék, Latour pedig felakasztassék. Holttestüket ezután égessék el, és hamvaikat szórják szét a szélrózsa minden irányába". Ezt az ítéletet hozta 1772 szeptemberében az aic-en-porovence-i bíróság, in contumaciam, tehát a vádlott távollétében. Az ítéletet végre is hajtották, három nappal később, jelképesen, bábukkal, Aix főterén. Ki volt az az ember, aki ennyire magára haragította korának hatalmasait; akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett; aki élete nagy részét kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte; akinek a nevét mind a mai napig valami borzongató homály övezi? Gyermekkoráról keveset tudunk. Nem ismeretes, milyen hatások okozták nemi ösztönei szokatlan irányba fordulását. ...Egy biztos: felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, saját tapasztalataiból, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt, Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe” Európa Kiadó Talán a regény teljes címében- Justine, avagy az erény meghurcoltatása -találjuk meg a legérvényesebb magyarázatot arra, hogy miért tud ma is megrendíteni és elragadni. De Sade hősnője jó, és mindenekfölött jósága ítéli megváltás nélküli szenvedésre. Mint korábbi költészetében Rochester, éppúgy regényeiben de Sade márki az emberi testeket egy közösülő-gépezet alkatrészeivé változtatja. A Justine esetében ez egy olyan eszköz, amely matematikai pontossággal alakítja át az erényt szenvedéssé-és az olvasó élvezete lesz a maradék. Justine beismeri gátlásait, megszökik, könyörög mások életéért, és megvallja hitét. Cserébe levetkőztetik, ütik-marják, korbácsolják, beléhatolnak orálisan, vaginálisan, análisan. De Sade márki már brutálisan teszi közszemlére azt, ami Richardson XVIII. századi szentimentális regényében, a Clarissá-ban rejtve marad. A nőt a tiszta érzésre és az empátiára való képessége a legmélyebb csodálat és gyalázat tárgyává lesz, s ő folytonosan a mocsokba hull, majd újjászületik. Az olvasó és a hősnő kapcsolatának e kegyetlenül erőszakos erotikája jogosan nevezhető „szadistának”; de Sade Justine kínzóinak és önmagának, mint szerzőnek is sóvárgó bűntársaivá tesz bennünket. Noha a márkit elmegyógyintézetbe zárták, s írásait megsemmisítették, azt a kihívást, amelyet a Justine intéz fensőbbségünk megnyugtató tudatához, nem olyan könnyű semmibe venni De Sade. A XX. századig nemigen illett beszélni róla. Stendhal és Baudelaire csak titokban lelkesedett érte, jóllehet utóbbinál egyértelműen kimutatható a hatása. A szürrealisták, főleg Breton hozták divatba, Apollinaire rajongott érte, s Bataille illesztette be művét az avantgard irodalomba. Az egyébként oly finnyás ízlésű Flaubert csodálatos filozófusnak nevezte, Camus egész fejezetet szentelt neki „Lázadó ember” című esszékötetében, az 1960-as évektől kezdve pedig a francia irodalom egyik legvitatottabb, központi alakja lett. Ki volt ez az ember, akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett, aki élete nagy részét börtönben töltötte, s akit mind a mai napig valami borzongató homály övez? Egy biztos: ő volt az, aki felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja. Justine című regényét sajátos kettősség teszi izgalmassá: az ájtatoskodó, bigott, álszent előadásmód és a mélyén izzó engesztelhetetlen gyűlölet, Justine szemforgató sopánkodása és a háttérben vigyorgó szerző sátáni káröröme. Ez emeli ezt a kis filozófiai mesét a XVIII. század remekművei sorába, Voltaire Candide-ja, Laclos Veszedelmes viszonyokja mellé. (moly.hu) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Vathek kalifa története William Beckford 1786, London 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Eredetileg francia nyelven írta a művét az alig 25 éves szerző, akit részben a saját nagykorúsága elérése alkalmából 1781-ben, pompás vidéki birtokán rendezett fényűző ünnepségek ihlettek. A mű egyszerre komikus bohózat és tragikus példázat, amely hatalmas ismeretanyagból merít, hogy megidézze és parodizálja a „keleti mesét”, amely Az ezeregyéjszaka meséi lefordításával vált népszerűvé Angliában. Beckford meséje Vathek Kalifa és válogatottan különc társasága dolgait követi az elkárhozás felé vezettő úton. Óhatatlanul e sors vár rájuk a hős udvartartásának kicsapongásai és a hagyományos erkölcs lábbal tiprása miatt. Beckford tudatosan helyezi fantasztikus „keleti” díszletek közé a történetet, hogy az ábrázolt szabadosságokat párhuzamba állítsa saját kétes vonzalmával-szexuális féktelenségének például európai száműzetés lett a vége, nem sokkal művének befejezése és egy ifjú arisztokratát is érintő botrány után. Angliai megjelenését követően úgy jellemezték a regényt, mint amely a „dantei sötét groteszk” „Milton nagyságával’. A mű sok szerzőre hatott: Poe, Swinburne, Byron. És a kortársakra is nagy hatást gyakorolt, izgalmas betekintést nyújtva a Keletről alkotott orientalista elképzelésekbe. És éppen e minőségében lett időtálló. A szexuális és érzéki tapasztalatszerzést hatásosan párosítja a csodák iránti gyermeki nyitottsággal, ami tanulságos párhuzamokkal szolgálhat jelenkori megszállottságainkhoz. „A jólelkű emberek kifulladva a tizenegyezer lépcsőfok sietős megmászásától értek a tetőre, és bosszankodva, merthogy a magukkal hozott vizet is kiöntötték. A lángok tündöklése és a múmiák égésének szaga azon nyomban úrrá lett érzékeik felett… Mind egy szálig a legkisebb ellenállás vagy harc nélkül rogytak össze, úgyhogy Vathek néhány szempillantás alatt leghűségesebb alattvalóinak holttestei között találta magát; a tetemeket sorban a máglya tetejére hajították.” Nem közönséges emberáldozat, aminek tanúja lehetsz majd, ha ide érsz e könyvben, ó, borzongni vágyó Olvasó; Vathek kalifa, az Allahtól és minden jótól elrugaszkodott uralkodó köti meg így végzetes szövetségét a föld alatti világ fejedelmével. Hiába övé a legszebb hárem, a leggazdagabb kincstár és a legmagasabb torony az egész birodalomban – emberfölötti hatalomra vágyik, a fekete mágia, a gonosz varázs talizmánjait akarja megkaparintani minden áron. Mit sem sejtő kisdedek, ártatlan hajadonok és reményteljes ifjak vére festi útját a dzsinnek, dívek és afriták alvilági királysága felé. De jaj lesz neki, ha egyszer odaér! „Szíve azonnal lángra gyúl, és egyszerre elveszíti az ég legdrágább ajándékát – a Reményt.” Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Vallomások J.J. Rousseau 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A csak Rousseau halála után megjelent Vallomások mérföldkő az európai irodalomban, és alighanem minden idők legnagyobb hatású önéletrajza. És egészséges bevezetés az igényes szadomazohizmus és a kvantitatív nyelvészet világába.(Kerekes Tamás) Nemcsak a regényre gyakorolt meghatározó befolyást hanem az önéletírás mint irodalmi műfaj fejlődésére is. Rousseau AZT JÓSOLTA, HOGY NEM LESZNEK KÖVETŐI EZEN AZ ÚTON, ÁM NAGYOT TÉVEDETT. Goethe, Tolsztoj vagy Proust egyaránt elismerte, hogy milyen sokat köszönhet Rousseau úttörő kísérletének, hogy hűségesen és kendőzetlenül adjon számot életéről. Munkásságában remekül érvelt amellett, hogy az ember természete szerint jónak születik, ám eredendő óságát megrontja a társadalom. A Vallomások-ban viszont elismeri, hogy gyakran viselkedett visszataszítóan. Ki is emel egy esetet: amikor fiatalon egy gazdag genfi arisztokrata házában szolgált, ellopott egy értékes régi (rendjel)szalagot, s azután a szobalányra, marionra fogta a tolvajlást. Roussseau hozzáfűzi, hogy végül maga is áldozata lett egy egész életén át üldöző, rosszindulatú intrikának; egyszerre vállalva és elhárítva a felelősséget a tetteiért. Rousseau készségesen beismeri saját karakterének ellentmondásos természetét, amelyről úgy érzi, rajta kívül álló körülmények kényszerítették rá. Való igaz, attól a vágytól vezetve, hogy ne csapja be az olvasóit, hajlamos eltúlozni vétkeit is hibáit, csak hogy igazolja az álláspontját, ami egy újabb paradoxont tesz hozzá ehhez az ellenállhatatlan, nyugtalanító és sorsdöntő jelentőségű műhöz. Ha emlékem velem együtt múlna el, zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot, de mert nevem végül is élni fog, vele együtt igyekszem továbbadni a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte” – írja Rousseau a Vallomásokban, s kegyetlen őszinteséggel tárja fel életét, tetteit és gondolatait. A Vallomások nem szabályszerű önéletrajz, nemcsak az író kalandos és zaklatott élettörténetét kínálja, hanem egy emberi lélek útját, egy lelkiismeret történetét is elénk tárja, ugyanakkor végig izgalmas és olvasmányos, akár egy regény. E zseniális remekmű erejét és hatását nem homályosítják el a századok, mert Rousseau-nak a saját életén és korán keresztül sikerült bemutatnia az embert. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Vizuális szociológia a gyakorlatban, Avagy a szem protézise a fotóapparát Gondolat Kiadó www.gondolatkiado.blog.hu Két dózis egy helyen Van bennem bizonyos fokú áhítat, amikor erről a kötetről írok, hiszen egy 2004-ben született tudományág első kézikönyvét tartom a kezemben. A szociológia és a fényképezés szinte egy időben született, írja le a szerző a második fejezetben ezt a nagyhatású mondatot, és még argumentálja is: Mikor Comte először használja 1893-ban a szociológia szót, Pouis Dagouerre és Nicéphore Niépce bemutatja az ezüst-jodiddal bevont rézlemezeken történő monokróm kép rögzítésének módszertanát. Akárki, akármit olvashat ki ebből a színvonalas kötetből (remélem tananyag lesz szociológia és kommunikáció szakon (Kerekes Tamás), remélhetően az alapelvben mindenki egyetért majd: a tér költészete (a fotográfia) nem létezhet csak társadalmiasult, és egyre inkább vizualizálódott világban (mely folyamatot egyébként a szerző könnyed ecsettel festi meg nekünk. Vége a Gutenberg galaxisnak, de nem az internet győzte le a szöveget, hanem a kép) A művészetontológia alapköve, hogyha elpusztulna egy kataklizma következtében József Attila Összes, akkor az irodalombarátok, szavalók, versmondók, szellemileg újra tudnák rekonstruálni az életmű nagy részét. De, ha megsemmisülne a Dávid szobor, az többé, reprodukcióiban már nem hordoz az eredetivel egyező művészeti tartalmat. Imagiárinus világunkban a magányosan, a tenger mélyén dolgozó fotós zebrahalai is csak majd később, a szomszédoknak, vagy szakmai közönségnek levetített, azaz társadalmiasult) formájukban nyerik el értelmüket. Száz szónak is egy a vége, fotográfia és szociológia az érem két oldala, vonzották eddig is egymást, mint öröm és a bánat, s igazat adhatunk utólag a Marquez által megírt Buendiának, aki először bemutatta Macondóban az első dagerrotípiát. A tér költészete: a társadalomtól kapta a szociológiai kihívást A tér ugyanis, amelyet képek, reklámok, országúti táblák tagolnak és rendeznek, történeti fejlemény. A tér a kultúra és a történelem terméke. A tér az, ami két egymáshoz közel álló dolog közt van: a semmi. Ez a semmi azonban képekkel van kitöltve, sőt ábrázolva. Ez történhet a kamera nélküli fotográfia eszközeivel is (fotogramm). Ha idáig elért a nyájas olvasó, húzintson egyet a hózentrágeren. Kérem. A vásári fotográfiát technikolor változatban elfújta a szél. A vásári fotográfia eltűnt, jött Carnap, egyenes a Bécsi Körből, hogy a filozófia segítségével összekapcsolja művészetet és tudományt, hogy megalkossa a tér objektív, szubjektív, és materiális fogalmait. És behúzhatjuk a kéziféket Moholy-Nagynál, aki a tér felfedezését összeköti a fénymédiumával, még mielőtt a berlini dadaisták feltalálták volna fotómontázst. 1994: jegyezzük meg a dátumot. A recenzens már túl van két sikertelen elvonón, néhány derűs deliráláson, mire az Oxfordi szociológiai szótárban feltűnik a vizuális szociológia fogalma, és a recenzens tovább keresi a Cohiba szivarokban és a meszkalinban az önmegvalósítást, melynek imagiáriánus tétje is nagy, hisz Veermer sosem kérte a neki modelt álló lányokat, hogy úgy nézzenek ki, mint egy alma. Ugyanakkor recenzens felismeri, hogy egyedül a társadalomtudomány vak a vizuális jelenségeket illetően. Tulajdonképp 2004 óta létezik az első vizuális szociológiai szekció, és ha belegondolunk, hogy mindössze húsz év kellett, hogy elinduljanak az első kutatások, még talán kijózanodni sem késő. A kötet tartalma: -A világ vizualitása és a vizuális képzelet -Vizuális ábrázolások Vizuális jelenségek -Vizuális képzelet A társadalom felé forduló fényképezés Szociológiai fényképezés A szociológia vizuális adatai Társadalom az objektívben Kritikai realizmus A fényképezés, mint az egyéb szociológiai módszereinek kiegészítése A kötet gazdagabb, mint az általam közölt tartalomjegyzék, de nem akartam túl monoton lenni. Nekem is sok a gondolkodnivalóm. Mit kezdjek az olyan fogalmakkal, amiket eredetileg a sajtó, vagy az irodalom számára tartottak fenn? Sajtófotó, esszéfotó, riportfotó? Majd jön az elégia-fotó és az eposzfotó? Továbbra is izgalmas harcot vív az új tudományág, hogy kiszabaduljon a vizuális etnográfia, vagy vizuális antropológia bűvköréből. Közben Susan Sonntag és Emile Zola már leírták, hogy „ Aki nagyrészt fényképekről ismeri azt, ami a világon van(művészeteket, katasztrófát, természeti szépséget, csalódás és közöny fogja fel, ha meglátja a valódit” Illetve Zola:” Addig nem állíthatjuk, hogy valamit igazán láttunk, amíg le nem fényképezzük” És szembe kell néznünk pl. a digitális fotó esetében, hogy amit látunk, az eredeti, vagy másolat. Az már biztos, hogy vizuális korszak jön és nagyon izgalmas lesz. „A fényképezés gesztusa különböző kontextusok és a fénykép maga.... A hermeneutikán és strukturalizmuson át a diszkurzív interpretációig, a talált fotográfiák értelmezéséig, különböző saját-találmányú projektvázlatokig” A kiadó: Piotr Sztompka a krakkói Jagelló Egyetem professzora, 2002-ben a Nemzetközi Szociológiai Társaság elnökévé választották. Kötetében áttekintést nyújt a fotográfia alkalmazásáról a szociológiai kutatásban. A fényképezésben a szociológia hagyományos módszereinek kiegészítését látja. A fotót fontos empirikus és módszertani eszköznek tekinti, foglalkozik a társadalomkutatásban alkalmazott fényképek lélektani és etikai problematikájával. Összefoglalja e viszonylag fiatal tudományterület történetét, felidézve a szociálantropológia és a néprajz területén szerzett korai tapasztalatokat is. A kötetet a szerző saját fotói illusztrálják. A Vizuális szociológia a szociológia e területének első és máig legjobb feldolgozása „A Gamze Toksoy által végzett kutatás a vak fényképészetet helyezte a vizuális szociológia górcsöve alá. A fiatal szociológusnő a vakok által készített képeket használta egy tanulmány forrásaként, hogy jobban megérthesse a társadalom a fogyatékosok gondolkodásmódját. A kutató elmondása szerint a fényképezés a csoport kifejezőeszköze lett, ezért nem csak technikai eredményként tekintett a képekre, hanem művészi megnyilatkozásként is. A szociológus tapasztalata szerint a vakok számára azért nagyon fontos a fényképezés, hogy ki tudják fejezni mit éreznek az egyes témákkal kapcsolatban. Az elméleti és gyakorlati ismereteket magába foglaló kurzus során a látássérültek a fénnyel festés módszerét és a Camera obscura használatát gyakorolták. Az utóbbi módszer a kutató szerint azért volt népszerű, mert a tűhegynyi lyukon a dobozba beszűrődő fény által rajzolt képet senki nem láthatta előre, így a vakoknak csak azt kellett megkérdezniük, merre fordítsák a sötét dobozt. A szociológus szerint ez egy közös nevező volt a vakok és a látók között. Gamze Toksoy úgy látja van értelme a vak fotózásnak, mivel a látás nem csak a szem által jön létre, hanem az érintés, a szaglás vagy a hallás is sokban hozzájárul egy dolog megismeréséhez. – Az hogy látunk, nem azt jelenti, hogy mindent megtudunk ezáltal a világról, ugyanígy a látás hiánya sem jelent teljes tapasztalatlanságot a világ dolgaival szemben. A mai korban ránk zúduló képek sokasága miatt egyébként mi magunk látók is vakok vagyunk – utal az információáradat negatív hatásaira a szakember.” Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A filozófus,aki egy mókusra hivatkozott Lin Yutang Az élet sója ( Tericum Kiadó) A filozófus, aki nem Arisztotelészre hivatkozik, hanem egy mókusra a Central Parkban Lin Yutang (magyarosabban Lin Jü-tang, 林語堂, Fujian, Kína, 1895. október 10. - Yangmingshan, Taipei, Tajvan, 1976. március 26.) kínai író volt, akinek eredeti művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások nagyon népszerűek lettek nyugaton. Tanulmányait kínai egyetemen kezdte. Az M.A. fokozatot a Harvard Egyetemen, a doktori fokozatot Lipcsében szerezte meg. 30 évig élt az Egyesült Államokban. Kínai és amerikai egyetemeken tanított angol filológusként.( Wikipédia) Yutang nem ír eredeti gondolatokat, gyakran megveszi régi és ismeretlen szerzők olcsó kiadásait, hátha újat fedez fel bennük. Mint mondja: ”Ha az irodalomtanárok tudnák, honnan erednek gondolataim, megdöbbennének, hogy mennyivel nagyobb élvezet a hamus vödörből kikotorni egy kis gyöngyszemet, mint egy nagyot elnézegetni az ékszerész kirakatában. (Az én kiemelésem Kerekes Timur Link Tamás) A szerző tulajdonképp szellemi szivárványhíd Kelet és Nyugat között. Alkotását egyfajta lírai filozófiaként is felfoghatjuk, fényévnyi távolságban a heideggeri, netán lukácsi német katedrafilozófiától, ahol az állítmány a második kötetben található. Noha a szerző rendkívül személyes, mégis elvetette a platoni dialógus-formát. Bibliográfiai utalása az élet filozófiájáról valószínűleg nem töltenének meg egy harmadik kötetet. Az állítmány után. Yutang nem olvasta Locke, Hume, vagy Berkeley műveit, Lin nem filozófiát olvas, hanem közvetlenül az életet. Egyik forrása Huang asszony, egy, családban szolgáló segéd, aki mindent tud, ami egy rendes kínai neveléséhez hozzátartozik, egy szucsaui csónakos asszony, akinek a beszéde csak úgy hemzseg a töltelékszavaktól; aztán egy sanghaji taxisofő; a szerző szakácsának felesége; egy oroszlánkölyök az állatkertben; egy mókus a Central Parkban; egy hajópincér, aki egyszer mondott valami jót; az egyik újság csillagászati rovatának írója; a bekeretezetett újsághírek; és minden író, aki nem ölt ki önmagából minden élet iránti kíváncsiságot. Yutang csavaros eszű író, aki belülről látja a dialektikát:” A bátorság, úgy látszik a legritkább erény a modern filozófusok közt. Én azonban mindig kívül jártam a filozófia övezetén, s ez bátorsággal tölt el.” Lin Yutang az a kínai filozófus, aki úgy álmodik, hogy egyik szeme nyitva van. Hangsúlyozza, hogy míg Nyugaton annyi az őrült, hogy elmegyógyintézetekbe rakják őket, Kínában olyan szokatlan az őrült ember, hogy már-már szentként tisztelik, s ezért van Kínának könnyed, szinte vidám filozófiája. Ám Yutang más, mint a megbotozott ló látványától elborult elméjű vidám filozófus: Friedrich Wilhelm Nietzsche. A Tericum Kiadó kötetében Yutang egy humorista szerepét játssza, akit megbíztak azzal, hogy egy haldokló beteggel közölje a szomorú hírt, ám ez a figyelmeztetés megmentheti a haldokló életet. Az emberi szellem csalóka, megfoghatatlan és kiszámíthatatlan; kisiklik kezünkből, s kiszabadul azokból a törvényekből vagy abból a materialista dialektikából is, melyet őrült pszichológusok és agglegényközgazdászok igyekeznek rákényszeríteni. Az ember -Yutang szerint- s ez már majdnem olyan, mint az idős Lukács György főhajtása George Wilhelm Friedrich Hegel dorotheanumi temetőben nyugvó sírja előtt (-Timur Link)-kíváncsi, álmodozó, humoros, önfejű teremtés. Lin Yutang emberi méltóságba vetett hite nem a csillagok és az ember közt egymásra-feszülő erkölcsi törvényben rejlik, hanem arra a meggyőződésre épül, hogy az ember a legnagyobb csavargó a földön, amire csak az a Jack London jött rá, akit a Beszélő kutya írt meg, (aki alighanem tehát írni is tudott). Az emberi méltóságot a csavargó fogalmával kell összekapcsolni, nem pedig az engedelmes, fegyelmezett, ezredbe osztott katonáéval.(Katona az, aki pénzért hal meg.: Timur Link) Hisz a mai korban, amikor a demokrácia meg az emberi szabadság állandó veszélyben forog, alighanem egyedül a csavargók szelleme menthet meg bennünket attól, hogy megszámozott egységek módjára vesszünk el a fegyelmezett, engedelmes, ezredbe osztott és egyenruhákba bújtatott tömegben. A csavargó a diktatúra ellensége, bajnoka az emberi méltóságnak, de az egyéni szabadságnak is. És ez a legtöbb, amit Lin Yutang kiváló könyvéről mondhattam. Kerekes Tamás ( a kutya, aki írni is tudott) Lin Yutang : Az élet sója, Tericum Kiadó, 560 oldal, kötött, 2780 oldal 11 -------------------------------------------------------------------------------------

