Nagykovácsi Ilona (N. Kovács Ilona) (1910-1995)

Jászárokszálláson született 1910. január 27-én. Szülei: N. Kovács István földműves, K. Tóth Julianna.

Artistaként kezdte pályáját, énekelni tanult, majd elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját. Előbb a Royal Orfeum tagja volt, 1933 őszén az Andrássy úti Színház, 1934-ben a Terézkörúti Színpad szerződtette. 1941-ben fellépett a Madách Színházban is. Különösen drámai erejű dalaival, nagy költők (Ady, Géraldy, Villon) megzenésített verseinek előadásával tette ismertté nevét. Egyéni stílusú előadóestjei új műfajt teremtettek a rádióban és a színpadon is. 1945 után a Pódium Kabaré, 1954-ben a Vidám Színpad tagja, majd kávéházakban énekelt. 1964-től Kanadában élt.

Két énekes epizódszerep (Maga lesz a férjem, 1937; Gyurkovics fiúk, 1940-41) után 1943-ban Zsindelyné Tüdős Klára filmjében, a Fény és árnyék című produkcióban az egyik főszereplőt, a romlott Évát alakította.

Torontóban hunyt el 1995. június 10-én. Fény és árnyék címmel megírta önéletrajzát (Toronto, 1982).

Forrás:
Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, 2006.
Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994.