Érző lélek Henry Mackenzie 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Mi sem jelzi jobban azt a földindulásszerű hatást, amelyhez hasonlót Rousseau levélregénye (Új Heloise) tett a közönségre egy évtizeddel korábban, mint az, hogy a névtelenül megjelent első kiadás alig hat hét alatt elfogyott. A szerző az ifjú Harley, a címben szeplő „érző lélek” tapasztalataival ismerteti meg az olvasóit. Minden egyes epizódja azzal a kifejezett szándékkal íródott, hogy feltárjon egy-egy érzelmi reakciót, legyen az egy londoni prostituált hangsúlyosan nem erotikus bemutatása, vagy az érzelmek csereforgalma egy apa és elidegenedett fia között, Az ábrázolt érzelmek széles köre a szánalomtól, együttérzéstől és empátiából a jótékonykodásig és a nagylelkűségig ível. A cselekmény fordulatai másodlagosnak tűnnek az érzelmi reakciók alapos kidolgozásához képest, Az érzelmi körkép egyes darabjai a narratív feszültség felkeltésének különösebb szándéka nélkül kapcsolódnak egymásba, máskor az ún. kiadó értesíti az olvasót, hogy bizonyos helyeken a szöveg hiányos. Mindazonáltal az a gesztus, amellyel a szerző ráirányította a figyelmét a szereplők-és az olvasóik-érzelmeire, számos korabeli írókra, s még azokhoz az esztétikai alapokhoz is hozzájárult, amelyeket már készen kaptak az új regényíró nemzedékek. Mint ahogy Dickens is pontosan tudta: a szépirodalomnak elsősorban az olvasót kell megindítania, Az érzelmi élet jelenségeit, az érzelmekhez fűződő intenzív, tudatos és pozitív viszonyt előtérbe állító, „antiracionalista” irodalom- és mentalitástörténeti irányzat a klasszicizmus és a romantika közti időszakban. Az irányzat Franciaországban és Angliában jelent meg a 18. század első évtizedeiben. Német területen az 1740-es évektől, Magyarországon az 1770-es, 80-as években érvényesült. Jelentős mértékben hatott a nem fikciós műfajokra, mint pl. a napló, az elmélkedés (pl. Vauvenargues) és a levél. Elkülönítendő a rokokó és a Sturm und Drang irányzataitól; utóhatása nyomon követhető a 19. században is (romantika, biedermeier). Általános értelemben a fogalom az érzelmekre való képességet jelöli, egyezően a korabeli szóhasználattal. Egyben jelzi a mentalitás alapvető megváltozását a barokk és a korai felvilágosodás időszakát meghatározó sztoikus magatartással szemben. El szokták különíteni egymástól az „érzékeken nyugvó”, azaz külső tárgyak által kiváltott és a „belső”, azaz puszta elképzelésekre vonatkozó érzelmeket. A természeti benyomások által ébresztett érzelmek mellett kitüntetett szerepe van a „társasági érzelmeknek”, mint pl. a barátság, a szeretet, a szerelem és a részvét, melyeknek magas erkölcsi értéket tulajdonítottak. Erőteljes társadalomkritika, a fennálló rend elleni lázadás, az érzelmi, erkölcsi értékek hangsúlyozása, a teljes emberi egyéniség figyelembevétele és a polgári értékek tisztelete jellemzi. Az érzékenység új tartalommal töltötte meg a klasszicista formákat (pl. pásztori költészet, elégia, didaktikus költészet, óda), felhasználta a népköltészet eszközeit, s új műfajokat teremtett, melyekben nagy szerephez jut a kispolgári és a népi tematika. Az érzékenység törekvéseit Richardson, Rousseau, Marivaux, Prévost abbé, Bernardin de Saint-Pierre, André Chénier, Goethe, Schiller és Hölderlin valósította meg a legmagasabb szinten. Az érzékenységet a preromantikához kapcsolja a mindkét irányzatra jellemző ossziánizmus, a természet iránti fogékonyság, a vallásos érzés és a szerelmi tematika. E sajátosságok túlélték a francia forradalom racionalista optimizmusát és hozzájárultak a romantika kialakulásához. Johann Jakob Bodmer és Johann Jakob Breitinger az 1740-es években megjelent poetológiai írásaikban a lelki folyamatok kifejezéseként határozták meg a költészetet, melynek fő célja a lélek megindítása. E koncepció jegyében született például Edward Young nagyhatású epikus költeménye (The Complaint, 1742—1745, Péczeli József fordításában Éjtszakai gondolatok, 1786), Friedrich Gottlieb Klopstock óda- és himnuszköltészete, valamint a kor érzékeny vígjátékainak és polgári szomorújátékainak jelentős része. Az utóbbiak fő célja a színpadi hősök és a nézők közti érzelmi közösség létrehozása. Ugyanez az érzelmi azonosulás az alapja az érzékeny regénynek (pl. Richardson, Gellert, Sophie von La Roche). Goethe Wertherének megjelenése (1774) jelzi az irányzat regénybeli kiteljesedését, noha Johann Martin Miller érzelgős kolostori regényét, a Barczafalvi Szabó Dávid által magyarra fordított Siegwartot (1776) a korba magasabbra értékelték. Laurence Sterne (A Sentimental Journey, 1768) és Jean Paul az érzékenységgel ellentétes humort alkalmazta az előbbi védelmében. Az irányzathoz tartozó írók kultuszát már életükben különféle csoportok ápolták. Mint társadalmi mozgalom, az érzékenység elsősorban a fiatal nemzedékek és a nőolvasók körében terjedt, s szoros kapcsolatban. http://209.85.135.132/search?q=cache:ckLTWQPsaN4J:www.ektf.hu/tanszek/ir... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Emile, vagy a nevelésről J.J. Rousseau Kerekes Tamás 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com Rosseau filozófiai regénye Emile, a képzett tanítvány ideális nevelését viszi végig születésétől a felnőtté válásig. Emile-t nem tanítják addig olvasni, amíg ő maga nem kezd el szomjazni a tudásra, és szándékosan szűkre szabják irodalmi tapasztalatait. Rosseau szerint a Robinson Crose a legjobb könyv a természetes neveléshez, így Emile elsőként ezt olvassa el. Rousseau oktatásfilozófiája a vallást illetően is radikális. Síkra száll azért, hogy ne siessék el a gyermekek vallásos nevelését, hogy elkerüljék a bemagoltatást vagy a hibás teológiai-hitbéli elgondolások rögzülését. Emile-nek ezért nem tanítanak dogmákat, hanem felvértezik azzal a tudással és értelemmel, amellyel később majd hitet választ magának. A kora kamaszkor az az életszakasz, amikor akadémikus ismeretszerzés helyett jobb tapasztalatból tanulni. Emile, a természetet megfigyelve, maga teszi fel és válaszolja meg a kérdéseket. Emile társas érintkezése, szocializációjára és szexuális érésére helyezi a fő hangsúlyt. Az utolsó könyvben(b Sophie nevelése) Rousseu a lányok, és a fiatal nők oktatásával foglalkozik. Helyteleníti, hogy komoly tudással tömjék a lányok fejét, azon az alapon, hogy a férfiak és nők eltérő erényekkel rendelkeznek. A férfiaknak az igazságot kell tanulmányozniuk; a nők tanuljanak hízelgést és tapintatot. Rousseau regénye Emile és Sophie házasságával zárul, akik visszavonult, m termékeny közös életre készülnek vidéken. A kötet a francia felvilágosodás nagy gondolkodójának a nevelésről szóló gondolatait foglalja össze. Neveléselméletének alapja – a kereszténység világnézeti tételével szemben, mely szerint minden ember eredendően bűnben születik – az, hogy az ember, mint a természet része, születésétől fogva jó, csak a társadalom rontja meg. Éppen ezért, a kor eszményképét jelentő, a test és a lélek összhangját mutató ember kialakítása érdekében a növendék számára elegendő csupán a neveléshez szükséges megfelelő környezetet megteremteni, s így, a társadalomtól távol, a természet közelségében az ismeretszerzést, az erkölcsi értékek kialakítását biztosítja a gyermek természetes kíváncsisága. Képzelt növendéke, Emil nevelése kapcsán ismerteti nevelési elveit, s ezek alkalmazását mutatja be cselekményepizódok formájában. Ez a keret lehetőséget nyújt arra is, hogy kifejtse gondolatait a természetes vallásról, a társadalomról, a polgári intézmények romlottságáról, az emberi érzések felszabadításának szükségességéről. Rousseau klasszikus munkáját, kultúrtörténeti jelentőségű eszméit gördülékeny, olvasmányos fordítás hozza közel a mai olvasóhoz

Nicholas Nickleby Charles Dickens Európa Kiadó www.europakiado.hu Iszonyú pénzügyi hajsza előzi meg a regényt Dickens életében. Apja ismét csődbe jut, de az írónak is ott vannak a sűrűn születő gyermekek, ám Dickens nyelvi képzelete, és jellemző ereje itt bomlik ki, először teljes gazdagságában. A logikai bakugrások- írja Taxner Tóth Ernő-e mesterművében pontosan érzékelhető a valóság arányainak az eltévesztése, ami Mrs. Nickleby egész világszemléletét, a külvilághoz fűződő viszonyát és életformáját alapvetően meghatározza. Hiúság, önzés, abszurd képtelenségek, összezavart emberi viszonylatok uralkodnak a Portsmouthban dolgozó vándor színtársulat mikrotársadalmában is, amikor Nicholas közéjük kerül. Álnok, otromba és ostoba cselszövések, féltékenykedések és alázatoskodások, függő viszony a társulaton belül, és függő viszony a társulaton kívül, álművelt közönség, megalázkodás itt és ott-ez a vándorszínészek élete. Nicholas kényszerből lett színész, mert az igazi nagy kalandról, a hajóséletről már lekésett. Ivor Brown kutatásai alapján tudjuk, hogy a regényben szereplő színtársulat belső élete és műsora a legapróbb részletekig hiteles. Ennek segítségével építi bele Dickens Pazar Shakespeare-paródiáját a könyvbe. Erre Mrs. Nickleby döbbenti rá az olvasót, aki stratfordi élményeiről fecsegve éppen akkor örvendezik, hogy fia nem lett Shakespeare, amikor Nicholas javában játssza a fiatal Shakespeare szerepét -ripacskodik és darabokat dolgoz át-a harmadrangú vándor színtársulat szegényes körülményei között. A színház „kis világába” foglalt társadalmi szatíra a „színház az egész világ” gondolatát sugallja. A regény értékét azonban nem a szimbolikus kifejezést kereső törekvések, hanem a hagyományos kalandregényelemek határozzák meg, s teszik végső soron felemás alkotássá. Az írót mindvégig izgatja a bűn, amelyet elsősorban a nyomor következményének tart. Ámbár csaknem ugyanígy termeli nála a bűnt a szívtelen pénzvágy is. De nála az igazi nemes lelkű embert nem ronthatja meg sem a nyomor, sem a pénz. Itt van egyik leghíresebb regénye, a Twist Olivér. A nyomorúság és a bűn világának nagy körképe, a londoni alvilág szörnyűségeinek tárháza. Dickens szinte felfedezőúton járt, amikor a polgárok számára megfigyelte és leírta, hogy milyen pokol fortyog alattuk. De a jókat - így elsősorban a minden kísértésnek kitett Twist Olivért - nem ronthatja meg a bűn csábítása, és emberi derékségével felemelkedik a polgári lét mennyországába. A gonoszak pedig meglakolnak. Soha ilyen együgyű rémtörténettel nem tudták feltárni a nagyváros valóságos mély rétegeit. Soha ennyi derűvel nem tudták kifejezni a részvétet az emberi szenvedések iránt. Dickens gyakran ír a polgári világ másik végéről, a tőkés üzletemberekről (Nicholas Nickleby, Dombey és fia). Kitűnően ismeri a környezetet, és merőben nem ismeri a tőkések valódi lelki rugóit. A rideg szívű üzletemberek meglakolnak, vagy legalábbis magukra maradnak, a jószívűek boldogulnak. Van egy nagyon szép meséje, a Karácsonyi ének (a Karácsonyi történetek sorozat legismertebb darabja), amely arról szól, hogy Scrooge úr, az önző, gazdag ember boldogtalan magányában él, de karácsony estén megjelenik előtte halott üzlettársának lelke és látomásokban mutatja meg neki az önzés boldogtalanságát. Scrooge megretten sivár jövőjétől, és elmegy szegénysorban élő rokonához, aki boldog családi életben él, és e derűs körben megtalálja a sohasem ismert boldogságot. Mert hát Dickensnél még a kísértetmesék is londoni polgárok és londoni kisemberek körében játszódnak, és aki megjavul, annak nemcsak joga, hanem lehetősége is van a boldogságra. ( http://209.85.135.132/search?q=cache:JjT1rwz679IJ:www.literatura.hu/irok... Dickens harmadik s egyben egyik legnépszerűbb regényét tartja kezében az olvasó. Még írta a Pickwick Klub-ot, a közepén járt az Oliver Twist-nek, amikor belefogott – s már dolgozott első történelmi regényén, a Barnaby Rudge-on, amikor még mindig a Nickleby részleteit munkálta ki. Döbbenetes munkabírása jól is jött neki: kellett a pénz a családra, az egyre szaporodó gyerekekre. Dickensre nagy hatással volt a tizennyolcadik századi kalandregény műfaja, Fielding, Smollett s nem utolsósorban Defoe művészete – bizonyos fokig a Robinson Crusoe-ra emlékeztet az, ahogyan a főhős, az ifjú Nickleby sorsának alakulása formálja magát a művet is. Akkoriban, 1837 táján nagy port vert fel s az újságokba is bekerült egy különösen felháborító eset: vagy egy tucatnyi alultáplált kisfiú pusztult el fertőző betegség következtében egy yorkshire-i magániskolában. Dickens egy barátjával felkerekedett, hogy körutat tegyen északon, és maga is szemügyre vegye ezeket az „olcsó tanintézményeket”. Oliver Twist után nem akart ismét kisgyermeket állítani műve középpontjába, így került a fókuszba a gyermeki szenvedés és az iskolatulajdonos mohó önzése között őrlődő fiatal tanító. De hogyan lesz valaki egy ilyen nyomorúságos intézményben a testi és lelki kínzás eszköze? Mégpedig olyan valaki, aki undorodik saját tevékenységétől, gyűlöli a körülményeket, amelyekbe a sors helyezte, s kellően nemes jellemű ahhoz, hogy az olvasók rokonszenvét elnyerhesse? Nicholast, az ártatlan, tapasztalatlan fiatalembert a gonosz nagybácsi beavatkozása és a „jobb családok” elszegényedésének társadalmi folyamata kényszeríti a tanítói szerep elvállalására. Különféle jótétemények után emelt fővel távozhat azonban a szörnyű helyről, s új kalandokat előbb a vándorszínészetben – felejthetetlen figurák között, vaskos komikumhelyzetekben –, majd pedig a boldog, hamvas szerelemben talál. Charles Dickens Nicholas Nickleby I-II. (Nicholas Nickleby) Európa Könyvkiadó, 2009 Charles Dickens művei Fordító: Devecseriné Guthi Erzsébet .Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Értelmező szótár (kifejezés) Az értelmező szótár egy olyan szótárkönyv, amely a benne lévő szavak meghatározásait tartalmazza ábécé sorrendben. A meghatározások a szavakhoz tartozó fogalmakat írják le úgy, hogy azt könnyen meg lehessen érteni. Az értelmező szótár használható új szavak megértéséhez, tanuláshoz, a helyesírás és helyes fogalmazás ellenőrzéséhez, adatok, összefüggések kereséséhez. A szótár így lehetővé teszi, hogy mindenki aki azt a nyelvet beszéli pontosan ugyanazt értse a szavak kimondásakor, meghallásakor, leírásakor és elolvasásakor. A jó értelmező szótár megadja a szóhoz tartozó más tudnivalót is, mint például a szó eredetét, a szó nyelvtani besorolását, helyes használatát. Példamondatokat is tartalmaz a meghatározások használatának bemutatására. Egy adott szót egy ilyen szótárban egy szócikk ír le. A szócikkek különböző szerkezetűek, de a szótárban kell olyan rész is, amely elmagyarázza egy ilyen szócikk szerkezetét. Az értelmező szótár eszköz az ingerültség kezelésére azáltal, hogy felszabadítja a korábban rögzült figyelmet egy addig érthetetlen jelenségről, zűrzavarról, vagy megoldhatatlan problémáról. Az értelmező szótár az intelligencia fejlesztésének eszköze. Az értelmező szótár használatához jó, ha kívülről megtanulod az ábécét, hogy gyorsan megtaláld benne azt a szót, aminek utána akarsz nézni. Világunk birtokbavételének eszköze mindenekelőtt a nyelv; gondolataink, érzelmeink is a nyelv révén válnak tudatossá, egyértelművé számunkra és közölhetővé embertársaink számára. Ebben a folyamatban a nyelv összetevői (a fonémák, a szókincs és a grammatika) közül a szókincsnek kiemelkedő szerepe van. Találóan és szépen fogalmazza meg a szókincs jelentőségét Szemlér Ferenc költő Szavak c. versében: „Mit sejtek csak zenén, más hangokon, bennük tapintom és lélegzelem. Varázslatukra lett csak otthonom az értelem-fagyasztó végtelen. Miattuk érzem, hogy itthon vagyok a földön... élnem s küzdenem szabad... Magamra hát sohase hagyjatok, világteremtő, hűséges szavak. Ha a szavaknak ilyen nagy a szerepe a gondolkodás és a kommunikáció folyamatában, a társadalom életében, sajnálatosnak kell mondani, hogy a nyelvhasználattal foglalkozó írásainkban gyakran kell utalnunk a szókincs szegénységére, igénytelenségére. De vigyázzunk, nem a nyelv, a nyelvállomány szegénységéről van itt szó, hanem az egyéni nyelvhasználatról. Nyelvünk ugyanis figyelemreméltó elevenséggel, alkotóerővel követi a társadalmi, gazdasági, tudományos élet fejlődését, és új szavakkal, kifejezésekkel reagál az újdonságok megnevezésére: világháló, honlap, egér, holdkomp, léglökéses repülőgép, géntérkép, másolás, hódeszka, bevásárlóközpont, látványpékség, körforgalom, hűtőgép, mélyhűtött stb. Ha kell, idegen nyelvekből is kölcsönöz szavakat: CT (komputer tomográf), MR (emer = mágneses rezonancia), flopi stb. Érzékenyen reagál nyelvünk gondolataink újabb meg újabb árnyalatainak kifejezésére is: beszél – beszédet mond (pl. az államelnök a parlamentben); kifogásol – kifogást emel (pl. a nagykövet egy külföldi állam eljárásával szemben); mellett (térben), ill. e megállapítások mellett (azaz: velük együtt, egy időben); elemez valamit – kielemez (azaz: végig-, alaposan vizsgál), értékel – kiértékel (ua.). Tehát nem a nyelvvel vannak problémák, hanem a nyelv gazdag és árnyalt eszközeinek egyéni használatával: a pontatlan szójelentésekkel, a közhelyekkel, ismétlésekkel, a felesleges idegen szavakkal, az összekevert, kitekert szólásokkal. Diákok, újságírók – akik bizony sokszor nem jeleskednek nyelvünk gazdagságának felmutatásában – szokták kérdezni, hogyan lehet gazdagítani nyelvhasználatukat. Az egyik tanácsom, hogy olvassanak jó magyar írókat, költőket. Egy másik: a szótárainkban való böngészés, lapozgatás. Kosztolányi írja: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.” Szótárirodalmunk, az egy nyelven, magyarul írt szótáraink száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott. Azt azonban nem gondolom, hogy az átlagember csak úgy nekiül, és élvezgetve lapozgat egy-egy műben. De azt igen, hogy olvasás, írás közben elővesz egyet-egyet segítségül, mi is valamely szó jelentése, mi az idegen szó magyar megfelelője, hogyan lehet például a mondta igét másként kifejezni. Például így: említette, szólt róla, előadta, szóvá tette, kifogásolta, helyeselte stb. A 2007. évi Könyvhétre az eddigi egynyelvű szótárak mellé a Tinta Kiadó megjelentette a szótárak szótárát, ahogy a Nők Lapja c. hetilap találóan nevezte, az Értelmező szótár +-t. Készítették az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztály dolgozói, kutatói Eőry Vilma vezetésével. Mit takar a szótárak szótára elismerő kifejezés? Mit jelent a címben a +? Röviden azt is mondhatnám, hogy az eddigi egynyelvű szótárak összességét. Ezt így többen nem tartanák kielégítőnek, ill. talán túlzásnak is minősítenék. Tehát? Tartalmaz 16 065 szócikket, s ezekhez kapcsolódóan mintegy negyed millió adatot. Megcélzott olvasói – a magyar anyanyelvűek széles táborában, ide értve a határainkon kívül élőket is – mindenekelőtt az ifjúság és az iskola. Az összesítő jelleg arra utal, hogy az értelmezésen (a benne megjelenő ábrákon) kívül megtalálhatók a szótárban a címszók rokon értelmű megfelelői (szinonimái), sőt ellentétei; az értelmezést gazdagítják szókapcsolatok, szólások, közmondások; találkozunk tájszókkal, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, a Dráva, a Mura, az Őrség vidékén használt jelentésekkel, szavakkal. Találunk a címszók gyakoriságára, stiláris minősítésére történő utalásokat. Értelmező szótárainkban nincs együttesen ennyi minden, sőt, – hogy még egy kellemes kiegészítésre is utaljak – a második kötet végén fogalomköri csoportosításokat is olvashatunk. Mindez azt fejezi ki, hogy szavaink nem elszigetelten, egymástól függetlenül élnek a közösség tudatában, hanem rendszert alkotva, s ez a rendszer nem kis mértékben meghatározza, befolyásolja jelentésüket. Miben tud tehát segíteni ez a legújabb, egynyelvű szótár? 1. Mindenekelőtt megadja a szavak pontos jelentését, beleértve a szöveg-, a stiláris környezetet, melyben az adott szó szerepelhet. Pl. egy rádióriportban a törökbálinti városszépítő egyesületről beszélgettek, s ott hangzott el, hogy az egyesület azon mesterkedik, hogy... A mesterkedik valamin átvitt értelemben ma már „ügyeskedik, fondorkodik” jelentésű, bár őrzi még – konkrét munkáról szólva – az „ügyesen, mesteri módon végez valamit” jelentést is. A szóban forgó riportban tehát az azon dolgozik felelt volna meg a mai használatnak. – Hogyan áll a szénájuk? – kérdezték ugyancsak egy rádióriportban a közgazdasági egyetem egyik vezetőjétől az egyetemen szervezett tanfolyamokkal kapcsolatosan. A jól vagy rosszul áll a szénája kitűnő, népi, paraszti eredetű szólásunk, de mai használatában bizalmas színezetű. – „A hercegi pár házassága a tönk szélére jutott.” – olvastam egy lapunkban. A tönk szélére jut mai használatában inkább gazdasági kötődésű; itt a bajba jutott, tönkre ment, elromlott kellett volna. Az aggodalmat táplál terpeszkedő kifejezés; szokásosan inkább aggódik, aggályoskodik. 2. Az utolsó példa már átvezet a közhelyek területére. A történik (nem történt intézkedés, azaz: nem intézkedtek), a nyer (befejezést nyer, azaz: befejezték), a rendelkezik (nem rendelkezik, nem volt megfelelő hatásköre), a per pillanat a most, jelenleg helyett – mindezek és számtalan társuk gondolkodásunk renyheségének, homályosságának kifejezői; többnyire arra utalnak, hogy a fogalmazónak nincsenek saját gondolatai, megelégszik az unos-untalan használt, hallott szavakkal, fordulatokkal. Elkerülésüket szinonimák felsorolása segíti a szótárban. 3. A szólásoknak, szólásszerű kapcsolatoknak kitüntetett szerepük van a nyelvek kincses tárában, a miénkben is. Mai használatukkal sajnos kitüntetett figyelmet vívtak ki a nyelvművelők körében. Újságíróink, politikusaink olykor-olykor törekednek rá, hogy színesen, egyénileg fogalmazzanak, s ilyenkor nemegyszer elszalad velük a csikó, s efféléket „ötlenek”: a pálya talaja nehezen emészthetőnek bizonyult az Újpest játékosai számára (azaz: nehezen elviselhetőnek, leküzdhetőnek bizonyult); az ötlet felszította az érdeklődést (tehát felkeltette, mert a felszít ige ma már negatív tartalmakkal társul, mint gyűlölet, ellenségeskedés); nemsokára szögre akaszthatja (az énekes) a 13. aranylemezét is (a szögre akaszt valamit jelentése abbahagy, megtagad valamit; itt ahelyett áll: kiteheti a falra, a falra akaszthatja.). Szólásokkal nemcsak itt, szótárunkban találkozhatunk, hanem számos szakkönyv is foglalkozik velük, pl.: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?; Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások; T. Litovkina Anna: Magyar közmondástár. 4. Semmi elvi kifogásunk se lehet az idegen szavak ellen, hiszen nyelvünk sok-sok száz idegen szóval gyarapodott a történelem során. Csakhogy a divat, a sznobizmus akkor is idegen szavakkal él, ha van pontos magyar megfelelőjük: menedzser, fantasztikus, szupermarket, projekt, imázs, konszenzus stb. Nem az idegen szó használatával van a fő bajunk, hanem az önálló gondolat, tartalom hiányával. Szótárunk nem nyelvművelő munka, de ha valamilyen oknál fogva felvesz egy idegen szót, megadja magyar megfelelőjét is. 5. Sok, igen sok területen „ellazulunk”, s ezzel egyre erőteljesebben előre nyomul a szleng (csaj, csajoz, durva követelmény, kiszúrta, hogy...; bekattan stb.) Nem az a baj, hogy mellőzzük az üres formaságokat, hogy a beszélt nyelvváltozat színes elemekkel bővül, hanem ismét csak az önállóság, a saját gondolatok elmaradása az, amit fájón hiányolunk, s különösen a durvaság és trágárság zavar, mint a lapátra tesz, pofára esik, tele van a tököm. Vajon mit tud valaki egy újonnan felavatott szoborról, ha csak annyit mond róla: szar, vagy a tárgyalt személyről, ha az illető hülye fasz? Nem valami álszemérem munkálkodik bennem, ha azt szeretném, hogy csak egyetlen értelmes, tartalmas szót halljak: A szobor lehet kifejezéstelen, az illető modortalan. E területre is érvényes, hogy szótárunk nem nyelvművelő kézikönyv, nem is illemtan; mégis sok szleng szót, szókapcsolatot felvesz, megfelelő (biz, durva) minősítéssel. Lám, hová ragadott egy szótár lapozgatása! Benne van az életem – vallom Kosztolányival. (Eőry Vilma : Értelmező szótár + I–II. kötet. Tinta Kiadó, 2007.) Benczédi József Eőry Vilma főszerk. Értelmező szótár+ (Bozsik Gabriella) www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Az Értelmező szótár+ egynyelvű kéziszótár. Azonkívül, hogy magyarázza a címszavakat, és használatukat példamondatokkal világítja meg, sokféle nyelvi ismeretet, számos hasznos tudnivalót is közöl róluk. A szótár magyar anyanyelvűek, elsősorban fiatalok számára készült, és alkalmas az anyanyelvoktatásban való felhasználásra. A kétkötetes kézikönyvben a 16065 címszóhoz hozzákapcsolva 250000 nyelvi adat található. A klasszikus értelmező szótári funkciók mellett ugyanis - a magyar szótárirodalomban először - egyetlen szótárban számos ismeretet tartalmaz a szócikkekbe beépítve: - megadja a szinonimákat, - felsorolja az ellentéteket, - szókapcsolatokat, szólásokat, közmondásokat közöl, - tájszavakat sorol fel. Ezeken a nyelvi adatokon kívül az Értelmező szótár+ egy szócikken belül még további információkat is ad: - jelzi a gyakoriságot, - közli az etimológiát, - nyelvhasználati tanácsokkal szolgál, - felsorolja utótagjuk szerint az összetételeket, - illusztrációkkal szemléltet. A negyedmillió nyelvi adat szemléletesen mutatja be, hogy szavaink nem elszigetelten, önmagukban állnak nyelvünkben, hanem szinonimáikkal, ellentéteikkel, szókapcsolataikkal hálót alkotnak. A szótár szerkesztői először vállalkoztak arra, hogy a szavaknak ezt a szövevényes kapcsolatrendszerét egyetlen szótárban mutassák be. Erre utal a szótár címében szereplő "+". A szavak összetartozását szemlélteti a kötet végén található fogalomköri csoportosítás is, amely első ízben adja közre fogalomkörökbe rendezve a magyar szavakat. Az Értelmező szótár+ szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztályának tudományos kutatói, a szótár szerkesztése során felhasználták a jelentéstan, a lexikológia és a lexikográfia legújabb eredményeit. Bízunk benne, hogy az Értelmező szótár+ azzal, hogy nemcsak megmagyarázza a szavakat, hanem sokféle ismeretet is közöl róluk, sokak számára nyújtja a szavaink közötti összefüggések felfedezésének izgalmas élményét, és segíti anyanyelvünk szókincsének, ezzel együtt kultúránknak minél alaposabb megismerését. (A kiadó) www.tintakiado.hu Tinta Könyvkiadó. Budapest. 2007. 1826 oldal Gondolatok egy új értelmező szótárról A magyar nyelvtudomány, azon belül is a lexikográfia 2007-ben egy értékes, új szótárral gazdagodott, mely a Tinta Könyvkiadó Magyar nyelv kézikönyvei című sorozatának 13–14. kötete. Öt évvel ezelőtt a kiadó vezetője felkereste az MTA Nyelvtudományi Intézetét azzal a céllal, hogy felkérje a szakembereket: dolgozzák át, bővítsék és tegyék komplexebbé a korábban megjelent, jórészt a tanulók számára elkészített Képes diákszótárt. A munkálatok elkezdődtek, és egy fél évtized után a kívánság teljesült. Új kiadványt vehet tehát a 12–16 éves korosztály a kezébe, ha egy-egy szónak a jelentését kívánja megismerni. A szótár szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Osztály tudományos kutatói, akik munkájukban többek között a lexikográfia, a lexikológia, sőt a jelentéstan legújabb eredményeit is felhasználták. A főszerkesztői teendőket Eőry Vilma tudományos főmunkatárs vállalta és végezte. A kétkötetes kézikönyv terjedelme összesen 1826 oldal, amelyben mintegy 16 000 címszó, 16 000 gyakorisági mutató, 40 000 értelmezés, 55 000 példamondat, 73 000 szinonima, 10 000 tájszó, 18 000 ellentét, 4000 szólás és közmondás, 2000 nyelvi tanács és végezetül 16 000 etimológia található, azaz mindez összesítve 250 000 nyelvi adatot jelent. Közöttük sok határon túli magyar szó is szerepel. Többeket meghökkenthet a címben előforduló pluszjel, mivel eddig még ilyenre nem volt példa. Első látásra a kiejtése sem egyértelmű: a plusz a matematikában ugyanis az összeadás jele, és a tanuló [meg]-nek ejti. Ha nem csupán a fő-, hanem az alcímet is megtekintjük, azonnal világossá válik számunkra az a plusztartalom, amely az eddigi értelmező szótáraknak nem jellemzőjük: Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok. A komplexitásra való törekvés, illetőleg a minél hatékonyabb iskolai alkalmazás vezette a szerkesztőket, amikor a címszóknak nem csupán a jelentésszerkezetét tárták fel, hanem megadták a szinonimáikat és az antonimáikat is, de megtalálhatók a tájnyelvi jelentésbeli megfelelések is. A szócikkek élén álló szavak nyelvészeti analizálását méltán teszi gazdagabbá a szakszerű etimológiai magyarázat. Például a suba arab eredetű vándorszó; a szevasz latin eredetű német jövevényszó. Itt érdemes tisztáznunk tanulóinkkal a következő szakkifejezések meghatározását: idegen szó, jövevényszó, nemzetközi szó. Házi feladatként otthoni gyűjtőmunka kapcsolódhat az órai megbeszéléshez: például keressenek 20 latin és görög eredetű szót. Más alkalommal kutassanak, hogy milyen szláv nyelvekből kerültek szavak a magyar nyelvbe. Az ilyen jellegű feladatok megoldásakor diákjaink nemcsak mélyebben ismerik meg a szótári anyagot, hanem egyre inkább rájönnek a szótár hasznára is. Az Értelmező szótár+ szócikkeinek felépítése és a szótárban alkalmazott jelek, rövidítések magyarázata A munka elsődleges célja az, hogy az érdeklődők elsősorban a mindennapi életünkhöz tartozó, alapszókincsbeli szavak értelmét tárhassák fel, de ezek mellett megtalálják az egyes tudományok (iskolai tantárgyak) szakkifejezéseit is. Mivel az értelmező szótár egyszerre hagyományőrző és modern is szeretne lenni, beépít tájnyelvi és régies, népies, valamint már elterjedt idegen (pl. az informatikával és a számítástechnikával foglalkozó) szavakat is. Például: bennszülött, felülvizsgál, javakorabeli, létminimum, kezeskedik; brikett, bojár, ibolyántúli, jávorszarvas, jezsuita, kánya, kentaur, kéregvasút, mellkas, székely, tiszavirág; bekecs, bezupál, billikom, boglyakemence, dolmány, toborzás; blog, cédé, csip, digitalizál, fájl, fitnesz, kábeltelevízió, képmagnó (videó), szoftver. A jelentésváltozatok arab számozással különülnek el egymástól. A homonimákra az indexszámok hívják föl a figyelmet, és természetesen külön szócikkbe kerülnek a szófaji értéküknek megfelelően. Ha egy szónak több szófaja létezik, azok – római számmal jelölve – annyi szócikket kapnak, ahány szófajuk kimutatható, például ütköző I. mn (melléknévi igenév is), ütköző II. fn. Rendkívül jól segít a vizsgált szó alaposabb megismerésében a gyakorisági mutató. Az ötfokozatú skála növekvő számú jelei mutatják az egyre nagyobb gyakoriságot, elárulják nekünk, hogy mennyire gyakran vagy mennyire ritkán előforduló szóval állunk szemben. Például gyakran használt szó: kihagy, király, korábbi, nincs, pislog; közepesen gyakori a kulacs, pisztácia, postáz, szimfónia, tanszék; ritkán fordul elő a háborúskodik, hupikék, kuglóf, kinin, trakta. A gyakorisági skála mellett a toldalékoláshoz is kapunk segítséget. A főneveknél a többes számú, a tárgyragos és az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjeles alak szerepel. Például a cselekvés szócikkben: cselekvések, cselekvést, cselekvése. A mellékneveknél a többes számú, a tárgyragos és az -n, -an, -en vagy az -ul, -ül határozóragos alak. Például a habos címszó mellett a habosak, habosat, habosan. Újdonság az Értelmező szótár+ fogalomköri csoportosítása a II. kötet végén, amely a szótárban található szavakat témakörönként rendezi el. Ilyenek szerepelnek többek között: élővilág; ember; állat; növény; az ember környezete; lakóhely; lakberendezés stb. Ebben a részben a szavak nem betűrendben követik egymást, hanem a jelentésbeli összefüggések (fajfogalom, nemfogalom viszonya) működnek rendezőelvként. Ennélfogva az Értelmező szótár+ az első magyar fogalomköri szótárnak is tekinthető. Például az egyházi alkalom jelzős szerkezet fogalomkörébe tartozik: áhítat, balázsolás, bérmálás, böjt, búcsú, istentisztelet, konfirmáció, körmenet, litánia, mise és úrvacsora. Az anyanyelvi nevelésben a magyartanárok számos készségfejlesztő feladata között az egyik igen jelentős teendő a tanulók szótárhasználatra való nevelése. Hogy ezt a feladatot a kiadvány még jobban megkönnyítse, szintén újnak nevezhető szerkesztői módszert valósít meg: minden oldal alján közli a szócikkekben előforduló szófaji és egyéb rövidítések feloldását, például hsz: határozószó, nu: névutó, Er: Erdély, Dv: Dráva-vidéki, szin: szinonima, Ö: utótagi összetétel. Ezzel a megoldással a szótárhasználó időt takarít meg, hisz nem kell minduntalan visszalapoznia a rövidítések jegyzékéhez. A két kötetben a fogalmak megértését, memorizálását nagyban segíti a sok ügyes, rajzos illusztráció. A szótár értékei között továbbá feltétlenül említésre méltó a szócikkekben nyelvi szemléltetésként alkalmazott számos szólás, valamint közmondás. Ezek értelmeztetése, magyarázata hatásos, kedvelt, fontos gyakorlattípusa a szókincsbővítésnek. Dicséretes a sok, igényesen összeválogatott szépirodalmi idézet a jelentések megvilágításához. Az esztétikai nevelésben és az ízlésformálásban, illetőleg a személyiség fejlesztésében ugyanúgy nagy segítséget jelentenek a magyartanárnak, mint a különböző stílusminősítések. A szótár igényes nyomdai kivitelezése, ízléses tipográfiája tanárnak és diáknak egyaránt kedvet ébreszt a mindennapi használathoz. A szerkesztők az összeállításkor a lexikográfiai előírásokon kívül fontos pedagógiai és pszichológiai szempontokat is érvényesítettek, és ez a kézikönyv sikerét és népszerűségét is megalapozhatja a köz- és a felsőoktatásban.

Kányádi - Kicsiknek és nagyoknak Helikon Kiadó A vers az, amit mondani kell - írta korábban Kányádi Sándor. A 80 éves költő, író lemezt készített a 40 éves Kaláka együttessel; a Hangzó Helikon-sorozatban most megjelent kiadványon verseit Kányádi maga mondja el, a dalokat pedig a Kaláka adja elő. Kaláka www.helikon.hu Hangzó Helikon-sorozat 20. A verseket Sándor bácsi mondja, a nótákat a Kaláka énekli. A Hangzó Helikon-sorozat legújabb darabjában az olvasás élvezete, valamint a Kaláka együttes dalai mellett Sándor bácsi előadásában is hallgathatunk verseket. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk! A kötet illusztrációit Vogronics Zsuzsa készítette. Részlet az előszóból: „Van alkalmunk az ünneplésre! Kányádi Sándor 80 éves, a Kaláka 40 és a Hangzó Helikon sorozat 5 éve alatt ez a huszadik kötet. Sok szép kerek szám. Nagy öröm, hogy a nyolcvanadik születésnap alkalmából sokat lehettünk együtt Sándor bácsival, köszönthettük a Petőfi Irodalmi Múzeumban, mikor a róla készült album megjelent, mikor az I. kerület díszpolgára lett, köszönthettük a Marczibányi téri Kaláka klubban, a Duna TV-ben, sokfelé az országban és Erdélyben. Még szülőfalujában, Nagygalambfalván is ünnepeltünk. De jó, hogy olyan költő verseit énekelhetjük, akit szeretnek kicsik és nagyok, falun élők és városiak, ínyencek és a csak néha verset olvasók-hallgatók. Negyven év egy zenekar életében hosszú idő. Már vannak, akik ifjú korukban hallgattak minket, és most unokákkal jönnek Kaláka koncertre. Sokan felteszik a kérdést: hogy tudunk ennyi ideig sikeresen muzsikálni? De ez nem csak rajtunk múlik. Köszönjük a költőknek a verseket, köszönjük közönségünknek a sok szeretetet, és jó érzés tudni, ha munkánk örömet szerez az erre fogékonyaknak. A Hangzó Helikon kötetek kapcsán nem csak ünneplésre, büszkélkedésre is adódik alkalom. Az első kötet, a Kaláka—Kányádi már dupla platina lemez, de több platina és arany lemezünk is van. Kitüntette a sorozatot zeneszerzőkből álló kuratórium (Artisjus- díj), a könyves szakma (Szép Magyar Könyv dicsérő oklevele) és az idei Könyvfesztiválon pedig a sorozat legújabb darabja megkapta a Budai-díjat, amelyet pedagógusok véleménye alapján ítélnek oda. Köszönjük az elismeréseket! Reméljük a folytatás is tartogat még örömteli meglepetéseket!” (Gryllus Dániel) Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly megjelentetett egy felnőtteknek szóló CD-t Fehéringes versek címmel, amelyen Kányádi Sándor mondta el verseit, ő pedig énekelte a megzenésített költeményeket és citerán játszott. "Sándor bácsi akkor azt mondta, szerinte volna még néhány vers, amit fel lehetne venni, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy hasonló Kaláka-Kányádi lemezt gyerekeknek. A Hangzó Helikon-sorozatban eddig csak megzenésített versek jelentek meg, versfelolvasások nem, de hol van az megírva, hogy ennek így is kell maradnia?" - idézte fel a kiadvány előtörténetét a zenész. A lemezen Kányádi Sándor 24 versét mondja el, a Kaláka pedig a költő tíz versét zenésítette meg. A költemények korábban a Napsugár című kolozsvári gyermeklapban jelentek meg, ahol Kányádi Sándor 1960-tól 1990-ig dolgozott szerkesztőként. A költő elmondta, hogy a Napsugárnál a fizetéshez és némi prémiumhoz normát kellett teljesíteni, vagyis ha úgy nézzük, nem alkotott, inkább a kötelességét végezte. Megjegyezte: ezek a versek utóbb jó befektetésnek bizonyultak, mert amit muszájból írtak, azok sorra megjelentek, és azóta is. "Két óra alatt végeztem a kiválasztott versek elmondásával, a Kalákának jóval tovább tartott felénekelni a maguk részét. Ha az autóban hallgatjuk a CD-t, az egyenes úton én mondom a verseket, a kanyarokban jön a Kaláka" - mondta tréfásan Kányádi Sándor a kötet bemutatóján. Tévhitnek nevezte, hogy külön vannak gyerek- és felnőttversek. Ahogy fogalmazott, karon ülőtől botra támaszkodóig kell lekötni a népet, igaz - tette hozzá - nemrég Marosvásárhelyen este 7-kor még csecsemők is voltak az estjén. "Ismertük Sándor bácsi nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában Csíkszeredában léptünk fel, még nem volt Kányádi-nótánk. Akkor viszont valaki lejátszotta nekünk azt a verslemezt, amelyen Kányádi az Elveszett követet mondja. Frenetikus hatással volt ránk, így kezdődött az együttműködésünk. Sok jó ötletet is kaptunk tőle, például mielőtt Dél-Amerikába indultunk koncertezni, ajánlotta, zenésítsük meg a Dél keresztje alatt című versét" - emlékezett Gryllus Dániel. Az MTI kérdésére, hogy születnek-e még Kányádi-versek - korábban a költő azt mondta, egy bizonyos életkor után már nem fog verset írni -, Kányádi Sándor közölte: nem tudja megmondani. Az erdélyi Nagygalambfalván született és ott is élő élő Kányádi Sándor 1950-től publikál, fő művei közé tartozik A bánatos királylány kútja címmel megjelent, verseket, meséket, történeteket tartalmazó kötet, valamint a Fából vaskarikát című mesekönyv. 1993-ban Kossuth-díjat kapott, idén a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. A Kaláka-Kányádi: kicsiknek és nagyoknak című kiadvány illusztrációit Vogronics Zsuzsanna készítette, aki a Madáretető című Kaláka-verslemezen már dolgozott együtt az együttessel. A Hangzó Helikon versmegzenésítés-sorozatának első kiadványa öt évvel ezelőtt szintén egy Kaláka-Kányádi album volt, az a költő 75. születésnapjára jelent meg. Azóta többek között Gerendás Péter (Faludy György költeményeiből), Palya Bea (Weöres Sándor Psychéjéből), Cseh Tamás (Ady verseiből), Ferenczi György (Petőfi-versek) és Both Miklós (Radnóti-versek) lemeze jelent meg a sorozatban. Előkészületben van egy Bródy János-lemez József Attila verseiből (korábban a Sebő együttes is zenésítette már meg József Attila verseit), a Szélkiáltó Márai-albuma, valamint Hobo Pilinszky CD-je. www.kulturport.hu Versek, dalok: 1. Ha a napnak 2. Jön az ősz 3. Róka-étlap 4. Krumplis mese 5. Kecske 6. Hajt a csordás 7. Csukástó 8. Hajnalban a csillagok 9. Zápor 10. Szitakötő tánca 11. Tavaszi tarisznya 12. Ének a forrásról 13. Bivalyos vers 14. Költögető 15. Kakukk 16. Erdőn jártam 17. Jó két ló szolgája 18. Elfújta a szél a napot 19. Béka-búcsúztató 20. Valami készül 21. Tisztás szélén mogyoró 22. Szarvas-itató 23. A tavon 24. Vadcseresznye 25. Zsörtölődő 26. Mátyás-napi vásár 27. Kicsi faluból való vers 28. Fehér havon kormos folt 29. Hallgat az erdő 30. Farkas 31. Nyergestető 32. Kopár a fa d 33. őszeleji kívánság 34. Elszálltak... 35. Elszálltak... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A Grál-kód Gold Book Kiadó Debrecen Az igazi rejtély a valódi isteni jelenlét. "Kielégíti mindazt a tudáséhséget, ami az emberekben él e régi misztérium iránt. Az igazi Grál tanúskodik arról az isteni adományról, ami még a legmélyebb emberi vágyakozást is túlszárnyalja." Scott Hahn, a The Lamb's Supper és a Hail, Holy Queen című könyvek szerzője A Szent Grál történetei olyan rejtélyes vonzerővel bírnak, amelyek évszázadok óta megigézik az emberek képzeletét. Ezek a történetek egy végre feltáruló, nagy titokról regélnek: egy meglepő válaszról az élet legnagyobb kérdéseire, és egy rejtett misztériumról, amely legmélyebb vágyakozásunkat is kielégíti. Az utóbbi 1700 évben írók, költők, művészek, zeneszerzők és filmrendezők sora igyekezett megragadni a Grál rejtélyét. A nagy kutatás az Artúr-legendák fő mozgatóereje, ez ösztönzi Indiana Jonest a legizgalmasabb kalandokra, és ez sarkall sokakat A Da Vinci-kód elolvasására. A keresésről, csodákról, becsületről, hitszegésről és árulásról szóló varázslatos történetek azért ragadják magukkal ilyen erővel és oly régóta az embereket, állítják A Grál-kód szerzői, mert valóban megérintenek valamit mélyen a szívünkben. Felfedik legbensőbb sóvárgásunkat, hogy megismerjük Krisztust, hogy közösséget vállaljunk az istenivel. A Grált éppen az tette szentté, amit populáris alakváltozásai közben elvesztettünk: ez pedig nem más, mint bensőséges kapcsolata az oltáriszentséggel. A Grál-kód egy évszázadokon átívelő irodalmi és teológiai detektívtörténet, amely ott ér véget, ahol a Grál-legenda kezdetét vette - a szobában, ahol Jézus utoljára összegyűlt legközelebbi tanítványaival, áldást mondott, megtörte a kenyeret, és körbeadott egy szent serleget. Megfejtették a Szent Grál titkát? Elképzelhető, hogy egy 250 éves emlékművön található titkos jelzés elvezet a szent kehely mostani lelőhelyéhez. Legalábbis ezt állítja egy idős brit házaspár, akik egész életüket a kódfejtésnek szentelték. Egy közép angliai város, Staffordshire 250 éves emlékművén található titkos felirat megfejtésén már igen sokan dolgoztak – mindeddig eredmény nélkül. Nemrégiben azonban a második világháború kódfejtőközpontjának, a Bletchley Park-nak két egykori munkatársa olyan megoldást adott, mely állításuk szerint könnyen elvezethet a Jézus által az utolsó vacsorán használt szent kehelyhez, a Szent Grálhoz. A kódfejtők és a felirat Első pillantásra talán nehéz megérteni, hogy mi köze lehet egy 250 éves emlékművön található feliratnak Jézushoz és a Szent Grálhoz, ám a nyugdíjazott kódfejtő házaspár egy meglepő teóriával előállva mégis azt állítja, hogy nemsokára akár a Szent Grált is megtalálhatják. A titkos kód, melynek megfejtésén maga Charles Darwin is sokat dolgozott, tulajdonképpen mindössze 10 betűből áll: „D.O.U.O.S.V.A.V.V.M.” Azt ugyan már eddig is feltételezték, hogy az 1748-ban készült emlékmű valamilyen kapcsolatban állhat egy titkos renddel, de generációk egész sora sem birkózott meg a feladattal, melyet a rend tagjai adtak fel. Oliver és Sheila Lawn, nyugdíjazott kódfejtők szerint is „sokkal nehezebb volt megfejteni ezt a pár betűt, mint a második világháborúban a németek által használt Enigma rendszert” – írja a BBC angol nyelvű honlapja. Oliver Lawn szerint az üzenet egy titkos keresztény szektától származik, és az áll benne, hogy Jézus tulajdonképp egy evilági próféta volt, isteni tulajdonságok nélkül. A kód rövid megfejtése, miszerint „Jézus, mint istenség nem létezik”, természetesen eretnek tanításnak számított még a protestantizmusáról oly híres 17. századi Angliában is. Lawn szerint a kód „Sion szerzeteseitől” származik, akik egyesek szerint a templomos lovagrend utódjainak tekintették magukat. A templomos lovagrendről viszont azt tartották, hogy ők a Szent Grál őrzői. Ráadásul az emlékművön található dombormű alkotója, Nicholas Poussin valóban egy titkos rend tagja volt a kortársak tanúsága szerint. Ez a titkos rend a feltételezéseket követve vagy a templomosok rendje vagy a Sion szerzetesrend lehetett. Szent Grál: maga is titok Persze ha a legújabb nyomok révén esetleg sikerül is eljutni a Szent Grálhoz (amelyet azért hittudósok és komoly történészek igencsak kétségbe vonnak), akkor is még ott állunk egy következő talány előtt: vajon mi is volt valójában ez a Szent Grál? Alapjában véve még abban sem jutottak dűlőre a tudósok, hogy egy kelyhet, vagy pedig egy ládát kell keresni. Az egyik hagyomány szerint ez nem más, mint Jézus által az utolsó vacsorán használt kehely, melyet arimateai József vett magához Jézus halála után. József a kelyhet Angliába vitte és elrejtette. Később aztán ezt a kelyhet próbálták megtalálni a legendás Arthur királlyal együtt a kerekasztal lovagjai. A hagyomány szerint a cél az elveszett paradicsomi állapot visszaállítása lett volna, ám tulajdonképpen a soha el nem érhető tökéletes harmónia és megvilágosodás, a teljesség elérésének örökké elérhetetlen szimbóluma maradt ebben az értelmezésben a kehely. Egy másik hagyomány szerint a kehelyben fogta fel a megfeszített Krisztus vérét aritmatei József. Ezt a kelyhet aztán még a Szentföldön elrejtette, és csak több mint ezer évvel később a keresztes hadjáratok során fedezték fel a templomos lovagrend tagjai. Ezt követően a rend tagjai magukkal hozták Európába a kelyhet, és egy titkos helyen őrizték. Egy harmadik változat szerint aritmateai József olyan italt adott Jézusnak a Grál-kehelyben, mely merevgörcsöt okozott a megfeszítetten. Miután mindenki úgy vélte Jézusról, hogy meghalt, aritmateai József segítségével megszüntették az ital hatását és Mária Magdalénával együtt, akit ez a deszakralizált hagyomány Jézus feleségének tartott, a mai Dél-Franciaország területére menekültek. A Merowing királyok eszerint magának Jézusnak lennének a leszármazottai. Az egyik legismertebb legenda szerint azonban a Szent Grál tulajdonképpen nem is egy kehely volt, hanem, mint azt az Indiana Jones és az utolsó kereszteshadjárat című opusz is állítja, tulajdonképpen a zsidók és Isten között létrejött szövetség, illetve a tízparancsolat írott változatát őrizték benne. Eszerint a Grál nem volt más, mint az elveszett frigyláda. Kétes legendák Komoly hittudósok és történészek azonban azt állítják: mindezek a történetek valóban csak a legenda körébe tartoznak. Nézetük szerint az sem biztos, hogy a Grál egyáltalán létezett, de ha létezett is, inkább csak a titokfejtés bizsergető érzése táplálja a Szent Grál fellelése utáni hajszát – valójában igen valószínűtlen, hogy valaha is megtalálják azt. A modern ember misztikus vonzódása az ilyen, múlt homályába vesző jelenségek iránt, leginkább önmaga elbizonytalanodását tükrözi. A biztos talaj kicsúszott az emberek lába alól, s most a homályban keresik a kapaszkodót – vélik a tudósok és a hozzáértők. Kun Enikő Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Fareed Zakaria /Szigeti Judit Eszter (ford.) – A posztamerikai világ Gondolat Kiadó Fareed Zakaria számára korunk "nagy története" a "többiek felemelkedése"- az olyan országoké, mint Kína, India, Brazília, Oroszország, Dél-Afrika, Kenya és mások. Gazdasági növekedésük új globális tájat rajzol ki, amelyben megváltoznak a hatalom súlypontjai, a gazdaság és innováció "buborékjai" példátlan mértékben és váratlan helyeken bukkannak fel. A gazdasági növekedést szorosan követi a politikai önbizalom és a nemzeti büszkeség feléledése. "A mai politikai viták... a legcsekélyebb összefüggésben sem állnak ezzel a fejlődésmenettel, inkább a terrorizmus, a bevándorlás, a belbiztonság és a gazdasági pánik kérdései körül forognak. Az igazi kihívás azonban, amellyel a nyugati világnak szembe kell néznie, az új világnak nem a vesztesei, hanem a győztesei felől érkezik." - írja a szerző. Fareed Zakaria a Newsweek International szerkesztője, állandó nemzetközi szemleírója, a CNN kommentátora. www.gondolatkiado.blog.hu Lehet, hogy az amerikaiak szeretik a szépet, de ami igazán lenyűgözi őket, az a méret. Gondoljunk csak a Grand Canyonra, a kaliforniai szikvójafenyő-erdőkre, a Grand Central pályaudvarra, a Disney Worldre, az utcai terepjárószerű szabadidő-autókra, az amerikai fegyveres erőkre, a General Electricsre, a dupla McRoyalra (sajttal) és a Venti Lattéra (amerikai óriás tejeskávé – a ford.). Az európaiak a komplexitást szeretik, a japánok pedig az egyszerűséget tartják nagyra. Az amerikaiak viszont a méretet és még inkább a szuperméretet. Ezért okoz Kína akkora sokkot az amerikai fejekben. Olyan hatalmas ország, hogy mellette eltörpül az Egyesült Államok. 1,3 milliárd lakosával népessége négyszerese Amerikáénak. Az amerikai misszionáriusok és üzletemberek több mint száz évig álmodoztak az ezzel kapcsolatos lehetőségekről – 1 milliárd megmentendő lélek, 2 milliárd dezodorálható hónalj –, de sohasem jutottak tovább az álmodozásnál. Kína óriási volt, de szegény. Pearl Buck Az édes anyaföld című sikerkönyvében (valamint színdarabjában és filmjében) egy időtálló képet fest Kínáról: egy agrártársadalom küszködő parasztokkal, kapzsi földbirtokosokkal, éhínséggel, árvizekkel, pestissel és szegénységgel. Ahogy a híres – és valószínűleg kétes hitelességű – napóleoni mondás tartja: „Aludjon csak Kína, mert ha egyszer felébred, megrengeti a világot.” Úgy tűnik, hogy Kína közel kétszáz éven át követte ezeket az utasításokat, szunnyadt, és nem jelentett többet egy küzdőtérnél, ahol a nagyhatalmak kiélhették ambícióikat. A 20. században Japán – mely egykor követője volt – legyőzte Kínát mind háborúban, mind pedig a békében. A második világháborúban az Egyesült Államok szövetségre lépett vele, segélyekkel látta el, és 1945-ben helyet biztosított neki az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Amikor 1949-ben a kínai kommunista hatalomátvétel után Washington és Peking ellenségekké váltak, Japán pedig a háború után gyors fejlődésnek indult, Kína még inkább lemaradt. Mao Ce-tung katasztrofális megrázkódtatások sorozatába rángatta bele az országot, mely tönkretette Kína gazdasági, technológiai és szellemi tőkéjét. Aztán 1979-ben a dolgok kezdtek elmozdulni. Kína ébredése átalakítja a gazdasági és politikai tájképet, de őt magát is formálja a világ, amelybe belenő. Peking ugyanazzal a két erővel igyekszik kiegyezni, ami a posztamerikai világot általában is meghatározza: a globalizációval és a nacionalizmussal. A gazdasági és technológiai nyomás Pekinget az egyik oldalon az együttműködő beilleszkedés felé taszítja. De ugyanezek az erők szétszakadáshoz és társadalmi felforduláshoz vezetnek az országban, és a vezetés új utakat keres, hogy egységesítse az egyre sokszínűbb társadalmat. Kína fejlődésével az is együtt jár, hogy egyre rámenősebb lesz, és mind nagyobb mértékben hatással van a régióra és a világra. A posztamerikai világ stabilitása nagymértékben függ majd attól, hogy Kína mennyire fogja egyensúlyban tartani az integráció és szétesés erőit. Az elmúlt 500 évben két igazán jelentős hatalmi erőeltolódás zajlott le a világban. Az első Nyugat-Európa felemelkedése a XVII. században, a másik az Amerikai Egyesült Államok üstököse a polgárháború és az I. világháború között. Ma már azonban a kiegyenlítődés születését éljük meg, elsősorban Kína felemelkedésével, amelynek hatásai már eddig is jelentős befolyást gyakoroltak a világ történéseire. Az Egyesült Államok számára gazdasági, munkaerő- és biztonság szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, hogy ezt a helyzetet megértse és kezelni tudja. Kína felemelkedése ugyanis nem kevesebb, mint a belátható jövő legfontosabb tényezője. Ne felejtsük el, hogy ez a tényező már ma is a világ negyedik legnagyobb gazdasága, amely 3-4-szer gyorsabban növekszik az első háromnál. Több árucikk tekintetében már ma is a világ legnagyobb importőre, más termékek esetében a legnagyobb exportot mondhatja magáénak. Mindennek tetejébe hamarosan a világ legnagyobb vállalatainak otthona lesz. Mindeközben csendesen növekszik India is. India, amely méreteiből, népességéből adódóan a jövő ázsiai egyensúlyának egy másik meghatározó tényezője lesz. Kelet-Ázsia mai felemelkedése egy harmincéves folyamat, nem csupán a legutóbbi idők fejleménye. Az ázsiaiak a világ legnagyobb megtakarítói, s megtakarításaik már napjainkban is az Egyesült Államok költségvetési deficitjének fedezeteként szolgálnak. Vegyünk egy példát: a világgazdaságra jellemző mai amerikai fölénynek egyik alapvető oka a tudomány és technológia fejlettsége, amellyel az USA büszkélkedhet. Ám ezen a téren (is) gyors és stabil Ázsia erősödése. A computer-technológiától a biológiai tudományokig tapasztalható az ázsiai kutatás-fejlesztés növekedése. Például a nemzetközi tudományos szaklapokban a publikálók közötti amerikaiak aránya drámaian csökken, miközben az ázsiaiaké növekszik. A gazdasági erősödés kulturális és politikai magabiztossághoz vezet. Az Egyesült Államok még jó ideig a világ vezető hatalma marad. Ám a rés közte és más hatalmak között – Ázsia felemelkedésével - az eddigieknél összehasonlíthatatlanul szűkebb lesz. A terror ellen vívott harc döntő, az Iraki győzelem szükséges, a Közel-keleti béke fontos. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy az Egyesült Államok felkészüljön egy olyan világra, amelyben már nincs kizárólagos szava, és nem ő az egyedüli meghatározó játékos. www.polgariszemle.hu Az amerikai Fareed Zakaria két szempontból is tökéletes punditnak tekinthető. Először azért, mert az egyik legkiválóbb külpolitikai szakértő. Másodszor meg azért, mert indiai származású. A pundit ősi szankszkrit szó, és a brámán tudósokat jelölték vele. A hindiből került át az angolba “írástudó”, “specialista”, “hozzáértő” jelentésben. Szóval Zakaria, ez a brámán-ivadék (ami persze csak képletesen értendő) legújabb Newsweek-cikkében arról ír, hogy Obama Afganisztán-stratégiájának nem a 30000 pótlólag megajánlott amerikai katona a meghatározó eleme, hanem a háborús céloknak az eddigieknél sokkal szűkebb értelmezése. Az amerikai elnök szinte semmit nem mondott arról, hogyan kell megteremteni az afganisztáni demokráciát, biztosítani az emberi jogokat, különös tekintettel a női egyenjogúságra. Ő ugyanis elsősorban az amerikai nemzetépítést tekinti feladatának. A csapaterősítés így egyszerű taktikai mozzanat. Az új elnök elődjétől örökölte ezt a háborút, amelynek a perspektívái nem a legrózsásabbak, és most – ha csak nem akar gyengének és gyávának mutatkozni – nem fújhat visszavonulót. “Obama – mondja Zakaria – posztimperiális politikát követ egy birodalmi válság kellős közepén.” Katonai értelemben újból magához akarja ragadni a kezdeményezést, hogy 2011 júliusában – vagyis bő másfél év múlva – megkezdhesse a kivonulást. Obama kétségtelenül kiváló szónok, és mondott is eddig jó néhány magasröptű beszédet, de elnöksége első éve alatt tulajdonképpen arról tett tanúbizonyságot, hogy józan, számító politikus, legyen szó Oroszországról, Kínáról, Iránról, Irakról vagy Afganisztánról. “Obama – így Zakaria – mind alkatilag, mind pedig erudícióját tekintve: realista.” A csapaterősítést bejelentő beszédében nem véletlenül mondta azt, hogy elnökként nem hajlandó olyan célokat kitűzni, amelyek nincsenek összhangban Amerika “lehetőségeivel és érdekeivel”. És az is figyelemreméltó, hogy csak egyetlen elődjét idézte, a republikánus Dwight Eisenhowert, akiről mi magyarok 1956-ban a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mennyire realista volt. Obama a különböző javaslatok és politikai célkitűzések közötti egyensúly szükségességére hívta fel a figyelmet, “az elmúlt évek során ugyanis – tette hozzá – elvesztettük ezt az egyensúlyt”. Az új afganisztáni stratégia nagy nyilvánosság előtti bejelentése után Obama vendégül látott néhány hozzáértő “írástudó”-t (ma már az ilyesmi is a jól megválasztott külpolitikai stratégia elengedhetetlen kelléke), akik előtt valamivel nyíltabban beszélt. A dolgok természetéből kifolyólag egyelőre nem sok minden szűrődött ki az itt elhangzottakból. De két dolog mé David Ignatius, a The Washington Post kolumnistája megkérdezte Obamától, hogy vajon a tálibok nem fogják-e egyszerűen kivárni, hogy az amerikaiak eltávozzanak, amivel arra célzott, hogy nem biztos, hogy nagyon bölcs dolog volt a kivonulás kezdeti időpontjának a meghatározása. Obama a következőket válaszolta erre: “Ezt nem tartom komoly érvnek, hiszen, ha ezt a logikát követjük, akkor soha nem távozhatnánk onnan. Így van? Lényegében arra köteleznénk magunkat, hogy Afganisztánt örök időkre az Egyesült Államok protektorátusává tegyük.” Zakaria pedig – aki szintén résztvett az említett szűkkörű megbeszélésen – ezt a gondolatot mintegy kiegészítve, elmondta, hogy Obama világossá tette: nem akar egyszerre két háborút viselni. Amit úgy kell érteni, hogy Amerika hosszú távú biztonsága és szuperhatalmi státusának fenntartása szempontjából a döntő küzdelmet nem Irakban és Afganisztánban, hanem az amerikai gazdaság, az oktatás és a műszaki újítások “frontján” kell majd megvívni. „A DEMOS könyvek sorozatban jelentette meg idén a budapesti Gondolat Kiadó magyar fordításban Fareed Zakaria A posztamerikai világ című könyvét, melyben a szerző a jelenlegi válság okairól, a válság utáni világról ad érdekfeszítő elemzést, körvonalazza a kialakulandó világ jellemzőit, figyelemre méltó jegyzetekkel ellátott hét fejezetben mutatja be a posztamerikai világ lényegét. Fareed Zakaria indiai származású amerikai újságíró, 1964-ben született Mumbaiban, indiai muzulmán családban. Közép és főiskoláit Mumbaiban végezte, majd 1982-ben letelepedett az Amerikai Egyesült Államokban. A Yale Egyetemen diplomázott. A Newsweek International szerkesztője, állandó nemzetközi szemleírója, a CCN kommentátora. A nemzetközi kapcsolatok szakértőjének tekintik. Kedvenc témája: Kelet-Ázsia modernizálása. Fareed Zakaria nagy érdeme, hogy nemcsak a keleti világot ismeri, hanem jó ismerője az amerikai életformának is. Könyvében ezt az életformát taglalja. A könyv előszavában a jelenkori válságot elemzi, mondván: „Minden aranykor véget ér egyszer. Minél tündöklőbb volt, annál zajosabban ér véget. A 2008-as krach a világ legsúlyosabb pénzügyi világválsága 1929 óta.” Különbözik az eddigi válságoktól „nem csak egy fejlődő világ egyik holtágából indult ki, hanem a globális kapitalizmus szívéből, az Egyesült Államokból, ahonnan tovább áramlott a nemzetközi pénzügyi rendszer szféráin keresztül”. Kiemeli, bár nem a kapitalizmus végét jelenti, de az Egyesült Államok számára jelentheti egy bizonyos dominancia végét. Ez a válság sietteti a posztamerikai világnak a kialakulását. A Nyugat nem tud egyedül megbirkózni a válsággal. A szerző szerint az elmúlt válságok során a Nyugat a szigorú tanár szerepét játszotta, amely rendre utasítja a rendetlen osztályt. Most szükség van minden jelentős szereplő részvételére, ideértve a feltörekvő országokat is. Írásának lényegét fogalmazza meg, amikor is azt írja: „Ez a könyv nem Amerika hanyatlásáról, inkább a többi ország felemelkedéséről szól.” Világtörténelmi szempontból szerinte az utóbbi évszázadok során három szerkezeti hatalmi váltás történt. 1. A nyugati világ felemelkedése (XV–XVIII. század), 2. Az Amerikai Egyesült Államok felemelkedése (XIX. sz.), 3. Jelenleg a modern hatalom harmadik változása folyik, ami a többiek felemelkedésével jár együtt. A fejlődés általában a leglátványosabb. De pontosítás is szükséges, mert 2006-ban és 2007-ben 124 országra 4%-os vagy annál nagyobb növekedés volt jellemző. Ezt a fejlődést a szerző „igazi globális fejlődésnek” nevezi. Ennek következményei is vannak. „Mindez olyan nemzetközi trendet hoz össze, melyben a világ országai nem pusztán a folyamatok tárgyai vagy megfigyelői, hanem saját jogú résztvevői. Ez egy valódi globális rendszer megszületése.” A posztamerikai világ felé Mi jellemző erre a világra, erre az új korra? A szerző szerint a hatalom átterjed az államtól egyéb szereplőkre, nemzetközi szervezetekre. Az egypólusú világ többpólusúvá vált. „1995-től az amerikai birodalom fennállása alatt éltünk egy egyedül álló egypólusú világban, melyben a globális gazdaság óriási mértékben felgyorsult és kiterjedt. Jelenleg ez a folyamat irányítja a nemzetközi rendben bekövetkezett változást.” Politikai és katonai szinten is továbbra is egyetlen szuperhatalom által meghatározott világban élünk, azonban minden más területen, legyen ipari, pénzügyi, oktatási, társadalmi vagy kulturális dimenzió, a hatalom áthelyeződik, eltávolodik az amerikai dominanciától. Arról van szó, hogy egy posztamerikai világ felé tartunk, egy olyan világ felé, amelyet sok felől alakítanak, irányítanak. Az állam szerepének növelése A posztamerikai világot a globalizáció és a nacionalizmus jellemzi. A posztamerikai világ stabilitása nagymértékben függ majd attól, hogy Kína mennyire fogja tudni egyensúlyban tartani az integráció és a szétesés erejét. A kormányzati beavatkozások hatékonyabbak lesznek. Az állami szerepvállalás növelése figyelhető meg. Az államosítások nem jelentik viszont azt, hogy visszatérünk a szocializmusba. A globalizált világban minden probléma átlépi az országhatárt. „ A gazdasági élet, az információ, de még a kultúra is globalizálódik, a hivatalos politikai hatalom továbbra is erőteljesen kötődik a nemzetállamhoz, amely ugyanakkor a problémák nagy részét egyre kevésbé képes egyoldalúan megoldani.” A gazdaság növekedése a nacionalizmus megerősödésével párosul. A posztamerikai világ jellemzője, hogy az új hatalmak erőteljesebben adnak hangot érdekeiknek. A régi modell szerint az Amerikai Egyesült Államok és néhány nyugati szövetségese játszották a rendezői szerepet, és a harmadik világ kimaradt a játékból. Ma azonban, ha megvizsgáljuk a kereskedelmi tárgyalásokat, láthatjuk, hogy a fejlődő világ országai már nagyobb erőt képviselnek. Kiderül az, hogy Brazília, India keményen küzdenek a saját érdekeik érvényesítéséért. Az Amerikai Egyesült Államok és a többiek Az elmúlt évtizedben az egypólusú hatalom folyamatosan meggyengült. A hatalom most szélesebb körben oszlik meg. Az 1989 óta eltelt időszakban az Egyesült Államok határozták meg a nemzetközi trendet. Az elmúlt két évtized egypólusú hatalma nem Irak miatt gyengült, hanem azért, mert a hatalom szélesebb körben oszlik meg a világban. Bizonyos értelemben az egypólusú világ ideje lejárt. Az Európai Unió a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja, s ahogy Kína és más felemelkedő óriások növekednek, a kétpólusú kereskedem hárompólusúvá, majd többpólusúvá alakulhat át. Az újonnan felemelkedő országok egyre aktívabbak. Az új rend nem Amerika hanyatlását vetíti elő, mivel a szerző hisz abban, hogy Amerikának óriási az ereje. Szerinte az új világ nem egy szuper hatalmat hoz felszínre, hanem az erők sokaságát, melyet Amerika navigálhat. Érdekes Japán, Kína, India fejlődési stratégiájának az összehasonlítása. Különösen érdekes a szerzőnek a tervgazdasággal kapcsolatos megállapítása, melyben azt mondja: Kína nem alkalmazta a sokkterápiát. A kínai kormány inkább a fokozatosságot választja, melyet a szerző „növeld a nevezőt stratégiának” nevez. Kína ahelyett, hogy bezárta volna a rosszul működő gyárakat, nagyarányú privatizálást valósított volna meg, inkább megerősítette a gazdaságot. Így valósult meg a kapitalizmus kínai módra. A kínai állam fokozatosan vezeti be a reformokat. Érdekesek azok az összefüggések is, melyek az oktatásra vonatkoznak. Fareed Zakaria összehasonlítja az amerikai oktatást a különböző ázsiai országok oktatási rendszerével, kiemelve, hogy az amerikai oktatásban gondolkodásra, kreativitásra tanítják a diákokat és arra, hogy kockáztasson. Míg, például, a japán oktatásban nagy hangsúlyt fektetnek a tesztek megoldására. Az ázsiaiak jönnek Amerikába, hogy megtudják, hogyan vehetnék rá gyermekeiket a gondolkodásra. Amerika hatalma, Amerika titkos fegyvere Az USA előnye Európa és a többi világ fejlett országaival szemben az, hogy dinamikusak a demográfiai mutatói. Európa elöregedett, míg ezzel szemben az Egyesült Államokban több a gyermek, mint az idős ember. Míg Európának az egyik problémája a magas munkanélküliség, a merev munkaerőpiac, ám előnyei is vannak, mint, például, a hatékonyabb, pénzügyileg is fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszer. Fareed Zakaria szerint Amerika titkos fegyvere a bevándorlás. Bevándorlók nélkül az Államok GDP-növekedése az elmúlt 25 évben megegyezett volna az Európáéval. Amerika az újítások területén tanúsított kiválósága nagyban köszönhető a bevándorlóknak. Amerika megtalálta a módját, hogyan újítsa fel az energiáit az új népesség beáramlása következtében. Ennek hozama volt az, amikor Amerika valami újat kitalált és megvalósított, akkor az egész világ alkalmazkodott ehhez a megvalósításhoz. Ennek eredménye volt az, hogy az amerikai világ soha nem fejlesztette azt a képességét, amellyel be tudna lépni más népek világába. „Nem vettük észre, milyen gyorsan történt a többiek felemelkedése.” Fareed Zakaria felveti azt a kérdést, hogy a jelenlegi Amerika képes lesz-e elfogadni azt a világot, melyet a szereplők és a nézőpontok sokszínűsége jellemez? Képes lesz-e boldogulni egy olyan világban, melyet nem ő irányít? Az Amerika célja című fejezetben rövid betekintést enged a Clinton- és a Bush-kormány külpolitikai stratégiájába, megállapítva azt: nem csak az amerikai politika lényege változott meg ebben a korszakban, hanem a stílusa is, birodalmi és zsarnoki lett. Példának hozza fel Bush elnök külföldi útjainak megszervezését, tervezettségét, melynek célja az volt, hogy minél kevesebb kapcsolatba kerüljön a meglátogatott ország lakosságával. Utazásai során semmit nem tett azért, hogy kifejezze tiszteletét és elismerését a meglátogatott ország kultúrája iránt. Az új korszak szabályai A többi ország felemelkedése valós jelenség, azonban hosszú és lassú folyamat, amely Amerika számára fontos, mégis újszerű szerepet biztosít. A felemelkedő országok közötti kapcsolatokat sok esetben történelmi gyűlölet, határviták vagy aktuális ellentétek jellemzik, és a legtöbb esetben a gazdasági és geopolitikai pozíciójukkal együtt a nacionalizmusuk is erősödik. Ebben a megváltozott világban új magatartásra van szükség, amelyet minden szereplő részéről a konzultáció, az együttműködés és a kompromisszum kell hogy jellemezzen. Átfogó szabályokat kell kialakítani a szűklátókörű érdekek helyett. A Félelem és rettegés című alfejezetben a szerző érdekesen közelíti meg az amerikaiak félelemérzetét. A terrorizmus következtében kialakult érzéseket felül kell vizsgálni –állítja. Ezeken túl kell lépni, és vissza kell szerezni az ország önbizalmát. Amerika azért fejlődött, mert nyitott tudott maradni, a termékekre, a szolgáltatásokra, az ötletekre, találmányokra tudott figyelni. Mindenekelőtt a különböző népekre és kultúrákra. Csomafáy Ferenc www.nyugatijelen.com összeállította Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

’Női Don Quijote’ Charlotte Lennox 1752, London 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Lennox második regénye Jane Austen művének( A klastrom titka)-előfutára. Alapos műveltség hiányában Lennox hősnője, Arabella minden tudása a világról a XVIII. századi francia románcokból származik. Lennox komikusan ábrázolja, milyen csapdákba esik bele Arabella, mert nem tud különbséget tenni fikció és valóság közt. Azt várja, hogy imádók hulljanak a lába elé, veszélyt és ármányt lát a legközönségesebb helyzetekben, és rendre megszegi a nők illetlen viselkedésére vonatkozó társadalmi szabályokat. Arabella téveszméje, miszerint a világ a románcok szokásrendjéhez igazodik, magabiztosságot kölcsönöz neki, ami szertefoszlik, amikor újratanulja a dolgokat. Lennox Arabella álomvilágának képtelen, nevetséges voltát bemutatva, finoman leleplezi, milyen csekély tényleges hatalom jutott a nőknek a XVIII. századi társadalmában. A regényben végül a ráció legyőzi a képzeletet, és Arabella megismeri valóságos helyzetét a világban. A mai olvasó helyenként talán önismétlésnek érzi Lennox komédiáját, de a regény máig megőrizte a főszereplő hiteleségét-kész csalódás, amikor Arabella beadja a derekát a konvencióknak. Talán kinevetjük a hősnő naivitását, ám ne feledjük, amikor Lennox feltárja az elszabadult képzelet veszélyeit, akkor a nőképzést korlátozó XVIII. századi gyakorlatot kérdőjelezi meg. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Fanny Hill. Egy örömlány emlékiratai John Cleland 1709 Anglia 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Vitathatatlanul a leghíresebb angol erotikus regény. Legalább egy része korábban íródott, s a XVIII. századi London realisztikus ábrázolása szorosan hozzákapcsolja a kortársak- Richardson, Fielding, Smollett- műveihez. Fanny tizenöt éves, szép vidéki lányként lép elénk. Miután elveszíti ártatlanságát, megtanulja, hogyan veheti hasznát szexuális vonzerejének, ha boldogulni akar az életben. Sokat vitatott és tiltott gyümölcsként igen népszerű regényének felépítéséhez Cleland sokat merített a divatos francia, erotikus regényirodalomból, és a már térhódító „egy szajha életútja” -műfajból, amely természetesen abból a célból tárta az olvasók elé a rosszéletű hölgyek sorsát, hogy óva intsen a bajt hozó szexuális kicsapongásoktól. Ám Cleland kihívóan nem érzi szükségességét annak, hogy paráznaként megbüntesse Fannyt:boldog feleségként búcsúzunk tőle. Cleland-tudatában annak, hogy a szeméremsértő ábrázolás hátulütője a sok ismétlés-ahelyett, hogy durva, vagy szleng kifejezéseket használna a szexuális aktusok vagy a nemi szervek leírására, metaforák és hasonlatok szédületes változatosságában tobzódik. Noha szemrebbenés nélkül ábrázolja mind a férfiak, mind a nők szexuális örömét, Fanny szexuális vágyai meglepően konzervatívak- élvezi a különféle heteroszexuális aktusokat, ám nem tud kibékülni a saját leszbikus kalandjával és határozott undorral nyilatkozik a férfiak homoszexualitásáról. Cleland mesterműve több mint két évszázadon keresztül állta az erkölcsi ostorozást, hogy mára elismerjék a regény fejlődésében betöltött jelentős szerepét. Ám még mindig megosztja az olvasókat: vannak, akik felszabadítónak érzik a szexualitás merész ábrázolását, míg mások a férfivágy kiszolgálásának gátlástalan eszközét látják benne „Nem volt meglepő, hogy a londoni bírói testület feje, Sir Robert Blundell hamarosan elrendelte a Fanny Hill - Egy örömlány emlékiratai című könyv nem sokkal korábban elkobzott 171 példányának bezúzását. Az ügy azonban komoly botrányhoz vezetett, ezért a parlament is foglalkozott vele - derül ki az iratokból. Az esetet - és egyben a pornográf könyveket - a munkáspárti és a konzervatív képviselők is elítélték, bár a legtöbben pont az erkölcsről tartott beszédük után rohantak a könyvtárba, hogy elsőként olvashassanak Fanny Hill gyönyöreiről. Más képviselők az esélyegyenlőtlenségre hívták fel figyelmet, hiszen szerintük csak a puhaborítós változatot kobozták el, míg a keménykötéses továbbra is kapható volt. Sir John Hobson, az új főállamügyész válaszában azzal érvelt, hogy a keménykötéses változatból az obszcén részeket egytől egyig kihúzták, bár az egyes esetekben akár 6-10 oldal is lehetett. Hat hónappal később hasonló vita tört ki a képviselők között, így a hasonló ügyeket visszautalták a bíróságok jogkörébe, az 1970-ben beiktatott új kormány pedig úgy döntött, hogy sem Fanny Hill sem pedig Lady Chatterley kalandjai nem tekinthetők obszcénnek.” http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=17783 Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Henry Fielding Tom Jones1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A Tom Jones komikus pikareszk regény, amelyben egy telivér figura bolyongásait és viszontagságait követhetjük. A törvénytelen gyermek fölnevelkedik, szerelmes lesz, s miután igazságtalanul elűzik nevelőapja házából, bebarangolja Angliát. Tom forrófejű, és meggondolatlan, így állandóan verekedésekbe, félreértésekbe és erkölcstelen kalandokba keveredik. Ám végül hajszál híján megmenekül az akasztófától, és boldog frigyre lép igaz szerelmével, Sophiával, míg ellenségei változatos csúfságokat szenvednek. A Tom Jones nemcsak hosszú és bonyolult történet, hanem nagy regény is. Legjobb pillanataiban Dickenst idézi.(Dickens állítólag kijelentette: (Tom Jones én vagyok.” (Nesze Neked Flaubert (a szerk.), ám itt jegyezendő meg, hogy Proust meg én vagyok (Kerekes Tamás) Fielding ízesen és láthatóan szenvedélyesen, deheroizáló szellemességgel és néhol szatirikus megvetéssel írja le a XVII. Századi angol élet dús tenyészetét, a falusi szegényektől a dőzsölő nemesekig. Miként barátja, Hogarht festményei, Fielding leírásai is egy moralista éles szemű megfigyelései, aki tisztán látja a kibékíthetetlen ellentétet a keresztényi elvek-amelyek hivatalosan szabályozzák a társasági viselkedést-és a világban uralkodó önzés, dőreség és bűn között. A Fielding által ábrázol társadalomban kevesen vannak az irgalmas szamaritánusok, és minden sarkon veszély leselkedik az ártatlanokra. Ám a szerző-mint maga a jóságos Gondviselés-a romlott világon át a boldogság révébe vezeti a jobb sorsra érdemes szerelmeseket. A Chaucer szellemét őrző Fielding örömét leli a bohózati bonyodalmakban és a testi szerelem komédiájában: hőse nem fehér ruhás szűz. Fielding nagy kísérletező (Sterne-re is ő hatott), és meghökkentően posztmodern: az elbeszélő újra meg újra megszakítja a cselekményt, hogy kitárgyalja az olvasóval a történet alakulását, a kritikusokkal pedig közli, hogy törődjenek a maguk dolgaikkal. A tizennyolcadik századi angol - s egyben a világirodalom egyik mesterműve Fielding pikareszk-regénye, a Tom Jones. a prózában írt komikus eposz témája, Fielding szavai szerint, "az emberi természet, először abban az egyszerű formában, ahogy a vidéki életben jelentkezik, majd a szenvelgés és bűn minden izgató fűszerével ízesítve, amit az udvar és a nagyváros nyújthat". A tizennyolc könyvre tagolt regény első része Allworthy úr sommersetshire-i birtokán játszódik, a szerző különös gondot fordít a lelenc Tom Jones neveltetésére, természetének rajzára, főleg pedig az ifjúi szerelemre, amely közte és a világirodalom egyik legvonzóbb nőalakja, Sophia Western között szövődik. A második rész útikalandok sorozata; a megrágalmazott Tomot nevelőapja űzi el házából, Sophia pedig egy számára gyűlöletes házasság elől menekül. Ám a két szerelmes csak a regény harmadik részének színhelyén, Londonban találkozik; a szenvedélyes természetű ifjú addig újabb hűtlenségekkel vét imádott Sophiája ellen, s származása titkának felfedezése után még töredelmes bűnbánatra is szükség van, mielőtt a lány férjének foga Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Henry Fielding Tom Jones1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A Tom Jones komikus pikareszk regény, amelyben egy telivér figura bolyongásait és viszontagságait követhetjük. A törvénytelen gyermek fölnevelkedik, szerelmes lesz, s miután igazságtalanul elűzik nevelőapja házából, bebarangolja Angliát. Tom forrófejű, és meggondolatlan, így állandóan verekedésekbe, félreértésekbe és erkölcstelen kalandokba keveredik. Ám végül hajszál híján megmenekül az akasztófától, és boldog frigyre lép igaz szerelmével, Sophiával, míg ellenségei változatos csúfságokat szenvednek. A Tom Jones nemcsak hosszú és bonyolult történet, hanem nagy regény is. Legjobb pillanataiban Dickenst idézi.(Dickens állítólag kijelentette: (Tom Jones én vagyok.” (Nesze Neked Flaubert (a szerk.), ám itt jegyezendő meg, hogy Proust meg én vagyok (Kerekes Tamás) Fielding ízesen és láthatóan szenvedélyesen, deheroizáló szellemességgel és néhol szatirikus megvetéssel írja le a XVII. Századi angol élet dús tenyészetét, a falusi szegényektől a dőzsölő nemesekig. Miként barátja, Hogarht festményei, Fielding leírásai is egy moralista éles szemű megfigyelései, aki tisztán látja a kibékíthetetlen ellentétet a keresztényi elvek-amelyek hivatalosan szabályozzák a társasági viselkedést-és a világban uralkodó önzés, dőreség és bűn között. A Fielding által ábrázol társadalomban kevesen vannak az irgalmas szamaritánusok, és minden sarkon veszély leselkedik az ártatlanokra. Ám a szerző-mint maga a jóságos Gondviselés-a romlott világon át a boldogság révébe vezeti a jobb sorsra érdemes szerelmeseket. A Chaucer szellemét őrző Fielding örömét leli a bohózati bonyodalmakban és a testi szerelem komédiájában: hőse nem fehér ruhás szűz. Fielding nagy kísérletező (Sterne-re is ő hatott), és meghökkentően posztmodern: az elbeszélő újra meg újra megszakítja a cselekményt, hogy kitárgyalja az olvasóval a történet alakulását, a kritikusokkal pedig közli, hogy törődjenek a maguk dolgaikkal. A tizennyolcadik századi angol - s egyben a világirodalom egyik mesterműve Fielding pikareszk-regénye, a Tom Jones. a prózában írt komikus eposz témája, Fielding szavai szerint, "az emberi természet, először abban az egyszerű formában, ahogy a vidéki életben jelentkezik, majd a szenvelgés és bűn minden izgató fűszerével ízesítve, amit az udvar és a nagyváros nyújthat". A tizennyolc könyvre tagolt regény első része Allworthy úr sommersetshire-i birtokán játszódik, a szerző különös gondot fordít a lelenc Tom Jones neveltetésére, természetének rajzára, főleg pedig az ifjúi szerelemre, amely közte és a világirodalom egyik legvonzóbb nőalakja, Sophia Western között szövődik. A második rész útikalandok sorozata; a megrágalmazott Tomot nevelőapja űzi el házából, Sophia pedig egy számára gyűlöletes házasság elől menekül. Ám a két szerelmes csak a regény harmadik részének színhelyén, Londonban találkozik; a szenvedélyes természetű ifjú addig újabb hűtlenségekkel vét imádott Sophiája ellen, s származása titkának felfedezése után még töredelmes bűnbánatra is szükség van, mielőtt a lány férjének foga Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Pamela Samuel Richardson 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Samuel Richardson (Mackworth, Derbyshire, 1689. augusztus 19. – London, 1761. július 4) angol író. Pályafutását nyomdászként kezdte, később szerkesztéssel és kiadással is foglalkozott. Saját nyomdával rendelkező sikeres kiadóként 1740-ben különös megbízást kapott: fiatal hölgyek számára kellett egy mintalevelekből álló gyűjteményt írnia. A részben hétköznapi témákat felölelő, de végeredményben mégis fikcionális levélgyűjtemény, amely 1741-ben Familiar Letters címen jelent meg, megmozgatta Richardson fantáziáját és végül belefogott egy teljesen újszerű prózai mű, egy regény megírásába. A mű címe Pamela or a Virtue Rewarded (Pamela avagy a kiérdemelt erény, 1740), amelyben egy erényes cselédleány az uraság brutális és durva zaklatásai ellen küzd, az erkölcseiben megromlott nemesurat végül a jó oldalra téríti, hogy végül hozzá menjen feleségül. A regény hihetetlen siker lett Angliában, és új műfajt teremtett. Bár mára elhomályosul későbbi követői (pl. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései) sikerei mellett, Richardson volt a történetet végig egy protagonista szubjektív látószögéből elmesélő regényírás úttörője. A mű megjelenése hatalmas vitát szított. A történet a gazdag mr. B. tizenöt esztendős, szépséges cselédlányának, Pamela Andrewsnak a leveleiből bontakozik ki., aki állhatatosan ellenáll a csábításnak, miközben beleszeret könnyelmű gazdájába. Ám üldözője, a lány leveleinek olvastán, felajánlja a kezét és vagyonát, amelyet Pamela, erénye jutalmaként el is fogad. A regény aztán nyomon követi küzdelmét, hogy új szerepének megfelelve egyenrangú feleségként nyerje el férje bámulatát A mű a hatalommal való visszaéléssel a gyámoltalan erényt szögezi szembe. Bár a hősnő egyetlen védelmének erényességét tekinti, valójában a nyelv fegyverét is bírja, amelynek a segítségével társadalmilag fölötte álló gazdájával való szembeszállása éppúgy erkölcsi mint politikai tett. A szerző kritikája azonban korlátok közé szorul, hisz Pamela „jutalma” végül is az lesz, hogy közéjük emelkedik, nemesi rangra tesz szert. A lány maga úgy véli, hogy Mr. B. bűne nem csupán szexuális zabolátlanságában áll, hanem abban, hogy nem töltötte be számára a „Mester” spirituális szerepét. A könyvet egyrészt mint az erényes viselkedés kézikönyvét méltatták, mások alig palástolt szeméremsértésnek bélyegezték. Egymás után jelentek meg a gúnyos folytatások, kiegészítések, amelyekre Fielding tette fel a koronát, („Shamela”, melyben ravasz cselszövőnek láttatja a figurát, aki árunak tekinti a szüzességet, amellett érvelve, hogy Richardson erkölcsi oktató szándékát aláásta a regény bizsergető témája. E kétértelműség csak még vonzóbbá tette a regényt a kortársak és a mai olvasók előtt. A XIX. századi történelem hitt abban, hogy az emberi életben a tapasztalat által belátható törvények érvényesülnek, tudással tapasztalattal és akaraterővel rendelkező egyéniség bizonyos fokig irányítójává válhat sorsának. Ez a pozitivizmus és a liberalizmus alapelvei. A korszakra épp ezért a karrierregény jellemző leginkább, melynek hősei feltörekvő fiatalok, akik tehetségesebbek, rokonszenvesebbek, mint a társadalmi rangban felettük állók. Pl.: Balzac Goriot apó, Richardson : Pamela, Thackeray : Hiúság vására. Richardson műve : levélregény, mindent a hősnő nézőpontjából ábrázol. A hiuság vására című műben egyetlen szereplő alakjával sem lehet azonosulni . " Regény hősök nélkül " A 18. századi angol regény jelentős szerepet játszott a társadalom átstrukturálódásában. Mentalitástörténeti tanulmánya kiindulópontja, hogy a 18. században mindkét nemnél a hagyományosan a nőknek tulajdonított erények kerültek előtérbe, így például az érzelmek nyelvi artikulációjának képessége. Az elnőiesedés folyamata („process of feminization”) hozzájárult a származáson alapuló társadalmi rend lebontásához. A középrétegek hatalmi igényeit tükrözik az olyan regényhősnők, akiket már nem származásuk, hanem erényeik és tulajdonságaik alapján ítéltek meg. A női tulajdonságok, a női észlelés és gondolkodásmód, a beszédkompetencia felértékelődése az új társadalmi struktúra kialakításának legfontosabb hatalmi tényezőjévé vált, melynek legszemléletesebb irodalmi példája Richardson Paméla című regénye. Paméla, a szolgálólány az érzelmek beszédben való kifejezésével képes visszaverni Mr. B. erőszakos közeledését, így győzedelmeskedni tud az arisztokrácia képviselője felett. A tudatműködés bemutatásának igénye mindemellett új narratív eljárások kialakítását követelte meg: a műfaj 18-20. századi története a lélektani analízist elősegítő eszközök változatainak gazdag tárháza a levélregénytől kezdve a belső monológig. http://www.tanszertar.hu/eken/2009_02/tcs_0902.htm A szentimentalizmus érzelmi lázadás a feudalizmus embertelen erkölcsei és az egyéniség érvényesülését gátló merev hierarchia ellen. Mint irodalmi irány először a polgári Angliában alakult ki. Szerepe itt még sok vonatkozásban különböző attól, amelyet majd a francia vagy a német irodalom fejlődésében betölt. A polgári forradalom utáni időszakban az angol szentimentalizmus a polgári erkölcsök érvényesülését hirdeti és követeli, de olyan történelmi helyzetben, amikor már inkább csak a feudális maradványok ellen kellett küzdeni. Innen magyarázható Richardson regényeinek kegyes moralizálása, a kialakult helyzetbe való belenyugvás hangulata. A szentimentalizmus első nagyhatású irodalmi képviselője Richardson Pamela című regénye (1740), amely a francia és a német, s közvetve az egész európai érzelmes elbeszélő irodalom egyik mintája volt. Sokkal mélyebb, élesebb konfliktusok mutatkoznak a német és a francia szentimentalizmus alkotásaiban. A kis fejedelemségekre szabdalt, a polgári fejlődésében gátolt Németországban, különösen pedig a feudalizmussal végső leszámolásra készülő Franciaországban az érzelmi lázadás hevesebb formákat öltött, és főként Rousseau Nouvelle Héloïse című regényével (1759) ért el Európa-szerte nagy hatást. Nálunk épp e francia és német irányzat hatott erősebben. Ez az ösztönzés természetesen csak a magyar valóság ihletésével ötvöződve teremthetett jelentős művet. Kármán Fannijára gondolunk. A szentimentalizmus érzelmi lázadása mindenekelőtt a szív jogainak állandó hangoztatásában nyilvánul meg. Ez az egyoldalú racionalizmus ellenhatásaként, gyakran az ész szerepének tagadásához vezet és misztikus természetrajongásba, az érzelgősség kultuszába torkollik. A szentimentalizmus második, epigon szakaszában már a negatív tulajdonságok válnak jellemzővé. A szentimentalizmust azonban éppoly hiábavaló élesen szembeállítani a felvilágosodás racionalista irányával, mint például Goethe Wertherét a felvilágosult Goethével. "Jellemző persze a polgári irodalomtörténet szellemi színvonalára – írja Lukács György Goethe és kora című művében –, hogy a Richardson, Rousseau és Goethe közötti irodalmi összefüggés megállapítása megállhat benne közvetlenül annak a hangoztatása mellett, hogy a Werther és a felvilágosodás között diametrális ellentét van." Lukács György elítéli azt a felfogást, amely ráció-ellenes célzattal, szembeállítja a kor irodalmának értelmi és érzelmi törekvéseit. Többek között Richardson elismerőinek példájával érvel: "Az {130.} európai felvilágosodás ideológiai előharcosai, mint Diderot és Lessing, nagyságának leglelkesebb hírverői voltak." Lukács György rámutat arra is, hogy Diderot és Lessing egyaránt támadták az értelmi hidegséget és az észellenességet. "Lessingnek a tragédie classique hidegsége elleni harca és az értelem jogait proklamáló kiállása között, például a vallás kérdésében, a legkisebb belső ellentmondás sem áll fenn." Értelem és érzelem egyidejű, hol összefonódó hol szétváló, jelentkezése a "minden nagy társadalmi-történeti átfordulás" által létrehozott új ember többoldalú kifejeződése. http://209.85.135.132/search?q=cache:LRsELg3H-x0J:mek.niif.hu/02200/0222... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Szerény javaslat Jonathan Swift 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó 1667 Írország A teljes cím szerint a javaslat annak megoldására irányul, hogy a szegény gyermekek ne legyenek terhére szüleiknek és az országnak,, inkább hajtsanak hasznot a köznek. A cím hosszú, de a pamflet a lehető legvelősebb és legmaróbb szatíra. Azután íródott, hogy Swift a St. Patrick főespereseként visszatért Dublinba; művében egyforma megvetéssel illeti Anglia írországi politikáját és az engedelmes íreket. Swift termékeny íróként , politikai újságíróként, és bölcsként nagyon értett ahhoz, hogyan formálja át forró dühét jeges iróniává. Javaslata minden, csak nem szerény. Az ír gyermekek kevesebb gondot okoznak családjuknak, az államnak, ha megeszik őket a gazdagok. A szegény parasztok minőségi tenyésztőkké válhatnak, a kisgyermekek; közli Swift; „táplálóak és egészségesek”. A javaslat számos előnye közt említi a pápisták számának csökkentését; a parasztságnak hiányzó tőke lehetőségét, a nemzeti jövedelem emelését és az élelmiszerkereskedelem ösztönzését. Swift a birtokától távol élő protestáns földesurak érzéketlenségét is tollhegyre tűzi, akik kalmárlelkűen a munkaerő értéke elé helyezik a gazdasági hasznot. Noha Swift munkásságát mindig is hírhedten befolyásolták politikai nézetei, ebben az átütő erejű pamfletben már egyáltalán nem ismer irgalmat Jonathan Swift Szerény javaslat című, 13 oldalas röpirata nemcsak kiemelkedő nyelvi és irodalmi teljesítmény, a groteszk és az abszurd egyik nagyszerű előhangja, de a 18. század Írországának kegyetlen és igazságtalan korai kapitalizmusa több évszázad távolságából is hátborzongatóan, fájdalmasan aktuálissá teszi a művet a XXI. század válságos Magyarországán. Swift, mint angol lelkész és humanista irodalmár -az egyetlen angol talán, akinek a tiszteletére kivilágították Dublint- az írek nagy barátja volt s egész életében a társadalmi igazságtalanság ellen harcolt a szó fegyverével és felháborodásában folyamodott a groteszk röpirat figyelemfelkeltő eszközéhez. A Szerény javaslat logikus -és szórakoztató- érveléssel ajánl módszereket a szegénység felszámolására és így jut el Írország helyzetértékelésén keresztül, a koldusok nyilvántartásba vételén, a káromkodás megadóztatásán át, a szegények gyermekeinek élelemként való eladásáig, melynek révén a szegények is pénzhez juthatnak, a gazdagoknak új fogás kerülne az asztalára, a nemzetgazdaság fellendülne, a nemzeti vagyon gyarapodna és végre "megszabadulnánk a szegények eltartásának a terhétől"... „Most pedig kérem Önöket, hallgassák meg javaslatomat, remélve, hogy még a leghalványabb kósza ellenérv sem vetődhet Önökben föl. Angyal Simon nevű, e témában kutató, Amerikában élő honfitársunk tartott előadást a fővárosban, hogy a zsenge, egészséges jól ápolt, egyéves gyermek éppoly élvezetes, ízletes, tápláló és hasznos étel, mint bármely más húsféle, akár pörköltnek, akár nyárson, vagy sütőben sütve, ha pikánsan fűszerezzük grillezve is kitűnő, de egyszerű főtt húsnak is alkalmas. Sőt, szemernyi kétségem sincsen, hogy kitűnően beválik levesnek, pástétomnak, borsos tokánynak, pincepörköltnek, de akár tavaszi ragunak is. Az ötletek a világ vezető konyháiból származnak. Ám a mediterrán étrend hatása nagy fontossággal bír, ideértem az olívaolajat, a fokhagymát, a friss zöldségféléket, a babot és a tésztát. Azonban van aki esküszik a cigány pecsenyére. Sőt, a Közel-Keletről érkezett specialitás hirdeti, hogy különösen értékes az egyéves gyermek zsírja. Micsoda ízletes finom falat a csecsemőzsíros kenyér paradicsommal! Mindössze vállalkozó szellem, és az egészséges táplálkozás modern irányzatainak, a főbb alapelveknek ismerete szükséges hozzá. Tisztelettel javaslom tehát, tétessék nyilvános megfontolás tárgyává, hogy az imént kiszámított 750.000 gyermekből 150.000 szolgáljon továbbtenyésztésre, s ennek csupán egynegyede legyen hímnemű. Ez a mennyiség is jóval több, mint amennyi a lábasjószágoknál szokásos, gondolok arra ahány juh, fekete marha, vagy sertés apaállatot ilyen esetben meghagyunk, esetleg gondoljunk baromfiudvarainkban föllelhető kakasaink számára. Indokom: ezek a gyerekek oly ritkán származnak szent házasság kötelékéből, amely fontos körülménnyel az országunkat fenyegető primitív kisebbségi egyedek mégoly kevéssé törődnek. A fennmaradó hatszázezret egyéves korában föl lehet ajánlani, megvételre az ország előkelő és / vagy gazdag polgárainak. Az anyának azonban szigorúan meg kell hagyni, hogy az utolsó hónapban gyakrabban szoptassa a gyerekét, így lesz belőle ízletes, kövér falat valamely vidám társaság asztalán. Ha nagyobb vendégség érkezett, egy gyermekből két fogás is jut körettel, salátával. Ha egy négytagú család egyedül étkezik a gyermek elülső vagy hátulsó fertályából olyan kiadós mennyiség készíthető, hogy még vacsorára is marad bőven. Ha egy kissé borsozzuk, vagy tengeri sóval hintjük, főve igen kitűnő lesz, még harmadnapon is, különösen télen ez a zsenge, csemege hús. Megjegyzem, hogy a gyermekhús magas rosttartalma elősegíti a szívbetegségek, valamint az emésztőszervi betegségek, de még a visszérproblémák kialakulásának megelőzését. Számításaim szerint egy újszülött gyermek átlagosan 3 - 3,5 kg-ot nyom, s egy éve alatt 10-12 kg-ra gyarapodhat. A koraszülöttek ravaszak, átlagsúlyuk egyéves korukban kissé rosszabb. Elismerem: az étel meglehetősen drága, ezért elsősorban újgazdagoknak való. Ezek, miután a szüleik nagy részét úgymond fölzabálták már, joggal tarthatnak igényt a fehérjeforrások változatosságra: például saját levében sült gyerekfartőre újhagymával. A gyermekhús egész évben kapható lesz, de leginkább április közepén, gondolom mindenképpen húsvétkor lesz a legnagyobb keletje. Amint azt a WHO legutóbb közzétett jelentéséből tudjuk: a hal húsa kitűnő hatással van a termékenységre, ezért a római katolikus többségű országokban böjt után körülbelül kilenc hónappal több gyerek születik, mint bármely más időintervallumban. Ezért tehát a mindenkori böjthöz egy évet számítva a húspiacon dömpingárúként jelentkezik a tetem, hiszen országunkban legalább háromszor annyi katolikus gyermek van, mint református, vagy más hitű. Ezzel a módszerrel - minő öröm - apadni fog katolikusaink száma. Egy koldusgyerek nevelési költsége - koldusnak számítom a kisparasztokat, a kárpótoltakat, a bedolgozókat, a munkanélkülieket, a kis keresetűeket, az építő-, a nehéz-, a könnyűipar, a művészeti, és az oktatási szféra alkalmazottait, egyszóval a do dolgozó réteg kétötödét - egy koldusgyerek nevelési költsége a minimál bér két - háromszorosát igényli évente, a hacukát is beleszámítva. Szerintem egyetlen menedzser sem fog sajnálni kissé több pénzt kiadni egy jó kövér gyermek teteméért, mint amennyibe egy hasonló nagyságú kengurufarok kerül. Egy ilyen gyermekből, mint már említettem négy tál kitűnő minőségű, és tápláló étel telik, ha emberünk csak valamely üzletfelével, vagy alkalmazottjával ebédel. Az anya pedig legalább három havi összekoldult pénzének tiszta nyereségével kalkulálhat, s dolgozhat is, amíg új gyermeket nem termel, amíg a puszta anyag újból összekapcsolódik a lélekkel, s ez a tiszta zárt forma, az emberi test, amely az érzéki szépség észlelésén és megragadásán át föláldozásra kerül a közjó oltárán, s a lélek vissza nem tér az ismeretlenbe. A legmagasabb rendű megszabadulás ez, eksztázis, elmélyülés a tökéletesség szemlélésében.” A takarékosabbak - s be kell vallanom, a mai idők takarékosságra szorítanak bennünket - a takarékosabbak lenyúzhatják a tetemet. A megfelelően cserzett bőrből csodálatosan puha női kesztyűket és finom uraknak való kényelmes nyári mokaszinokat lehet készíteni. Ami városunkat illeti, a legalkalmasabb helyeken már állnak a vágóhidak, ahol az élet hétköznapi örömeinek forrásai erednek - úgy tudom alacsony forgalommal bár, de működnek - s hogy mészárosokban nem lesz hiány, arról a Munkaügyi Központok adatai messzemenően biztosítanak. Eljövendő munkájuk remény, hogy ételünk nem csak örömünkhöz, hanem mindennapi jó közérzetünkhöz, nyugodt lelkiismeretünkhöz járul hozzá, sőt egészségünket is meghatározza nagymértékben. Bár szerény meglátásom szerint élve vásároljunk gyermeket, azon melegében szúrjuk le őket, a kés alól tegyük a nyársra, ahogy a szilveszteri malacot szokás. Így átlátva a folyamatot, a lélek zsenge gyümölcsét hordozzuk majd magunkban egy csöppnyi borzongás által. Szerény javaslatom kidolgozása során többször érintkeztem hasonló témával foglalkozó szakértőkkel, nemes hazafiakkal egyaránt, akik némi tökéletesítést javasoltak. Egyikük azt mondotta, hogy országunkban a rabló vadgazdálkodás következtében szinte úgy kipusztult a szarvasvadállomány, hogy a hiányt jól lehetne pótolni ifjú leányokkal s legénykékkel, akik még nem múltak el tizenkét évesek, de már a tizet betöltötték. A szerencsétlen sorsú ifjúság osztályrésze a nyomor, az éhezés, s a jövőjük is ez, hiszen országunkban nincsen számukra munka, s a jóléti intézkedéseink is csúfosan szerények. Ezeket a fiatalokat árúba bocsáthatnák saját szüleik, ha élnek, ha nem, a legközelebbi rokonaik, vagy nevelőszüleik. De kedves barátom, tisztelt hazafi! Meg kell vallanom, nem osztom a nézeteidet! Mert ami a hím példányokat illeti, húsuk rendszerint kemény, szálkás, sovány; részben az éhezéstől, részben az iskolai tornagyakorlatoktól vagy akár a szülői ütlegek következtében e fiúcskák íze kellemetlen. Hízlalásuk sem volna jövedelmezőnek mondható. Jancsi és Juliskát játsszunk? Ugyan már… Ami a nőstény állományt illeti, teljes tisztelettel megjegyzem Önnel szemben tisztelt hazafi, hogy ha e leánykákat vágóhídi procedúrának vetnénk alá, azzal közösségünket jelentékeny kár érné, hiszen ők is majdhogynem tenyészképes egyedek már… Egyes aggályoskodók javasolt eljárásomat igazságtalanul a kegyetlenséggel határosnak minősítették. Megvallom, hogy szememben a kegyetlenség számít a legkegyetlenebb bűnnek, ellenvetésemmel számolni kell minden esetben, legyen az akármilyen ártatlanul jó szándékú tervezet. „ Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Joseph Andrews HENRY FIELDING (1707-1754) 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A kötet egy korabeli divatos regény-a Pamela-paródiája.Igazából a Pamela „folytatásaként indul, ám csakhamar elszakad előzményétől, és inkább azt az utat mutatja, amely saját szerzői hangjának és technikájának megtalálásig vezeti Fieldinget, fölfedve morális vesszőparipáját , mely szerint az igazi jó erény alapja a jó természet. A tipikus nemi szerepek komikus kifordításában Joseph(aki Pamela fivéreként szolgál a Booby-házban) erényesen ellenáll Booby asszonyság rohamának;nem mintha hiányozna belőle a szükséges férfierő, hanem, mert hűséges a szép Fanny Goodwillhez. Amikor sértett úrinője kidobja, Joseph kalandok sorát éli át Abraham Adams lelkésszel, aki a regény legerőteljesebb figurájaként háttérbe szorítja Joseph-t. Adams erényességével csak naivitása vetekszik. Nem csoda hát, hogy állandóan bajba keveri magát, és utitársát, ami igencsak próbára teszi jó természetét. Többek közt Nabokov is felfigyelt a Joseph Andrews kegyetlenségére. Fielding mintha élvezetét lelni abban, hogy kétes helyzetekbe hozza erényes hőseit és hősnőjeit. De legyen bármennyire bolond és különc a lelkész és Joseph, javukra szól testi és lelki bátorságuk és jóakaratuk-aminek nyilván előképe Cervantes komikus moralitása. Fielding, a román szabályait kijátszva, a boldog befejezés ellenére hamiskásan kikacsint az olvasóra. Mi azért tudjuk, amit tudunk. „A történelem úgy hozta, hogy Angliában gyorsabban fejlődött a polgárság, és hamarabb is ütközött össze a feudalizmussal, mint az európai kontinensen. Százötven évvel hamarabb volt ott győzedelmes forradalom, mint Franciaországban, és mire elkövetkezett a XVIII. század, már kibontakozott az angol kapitalista-polgári élet, a maga sajátosságaival együtt. Ezekhez az angol polgári sajátosságokhoz tartozott a feudális múlt számos maradványa, amely szervesen épült bele a tőkés termelésbe és a polgári életformába. Az angol burzsoá élethez hozzátartoznak a lordok is és a köztisztelt évszázados hagyományok is. Ez a hagyományokkal és lordokkal teljes világ azonban mégis polgári volt már akkor, amikor a franciák még csak készülődtek a nagy változásra, és a franciáktól keletebbre élők még csak nem is készülődtek. Angliában polgári irodalom volt a XVIII. század első felében, s ez az irodalom dicsőítette azokat az erkölcsi eszményeket, amelyeket a polgárság a magáénak tudott. A kor legnépszerűbb, legolvasottabb írója Richardson volt, aki hosszú és érzelmes regényekben magasztalta a szüzességét védő hajadont, megbélyegezte a gonosz csábítót, ünnepelte a békés családi életet. Alighanem a legnépszerűbb regénye a Pamela, vagy az erény jutalma volt, amelyben egy felettébb tisztességes ifjú cselédlány, Pamela Andrews semmi áron nem akar - egyébként igen vonzó és szeretetre méltó - ifjú gazdájának a szeretője lenni, holott szerelmes belé. Gyötrelmeit hosszú levelekben fejti ki. Ezek a levelek a derék ifjú gazda kezébe kerülnek, aki úgy meghatódik, hogy most már kezét ajánlja, és feleségül veszi a leányt. Boldogan is élnek. Ez a regény a mi számunkra már elviselhetetlen, de már Voltaire is elviselhetetlennek tartotta, abban a korban azonban és még utána egy jó évszázadig, rendkívül népszerű volt. Az olvasó polgárok együtt zokogtak és végül együtt örültek Pamelával. Nagyon jó szemmel és nagyon tiszta elmével kellett túllátnia a polgárok erkölcsi képmutatásán annak, aki azonnal nevetni tudott ezen az érzelmes histórián, tudván, hogy a cselédlányoknak nem ez a sorsa, s az úrfiak nem hatódnak meg annyira érzelmes leveleken, hogy úrnővé tegyék a szegény lányt. De íme, két évvel a Pamela megjelenése után a kirakatokba került egy könyv, amely alaposan kifigurázta Pamelát is, írójának stílusát is. A humoros regény címe: Joseph Andrews, szerzője Henry Fielding. Ez a Joseph Andrews Pamela fivére, aki hasonló helyzetbe kerül, mint az erkölcseihez váltig ragaszkodó cselédlány. De őt úrnője kísérti szerelemmel, ámde az erényes ifjú - mint a bibliai József - körömszakadtáig védi szüzességét. És ennek a mulatságos történetnek a keretén belül, mozgalmas kalandok során felvonulnak a kor jellegzetes alakjai. A regény másik hőse a derék Adams lelkész, aki úgy hiszi el az angol polgári erkölcs tanításait, mint Don Quijote a lovagi erényeket, és minduntalan pórul jár. Cervantes műve kimutathatóan hatott is Fieldingre. Az író művét prózában írt komikus eposznak nevezte. S kétségtelen: némiképpen még az eposzoknak is paródiája. Mikor ez az azonnal sikeres könyv megjelent, Fielding már harmincöt éves volt. Sokat próbált, sok mindenbe kezdett, amíg elérkezett az irodalmi elismertetésig, de addigra már annyi adóssága volt, hogy ez sem tudta rendbe hozni reménytelen pénzügyi helyzetét. Egy arisztokrata család alaposan elszegényedett ágának leszármazottja volt. ifjú korában még tanulhatott, tiszteletre méltó görögös-latinos műveltséget is szerzett magának. De mire kilépett iskoláiból, nem volt mögötte semmiféle támasz, meg kellett élnie, és a pénzszerzéshez sohasem értett. Megpróbált színpadi műveket írni: igen vidám és igen kritikus hangú komédiákat. És remekműveket alkotott: a kor nagy szatíráit a hivatali nagyképűség és a hivatali korrupció ellen. Legjelentékenyebb ezek közül A tragédiák tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi élete és halála, amely egyben a kor divatos tragédiáinak paródiája. Ezeket a mulatságos játékokat be is mutatják, később maga próbálkozik színigazgatással. De a kormányzat megelégeli, hogy kinevessék, cenzúrához kötik a drámák bemutatását. Fielding komédiáit természetesen nem engedélyezik. A harmincéves író kereshet új életpályát. És már nemcsak magát kell eltartania, hiszen megnősült, családja van. Nem esett kétsége. Sohasem esett kétségbe. Egy okos unokanővére sokkal később így jellemezte a már halott írót: „Nem volt senki soha, aki nála jobban élvezte volna az életet, noha kevés embernek volt erre kevesebb oka." Fielding nyomorral, betegségekkel küzdve, akadékoskodó hivataloktól nyomorgattatva, egyszerre csak jogot kezd tanulni, és elmegy újságírónak. Gyűlik az adóssága, de lankadatlan és jókedvű, hiszen szerelmes a feleségébe, és bízik saját rendkívüli tehetségében. Kineveti a divatos irodalmat, megveti a hazugságot, egy olyan újfajta regényt tervez, amely az olvasóknak érdekesen, izgalmasan a valóságot és igazságot mutatja meg. Ez sikerül először a Joseph Andrews-ban. Paródia, amely végtelenszer többet ér, mint az, amit parodizál. És a siker után nekiül a nagy műnek. Megírja kora nagy körképét, a Tom Jonest. Az európai kontinensen a romantika is csak fél évszázad múlva következik, de Fielding ebben a regényében megírta a világirodalom első, mai értelemben vett realista nagyregényét. Tom Jones felettébb fordulatos regényében szerencsésen egyesült írójának tiszta szemű valóságlátása, szenvedélyes igazságszeretete, csillogó humora és kimeríthetetlen mesélni tudása. Tom Jones lelencfiú. Alaposan meg kell küzdenie az életért és az érvényesülésért. Ennek az érvényesülésnek az útjáról szól a nagy terjedelmű regény, amelynek során a sokszor csetlő-botló, de életerős és életet szerető hős kénytelen találkozni az egész Angliával, amelyet le kell győznie, és amelynek előítéletei között el kell érnie szerelmét. Fielding pedig ugyanolyan finoman árnyalt ábrázolója a szép szerelemnek, mint a gonosz emberek praktikáinak. Alakjai feledhetetlenek, társadalomképe szemléletes. Urak, polgárok és szegények vonulnak fel és ítéltetnek meg a gyorsan pergő, de olykor szívhez szólóan lírai hangot is megütő elbeszélés során. A regény terjedelmében is nagy mű. Nem is tudta gyorsan megírni, katasztrófák és kellemetlenségek akadályozták. Meghalt szeretett asszonya. Fájdalmas betegség tört rá. Hitelezői üldözték. De végre akadt két irodalombarát földesúr, aki felismerte jelentőségét; pártfogásukba vették. A regény nagy részét az ő vendégükként, hol az egyik, hol a másik birtokán írta. A végre elkészült és megjelent Tom Jones azután rákényszerítette az irodalmi életet is, hogy vegyék tudomásul: nagy író van jelen. Ettől kezdve tűrhetőbb az élete. De komorabban nézi a világot, mint azelőtt. Felesége halála után sohasem talál vigaszra. A siker nem homályosítja el a szemét, egyre jobban látja a test és a lélek nyomorúságát. Talán azért is, mert végre sikerül rendes állást kapnia: bíró lesz (hiszen jogász is) - és gyakorlatban találkozik szembe a bűnökkel. Egészsége pedig egyre romlik. Mindez együtt megváltoztatja írói hangvételét. Következő - és utolsó - regénye, az Amelia miben sem emlékeztet a Joseph Andrews vagy a Tom Jones életerős derűjére. Komor családi regény ez. A magánélet nehéz gondjainak, a kísértő bűnnek, a házastársi hűtlenségnek nyomasztó képe. Úgy marasztalja el a polgári életformát, polgári álerkölcsöt, mintha száz évvel később írták volna. Fielding ezt tartotta legjobb művének. Igaz, remek a maga nemében, de mégsem lehet úgy szeretni, mint a Tom Jones ezer fényben ragyogó valóságlátomását és életszeretetét. Mégis úgy érezhetjük, hogy az Ameliával új útra indult, amelyet már nem tudott megjárni. Negyvenhét éves, amikor orvosi tanácsra Portugáliába utazik, hogy a déli napfényben próbálja foltozgatni rég megrendült egészségét. De jól tudja, hogy halálos beteg. A halál tudata lebeg az utazás idején írt megrendítő jegyzeteken, amely már halála után Napló a lisszaboni utazásról címen jelenik meg. Alig két hónapot élhetett még. Ott halt meg Portugáliában. Néhány vígjátéka a színpadi szatíra remekműve. De helyét három regénye s ezek közt is elsősorban a Tom Jones jelöli ki. Vele kezdődik a realista regény története.”(Hegedűs Géza) A komikus-humoros romance A Joseph Andrews és barátja, Mr. Abraham Adams kalandjai, Henry Fielding első jelentős prózaepikai műve élén figyelemre méltó előszó áll. A pretextusban az angol író saját művét kívánja főbb karaktervonásaiban jellemezni, s igen érdekes műfaji terminust alkotva „comic romance”-nak, komikus románcnak nevezi. A komikus románc – Fielding így látja – a komédiától abban tér el, hogy cselekménye kiterjedtebb és átfogóbb, az események szélesebb körét öleli fel, a szereplők tarkább sorát vonultatja föl lapjain; a komoly regényes történettől (a heroikus romance-tól) pedig a könnyed és mulatságos mese választja el, az elbeszélés a nevetségest érvényesíti a fenséges rovására. Az angol író meglepően új terminusa nemcsak az 1742-es mű értelmezését segíti, de egy nagy jelentőségű, XVIII–XIX. századi irodalmi paradigmasor jellemzésére is fölhasználhatjuk. Mai szemmel nézve az angolszász irodalomból nemcsak a XVIII. századi Don Quijote-utánzók munkái1, de Jane Austen, Charles Dickens, Mark Twain alkotásainak jó része is ide, e műcsoportba sorolható. A komikus-humoros romance a komikumot és a humort perspektívaszabó, meghatározó szerepbe állítja, a vígjáték tradícióját kiaknázza, annak jellegzetes komikumtípusait, figuráit, szituációit rendre átveszi, fölmutatja. Másrészt viszont – a későbbi, realista irodalmi paradigmák fényében ez teljességgel nyilvánvalóvá válik – a műforma élénken ellenkezik a realizmussal. A próbatételes romance hősi elvét ugyan rendszerint fellazítja (játékos, humoros kalandsorozattá változtatja), de a benne fellépő hősök énazonos, nyílt, magabiztos lelkisége, a determinációtól való viszonylagos szabadság, a történésalakító, jó véletlen rendszeres alkalmazása, a történet nászba, esküvőbe, happy endingbe fordulása változatlanul a románcrokonságot jelzik, a realista perspektíva és regénypoétika elvetésére utalnak. A komikus-humoros románc ekképpen a romance (az újkori regényt megelőző, nagy elbeszélő műfajok) és a novel, a realista regény feszültségét, harcát is illusztratívan szemlélteti, de mindig a románc felől, a románc oldaláról. A Humphry Clinker, a Pride and Prejudice, a David Copperfield végeredményben azt az írói akaratot demonstrálják, amely a novel-világlátást: a „valóságelvnek” való „meghódolást”, a környezeturalom elismerését, a mindennapiasság, földiesség uralmát egy másféle irodalmi gondolkozás nevében hárítja, utasítja el.(Nyilasy Balázs) 1707. április 22-én született Sharpham Parkban, Glastonbury közelében, vagyontalan főnemesi családban, apja katonatiszt volt. Az etoni kollégiumot 17 évesen otthagyta, s az előkelő nemesifjak életét élve sikertelenül próbált egy gazdag lányt megszöktetni. 1728-ban, miután bemutatták első színdarabját a londoni Drury Line Theaterben, bölcsészetet tanult a leideni egyetemen, de egy év múlva ott kellett hagynia, mert apja nem győzte a költségeket. Drámákat kezdett írni, 25 darabja igen szellemes, de csak mulandó sikert arattak. A legsikeresebb A tragédia tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi című komédiája volt. Moliere darabjait fordította, színházat is nyitott, amely hamarosan megbukott. Színműveinek fő témája a korszak politikai korrupciója. 1737-ben mutatták be a Történelmi napló az 1736-os évről című művét, mely Robert Walpole kormányfőt gúnyolta, válaszul az bevezette a cenzortörvényt, mely előírta: minden új darabot jóvá kell hagyatni a bemutató előtt. E törvény végett vetett Fielding drámaírói pályájának. Ekkor már nős volt, két gyerek apja, s nem maradt jövedelme. 1734-ben egy - ezúttal sikeres - lányszöktetés után vette feleségül Charlotte Cradockot. Regényeinek több nőalakját róla mintázta: Sophia Westernt a Tom Jonesban, és az Amelia címszereplőjét. Megélhetésük érdekében Fielding jogot kezdett tanulni, s három év alatt diplomát szerzett, közben szerkesztette és jórészt írta is a Champion című, hetente háromszor megjelenő hírlapot. Ügyvédi pályája során félévente bejárta megbízásokért Anglia nyugati részét, de sok ügyfelet így sem szerzett. 1740-ben jelent meg Samuel Richardson regénye: Pamela, avagy az erény jutalma, melyben egy szolgáló addig áll ellen gazdája csábításának, míg az végül feleségül veszi. A mű nagy sikere sok utánzatot ihletett. 1741-ben névtelenül látott napvilágot egy paródia, Mrs. Shamela Andrews életének apológiája címmel, ezt mindenki Fielding művének tartotta, s bár ő soha nem vallotta a magáénak, szerzőségét valószínűsíti a stiláris elemzés is. E mű eléggé hasonlít Fielding regényéhez, a Joseph Andrews-hoz, amely szintén a Pamela paródiájának indult. "Íródott Cervantesnek, a Don Quijote szerzőjének modorában" - áll a címlapján, Pamela öccse, egy inas a főszereplő, akit úrnője el akar csábítani, s miután ellenáll, elcsapják a szolgálatból. A parodizáló szándék később háttérbe szorul és az úti kalandok a társadalom ironikus kritikájává bővülnek. Fielding komikus prózai eposznak nevezte művét, melynek egyik hőse Adams tiszteletes, az angol irodalom nagy humoros alakja. A mű írása közben ő is, felesége is, lányuk is betegeskedett, s anyagi gondok is gyötörték. Barátja, Ralph Allen támogatása segített rajtuk, róla mintázta a Tom Jones Allworthyjét. Fielding 1743-ban három kötetet adott ki vegyes írásokkal, köztük A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete a legfontosabb. Patetikus stílusban beszéli el a hírhedt bűnöző kalandjait, gúnyolódásának célpontja a nagyság, illetve annak felcserélése a hatalommal. A regény a legkeményebb angol szatíra. 1744-ben meghalt a felesége, a csapást csak egy év múlva heverte ki. Lányával és húgával élt, 1747-ben elvette Mary Danielt, Charlotte szobalányát, a londoni társaság nagy megbotránkozására. 1745-ben kitört a jakobita felkelés, amely az elűzött Stuartokat akarta trónra ültetni. Fileding Komoly szózat Nagy-Britannia népéhez... címmel röpiratot írt, melyben a katolikus trónkövetelő, Károly Edvárd vezette felkelés veszélyeitől óvott. Hetilapja, A jakobita lapja már címében is ironizált. A kormány sokra tartotta, minden számból 2000 példányt megvett s a kocsmákban osztogatta. 1748-ban kinevezték békebírónak, e poszthoz fizetés nem járt, a bírák a perek után fizetett díjakból és kenőpénzekből éltek. Fielding azonban e hivatalt tekintélyes és fontos intézménnyé tette. Sokat tett a bűnözés ellen, tolvajfogó csapatokat szervezett s hirdetésben kérte a lakosság közreműködését. Bűnügyi és rendészeti tanulmányokat írt, szociális javaslatokat is tett. 1749-ben jelent meg legnépszerűbb műve, a Tom Jones. Ez a művészi szerkesztés kiváló példája: szereplői több csoportba sorolhatók, a főhős csak sok pikareszk kaland után nyeri el szerelme kezét - s végigvezeti az olvasót a korabeli Anglia számos helyszínén, a szegények világát szembeállítva a gazdagokéval. Két év múlva írta az Ameliát, ez második felesége halála és békebírói tapasztalatai révén komorabb, kevésbé is lett népszerű. A könyv a viktoriánus családregény előképeként keményen leplezi le kora visszásságait. Köszvénye egyre súlyosbodott, de a rablások és gyilkosságok elleni küzdelem miatt nem mehetett gyógyfürdőbe. Személyesen és sikerrel irányította a bandák elleni hadjáratot, s csak 1754 nyarán utazhatott melegebb országba, Portugáliába. Úti élményeit Lisszaboni útinaplójában írta le, mozgásképtelenül is bátran szembeszállt kora orvoslásának szörnyűségeivel, a bürokráciával. Itt halt meg 1754. október 8-án, a lisszaboni angol temetőben nyugszik. (Panoráma - Fábri Ferenc) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Oroonoko Aphra Behn 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A teljes cím, Oroonoko, a vagy a királyi rabszolga- megadja az elbeszélés irányát? A romantikus fikció a nyugat –afrikai Coramentien országában indul, majd a hős rabszolga lesz a rá következő események pedig Surinam földjén játszódnak, amelyet Behn alaposabban is megismert az 1660-as években. A címből érzékelhető váltás egyben arra is utal, hogy milyen fontos szerepet játszik Behn szerepe a regény történetében, illetve mit várhat el tőle a modern olvasó. A címszereplő nemes harcos, herceg, a király unokája összeütközésbe kerül nagybátyjával szerelme, a szép Imoinda miatt, akiért a király irigyen és hiábavalóan eped, Hogy megbüntesse a szerelmesek állhatottságát, a király eladja a lányt, a főhős pedig árulás révén rabszolgasorba jut. A szerelmes pár Surinamben találkozik, ahol új nevet kapnak. A főhős mindenáron szabadulni akar, ezért fellázítja a rabszolgákat kínzóik ellen, a lázadókat elfogják, és a főhőst kis híján agyonkorbácsolják. Szerelme áldott állapotban van, s attól félve, hogy gyermekük is rabszolga lesz, gyilkossági- öngyilkossági tervet szőnek, amely tragédiába torkollik. Behn hosszú elbeszélése különleges, részt vevő szerepet oszt a narrátorra , aki nem csupán számos esemény szemtanúja , amelyekről igaz történetként számol be, hanem a történet szereplőjeként hivatkozik magára. Ám nőként nem mentheti meg a főhőst attól a bűnös világtól, amelynek foglya. Mindez furcsa bizonytalanságot eredményez, amely ugyanakkor mélyen megindító. Egzotikus románc keveredik itt a rabszolga-kereskedelem pontos leírásával, és Surinamban pontos képet kapunk az őslakos karibi indiánok, az angol ültetvénytulajdonosok, a rabszolgák és a hollandok kapcsolatairól. Történelmi, olvasói és szerzői reflexiók találkozásának lehetünk tanúi. A szerző valószínűleg az első hivatalos brit nőíró, aki aztán az adósok börtönében kötött ki. Tegnap elolvastam végre Aphra Behn Oroonoko c. regényét- írja Margócsy Dániel A regény 1688-ban íródott, és meglepően rossz. Csak 75 oldal, gondoltam hát, hogy végig fogom bírni, de éppen hogy csak sikerült. Oroonoko fekete herceg aki beleszeret a meseszép Imoindába, akit király nagyapja szintén magáévá akar tenni. A nagyapa a nőt a szerájba hurcolja, de Imoinda Oro iránti szeretete, ill. a nagyapa impotenciája megakadályozza, hogy komolyabb probléma történjen. Azonban amikor kiderül, hogy Oro belopódzott Imóhoz a szerájba, nagyapa eladja Imót a rabszolgakereskedőknek, míg Orót háborúba küldi. Szerencsére hamarosan Orót is elrabolja egy kereskedő, aki a hajójára hívja a herceget, és ennek örömére Suriname-ban megint összetalálkozik Imóval, gyerek is készül, valamint - szerencsénkre - Oró megismerkedik Aphra Behnnel is, aki történetünk szerzője egyszersmind. Oró szeretne szabad lenni, és mintha az angolok is úgy gondolnák, hogy egy ilyen daliás herceg nem való a cukornádültetvényre (a cukornádat csak úgy most kitaláltam, jó), de a bürokrácia miatt Oró inkább a tettek mezejére lép, és fellázad a többi rabszolgákkal együtt, ennek hatására persze végül minden rossz véget ér, a felkelés végeztével Oró lenyakazza Imót, majd gusztusosan meghal ő maga is az angolok keze között. Mindez hetvenöt oldalon keresztül, dúl az akció, tehát. Természetesen a könyv rendkívül izgalmas, ugye, egy nő írja, először is - s ráadásul reflektál is erre, megemlíti, hogy ha Oró fehérember lett volna, akkor egy rendes férfi, egy Homérosz vagy valami hasonló normális valaki írt volna róla regényt, nem pedig csak Aphra Behn, jó pont. (Catherine Gallagher más Behn művekről nagyon jó és fontos dolgokat írt a Nobody's Storyban, például, ahol kifejti, hogyan állítja be Behn magát prostituáltnak a drámáiban, és ezáltal hogyan reflektál a szerzői szerep problematikusságára, sajnos a könyvet egy éve olvastam, és elfelejtettem, jegyzeteim nincsenek, de jó volt!) Másodszor a rabszolgakérdés rendkívül fontos -- vajon Aphra támogatja-e a rabszolgarendszert vagy sem? Szerintem speciel igen, támogatja, de nem feltétlenül faji alapon - úgy véli, a suriname-i indiánok becsületesebbek mint az angolok, az afrikaiak közül Oró szintén jobb fej, mint a gonosz angol kereskedő. Mindezek ellenére csak a tisztességtelen zsákmányolás és az igazi nemes lélek rabszolgásítása tűnik problematikusnak számomra, Aphrát az nem zavarja, hogy Oró maga is rabszolgának adja el hadifoglyait - ez teljesen normális. Mindenesetre erről cikkek sokaságát lehetne írni, sőt, írnak is róla, pl. Oddvar Holmesland az ELH-ban 2001-ben, végigzongorázza az összes lehetőséget ezzel kapcsolatban. Más kurrens témát is be lehet vetni az Oroonokóval kapcsolatban, például azt, hogy miként viszonyul Oró a Dicsőséges Forradalomhoz, lévén, hogy 1688-ban jelent meg. Szerintem ez alapjában véve mellékvágány, noha valóban vannak olyan megjegyzések a könyvben, amik a holland-ellenességre utalnak, az egész nem olyan fontos, alapjában véve. Ami engem mégis megérintett, alapjában véve, az az, hogy hogyan keveredik a természetrajz, az útirajz a románccal-regénnyel. És ebből a szempontból még Aphra Behn királypártisága is értelmessé válik. Először is, Aphra Behn úgy véli, hogy Suriname maga Eldorádó, illetve, hogy Suriname az első lépés Eldorádó felé. Behn, akárcsak az összes többi útirajz szerzője, útját folytonos közelítésnek képzeli el Eldorádóhoz, túljut egy akadályon, az arany nyomára lel, de újabb akadályra bukkan, és így jut egyre közelebb a célhoz, amit sosem ér el (miközben mindegyre el is éri, hiszen a nyom maga a cél, ld. Erről Amir Alexander remek könyvét). Az Amazonas folyóhoz érve - amiről Behn megjegyzi, 'a River almost as broad as the River of Thames' - hegyi indiánokkal talákoznak, akik kisebb csatornákon át jöttek le a folyóhoz, és tarsolyuk arannyal van tele. Behn javasolná, hogy kövessék a hegyi indiánokat, de a projektet a kormányzó parkolópályára állítja, majd Suriname a hollandok kezére kerül, s Behn joggal panaszkodhat, hogy 'either the Design dy'd or the Dutch have the advantage of it.' (p. 59) A románc így adja át a helyét az ideologikus, kolonizáló útirajznak, amiben Behn elsőrangú, hiszen maga is járt Suriname-ban. Úgy vélem, Behn nagyon is tudatában volt annak, hogy a románca sokkal nagyobb sikert arat, ha minél több természetrajzi részletet visz bele - mi másért szerepelne az Amazonas-parti kaland a könyvben? A könyv szintén megemlíti, hogy Oroonoko igencsak meglepődött, amikor egy elektromos hallal találkozott - és majdnem belehalt az incidensbe. Amikor Oroonoko egy olasz szereplőt megkésel, Behn nem siránkozik, hanem megemlíti, hogy az olasz (erősen rejtői módon) a kést a sebben tartotta, mert a sebnek nem szabad levegővel érintkeznie. (p. 75) A legérdekesebb azonban a kezdet, ahol Behn beszámol Suriname természetrajzáról, és az indiánok kapcsán megemlíti, hogy neki magának is volt indián fejdísze, amit a King's Theatre-nek adott, 'and it was the dress of the Indian Queen, infinit'ly admired by Persons of Quality, and was unimitable' - pontosan, ahogy Amerikában még a legyek is 'of various Excellencies, such as Art cannot imitate.' Az utánozhatatlan természet, lett légyen légy avagy indián fejdísz, szebb a mesterség/művészet minden kincsénél, és ráadásul Behn darabjait és olvashatatlan regényét is népszerűvé/eladhatóvá teszi.(Margócsy Dániel) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com